Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-04-27 / 17. szám

17. szám Szekszárd, III. évfolyam. Szombat, 1907. április 27. kiadóliiratal: Baíer-nyomda, Kaszinóbazár épület Az előfizetési pénzek és hir­detések ide küldendők. Hirdetések legjutáuyosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztősós:: Széchenyi-utca 1085 szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közleménye1 . EbÖFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 k., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK. ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Bel munkatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja: BÁTER JÁNOS NYOMDÁJA. A kasza. Baj van, nagy baj van! Nemcsak a téli, vagy most, a késő tavaszi idő­bér. rozsdásodik a kasza a padláson, vagy az eszterhéj alatt, de sok vidé­ken a kaczér nyári papsugár sem néz­heti majd magát e messzire elcsillogó, száz meg száz apró tükörben. A kasza panaszkodik: Irtózik tőlem az erős férfikar, pe­dig én aczéloztam meg izmát az élettel való kemény harczra. Én adtam a barna, de tápláló kenyeret, ropogós héjával, spongya belével, a mit meg­szeghetett nemcsak a szegény ember, de maga a király is. Máskor törte utánam • magát a vasizmu férfi nép, vetélkedett egymással, hogy izmos te­nyerébe kaphasson, én voltam az erő, j a magyar virtus igazi mértéke, a nóta j is azt mondta: Vagyok olyan legény, mint te. Vágok olyan rendet, mint te, Ha nem hiszed, gyere velem : Fogd meg az én — kaszanyelem ! Boldog, megelégedett világ volt az. A szegény ember keveset keresett, de eleget, ma többet keres, még sin­csen kenyere. Akkor még nem húzta fel a lábára a hét mértföldet lépő csiz­mát. Akadt olyan is, a ki aligság-alig _ TÁR CZ A. Az igazság. .1; igazság sem igazság, Ma már, hiszen nem egyforma : Más az, ha ki, kicsiny ember, Avagy, ha nagy ember mondja. Kis ember nagy igazsága Szép von, csak egy a hibája, Sokkal nagyobb annál mindég: Nagy ember —- kis igazsága ! BODNÁR ISTVÁN. A párbaj. (.Monológ.) No ez igazán borzasztó! Hallatlan, ha mondom. Hallatlan ! Párbajra hitt a nyomo­rult kadét. Igen párbajra, mert azt mondtam neki, bogy ne nézzen úgy Miczikére, az én édes Miczikémre, mint egy borjú. Hogy ő sértve érzi magát, hogy adjak neki elégté­telt. Hát sértés ez? Nem, igazat mondtam, nem szemtelenség-e az utczán egy hölgyre úgy nézni ? — egy hölgyre, a ki téligmeddig a menyasszonyom. Hallatlan szemtelenseg. Hiszen tulajdonképen én vagyok megsértve és mégis ő, a lézengő kadét kér elégtételt. És Miczike, a bájos Miczike, az én leendő menyasszonyom is azt mondja, hogy a kadét csinos és bátor fiú. No, és én nem vagyok lépte át a falu határát s ina Amerika i is csak a — szomszédban van már. Baj van, a kasza rozsdásodik! Pedig valamikor hogy fénylett, ragyo­gott. Félmértföldről a szemedbe tükrö­zött a fénye, a pitypalaty hangos sza­vát is tulkaczagta az ülő, meg a kala­pács taktusos nótája, a kaszakő egész melódiákat vert ki a csengő nevetésü aczél pengén. A kasza maga volt a poézis, sőt az elő-hit, a szegény ember reménye. S ma nincs se hit, se remény, csak — rozsdás kasza s üres blankettája a meg nem kötött arató szerződések­nek . . . Pedig nem jó vége lesz ennek, mert a rozsdás kasza haragos, egyre azt kiabálja: jaj annak az országnak, ahol a kasza nem fényes! Jaj, ezerszer jaj néked, szegény Magyarország, ahol talán még sok-sok száz évekig a kasza suhintása nyomán sarjad és fakad minden élet, minden remény. Ami ezen felül lenni kíván, ábránd, délibáb, utópia . . . A rozsdás kasza haragszik. Ki kell engesztelni. Vigyázzunk! Istennek minden belénk oltott erejét fel kell használnunk, hogy a kasza — fényes legyen. A fényes kaszától nem félek, de a rozsdás kasza irtóztató. Amaz a gyors munka között nem is ér reá bátor. A mi a csinosságot illeti, arról nem is szólok, de a bátorság, a bátorság .... Azt üzeni a kadét a két komoly képű liad- nagygyal, hogy vagy verekszem, vagy bo­csánatot kérek. Hát persze hogy verekszem. Én bocsánatot kérni . . . én . . . dr. Semetke Bálint köz és váltó ügyvéd. En és bocsánat! Jól jársz kadét! Olyan nincs. Az én bocsá natkéréseinre várhatsz addig, a inig hadtest- parancsnok leszel. Az pedig sohasem lesz olyan mafla kadétból. Nem, és százszor nem. Inkább három­szor meghalok, de bocsánatot nem kérek. Nem én. De hát ki látott ilyet. Meghalok háromszor is, de Semetke Bálint nem kér bocsánatot. Meghalok . . . Azaz hogy . • . Miért halnék meg épen én. Én dr. Semetke. Megölöm a nyomorultat, megölöm, ha mon­dom. Ő fog méghalni, nem én. És a bájos Miczike mégis az én feleségem lesz. Igeti (egy levelet mutat), itt a válasz kedves papájától. Biztosan nekem adja leányát. De nem is bontom addig föl, mig a bárbajt le nem bonyolítom. Igen. Verekszem. Verekszem, mint egy oroszlán. Hogyne verekedném a bájos Miezi- kéért. Hiszen ha megtudná, hogy gyáva vol­tam, kész volna kikosarazni. Oh Isten ments ! A bájos Miczike és a százezer korona, a mire dr. Séuietke irodájának nagy szüksége van. Igen, verekszem. Megvivok a kadéttal. A legsúlyosabb föltételekkel. Valamelyikünk­nek meg kell halnia, mert 5, a bájos angyal, kettőnké nem lehet. Igen. Egyikünk meg fog halni. Amerikai párbajt vívunk, a ki a fekete golyót^ huzza, az pusztuljon. (Gondol- kozva jár.) Érzem, hogy nekem van igazam gondolkozni, ez sötét terveket forral. A szomszéd Romániában a rozsdás kaszák kiegyenesedtek s jaj, mikor nem harmatot, de vért szomjaz a kasza . . . Mi még ennyire nem vagyunk. Éppen azért kölcsönös méltányosság, egymás megértése, ez legyen a jelszó. Egyoldalúan ezt a kérdést elintézni nem lehet. Az akaratszabadság, egyéni öntudat korlátozására irányuló minden törekvés hiába való, ahelyett, hogy segítenénk a dolgon, csak rontunk rajta. Ezért nagyon helyes a belügyminisz­ternek ama döntése, amely azt. az úgy gondolom, Somogy vár megyéből kiindult s másutt is alkalmazott — uzust hogy az elszerződött arató­nak útlevél ne adassék törvénybe ütközőnek mondotta. Nincsen abban semmi erkölcsi, vagy pláne anyagi haszon, ha a munkásból martirt csi­nálunk, csendőrrel hajtjuk dologra s büntetjük, ahelyett, nogy okos szóval, humánus bánásmóddal vezetnénk vissza a kaszához, amely nemcsak a gazdá­nak, hanem ő neki is boldogulást szerez. Hanem igenis a legnagyobb erély- lyel kell fellépni az izgatok ellen, mert hogy az izgatás rendszeres, az kétség­telen. Két nappal ezelőtt magam hal­lottam a Kaszinóbazár sarkán egy ott hadonázó -— „sans coulotte“ szájából: s nem én fogom a feketét huzni. fGondol- kodik). Hm . . . hm .... amerikai' pár­baj .... fekete golyó .... pisztolydur­ranás .... hm .... hm .... Mégis csak bolondság az az amerikai párbaj. .Minden az ostoba véletlentől függ, s miért húzná a fekete golyót épen az, a kinek nincs igaza. Hány példa van az élet­ben, hogy . . . Hátha én húznám a feketét, a kadét pedig nagyot nevetne és nőül venné a bájos Miczikét, a gyönyörű angyalt és a százezer koronát . . . Dr. »Semetke Bálintot pedig eltemetnék. Brrr . . . Nem kell az amerikai párbaj. Ez ostobaság . . . De mé­gis . . . Eb ostobaság, ha mondom. Pisztolyra megyünk. Ez sokkal jobb az amerikainál. Ide bátorság kell, nyugalom kell, higgadtság kell. Az ember czéloz . . . és talál. Fejbe vagy mellbe lőhetem a kadé­tot, a hogyan akarom. De én nagylelkű leszek. Én csak a ezombjába lövök. Ne hal­jon meg, csak sántítson. Eh, de miért va­gyok én nagylelkű ? Mért lőjek a ezombjába, mikor a fejét is meglőhetem. Azaz hogy . . . Hátha a kadét előbb lő s nekem már nem lesz időm czélozni. Mi lesz akkor ? Mert azt be kell vallani, hogy az a nemtelen kadét gyorskezü gyerek. Hátha ő . . . . En nyu­godt vagyok, a ezéizáshoz kell is nyugalom, de a kadét eszeveszetten gyors. Nincs, hatá­rozottan nincs arány közöttünk s igy nem volna igazságos a küzdelem. Nincs más hátra, mint a pisztolyt mellőzni. Igen. Kénytelen vagyok vele, mert oktalanul életemet nem tehetem koczkára. Nem, ez minden emberi okoskodás ellenére volna. Őrültség volna. Ezt beláthatja mindenki, s azt hiszem, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents