Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-09-14 / 37. szám

1907. szeptember 14.

KÖZÉRDEK

3

kon aratásra és kukoriczatöld vállalására vonatkozó munkástömegek nagy számát és kevésbedvéna munkaerőkinálat, emelkedni fog a mun ka díj ázás, vagyis a napszám annyira, hogy a semmivel nem biró munkás is megélhet.

A mezei munkáskérdés megoldásában tehát első rangú tényezőnek tarthatjuk az Eszterházy féle kis gazdákból alakuló bérleti szakosztályok elterjedését avagy a kisbérlet gazdaságok bármely módon való megszaporodását hazánkban.

Tartozom még annak megokolásával, hogy miért neveztem én az Esterházy latifundiumon kezdődő és terjedő kisbérleti csoportokat Eszterházy bérleti szakosztályoknak. ?

Mert kétségen kivül érdekes, hogy mig a népboldogitó szocziáldemokraták, kik foly ton a főurak és latifundiumok ellen izgatják gyűlöletre a mezei munkásokat semmitsem tesznek arra nézve, hogy a mezei munkások földhöz jussanak; addig Magyarország legnagyobb földterülettel biró nagybirtokosa a legelső abban, hogy kisbérietek adásával segítségére siessen a mezei munkás kisgazdáknak.

Ezek után a következő indítványt terjesztem elfogadásra a szakosztály elé: Mondja ki a szocziális szakosztály, hogy az úgynevezett herczeg Eszterházy-féle kisgazda-bérleti szakosztályok elterjesztését és a nagybirtokotoknak való ajánlását egyik legjobb módnak tartja arra, hogy a magyar mezei munkások és kisgazdák állandó otthonhoz és megélhetési módhoz jussanak és egyúttal az Amerikába vándorlás nemzeti veszedelmet képező áramlatától és a nemzetköziek hazatiatlan izgatásaitól a kisgazdák elvonatván, a telkes polgárokkal egyetemben szilárd gerinczét képezzék az állami életnek és nemzetgazda s ignak.“

Nők harcza a diplomáért.

(J) Kezdődik az iskolai év, itt az ideje, hogy tanuló leánykáink sorsa iránt érdeklődjünk. Ha beiralkozóktől tudakozódunk, kevés kivétellel azt a felvilágosítást kapjuk mindc- niktől, hogy tanul és tanítónőnek képezi ki magát.

Pedig általános a panasz, hogy mindenki diplomára törekszik, s annak alapján aztán az államtól várja, hogy eltartsa.

Sajnálatos körülmény ez, különösen a nőknél, akik körében a tanítónői oklevél utáni törekvés valósággal ijesztő mérveket öltött.

Lehetetlen, hogy valamennyi okleveles nő állást kapjon, s még a legnagyobb pro- tekczióval is csak egy igen csekély töredéke lesz elhelyezhető. A többire szomorú sors vár, mert nem ismerik a csendes családi tűzhely boldogságát, nem ismerik a szerény viszonyok között való megelégedést, nem ismerik a háztartás ezernyi apró tennivalóit és örömeit, nem tudnak segíteni a kenyérkeresésben, mert nekik csak oklevelük van és semmi olyan munkához nem értenek, amely kenyeret adna akkor is, .ha nincs állás.

Sőt a diplomás nőknek a férjhez menésük is nehezebb. Mert az a szerény iparos vagy kereskedő, aki elvenué a szegény leányt — akinek apja szintén iparos vagy kereskedő — nem kell az okleveles kisasszonynak, mert az oklevéllel úgy vágyai, mint igényei szárnyakat kaptak.

De ha a tanítónő állást kap is — nem a városban, hanem a falun, — akkor sincs kibékülve a sorsával, elégedetlen, ügy érzi, hogy nincs méltó környezetben és miután mindazon remények, amelyeket rózsaszínnel festett képzeletében, nem valósulnak meg, minden öröm nélkül elhagyatottnak, boldogtalannak érzi magát, mert a gazdaság apró örömei idegenek előtte.

A meleg családi kürt nélkülöző tanító nőnek sorsa tehat nem irigylendő. Nem irigylendő különösen akkor, ha még más, falun divó kellemetlenségeknek is ki van téve a tanítónő. Ezért egyáltalán nem helyeselhető az, ha a leánynak csak úgy tudunk kenyeret biztosítani, ha kiragadjuk a családi körből és igényeit fokozzuk.

A mai nehéz viszonyok határozottan azt követelik, hogy a család minden tagja, akit

a háztartás nem köt le, ne csak fogyasztó, hanem kereső fél legyen. Egy kis körültekintéssel pedig ere van tér bőven.

Ne tereljük tehát a nőket is a diplomák felé, mikor a miatt is nagy a panasz, hogy túlsók a diplomás férfi.

Teljesen tévés az a társadalmi felfogás, hogy csak az állás biztosit megélhetést és nem a munka Ezért ott, ahol lehet, szakítsunk ezen téves felfogással.

Miután pedig a megélhetési viszonyok [ nem könnyebbülnek, hanem folyton nehe/.ed- I nek, s a társadalmi élet is hovatovább több és több kötelezettséget ró az egyes családokra, a család csak úgy kerülheti el a romlást, ha a nő is érti a gazdálkodást és produktiv munkakört tölt be. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy hány szegény napszámos háztartását tudja egy ügyes asszony egyensúlyban tartani. Egy okos és szorgalmas asszony azt a csekély jövedelmet úgy tudja beosztani, hogy abból nemcsak a napi élelmezést fedezi, hanem tiszta lakásra és takaros ruhára is kerül belőle. E mellett, mert a puhaság nem bántja, egészsége és kedélye olyan, hogy bármelyik diplomás kisasszonyéval nem cseréli el.

Köztudomású, hogy ma az állam megadja a módot arra, hogy a nők a háztartás minden ágazatait megtanulhassák, sőt módot nyújt arra is, hogy a mezőgazdasági mellékágakat, amelynek produktumaiért pedig millió és millió koronával adózunk a külföldnek, — saját jól felfogott érdekükben elsajátíthassák. így tehát a társadalomnak, illetve a szülőknek kötelessége leányaik nevelését olyan irányba terelni, amely irány nem a proletárizmust, hanem a megelégedett ,és boldog családi tűzhelyeket fogja minden körülmények között szaporítani.

Meg lehetünk győződve arról, hogy a gyakorlati foglalkozás feltétlenül jó hatással volna a leányok lelkületére. Megkedveltetné a munkát, emelné az önállóságot, az energiát, visszatérítené a nők egyrészét a tanító női pályáról, de határozottan szilárdítaná az egészséges felfogást és emelné a családi jó j létet, a mi egyszersmind a nemzeti vagyouo- ! sodást mozdítaná elő hathatósan.

Egyházmegyei gyűlés.

A tolnai református egyházmegye szokásos rendes közgyűlését Szekszárdon, a vármegyeház nagytermében e hó 9 én tartotta meg A közgyűlés elnökei: Kátni Endre esperes, dr. Szilassy Aladár egyházmegyei gondnok, s időközben Hayymássy Károly tanácsbiró voltak. Az esperes buzgó imája után az egyházak képviselőit igazolták. A közgyűlésen ez alkalommal az érdeklődők is szép uzámmal jelentek meg. Kátai Endre esperes gondosan összeállított jelentésben számol be az egyházmegye közállapotáról. Ezt megelőzőleg emelkedett, sőt sokszor szárnyaló szavakkal emlékezik meg az uj zsinati törvényről, gyönyörűen aposztrofálva a magyar református egyháznak összeforrott, sőt ugyanazonos voltát a magyar nemzeti állam eszméjével. A törvény egyes rendelkezéseinek rövid ismertetése után tüzetesen foglalkozik annak legnehezebb, legvitásabb részével : az uj Ielkészi nyugdíj intézet kérdésével, majd megemlékezik a református egyház nagy halottjáról Hegedűs Sándorról s a főgondnokságban utódjáról, gróf Tisza Istvánról, kit a közgyűlés — az igazság érdekében legyen mondva — zajosan megéljenez. Meleg közvetlenséggel ecseteli ezután az esperesi jelentést, azokat az elévülhetlen érdemeket, amelyeket dr. Szilassy Aladár a tolnai református egyházmegye érdemes gondnoka 20 évi gondnoksága alatt szerzett, majd áttér az egyházlátogatás alkalmával tapasztaltak felsorolására. Apró fotográfiák ezek, minden egyház miniatűr képmását láthatja bennük

Sok kép szomorú, lehangoló, de egy sincs, amely felett világosság ne derengene. Az anyagi gondokkal küzdő egyházakra fényt vet a hívek áldozat készsége, a fillérek összerakásában vetekedő buzgalom. Gyönyörű példát mutat e tekintetben az agg Dőczy Józseftől vezetett Váralja, melynek hivei ke-‘

rek 200 százalék egyházi adóval reuováItatják azt a 100 éves roskadozó templomot, melynek aranyos csillagja mindenkor hirdetője volt a magyarság hóditó, nemzetfentartó erejének ott az egész környéken. Az esperesi jelentés ezután felsorolja a statisztikai ada tokát, a melyekből csak azt emeljük ki, hogy a lelkek száma 30243.

A közgyűlés a nagy gonddal és körültekintéssel egybeá!litott esperesi jelentésért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Hegedűs Sándor emlékét is jegyzőkönyvileg örökítette meg s „az egy ideig üresen maradt főgondnoki székbe örömmel látta Tisza Istvánt ülni, teljes bizalommal lévén az iránt, hogy a főgondnoki működéséhez fűzött reménység nem fogja megszégyeníteni a magyar református egyházat.“

Ezután a közgyűlés a legmelegebb óvá- czióban részesítette, valósággal ünnepelte dr. Szilassy Aladár egyházmegyei gondnokot, ki Vizsolyi Gusztáv utódjaként 1887 év október 25-ike óta tölti be az elnöki széket. Maga a megtestesült lelkesülés, páratlan energia ez a jeles férfiú, ki nemcsak szükebb hazájának, de az egész magyar protestantizmusnak szolgál nagy ügyszeretettel, hűen, lelkes szivvel és lélekkel. A rögtönzött ünneplés értékét, bensőségteljes voltát fokozta, hogy az váratlanul jött, előkészítve nem volt. Szi lassy Aladár munkálkodását azonban kellőleg értékelik, számontartják másutt is, a gyűlés folyamán mindenfelől érkeztek az üdvözlő sürgönyök. így üdvözölték őt Baksay Sándor püspök, Darányi Ignácz főgondnok, Koncz Imre vértesaljai és Kálmán Gyula külső somogyi esperes.

Darányi miniszter egyházkerületi főgondnok sürgönye igy szól:

Fogadja méltóságod érdemekben és sikerekben gazdag egyhítemegyei gondnoki áldásos működésének huszadik évfordulója alkalmából, legmelegebb szerencse kivánataim és szívből fakadó üdvözletem nyilvánítását. A gondviselés kegye tartsa meg méltóságodat még számtalan évekig teljes erőben és egészségben, a tolnai egyházmegye, a budapesti egyház, a dunamelléki kerület -és az egész magyar reformált egyház előmenetelére és boldogitására. Darányi Ignácz kerületi fő- gondnok.

A jeles iró BaksayT Sándor püspök távirata pedig ez :

Tolnai egyházmegyénkkel lélekben együtt ünnepelve, üdvözlöm méltóságodat, Szilassy Aladár gondnok urat gondnoki tisztében, melyet hivségben,' szeretetben, bölcsességben, Isteni félelemben mindnyájunknak tündöklő példát mutatva, két évtized óta visel; az Isteni kegyelem koronázza ő méltóságát .hosszú és boldog életen a haza népének és- az anyaszentegyháznak további javára és boldogitására. Baksay püspök.

A közgyűlés megemlékezett a tanítótestület két elhunyt jeles tagjáról Baján Lajos decsi és Szabó József volt szekszárdi tanítók elhunytéról is, s miután még jegyző- könyvi köszönetét szavazott a hívek kegyes adományaiért, áttért a tárgysorozatra.

Dötnők Pétert, Bus Lajost Ielkészi és Tóth Károlyt világi megválasztott tauácsbi- rónak, Sziics Endrét pedig közpénztárnoknak jelenti ki a közgyűlés, kik a hivatalos esküt nyomban letették, amely után Szilassy gondnok üdvözölte őket s ezért Bus Lajos fejezte ki mindnyájuk köszönetét. A világi tanácsbirói állásra megválasztott Tóth Ká- rolynak főjegyzői tisztéről való lemondását a közgyűlés mély sajnálattal vette tudomásul s Tóth Károlynak, ki az állásában megmaradni egyátalán nem akart, 22 évi buzgó működéséért jegyzőkönyvi elismerést szavaz, egyúttal a választás határnapjául október 31-ikét tűzi ki. A szavazatok felbontására Kátai esperes elnöklete alatt Hagymássy Károlyt és Széky Gézát küldték ki. A tanügyi bizottság jelentését tudomásul vették s gondoskodtak, hogy a borjádi, földes pusztai, tengeliczi pusztákon lakó hívek s a medinai községi iskola tanulói lelki gondozásban részesüljenek. Bedö Gábor paksi, Dézsi István gerjeni, Ványi Benő medinai, Xöthling Dezső mórágyi, Bereczky Endre szekszárdi, Müller Menyhért ráczhidasdi, Szántó Ottilia kölesdi, Fa-