Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-11-30 / 48. szám
2 KÖZÉRDEK 19U7. november 30 emberek, bogy a munkaerőben amúgy is szűkölködő város élére nagy, sőt óriási szellemi munkát kibíró fiatal erő kell. Mint a franczia király mondta: ,,az állam én vagyok“, sok tekintetben a városokra is áll, hogy a polgármester a — város . . . Emberek elmúlhatnak, de a városok élete örök, annak kell lennie s ami a haladást, fejlődést létrehozhatja, az a tettvágytól duzzadó, fiatal, aozélos erő, — mely a jövőbe néz, nem pedig a természet örök rendje szerint az évekkel mégis csak lankadó, egyre fogyó energia . . . E két felfogás mérkőzik tehát egymással a jövő hó 10-ike körül végbemenő választáson. Hogy melyik lesz a győztes, előre meg nem mondhatjuk, annyi azonban bizonyos, hogy ha a mai hangulat nem változik, egykét szavazatkülönbség dönti el az érdekes harczot. Mi magunk részéről azt kívánjuk, hogy a választási küzdelem lefolyása úgy a jelöltek, mint a város érdekében higgadt, méltóságos legyen Kicsinyes kortesfogások, egyik vagy másik jelölt durva lekicsinylése legyenek kizárva, mert itt úgyis inkább nem személyi, de a most kimutatott ■—: elvi harcz folyik. Aki az urna elé járul, kövesse legjobb meggyőződését. Amennyire az emberi én megengedi, legyen elfogulatlan, higgadt, bölcs, inások meggyőződését megbecsülő. Szóval mindenki tartsa a szivén a kezét, amikor szavazni megy, de a város jól felfogott érdekeit mérlegelő eszét se feledje otthon . . . B. Akik visszatértek. Az Eldorádónak hitt, lefestett és hirdetett Amerika a maga sivár, rideg mivoltában kezdi már mutatni magát. Amit idehaza régóta hirdetünk, de a mit a kivándorlási mániában szenvedők hitetlen mosolylyal fogadtak, hogy Amerika ma már nem az Ígéret földje, most már szomorú, tények bizonyítják. A Cunard-Line hajóstársaság egyik hajója a „Karpathia“ a közel múltban csaknem 800 testben* lélekben megtört magyar kivándorlót hozott vissza az ígéret földjének - hirdetett Amerikából. A kivándorlókat vivő ; hajók, ezek az emberhússal élő szörnyetegek j már kezdik visszaadni áldozataiknak egy csekély töredékét. Ez a most visszatért 800 szerencsétlen [ kivándorló megcsalódott lelke szomorú, de fényes bizonyítéka annak, hogy nir.cs már a földkerekségen Eldorádó, nincsenek már ) olyan városok, falvak, földek és mezők, ahol gyorsan, meseszerűen meg lehetne gazdagodni. Munka, szorgalom, kitartás és Isten áldása kell mindenhol, mindenütt. Ha ezek közül hiányzik egy is, áthajózhatjuk a végtelen tengert ezer veszély közt, eljuthatunk az újvilágba, boldogulni nem tudunk ott se. De ) ha munkánkhoz, szorgalmunkhoz Isten áldása, szerencse is járul, akkor ez a mi szegény és sokaktól lekicsinyelt hazánk is el tudja { tartani az ő fiait. Elmélkedjünk a szomorú tényeken! 800, j minden vagyonából kifosztott, vérmes reményeiben megcsalódott ember tudott összeverődni hamarosan, hogy rongyosan, megtörtén, kifosztva visszatérjenek a hazai rögre. Ezek minden bizonnyal az amerikai kikötök körül lézengtek, mert Amerika belsejéből nehéz, szinte lehetetlen egy pénztelen idegennek a tengerpartig eljutni. így elképzelhetjük, hogy i Amerika belsejében, a magános farmokon, az őserdő rengetegekben, hány nyomorgó [ honfi tárjunk van, aki összetett kézzel kéri j az egek urát, hogy ha már el kell pusztulnia, j legalább az édes haza földje poriassza csont- i jait. Sajnos, ezek a hő óhajok, amelyek rendesen utolsó kívánságai a szenvedések Kálváriáját járó megtört lelkeknek, ritkán teljesülnek. Az őserdőbe került hontalan hiába vár, nincs emberi lény a közelben, aki segítene rajta. A megtagadott, de százszor megsiratott haza elérhetetlen; elpusztul, elvész megsiratatlanul, eltemetetlenül. Nem környezi senki halálos ágyát. Nincs, aki lefogja fénytelen szemét. A hullaszagra előjövő ragadozók aztán elvégzik a sirásó munkáját. De kerüljön a hontalan lakott területre, nyüzsgő város kellő közepébe, ott sincs, aki meghallaná panaszait, aki segitsen rajta. A létért való küzdelem ott oly nagy, oly rideg, hogy ha kell holttesteken, mint lépcsőfokon haladnak felfelé vagy előre. Még az előre törő ljontitárs is közönynyel nézi társa pusztulását, mert sokszor valóságos öuyyilkosság ott segíteni máson, rendesen elpusztul a segítő. Mint a hajótörött kétségbeesett kíméletlenséggel taszitja le az úszó deszkára kapaszkodó társát, úgy kell sokszor ott az uj világban megtagadni minden emberi érzést az élet harcsában. No most, ha süket fülekre talál a magyar a magyarnál, milyen lelketlen nemtörődömséggel hagyják ott elpusztulni az idegen népek a mi véreinket. ,,Más*berekben máskép szól az ének“ — mondja a költő. Idegenben nem értenek meg minket. A végső perczek haláltusája szomorú ugyan mindenhol, de ha halálos ágyunkat szerető szülő, hitves, testvér, rokon, jó barát állja körül, elviselhetőbbek a végső perezek, mint messze öveinktől elmúlni önző idegenek között. A most hazatért 800 kivándorló szomorú és igaz tanúságot tehet, hogy igazat Írunk. Ne hagyjátok el magyar véreink ezt a hazát, ne menjetek messze idegenbe, nem Eldorádó, nem aranyország már az. A nyomor vár ott reátok, még örülhettek, ha fehér rabszolgái lehettek valami nagy vállalatnak, ahol barmok módjára bánnak veletek, hiába ékeskedtek magyaros becsületességgel, megbízhatósággal, szorgalommal, egy puszta szám vagytok ti ott; egy boeskoros tótnak több a becsülete, ha olcsóbban és erősebben tudja huzni a testölő igát. Titeket pedig visszatért véreink örömmel fogad a hazai föld; ti rajtatok már nem fog a kivándorlási ügynökök csábos hitegetése, ti kiállottátok a nehéz próbát, ti már itt fogtok meghalni. Ti a hazaszeretet, az itthonmaradás szomorú, szótalan apostolai lettetek. Ha ajkatok hallgat is, lerongyolódott ruhátok, mindenből kifosztott mivoltotok meg fogja győzni faluitokat, hogy Amerika nem tud már munkát se adni a beözönlő emberáradatnak, nemhogy gazdaságot. A nagy gyárak, vállalatok kezdik beszüntetni, vagy kopár sziklára. Fű csak egyes, porhanyós repedésekben nőtt itt-ott a kietlen sziklán. Holdvilág hiányában sötétben ábrándoztam ott messze földön, háborús területen. Természetesen haza szálltak gondolataim, haza, szép Magyarországba. Annak egy szép falujába, hol kedveseimet ott kellett hagynom, hogy csöndes munka helyett puskaropogás, ágyudörej közepette szolgáljak hazámnak Csak az tudja megérteni, mily epesztő az az érzés, mely az embert ilyen körűimé nyék között elfogja, aki már hasonlót ta pasztáit. „ Mily kedves az élete az embernek, mily kedvesek hozzátartozói, szerettei. És ha már kész életétől megválni, mily borzasztó gondolat kedveseit is elhagyni és idegen földön, névtelen sírban megpihenni, mig az otthonhagyottak fájdalmas könyük között élnek, nyugtalan elhagyatottságban. De bátorság ! Hisz férfimunkát végzek, erőset, áldozatbozót! Hisz fenséges tudat hazám javára igy munkálkodhatni. Bátrak halála: harezmezőn esni el, villogó szuronyok és száguldó harczi paripák lába alatt . . . Nem soká folytathattam vigaszt és erőt nyújtó gondolataim szövögetését. Halk, a sötét és nyugalmas éjszakában félelmetes hangot hallottam : — Káplár ur! Az előre küldött őrszem hangja volt és azt jelentette, hogy észrevett valamit. Hirtelenül magamra rántottam puskámat és az őrszemhez siettem, hogy lássam, vájjon mit fedezett fel ? Odaálltam melléje s figyelni kezdtem. Látni nem lehetett semmit, hallgatózni kellett. És hallottam is valamit. Tisztában is voltam mindjárt a nesz okával. Halkan, a sziklán kúszó ember, vagy emberek okozta hangot vettem ki, mely mind közelebb és közelebb hallatszott. Bizonyára fel akarja j használni az ellenség a sötét éjszakát erőnk j és helyzetünk kikémlelésére. A bosnyák parasztok persze ismerik a sziklák minden zegét-zugát s igy bátran kémlelhetnek ily sötét éjszakában is. No de megállj bosnyák! Itt emberek vannak, még pedig magyar emberek! Ha nem ismered, majd megismertetem veled a í magyar katona virtusát! Tisztában voltam azonban a veszély j nagyságával s ennek megfelelő komolyság- ! gaí láttam teendömhöz. Keresztet vetettem magamra. Uram Jézus, ne hagyj e! ! Erős hangon kiáltottam a nesz irányába : — Halt! Sztani! Előírás szerint ugyanis a hivatalos mellett, a bosnyákok nyelvén is kellett a felszólítást kiáltani. A halk nesz azonban nem szűnt meg. — Halt! Sztani! — kiáltottam másodszor is, — de mindig közelebbről ütötte meg fülemet a kellemetlen hang. —- Halt! Sztani! — hangzott a föl ■ szóllitás harmadszor — s én szuronynyal felfűzött fegyveremet vállamhoz emeltem, hogy most már a teljes közelből, ha valakit látok, lőjjek. Két-három másodperczig álltam igy, tüzelésre készen, mikor teljes kőzelemben előttem feltűnt egy — fekete riska-tehén, mely ott legelészett a szikla ritkás füvében. — Képzelheti uramöcsém a vidámságot, mely között másnap elköltöttük az «ellenség» busából főzütt»jó magyar gulyást. Brunner András Sirolin Emeli az étvágyat é* a testsúlyt, meg-aA»- tefi a kMtfést, váladékot, éjjeli Tiidobetegsegek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos áltel naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindeste „Hóeke“ eredeti csomagolást. F. Hoffnisi-La Rache dt Os. Basel (Srájs^
