Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-09-28 / 39. szám
1907. szeptember 28 KÖZÉRDEK 3 felletle.il szólőtalajba, u. m. szőlőhegyeken és tutóhomokon szabadjon szőlőt telepíteni, mig a mély fekvésű java búzaföldeknek szőlővel való beültetése eltiltandó volna.*) J Nem helyeselhető ugyan, hogy az államnak beleszólása legyen abba, hogy ki hogyan értékesítse birtokát, de ha p. o. a dohánytermesztésnél, az erdőkezelésnél, a halászat és vadászat korlátozásánál — épen a közjó érdekében — tudott az állam helyes törvényeket hozni, miért ne hozhatna a bortermelés érdekében is? Van az államnak elég alkalmazottja, akikkel a betelepíteni szándékolt és a községi elöljáróságoknak bejelentendő területet a beültetés előtt megvizsgáltassa és ha valamelyik terület feltétlen szőlőtalajnak nem bizonyulna, annak szőlővel leendő beültetését eltilthassa. Ha az ember a vasúton utazik, az egész országban mindenütt lát mély fekvésű, agya j gos, búzatermő földeket szőlővel beültetve, j Terem az három annyit, mint a hegyi vagy homoki szőlő, de — kivált, ha szüretkor esős idő van —- rossz, savanyu, bicskanyitogató j lőrét. Dehát, mert sokat terem, a gazdája még akkor is több hasznot lát holdankint a J termésből, ha 8—9—10 forintjával adja is I hektóját, mint a hegyi bortermelő, ha ő 14—15 • forintot kap is érte, sőt az ilyen hitvány, bornak csúfolt lőrére folyton akad vevő, mig a jó hegyi bort csak egyes jobbhirü kereskedők és vendéglősök vásárolják. Miért? Mert | ha 2— 3 liter szeszt tesznek az ilyen lőre j hektójába, tűrhető, ámbár zamatnélküli asz- j tali bor lesz belőle. Így aztán az a kereskedő, vagy vendéglős 6 — 8 forinttal olcsóbban tudja i\ közönséges borát készíteni, mintha azt közvetlen a hegyi bortermelőtől szerezné be. így marad aztán a hegyi szőlősgazda nyakán a jó hegyibor, hacsak olyan olcsón nem adja, mint ahogy a lapályi bort árulják, csakhogy akkor ráfizet szőlejére. Egy darabig csak pótolgatja ezen veszteséget egyéb jövedelméből, vergődik, amig bírja, mig végre összecsapnak a hullámok a feje fölött* és elmerül, elpusztul a szegény. Az agrárbank legjobban megtudná mondani, hány hegyi szőlősgazda megy óvenkint tönkre, hányán nem tudják a törlesztési részleteket fizetni. Nem azért ám mert a szőlő nem terem, hanem mert a kevés jó bort nem tudják megfelelő áron értékesíteni. Es mert az állam ezekért kezességet vállalt, ezek agrárbanki kölcsöneit mind az államnak kell kifizetni.----------------í Ez annyira belevág a magánjogba, hogy ily | törvény hozatalára nem akad országgyűlés. A szerk. Hadai, melylyel Európa legnagyobb hatalmát j sülyesztette alá és tengerészete, mely ma első [ helyen áll, zárják le a darabot. Erdekfeszitő j és tanulságos a szöveg, melyet 170 színesen j vetített kép és 13 mozgófénykép tesz még I élvezetesebbé. A harmadik napon Olaszország egyik legszebb városába vezet Tormay Cécile, a ragyogó tollú Írónő. „A virágok városa“ ez a neve Firenzének és ezt a nevet méltán megérdemli. Pompás diszvirág, melyen a természet s a művészet minden pompája, minden színgazdagsága csilog. Ha szétnyitják kelyheit, meglátjuk benne a' gazdagság, a fény minden változatát s mégis belsejéből mérget lehel. Itt éltek a középkorban a Me- dicziek, a Pittiek, itt ütött tanyát a legnagyobb olasz művészet s itt volt napirenden a boszorkányégetés, az orgyilok, a vérfürdő. Az Arnóvölgy csodaszép viránya közepette fekszik a város, az építészet, festészet minden remeke ékesíti s a középkor minden vétke, minden ballépése teszi nagyszerűen, fenségesen borzalmassá. S amint elhagyjuk a középkort, megjelenik a modern Firenze. Látjuk remek fekvését, építkezéseit, virágkorzóit, lóversenyeit. S a virágok városának legszebb virágait: Firenze asszonyait. A napfény’es dél minden ragyogása, minden színgazdagsága benn van a műben. Csodaszépen megirt munka ez A 190 színesen vetített kép és számos mozgó- fénykép méltó ahhoz a remek irályhoz, melyet Tormay Cécilenél oly nagyon szeretünk és bámulunk. Volna csak a szeszezés eltiltva, akkor bizony nem ültetnék be még a holt Dunamedreket is szőlővel, mert az ilyen termett lőre másra, mint konyakfőzésre nem volna értékesíthető és akkor nem a jó hegyibor, hanem a rossz lőre maradna a termelő nyakán, vagy legföljebb jó hegyi borral házasítva lenne használható, ami ismét a hegyibor kelendőségét vonná maga után. Nagy mértékben lehetne az ilyen mély- fekvésű területekének szőlővel való betelepítését azzal is korlátozni, ha az állam ilyen helyekre ültetett szőlőterületektől a szénkéneg kiadását megtagadná. Az állam úgyis ráfizet a szénkénegrej legalább olyanoknak oszsza ki, akik azt közgazdaságilag helyes czélra fordítják. Politikusaink és vezető férfiaink persze ezen elveket, hogy a bortermelés csak a hegyi és homoki szőlőtulajdonosok privilégiumává avattassák, — jogi szempontból képtelenségnek tartják, — de hát kérdem, megérdemlik azon mintegy 500,000 magyar ember, aki hazánkban hegyi szőlőműveléssel foglalkozik, hogy egy jogi szempont miatt tönkremenjen. Hiszen ezeknek már az apjuk, öregapjuk munkálta azt a szőlőhegyet, melyet ők nagy keservesen újra betelepítettek és amely hegyeknek a világon semiféle más hasznát venni nem lehet. Ezen hegyi szőlőbirtokosoknak ezen szőlőből élni, vagy pedig ezen elpusztulni kell. Egészen más helyzete van a lapályi szőlőtulajdonosoknak; ezek ezután is, úgy mint eddig, termeszthetnek búzát, kukoriczát stb. anélkül, hogy jogaikban korlátoztatnának. Ami a borhamisítás megakadályozását illeti, súlyos büntetés terhe alatt törvényileg kimondandó lenne, hogy a bort csak a maga természetes mivoltában szabad forgalomba hozni és ennélfogva a mustot czukorral, a bort szeszszel javítani nem szabad. Ezt a bortermelő úgysem igen teszi, csak a kereskedő és a vendéglős, de ha ilyen törvény életbe lépne, mint már föntebb is említettem, ezek sem a hitvány, javításra szoruló lőrét szednék össze, hanem a jó hegyi és homoki borokat. Egyáltalán a mostani bortörvényünk revidiálandó volna és az alkotandó uj törvényben a büntetéseknek sokkal szigoruabbaknak kellene lenniük, olyanoknak, hogyha egyszer valakit borpancsoláson rajta kapnák, annak örökre elvegyék a kedvét egy második kísérlettől. A gazdag borhamisítóknál a pénzbüntetés helyett inkább az elzárást kellene alkalmazni, mert attól jobban félnek. Legnagyobb hatása lenne azonban bor- fogyasztásunk emelésére a boritaladó teljes eltörlése. Csak hogy ez az a pont, melyet a kormányok nem akarnak megérteni. Hogyan mondjon le egy állam, melynek kiadása folyton szaporodik, ilyen biztos jövedelemről ? Pedig ha egyidejűleg a sör adóját némileg, a szesz adóját pedig legalább kétszeresre emelnék, ez sem okozna gondot, mert ily módon a borfogyasztási adó eltörlésével beálló hiány többszörösen megtérülne és egész nemzedékek mentetnének meg a pálinkaivás káros következményeitől, sőt az agrárbank részére sem kellene az államnak az elpusz tűit szőlősgazdák helyett százezrekre menő kezességet fizetni. A kormányok talán még hozzájárulnának a boritaladó- eltörléséhez is, ha ott nem volnának a gazdag sör- és szeszgyárosok, mert hát ők kimutatják, hogy hány embert foglalkoztatnak és mennyi adót fizetnek. El is hisszük nekik, hogy sokat fizetnek, de ha mégannyit fizetnének, sem tudnák azt a nagy pusztítást, melyet a pálinkaivás országszerte okoz, megtéríteni. L>e hát miért vetik ők magukat éppen a sör- és szeszgyártásra, hiszen másnemű gyár oly kevés van Magyar- országon, hogy a mostani kormány pénzbeli segélyekkel és egyéb kedvezményekkel kívánja a külföldi gyárosokat itteni gyár- alapitásra bnzditani. Nagyon jellemző e tekintetben, hogy az amerikai- kivándorlás okainak megállapítása ügyében nemrég Budapesten tartott értekezleten egyik előkelő nevű résztvevő abban látta a kivándorlás okát, mert kevés a gyáriparunk és azt indítványozta, hogy a sörgyárak föllenditése czéljából le kell szállítani a sörfogyasztási adót! Miért nem inkább a posztó-, kender-, vasgyár stb. föllendülését óhajtja az illető, hiszen ilynemű csikkekért milliókat fizetünk évente a külföldnek, sörgyárra pedig semmi szükségünk sincsen. Bizonyára azért, mert a helytelen fogyasztási adópolitikánk folytán idegen sörgyáraink — a magyar szőlősgazdák fokonkénti tönkretétele mellett — mindnyájan meggazdagodnak, milliomosok lesznek. Ez különben természetes is. Valamint a nagyipar elnyomta a kisipart és tönkre tette a kisiparosok százezreit, azonképen nyomja el a milliomos gyári üzemre berendezett sör- és szeszipar az elemi csapások százféle nemével küzdő — évenként csak egyszer szüretelő — szegény szőlősgazda- osztályt, hacsak az állam nem jön mentül előbb segítségére. Hogy aztán az állam melyik félnek kedvezzen, arra ugyan könnyen megfelelhetünk, csak azt a kérdést kell föltennünk, bogy melyik kívánatosabb az államnak, hogy egyesek milliomosokká legyenek, vagy pedig százezrek tönkremenjenck ? Antal Pál. A tűzoltó versenyekről és a vármegyei tüzoltószö vétségről. Lapunk f. évi aug. 31-én megjelent számában elismeréssel üdvözöltük vármegyénk tüzöltószövetségét azon alkalomból, hogy Duna- földvárott megtartott közgyűlésen elhatározta, hogy ezután, a szövetségi közgyűlések alkalmával, tűzoltó-versenyeket rendez ; tettük ezt azon indokból — amely bizonyára a szövetség közgyűlését a határozat meghozatalánál is vezette — hogy ezen versenyek hatalmas eszközei lesznek tűzrendészetünk fejlesztésének, de különösen tűzoltóságaink kiképzésének. Jelzett czikkünk már ki volt szedve, mikor a T. K. czimü laptársunk f. évi aug. 29-diki száma megjelent — s mivel az ennek vezető helyén, felelős szerkesztőjének tollából — ki a vármegyei tűzoltó szövetség elnöke is — megjelent czikk nein fedi teljesen a szövetség jelzett határozatát, sem a mi — aug. 31-diki szánmunkban kifejezett — idevonatkozó véleményünket, — inditatva érezzük magunkat, hogy a T. K. jelzett czikkére néhány megjegyzést tegyünk — ha már nevezett laptársunk a mi — aug. 31-diki számunkban, tehát későbben megjelent czikkünkre nem tette. Á T. K. a szövetség jelzett határozatának „esetleg káros következményeire“ kíván rámutatni; mikor ezt teszi, a verseny jótékony hatását egész határozottan elismeri s a „káros következmények“ egyike gyanánt oda állítja a testvér egyesületek iránti féltékenykedést, agyarkodást, sőt az irigységet és gyűlölködést is Hát legyen a testvér egyesületek között féltékenykedés, agyarkodás, irigység és gyűlölet! Mi ezektől az érzelmektől — a versenyek életbeléptetése esetén — tűzrendészetünket nem féltjük; banem ellenkezőleg: reméljük annak fejlődését. Mert mi fog történni a versenyek életbeléptetése esetén ? Minden versenyezni készülő testület parancsnoka igyekezni fog első sorban maga megtanulni a tűzoltásnak elméleti szabályait, törekedni fog azokat a gyakorlatba átvinni és e czélból a vezetésére bízott testületet lelkiismeretesen kiképzi, azzal rendszeresen fog foglalkozni. így — hova tovább — a tüzoltótestületek létezésének jelenségei nem csak a disz kivonulásokban fognak nyilvánulni, mint mai napsáig legtöbb helyen, hanem eredményes működésben. Ez által megnagyobbodik a tűzoltóságok tekintélye a nagyközönség elölt is, mert ez is tapasztalni fogja a tűzoltóság hasznosságát; ez által a tűzoltóság önbecsülése növekszik s meg lesz a tűzoltóságokban a nemes törekvés a tökéletesbülés felé; lassan kint pedig a tűzoltóság oly magas nívóra fog emelkedni a kiképzeltség, szaktudás tekinteté-
