Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-06-27 / 24. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 24 szám iparososztály stb. Mivel az ilyen — mondjuk — úri családnak tehetségtelen gyermeke nem mehet a szülők megrögzött előítélete szerint az iparos pályára, átkinlódik a középiskolán és hol egyik, hol másik oldalról preszionálják, terrorizálják, befolyásolják a tanárt és a legkeservesebb és legkényesebb helyzetek elé sodorják. Ha azután a mindenható protekció segítségével átevezi valahogyan a középiskolát, valami hivatalba betusz- ko'ják és a közigazgatás, vagy a politika esetleg a tudomány nem csekély kárára komprom mitálja családját, hazáját az az ember, a kiből elsőrendű iparos lehetett volna. Az ilyen elhibázott és igy rossz irányba terölődötc c-xisztenciát nevezzük szellemi proletárnak. Az iparos és gazdálkodó osztálynak sok képviselője viszont azért akar urat nevelni gyermekéből, hogy ne kínlódjék annyit, mint az apjának kellett kínlódnia. Mindenesetre érdekes felfogás i Először azért, mertnem nagyon hízelgő közfelfogást fejez ki ez a mondás az „úr“ fogalmáról : „Ur vagyok, tehát nem dolgozom!“ Tehát úrrá akarja gyermekét nevelni, hogy ne dolgozzék vagy hogy ne sokat dolgozzék. Más szóval nevelés a mun- kátlanságra, vagy a kevés munkára! Tehát a sok szép tehetség, a mi a fiában rejlik, aria való, hogy ne sokat dolgozzék! Én úgy hiszem, nevelni annyit tesz, mint kifejleszteni az észnek és a szívnek tehetségeit úgy annyira, hogy azok segítségével az egyén minél nagyobb hasznára legyen embertársainak és az egész társadalomnak ! Én szerintem az az igazi „Ur“ a ki sokat és hasznosan dolgozik saját és embertársai javára ! De ettől eltekintve manapság az iparos ember helyzete mindig kedvezőbb, mint a hivatalnok vagy diplomás emberé. Ha egyéb miatt nem, hát jóval kevesebb igényei és függetlensége miatt bizonyosan ! De meg harmadszor nem veszi-e észre az ilyen ember, hogy ezen véleménye által önmagát és állását saját maga becsülte le! Le kell számolnunk a szülők még egy szintén érthető, de ugyancsak nem helyeselhető előítéletével is. A szülő vagy épen nem, vagy nagyon . ehezen tudja elhinni, hogy az ő gyermeke a középiskolára alkalmatlan, tehetségtelen. Ezt természetesnek találjuk. Először is a szülőbe beleoltott szeretet folytán, de meg főképen azért, mert a szülő csak a maga gyermekét vagy gyermekeit látja, míg a tanító vagy a tanár az iskolában 50, 60, 70, 80 gyermeket lát maga előtt a szülő tehát nincs abban a helyzetben, hogy a maga gyermekének szellemi képességeit összemérje más gyermek szellemi képességeivel, tehát elfogult marad saját gyermekével szemben; mig ugyanakkor a tanár vagy tanító nagyon is kénytelen észrevenni a szellemi tehetségek és szorgalom különbözőségét és ennek kifejezést is kénytelen adni a bizonyítványban. A szülőnek saját gyermekük a legokosabb, a legjobb, a tanárnak vagy tanítónak már nem mindig és innen sokszor a félreértés, zúgolódás a szülők részéről a tanári eljárás ellen. Még csak arról akarunk szólani, hogy tehetségtelen gyermeknek soha sem volt és nem is lesz szégyenére a bukás a középiskolában. Megfontolt és józan emj bér előtt a gyermek erkölcsi értéke egy hajszállal sem lesz kisebb vagy cseke- I lyebb, ha a gyermek megbukik. Nem ő tehet arról, ha nincs meg a kellő tehetsége. Lehet, hogy épen az ilyen gyermekből lesz a legkiválóbb iparos vagy más irányú gyakorlati életpályán elsőrangú szerepvivő. A nevelés első köteles- Jsége a gyermeket egyéni képességei, hajlandósága és tehetsége szerint nevelni. A ki ezt megteszi, jól nevel, a ki ezt elmulasztja, rosszul nevel és a gyermek jövőjének megállapításában megbocsáthatatlan hibát követ el. Értesítés. Szives tudomására hozzuk a n. é. közönségnek, hogy a Miskolczon létesített Kristály gőzmosó és vegytisztító gyárat üzembe hoztuk és annak képviseletével Rosner Henrik kereskedő urat, a párisi divatáruház tulajdonosát bíztuk meg. Tisztelettel: „KRISTÁLY“ gőzmosó és vegytisztitógyár 12 MISKOLCZ. Ä korcsma és az iskola, — Irta : Langer Gyula, az „Előre“ szerkesztője. — Hutti 1908. jun. 23. Két ellentét milyen csak elképzelhető a korcsma és az iskola. A korcsmának, ha ugyan hivatásról lehet beszélni, csakis egy hivatása van : az állami pénztárt megtölteni pénzzel. Nálunk nem igen törődnek még avval, hogy az ily módon szerzett pénz egyenlő a Judás pénzzel, hogy az alkohol árában megfizetett adó egyenlő a társadalom, az állam züllésével, mely rövid időn belül ezerszeresen megbosszulja magát. „Megbüntetem apád vétkeit tized iziglen“, azt mondja a szent írás, s az semmire sem vonatkozik jobban mint az alkohol fogyasztókra. Helyesebben fejezem ki magam, ha azt mondom, hogy az egész népre, hisz ki látott embert különösen az alsóbb néprétegben, a ki nem volna rabja az alkoholnak. Javában folynak most a vizsgák. Az elemi iskoláknál, faluhelyen 150—200 tanköteles gyermek közül 10—15-en jelennek meg a vizsgákon. Azokat is nagyon nehezen fogdossa üsse a tanító ur és az eredmény természetesen a lehető legrosszabb. Különben kár ezért a nyomda festéket pazarolni, ki Liptó és Árva megyének egyes községeit ismeri, meggyőződhetik arról nem egyszer. . Csak egy kis fáradságba kerül és az ember személyesen tapasztalhatja, hogy sok faluban, diplomás ember helyett csizmadia, szabó, sőt közönséges munkás oktatja a tanköteles gyermekeket. Annál jobban látogatják azonban a korcsmákat melyek jelenleg a felvidéken fontosabb missziót teljesítenek, mint az iskolák. Itt is tanulnak az emberek. Ne gondoljuk azonban, hogy talán oly tanításban részesülnének, mely a nemzet javát szolgálná. Szó sincs róla. Magasabb politikáról van itt szó, mely jobban pusztítja a felvidéket, mint az alkohol, sőt rövid időn belül arra fogunk ébredni, hogy a felvidéken a tanítás oly kiváló eredményeket tudott felmutatni, mely hazánk e területét egy külön nemzetté alakította át. A korcsmák nagyon fontos missziót teljesítenek, mert nemcsak az alkohol fogyasztást közvetítik, hanem terjesztik a panzláv eszméket is. A tót parasz most már nem azért látogatja a korcsmát, hogy italt fogyasszon, hanem azért is, hogy tanuljon, hogy meghallgassa a „vezérek“ izgató szavait, melyekben úgy hisz akárcsak a szent írásban. A vezetők pedig kiválóan tudják kiaknázni az alkalmas helyzetet s terjesztik a nép- között a maszlagot. Tán lehetetlenségnek látszanak ezen állítások, de hogy tényleg úgy állanak a viszonyok egy concrét példával akarom megvilági- lágitani az előbb említetteket. Nagy Borova községnek van egy diile- dező iskolája, melynek tanítója egykoron a boldogidőben becsületes csizmadia mesterségből kereste meg mindennapi kenyerét. Az Isten, meg ő tudja, mi módon jutott a tanítóságra, elég az hozzá, hogy jelenleg tényleg Nagy Borován ő tanítja a gyermekeket. A tanfelügyelő, kinek erélyességéröl és buzgalmáról csak dicsérettel emlékezhetünk meg, felfüggesztette a csizmadia mester uramat állásától. A falu pedig rajong tanítójáért és hogy kenyérnélkül ne maradjon illetve, hogy előbbi kereset forrásához ne kelljen fordulnia, egy uj iskolát épit számára, ez pedig a községi korcsma. Nem tartozik czéljaim közzé, hogy esetleg a tanító urat (?) személyesen támadjam vagy esetleg őt avval gyanúsítsam, hogy a pánszláv eszméket hirdeti. Sem adatokkal nem rendelkezem, sem pedig az ilyen állítást kocz- káztatni nem merem. Csak rá akarok mutatni arra, hogy egy község, mely pánszlávos missióról hires inkább épit korcsmát, mint iskolát, bár iskolája düledezőfélben van és egy jó vihar a tetejét elragadja. Sőt iskola épitésr 1 hallani sem akar, s mindig azon kifogással áll elő, hogy a falu szegény s iskolát felépíteni nem képes. Tehát ott tanunk, hagy a nép szemében fontosabb a korcsma, mint az iskola. Miért, ezt már röviden ecseteltem. Ez azonban nemcsak Nagy Borovára vonatkozik, ezt állíthatjuk általában az egész felvidékre és ha a kormány ezen ujáramlattal számolni nem fog, ha valóban csak az alkohol fogyasztására fog gondolni s nem vet számot avval, hogy a korcsmák egyúttal darázsfészkei a pánszláv eszméknek, akkor valóban jól gondolkoznak az agitátorok s rövid időn belül el mondhatjuk a felvidékről, hogy ez lesz.a Szvatopluk birodalma. Előfizetési felitwds. Lapunk jelen számával második félévbe lépünk. Egész bizalommal fordulunk előfizetőinkhez, kérve, hogy támogatásukat ezután se vonják meg töltünk. Lapunk iránya marad a mi volt, nyílt, egyenes, őszinte, mert bennünket egy czél vezet: a közjó előmozdítása s ebbeli törekvéseinknél nem vezet sem kitüntetés iránti vágy, sem a magas polezra való törekvés, hanem tisztán a küzdelem teljes fáradság jól megérdemelt jutalmát óhajtjuk elérni. Mi nem térdelünk le a hatalom lépcsőjén, mi nem keressük a hatalom gyeplőjét kezébe tartó férfiak kegyét, minket nem önös czél, de a polgárság jólétének előmozdítása vezérel nyílt elszánt küzdelemre. Megvagyunk győződve airól, hogy nehéz küzdelem elölt állunk, hisz nap-nap után fel kell vegyük a harezot még azokkal szemben is a kik arra volnának hivatva, hogy a közjót önzetlenül szolgálják; fel kell vegyük azokkal szemben, a kik még ma sem akarják belátni azt, hogy a polgárság nem lehet hitvány gyönge báb az egyéni hiúság kielégítése iránti törekvésnél. Kíméletlenül fogjuk ostorozni, a bűnt, nem fogjuk eltűrni azt sem, hogy a „Közélet“-ben szereplő egyének elnyomói legyenek a polgárság legszentebb jogai az „egyéni szabadságnak“ mert a mi háiomszinii zászlónkra az van Írva „szabadság, testvériség, egyenlőség“ s ezen je- szavakkal mi nem fogunk dobálózni, hanem szentirásként véve annak minden egyes szavát, be is fogjuk azokat tartani. Magyarok vagyunk! Büszkén valjuk magunkat magyarnak, s nehéz küzdelmeinkben is az lesz a föczélunk, hogy kuzdjünk az „önnáló, független szabad Magyarországért“. Magyarország kereskedelme, ipara és mezőgazdasága felvirágoztatásáért. Bizalommal kérjük • előfizetőinket az előfizetés szives megújítására. Kiváló tisztelettel a „Közérdek“ szerkesztősége és kiadóhivatala
