Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-11-02 / 44. szám

44. szám. Szekszárd, III. évfolyam. Szombat, 1907. november 2. Kiadók iratai: Báter-nyomda, Kaszinóbazár épület Az előfizetési pénzek és hir­detések ide küldendők. Hirdetések legjut&uyosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. S/erkcsztö.síí: Bjzerédj István utca 5 szám. Ide küldendők a lapot érdeklő r'is^zes közlemények. előfizetés : egesz ; vre 10 kor., felévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha ax előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI. KÖZIGAZGATASI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M KIR. SELYEMTENVESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Uvlmuukatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: BÁTER JANOS NYOMDÁJA. A városok segítése. Magyarország vidéki városai ros­kadoznak a tehertől. S ha okát, vizs­gáljuk, nem magyarázhatjuk meg e szomorú jelenséget mással, minthogy j a modern állami élet, a maga fokozódó I terheinek nagy részét a városok nya- | kába hárította át; kötelességeket rótt reájuk, de nem gondoskodott e köte- 5 lességek teljesithetésének anyagi esz- : közeiről. Pedig szép, meggyőző pél­dák lebeghettek volna előtte. A kö­zép s újkori magyar városi élet tanulságul szolgálhatna legújabb ko­runknak is. /Falvakból, a, hajdani lovagvárakból a nemzeti erő a váró- 1 sokba összpontosult össze. Okos ki­váltságok s az emberi társulásban rejlő nagy erő hatalmas vidéki köz­pontokat teremtett, melyek székhelyei lettek az ipari tudásnak, műveltség­nek. ezek által a jólétnek, gazdag- | ságnak, mely a nemzeti Géniusznak fenn csapkodó szárnya. De változtak az idők. Kezdték a I vidéki városok elhanyagolását. Mig más nemzeteknél bizonyos tekintetben lépést tartott a vidéki emporiumok I fejlődése az ország szivével, minálunk [ azt cselekedtílk, amit a szenvedélyes j játékos: egy blattra tettük fel min­denünket, s ez a sokat Ígérő blatt az i ország fővárosa. Gyönyörű, lélekemelő ! idea, hogy gazdag nemzetnek pom­pás fővárosa legyen, büszkesége, di- j csekvésecz esrv egész országnak, de ná O J o o • tunk fényes paszománt, ragyogó arany gomb csak a kopott mentén. És bizony e drága arany gombhoz i sehogy sem illik az ország nyakában lógó koldustarisznya. De ne beszéljünk metaforákban, tény, hogy fővárosunkra sokat költöt­tünk, sőt hogy még ma is mindent reáköl- tünk. Ott van például, hogy egyebet ne emlitsünk : a Margitsziget megvétele. Életkérdés ez talán a fővárosra ? dehogy, csak aféle szépség-fla.stron/, amely mégis 12 milliójába kerül az állam­nak. 12 millióval 12 nagyobb várost tehettünk volna boldoggá, fejlődés­képessé, a modern haladás injára te­relhettük volna őket, megerősíthettük volna kultúrájúkban s ami fő : tőzsgyö- keres magyarságukban, amely fájda­lom, odafönn mindig nagyobb tért vészit. Mert, ne tessék azt hinni, hogy elég magyarul beszélni, Írni; magya­rul is kell tudni érezni, gondolkodni, cselekedni. Nemzetköziség, ledér élet­elvek, szokások; küllöldi szemét, per­verzitás irodalomban, művészetben, az életben, az „ott a hazám, ahol na­gyobb kenyeret adnak“ elvek forr­nak, kavarognak — természetesen összevegyülve sok nemesebb tarta- lommal is — abban a hatalmas üst­ben, amelynek neve: székesfőváros. Lehet ezért nagyon megharagudni, de el nem tagadhatja senki, hogy a valódi faji, nemzeti érzés, a magyar Géniusz bekötött szemmel hova-tovább a vi­dékre menekül. A mindjobban sza­porodó világpolgárok szánó mosoly- lyal mérik végig azt, akinek pupillája a külföld feltétlen bámulatában leg­alább egy jó ujjnyira szét nem tágul, pedig az igazi nagy nemzetek, angol, franczia, német, sőt- legújabban a né­pek konglomerátuma: Amerika is, mindjobban felismerik a nemzeti ér­zés államalkotó és fenntartó erejét, erősítve azt, tudják, hogy a nemzeti nagyságot növelik még nagyobbra vale. Nem gyengíteni, de erősiteni kell tehát ezt a szmit érzést s meg­becsülni az ezt féltékenyen ápoló he­lyeket, mint a rómaiak az oltárok örök tüzét, a görögök szent, berkei­ket. A kereszténység magasztos szel­leme egy egész világot, tölt be és leng át a mai nap, pedig hajdanán a ka­takombák sötét, üregeibe volt, kény­telen menekühp az üldöztetés elől. Nyelvünket, sőt mondhatni a nemzeti érzést is nem 'egyszer kiiil- dözte az ellenség a lovagvárakból, a hatalmas oligarchák leikéből, szivé­ből s apró föhlsánczok megetf, a ma­gyar nép s középosztály szivében ta­lált az menedéket s onnan intézett diadalmas harczot támadói ellen. Szükség lesz tehát még azokra a most lekicsinyelt., elhanyagolt vidéki városokra és falvakra is. A megjósolt nagy társadalmi forradalomban ezek lesznek a nemzeti eszmék, ezzel az államfenntartó erő apróbb mentsvárai, amig azért a nemzeti érzés alapján van szervezve az állam, e helyek fel­karolása, segítése nemzeti érdek, sőt kötelesség. Nincsen tehát éppen a magyar­ság szempontjából semmire sem ége­tőbb szükség, mint egy a magyar faji szeretettől s nemzeti eszmétől át­hatott jó városi, vagy községi tör­vényre. A városokat, községeket fel kell szabadítani a vállukra rakott óriási tehertől, hiszen ami íunkcziót végez­nek, azok nagyrésze jóformán állami feladat. Kivetik, szedik az állam adó­ját, illetékét, fogyasztási adóját, anya­könyveznek,' segédkeznek sorozásnál, övék a közegészségügy, reudfenntar- iás, az őrködés vagyon- és életbiztos­ság felett. S mindezekért hol _ a rekompen- záczió ? A törvényhatóságokat még csak segiti az állam. Törvényileg do- tácziót szavaz meg részükre, a váro­sok segitése pedig kimerül abban, ha akad jólelkü pénzilgyigazgntó, aki pár száz koronával olcsóbban játssza ke­zükre a fogyasztási adó jövedelmét annál, mint amennyit talán egyesek­től kaphatna az állam. Szó van ugyan a közegészség- ügy s a rendőrség államosításáról, de mindez még a jövő zenéje. Pedig a városok megmentésével sietni kell. Összeroppannak a pótadó- tehertől, stagnálnak, vergődnek. He­lyes utón jár tehát Szeged város tör­vényhatósága, amikor utal arra, hogy az állam, ha már a jelen nyomasztó körülményei között másként nem te­heti, legalább olcsó köles''n-nyujtás- sal siessen a városok segítségére. Igenis, ne a jobbára spekuláczióra alapított fővárosi s más vidéki hitelszövetkeze­tek megmentésére pazarolja az állam az ország millióit, de a vidéki váro­sok felsegélyezésére. Mennyi közczél, megoldatlan feladat kínálkozik itt mi­nálunk is, amely csak azért nem old­ható meg, mert nincsen reá pénz, j olcsó hitel. A fővái •os kultuszából elég volt. I Ébredjünk mi vidéki nagyobb váro­sok. Kérjünk, sürgessünk, sőt köve- ; teljünk. A nemzeti kormánymaképpen az a sürgős feladata, bogy azt erő­sítve, amiben nemzeti, államfenntartó erő rejlik. Egy mesterségesen emelt s ! a nagy jómódtól ledérségre hajló fő­város elveszhet, de a nemzet nagyr- sága, jövője az okos, czélszerü ma- . gyár politikával nagygyá tett vidéki ! emporiumokban vau . . . B. Még egyszer a Sió—Sárvíz csatorna. E lapok egyik számában T. K. főmér­nök ur a Sió—Sárviz hajózhatóvá tétele ér­dekében egy czikket közölt. Szakszerű fejte getéseivel úgy hiszem minden szekszárdi la­kos egyetért, mert azon czikk egész eszme­cseréje oda esucsosodik ki: hajózható csatornát Szekszárdnak. Hogy mit jelentene egy élő vizzel bő­velkedő csatorna városunk alatt, ezt se szá mokkái, sem pedig szavakkal kifejezni nem lehet. Mivé fejlődhetnék Szekszárd egy évti­zed alatt, azt előrelátni is nehéz, hiszen daczára minden közlekedési mizériánknak, tagadhatatlan, hogy fejlődtünk, előre mentünk, mert meg van lakosságunkban a vágy és az akarat az előremenetelre, csakis külsőleges mostoha viszonyaink okozták azt, hogy fej­lődésünk lassú és nem gyors. Egyetértünk mindenben czikkiróval, még czikkének utolsó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents