Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-01-12 / 2. szám
1907. január 12. KÖZÉRDEK 9 kell lenni Magyarországban, hogy a búza ára csak egy koronával is felszökjék. Az 1898 év május havában a búza átlagára a budapesti tőzsdén 29 76 kor. volt, 1906-ban ennek már csak a fele. Ezzel szemben a föld megmunkáltatási költségei pedig folytonosan emelkedőben vannak. Melyik gazdát nem döbbentette meg a gazdasági munkabéreknek rohamos felszökkenése, melyet váratlanul és hirtelenül ránk kényszeritett az idők járása, a melyek elől kitérnünk nem lehetett. Csakhogy egy helyi vonatkozású dologról szóljunk, Tolnavárme- gyáben az 1900-ik évben a férfi napszámbér nyári átlaga 180 fillér volt, azóta ez folytonosan emelkedőben van, s nyárára biztosan el fogja érni ennek kétszeresét is! Ki ne ismerné a magyar parasztság földéhségét, mely földjeink értékét hihetetlen árakra felemelte! Az emberi munkaerőknek ezen szerfölötti megdrágulása, mely szoeziá lis tekintetekben egyébként teljesen méltányos és jogosult, a drága föld, mely évről- évre mindig kevesebb hasznot hajt, hova vezetheti hazánk mezőgazdálkodását ? De hát miért mindez ? Miért hoz olyan keveset a föld ? Hogy a napszámbérek emelkedőben vannak, ezen nincs mit gondolkodnunk, ez a fejlődő tökéletesebb viszonyoknak egyenes következménye, de mért van az, hogy ma Magyarországon olyan keveset hoz a föld, hogy a gabonatermés átlaga az idén sem volt több 7—8 métermázsánál, az idén, a mikor pedig jó esztendőnk volt ? Azért hoz keveset a föld, s erről ma már komolyan beszélhetünk, mert kimerült! Az agyondolgozott, kifáradott emberi szervezet sem képes újabb munkakifejtésre! Az a föld, a melyből évről-évre a legértékesebb táperőket raboljuk ki gazdasági életünk működtetésére, hogy ne merülne ki az idők során, ha az elvett erők visszapótlásáról igen lanyhán, vagy egyáltalán nem gondoskodunk ! De hiszen erők el nem veszhetnek!. Mondom én, mondhatja akárki, a ki a természettudományok álláspontjára helyezkedik. Nem ! Nem vesznek el a talajerők sem, csakhogy mig azok a földbe ismét visszakerülnek, addig a gazdasági élet működésében bizonyos szüneteknek kellene beállani. Ez régebben, a mikor még nem voltunk ennyien, — ment is! — ma a gazdasági élet folytonos működésű, szüneteket nem enged ! Hova jutna ma az a földművelő gazda, a ki másodévenként ugarolnú a szántóit! Vesz teség nélkül nem teheti senki, hogy földjein bizonyos időközökben csak gaz teremjen, hogy abban egy időre megszűnjék mindenféle kémiai folyamat, veszteség nélkül nem várhatja be egy gazda sem, mig a talajerők esővel, hóval, egyéb természetes utakon és módokban a földbe visszavándorolnak ! Ott vagyunk ma már, hogy a talajerőknek pótlása legalább természetes utón nem megy. A tagositás előtt, a közlegelők felosztása előtti időkben, a mikor még Magyarország legelőin rengeteg nagy állatállományunk volt, bővében voltunk a természetes trágya anyagoknak! Ma rettenetesen nagy a hiány trágyában! Furcsa helyzetbe is került volna az egész agrikultura, ha nem siet segítségére a kémia, az egész mezőgazdálkodásnak egyedüli mozgató szerve. A kémia megállapította a növények vegytani viszonyait, ma az utolsó deczimálisig ismerjük, micsoda elemekből épül fel a búza, az árpa, a tengeri, a szőlő stb. Ugyancsak ismerjük az utolsó deczimálisig, annak a számnak a nagyságát, a mit a gazdasági növények talaj sókban a földtől elszínak! és ama viszonyszámokat, a melyekben a talaj sók a természetes trágya anyagában, az istállótrágyában előfordulnak ! A modern kémiai tudományok alapján beszélünk ma már műtrágyáról! Erről a természetes trágyát pótló anyagról, a mely konczentrálva tartalmazza azokat a fontos kémiai elemeket, melyek gazdasági növényeink táplálására elkerülhetetlenül szükségesek. Vannak sokan 'gazdáink között, a kik természetes trágya hiányában kísérleteket végeztek mái' a műtrágyával. Uradalmainknak egy jó része ma már mütrágyáz! Nem akarunk itt ezúttal kitérni arra, hogyan, milyen eredménynyel jártak ezek a kísérletek, egyszerűen hivatkozunk a füldmivelésügyi miniszter kiadványára, a »Kisérleliigyi közlemények« -re, kiki bőven megtalálja ezekben a műtrágyának fontos gazdasági jelentőségét tárgyaló ismertetéseket, nagy szorgalommal és lelkiismeretességgel egybeállitva azokat a kisérletezési eredményeket, amelyek eddigelé hivatalos, vagy magán részről megáliapittattak! Nem térünk ki ezekre, egyszerűen jelezzük, miben áll a műtrágyának fontos jelentősége a nemzetgazdaság szempontjából. A műtrágya alkalmazásával termésátlagaink értékét tetemesen felemelhetjük ! A műtrágyának ezen fontos gazdasági ! jelentőségéből folyik egy más, mely nem ke- \ vésbbé fontos, annak szocziális jelentősége ! j Az egész agrár szocziálizmus miből j épült ki ? A silány termés, a rossz munka- j bérviszonyok, ezek voltak indító okai! A műtrágya a gazdát a szocziális j igényekkel szemben teherviselő képességében erősiti! De ha egyszer nagy a szocziális jelen- j tősége, csak úgy ér valamit, ha mindenki által megközelithető ! Az orvosszer, ha hatásaiban kitűnőnek bizonyul, valami olcsón bizony nem kapható, igy van a műtrágyával! Eddig csak nagyobb birtokokban használták, kisgazda, törpe birtokos nem igen férhetett hozzá ! Kell, hogy a legkisebb embernek is módjában álljon, a műtrágyával kísérletezni, azt a saját viszonyaihoz mérten kipróbálni ! Ez a czél vezérelte a «Kér. Szövet ke- ! zete.k Középpontjait,« a mikor üzleti körébe felvette a műtrágyák forgalmazását is. Fiókjai j utján akár kilónként is lehet a műtrágyát } beszerezni. S a mi még igen fontos, ez a j központ, a melyik minimális haszonra dől- ] gozik, előnyösen fogja kiszolgálni a gazda j közönséget, neki őszinte szaktanácscsal szol- I gál és ezen a piaczon a beférkőzött szédelgést korlátozni fogja. A ki szivén viseli a munkásigényeket, ; őszinte elhatározással is van azokat kielégi- j teni, a ki óhajtja a kisemberek jólétének ) emelését, az vegye csak komolyan a mű- | trágyát s ne fáradjon ki annak elterjeszté- ! sében! Kirchner József. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL* utcza nevek aligha váluak a község becsületére. Ha pedig más nevei vannak jelzett utczáknak, miért használják különösen egynek ama botrányos nevét a hivatalos hirdetések alkalmával ? A napokban értesültem arról, miszerint egy tolnamegyei község képviselőtestülete az összes utcza neveket megváltoztatva, azokat nemzetünk nagyjairól nevezte el. így lett ott a Szemét-utczából Rákóczi F. utcza, a Kis- utczából Árpád - utcza, a Könyök-utczából Eszterházy-tér stb. Miért ne tehetné meg ezt Tolna képviselőtestülete is? Vagy tán sajnálja ama néhány koronát, melyet az utcza- jelző táblákra kellene fordítani? Ezelőtt pár évvel mintegy 4—5 utcza nevét szebb hang zásura változtatta, de hol maradt a többi ? Hisz oly sok szép, meg szomorú történelmi emlék fűződik Tolnához, hogy válogathat a szebbnél szebb utcza nevekben. (Mátyás király, Festetich, Garay, Bezerédj stb.) Akkor talán elkerülnők ama jelenetek ismétlődését is, midőn az iskola felsőbb osztályába járó leánykától kérdezik az utcza nevét, melyben lakik, elpirulva süti le szemeit s ártatlan szégyenérzete megtagadja a feleletet. Az ismétlő iskolás vásott fiú pedig nagy diadallal hangsúlyozza — a többiek lelki épülésére (?) — a nem legszebb hangzású városrész (t. i. Tolna községnek van városrésze is) nevét. Hisszük és reméljük, miszerint a község vezetősége nem fog napirendre térni a dolog felett, de hazafias érzéstől is vezettetve mielőbb rendezni fogja az utezák elnevezésének kérdését. Kösziinet-nyilvánitás Ozsák pusztán Leopold Lajos nagybérlő ur tömérdek ajándékot osztatott ki a múlt év dec. 24 én a cselédek gyermekei közt. A kiosztást az uradalom intézője végezte a kastély' irodában. Ez az orvos intézkedése folytán történt igy, egyébként — ha a ragályos betegség nincs — az iskolában lett volna a kiosztás. A kedves ajándékokat a szülők hordták szét. 123 gyermek részesült különféle ajándékokban. En az iskolások nevében mondok köszönetét a nemesszivü úrnak. Cselekedete nem szorul dicséretre. Ózsák, 1907 január 2 ári. Kiss Béla István közalapitv. tanitó. Szerkesztői üzenetek. Botrányos uteza-nevek Tolnán. Közmegbotránkozást keltett e hó 6-án a rendes községi hirdetések alkalmával, a mikor az ittepi kisbiró többek között egy leirhatlan ] nevű utczában fekvő ház eladását hirdette | dobszóval. Más alkalommal a Sauwinkl, Schlap-. pebei'g, Neukstift, Bagóczi, Alequander-ut- j czákról tesz említést; ezek s ezekhez hasonló * E rovatban közérdekű felszólalásokat díjmentesen közlünk, a felelősség azonban a beküldőt terheli. Purtb Adolf jegyző urnák Bátán. Későn kaptuk, igy csak a jövő számban hozhatjuk. K—r J—f Vajta. A lapot a jelzett czimre megindítottuk. Tanitó gazda, t zikke kiszedve, jövő számra maradt. Kajafás István. Köszönjük a szorgalmat. Eltettük a jövő számra. 0—y L. Némedi. Csakhogy éppen beleszorithattuk. K. F. Mucsi. A csapadék kimutatás jövő számra maradt. Tempora mutantur. Ilyen az a hagyományos magyar szahnaláng. A tulipán-mozgalmat már az ön szatirikus verse sem lobbantja uj életre. Félretettük.