Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-11-16 / 46. szám
2 1907. november 16 közérdek legerősebb emeltyűje volt, az lehet romlásunk egyedüli okozója. Reátérni mielőbb a bortermelés okszerű módjára: termeljünk hegyen vörösbort keveset, de jót; a lapokon csemege szőlőt és fehér bort. Ezt kell megértetni annak, a kit illet, a gazdaközönséggel, szóval, Írásban és gyakorlatban is és ha ez sikerrel is jár, majd kialakul újra borvidékünk és megszab hatjuk árát annak a termésnek, melyet a kereskedelem nemcsak szívesen felvesz, de nem is nélkülözhet. dr. H. B. A kisemberek nyugdija. A társadalomnak mindazon osztályai, melyeknél a vagyonszerzés a lehetetlenségek közé tartozik, aggódva a jövő kiszámithatat lan eshetőségein, tömörülni igyekeznek, hogy egyesült erővel oly intézményeket létesítsenek, melyek nekik a megélhetést azon időre is biztosítsák, a mikor a sors esélyei folytán hosszabb időre vagy örökre képtelenné válnak an a, hogy mindennapi kenyerüket megkereshessék. Hazánkban a tömegnyomor enyhítésére számos jótékonyczélu intézményt létesítettek, melyek hivatásuknak többé-kevésbbé meg is felelnek. Az emberiség haladásával az igények is megnagyobbodtak. Sok kisebb segélyezési alapokkal rendelkező egyesületek a hozzájuk fűzött reményeknek megfelelni nem tudtak s helyüket elfoglalták az országosan szervezett, modern alapokra fektetett egyesületek. .Az iparilag fejlődöttebb nyugati államok a szocziális törvényhozás terén régen megelőztek bennünket. A német birodalom 60 milliónyi lakosságának egy ötödé betegség ellen, egy harmada baleset ellen, egy negyede rokkantság _és aggság ellen van biztosítva kötelező alapon. Közel 500 millió márkát fizetnek ki évenkint betegeknek, a balesetek áldozatainak, a rokkantaknak és aggoknak. Ezen összeghez a munkaadók 250 millió, a munkások 200 millió és az állam 50 millió márkával járul hozzá évenként. Ezen óriási szocziális müvet az özvegyek és árvák biztosításával készülnek kiegészíteni. Mondanunk is fölösleges, hogy ezen rengeteg segélyezéssel gyökeresen megoldották a németek a szegényügyet. Francziaországban, Angolhonban s a nyugat többi, gazdaságilag erős államaiban is kielégítően oldották meg a dolgozó néposztályok beteg-, baleset-, rokkant- és aggkori biztosítását. A fejlődés megkívánta, hogy nálunk is a szocziális törvényhozás terére lépjenek letü asszony volt, szinte elrémült az urának sápadt arczától és szivszorongva kérdezte — Mi történt veled? — Embert öltem. Megtámadott a becsű letemben és megtámadta egy asszony becsű letét, akit valaha szerettem. De én csak téged szeretlek, téged, bár tudom, hogy el veszítelek . . . Néma, tompa csend ült a házban, rá nehezedett a bútorokra és a két ember lelkére A férfié, aki megtört tekintettel nézett a feleségére, úgy hogy az nem birta kiállani ennek a tekintetnek rémes merevségét. — Maga egy asszonyt szeretett ? Nekem erről nem szólt semmit. Soha semmit se szólt. Olyan nyugodtan mondta ki e szavakat, hogy Gábor a halálos ítéletet hallotta belőle kicsendülni. Végezni próbált, de nem tudott. Egy elhibázott élet önvádja, mint óriás szikla ült a mellén. Nem tudott mozdulni a katasztrófa e sötét perczeiben, holott egy vigasztaló ennek folytán a betegsegélyezés és balesetbiztosítás kérdései a közelmúltban megoldást nyertek s ezzel Magyarország a többi művelt állam nyomába lépett. E törvények mérhe teilen sok jót eredményeznek majd az idők folyamán. A legfőbb szocziális biztosítási ág: a rokkant- és aggkori biztosítás még eddig meg nem valósulhatott az ezzel járó óriási anyagi terhek miatt, melyeket ez megkíván. Tudjuk, hogy hazánkban a korra és a haladásra való tekintettel már oly intézményeket kellett létesíteni, melyeket a nyugat országainak a gazdasági fejlődés ugyanazon fokán, a melyen Magyarország ma áll, nem kellett még létesiteniök és fönntartaniok. Ezzel is nehezebb a helyzetünk. Ezért eddig csak az állami tisztviselők, a vasutasok, postások és egyéb állami alkalmazottak, városi, megyei tisztviselők és alkalmazottak s részben a magánvállalatok tisztviselői részesülnek nyugdíjban szolgálatképtelenségük esetén. A dolgozó társadalom legnagyobb és legszámottevőbb tömege: a kisiparosok, kiskereskedők, munkások, napszámosok nincsenek biztosítva a rokkantság és aggkor szomorú idejére. Pedig a kisembereknek van elsősorban szükségük támaszra a sors csapásai ellen. A munkából kidőltek segítséget keresnek szorultságukban s ha azt meg nem találják, kétségbeesnek s balsorsukban a társadalom ellenségeivé válnak, telve gyűlölettel szidják a fönnálló rendet, mely róluk nem gondoskodik, őket nem támogatja. A kétségbeesett, nyomorba jutott ember látása pedig fájdalmat okoz minden érző szivnek. Az egyes ember azonban csakis pillanatnyi nyomorából segitheti ki szenvedő embertársát, azaz — alamizsnát nyújthat neki. A megajándékozott az adományt elfogadja, meg is köszöni, de — szégyenli is, hogy ő, ki életét becsületes munkával töltötte, szerencsétlenségében kénytelen alamizsnát elfogadni. Es hányán vannak, kik inkább éhen halnak, semhogy kolduljanak ! ? Az önálló kisiparos, a kiskereskedő helyzete semmivel sem rózsásabb, mint a napi- bérért dolgozó munkásé, ha egyszer rokkanttá válik. A mai nehéz időkben vagyont öreg korára alig gyűjthet. A meddig fiatal, erős és egészséges, küzd és megkeresi a maga és családja kenyerét. De ha idővel betegség megtöri, rokkant lesz, nem felelhet meg a követelményeknek s a nélkülözés és nyomor rémei hozzá is beköszöntenek. * Ezen elmélkedésre pedig egy évi jelen- j tés késztetett bennünket, a' melyben az or- ! szágos jellegű Magyarországi Munkások C Rokkant- és Nyugdijegyletének vezetősége számol be működésének eredményéről, s a mely véletlenül kezünkbe került. Érdekes olvasmány. Bárkinek ajánlhatjuk saját okulására ! Megtudjuk belőle, hogy mi magyarok korántsem vagyunk oly szegények és elhagyottak a rokkant- és aggkori biztosítás terén, mint azt eddig hittük. Sőt! Bátran állíthatjuk immár, hogy a magyar munkások ezen önkéntes belépés alapján szervezett egyesülete a magyar elmét dicséri, annyira, hogy a külföldön csak kötelező alapon tudtak ily rövid idő alatt nagyobb eredményeket elérni, az önkéntes belépés I alapján ez sehol sem volt lehetséges. Az egyletet 1893 ban alakította meg 112 lelkes magyar munkás Budapesten. Tíz éven át senkinek sem adtak segélyt, ez idő alatt dolgoztak és gyűjtötték a segélyezési alapot. 1903-ban kezdték meg a rokkantak segélyezését s azóta (négy és fél j év alatt) 2k2 rokkantnak, 03 árvának és számos özvegynek több mint 170,000 korona segélyt fizettek ki. Az egyletnek Budapesten van a központi irodája, vidéken eddig 172 fiókpénz- tára van, összesen ők,000 fizető, számos ártolő és alapitó taggal. Az egylet köz- íasznu működését a kereskedelmi kormány is elismerte s 1907-tői kezdve évi ötezer korona állami támogatásban részesíti. A közhatóságok, a sajtó, a papság, a tanítóság, az ipartestületek, számos gyáros és emberbarát erkölcsi és anyagi támogatásban részesítik. A munkaadók közül számosán munkásaik helyett az illetéket egészen vagy rész ben fizetik. Városok, községek, intézetek alkalmazottaikat beíratták. Az egyletet különben a Budapesten most záródó nemzetközi balesetügyi, iparegészségügyi és munkásjóléti kiállításon egyik lagnagyobb díjjal, az állami aranyéremmel tüntették ki, ezzel is elismerve közhasznú voltát. Az egyletnek jelenleg 2 millió 880 ezer korona vagyona van, mely állami értékpapírokban, készpénzben és a budapesti egyleti házban van teljesen biztos alapokon elhelyezve. * Ezt az egyletet ajánljuk helybeli iparosaink és munkásaink figyelmébe. Valóban humánus, minden politikától, felekezeti és nemzetiségi kérdéstől távol álló, tisztán jótékony czéljait megvalósítani törekvő intézmény, mely a magyar munkások és iparosok dicsőséges alkotása Törekedjünk mindannyian arra, hogy ez az egylet nálunk is meghonosodjék. Egyébként központi vezetősége (Buda8zó a félesége ajkáról úgy elfujta volna azt, mint egy pelyhet. Föjültötte a kabátját. Az asszony némán, szótlanul nézte. Csak mikor az ajtóhoz ért, kérdezte tőle hidegen : — Hová megy ? — Jelentkezni a rendőrségnél. III. Az esküdtszék bűnösnek mondta ki az emberölésben és két évi börtönre ítélte. A börtönben úgy érezte, hogy a lelke megtisztult a sok gondolat közt, amelynek raja benépesítette. Leszámolt magával és terveket kovácsolt. Éjjel álmaiban néha boldogan színezte ki a jövőjét. Uj életet kezdenek, csak a felesége szerelmét nyerje meg újra. Minden jó lesz. Van két erős karja, amivel dolgozni fog. A két év nem törte meg, akaratereje nem lankadt és a csüggedés ritkán fogta el. Bátortalan léptekkel indult ki az uj életbe, mikor szabadságát visszanyerte. Régi lakására sietett, de egyet gondolt és ügyvédjéhez vette útját. Útközben ismerősökkel találkozott és úgy találta, hogy egyesek bátortalanul viszonozták köszönését. A lelkében nem érzett semmi megbánást azért, amit elkövetett, amiért keservesen megbünhődött és ime a társadalomnak nem elég ez a vezeklés sem. Elhatározta, hogy ismeretlen helyen uj életet kezd. Az ügyvéd rossz hírekkel fogadta. — Felesége válni készül, a héten járt nálam. Itt hagyta lakása kulcsát, ahonnan bútorait is elvitette. Mintha főbe ütötték volna, úgy elkábult ezekre a szavakra. Zavart arczczal, holtha- loványou nézett az ügyvédre, aki közönyösen nézett rá arany' csiptetője alól és folytatta : — Legokosabban teszi, ha belenyugszik. Az ilyet nem lehet erőltetni. Feleségének e lépéshez törvény szerint joga is van. Az Emeli az ttrúgftt él a ttstjäljr*, net^aA». teti a kOkOfétt, váladékét, éjjeli « Tüdobategsegek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkar „Koche“ eredeti eeomagoléei. F. Heffman-La Rache A Ce. Basel (Stljí).
