Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-01-05 / 1. szám
2 __ mé lyítek törvényeivel uz emberiség az elérhető legmagasabb tökélyre ért, megszűnik; a szivuek és léleknek, a megváltásnak világrendje leszen egyedül uralkodó az emberindliók felett. Ekkor leszen az emberiség egyenként és összesen megaggott a bölcsességben, csecsemő az ártatlanságban. Ezeket egybevetve, mintegy látom az emberi-nem rendeltetését és | rendeltetésének végczélját; látom a tömegek mellett az egyes embernek is kötelességeit e végczél elérésére. Az embernek vele született, természetes hajlama, a kivánság, vágy a mindentudás iránt, melyek eszét, szellemét ellenállhatlanul késztetik kisebb nagyobb feladatok megoldására, az emberi észnek azon rendkivüli hatalmas előre törései, miket mai korunkban is tapasztalhatunk: mind-mind eszközök, utak és módok a megváltás világrendjének majdan e földön leendő megvalósulására. Minden egyes embernek tehát már a teremtéskor beleoltott ösz- tönszerü hajlamánál fogva s az örök- - tői fogva létezőnek két ezer évvel ezelőtt elhangzott kinyilatkoztatásának folytonos szem előtt tartásával kötelessége: a jónál jobbat, helyesnél helyesebbet, hasznosnál hasznosabbal, szépnél szebbel, nemesnél nemesebbet előteremteni szellemi erejénél úgy a kicsinyekben, mint a nagyokban. Az egyesnek úgy, mint az összesnek minden legapróbb alkotása is elősegitője, előmozdítója ama legfensőbb, leggyönyörűbb világrend megvalósulásának ; minden szellemi tunyaság, röst. nemtörődömség, csak élvezetekben eltöltött haszontalan élet, mindmegannyi kerékkötők, melyek úgy az egyesnek, mint az egész emberiségnek kiszabott. életidejében hátráltatók, késleltetek; vétkek a rendeltetés ellen, bűnök a még váltás ellén Az emberi időszámításnak mindén lepergett, letűnt, éve és erre feltűnő újabb esztendeje egy-egy önként kiKÖZÉRDEK uálkozó alkalom tehát arra, hogy minden egyes felismervén rendeltetését, vesse le az ó embert, öltse fel az újat, tökéletesedjék ; alkosson jónál jobbat, hasznosnál hasznosabbat s a szépnél szebbet, mindenki a maga cselekvési körében. A múltakból vett tanulsággal nézzen előre a jövőbe és munkálkodjék legjobb tudása szerint; mert csak igy valósulhat meg majdan a megváltásnak az embermilliók szivét és lelkét, egy gyönyörű összhangba olvasztó világrendje, melyet elősegíteni minden egyes embernek a Teremtőtől, az öröktől fogva létezőtől reá rótt erkölcsi kötelessége. Kovách Aladár. Tolnavármegye 1906. évi bortermése. Beszédes számokat közlünk alább, amelyek Tolnavármegye magas fokon álló gazdasági fejlettségének kétségtelen bizonyságai. A tillokszera-vész borzalmas csapását, ha valahol érezték, úgy mi éreztük első sorbari, de hála 1-lennek, a szorgalom, párosulva szak- ; értelemmel, ma már kezdi megteremni megérdemelt gyümölcsét s ha még ma talán nem j is tudjuk felmutatni a régi termés eredményt, de nem messze járunk már tőle, egy-két év s mint Fiattcziaországban teszik, áldani fogjuk a fillokszerát, amely voltaképpen meg tanított bennünket az okszerű szőlőművelésre. Tolnavármegye az első vármegyék közé tartozott a tilloxera ellen való védekezés terén. Más helyeken még tagadták a filloxerának a létezését is s itt a vármegye már filloxera biztosi állást rendszeresített s szénkéneg- raktárt létesített. S amit a vármegye kezdett, továbbépitette az állam. A szőlőszeti és borászati felügyelőség kreálása után szőlővesszőt termelő telepet létesített nemcsak Szekszárdon, de később Gyünkön és Bony- hádon is s példáját követte úgy a vármegye a szekszárdi vármegyei szol szeti telep felállításával, valamint egyesek is. S megkezdődött a harcz, a sikeres küzdelem a fellépett veszedelemmel szemben. A nagy szakértelemmel vezetett szekszárdi m. kir szőlőszeti és borászati felügyelőség egész raját bocsátotta szét a szakképzett vinczellérek- nek s jó tanácsával mindenütt ott volt, ahol 1207. január 5. a telepítés ügyében felvilágosításra volt szükség. De a felmutatható szép siker elérésében része van Tolnavármegye derék Gazdasági Egyesületének is, mely erkölcsi s anyagi értéket képviselő jutalmaival s vinczellérdijai- val nagyban hozzájárult a telepítési kedv fokozásához s a ma elért sikerhez. De beszéljenek maguk a számok : A in. kir. statisztikai hivatal által ösz- szegyüjtött s a szekszárdi m. kir. szőlőszeti és borászati felügyelőség által szakszerüleg felülbírált statisztikai adatok szerint Tolnavármegye 121 bortermő községe az 1906. év végén 23.390 kát. hold betelepített szőlőterülettel rendelkezett, amely területen termett az 1906. évben 95.960 hl. közönséges fehér bor, 95.091 hl. közönséges siller bor, 16.852 hl. közönséges vörös bor, 2348 hl. fehér pecsenye bor és 1200 hl. vörös pecsenye bor, összesen tehát 211.451 hl. bor. Szekszárd város szőlővel betelepített határa 3687 kát. holdat tesz ki, amelyen termett 28 545 hl. közönséges fehér, 18.124 hl. közönséges siller, 4329 hK közönséges vörös, 1080 hl. fehér pecsenye és 1080 hl. vörös pecsenye bor, összesen 53.158 hl. Mint nagyobb bortermő községek, em- litésre érdemesek : Dunaföldvár 1360 kát hold szőlővel, amelyen termett 2268 hl. bor. Dunaszentgyörgy 663 kát. holdon termelt 1640 hl. Paks 2521 kát. holdon termelt 17.110 hl. Györköny 656 kát. holdon termelt 9285 hl. Fadd 572 kát. holdon termelt 3202 hl. Nagy dörög 377 kát. holdon termelt 3699 hl. Bátaszék 903 kát. holdon termelt 12.753 hl. Gindlicsalád 666 kát. holdon termett 4815 hl. Gyünk 265 kát. holdon termelt 2340 hl. Uzdborjád 249 kát. holdon termeit 2070 hl. Simontornya 480 kát. holdon termelt 5310 hl. bort. Szóval nincs okunk szégyenkezni az elért eredmény felett, aminek bizonyságául nemsokára lie fogjuk mutatni a nálunk sokkal nagyobb Somogy vármegyének szőlőtermés! eredményét is, mely jóval hátrább marad a miénk mögött. Tűzrendészet iink. Irta: Bajó János vármegyei árvaszéki ülnök és képesített tüzoltótiszt. (Folytatás.) Hogy vármegyénk tűzrendészete mai nap mily fokon áll s hogy mily fokon kellene állnia, legkönnyebben úgy fogom szem- lélhetővé tenni, ha egyrészt az 1890. évben megalkotott vármegyei tüzrendészeti szabálycgy holnapban sem mosdottunk meg egyszer, de most egy kevesebbet csinosakban tart- tyuk magunkat. Micsoda szép dolog a szeretet! mint meg iffittya az embert. Hát ha még vagy busz esztendőt le rázhatnánk magunkról.“ Zsuzsi tehát a grófi titulusért Bercsényiné lett. Titkon „két vagy három bizonyság“ előtt keltek egybe. Azt irja Mikes, hogy a „mai lakodalomban száraz korttyot nyelnek, talán a, meny asszonynak sem leszen jobban dolga.“ És szomorúan mondja magáról, hogy ö ös- mer olyat, a kinek nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi urnák, de „non habet pecuniam.“ A kis menyecske Mikessel ezután is találkozott, de a szegény bujdosó levélírónak nem lehettek nagy vigasztalására ezek a találkozások. Történt azonban, hogy Bercsényi urat is elnyomta a kor'és két évi, valószi nüleg nem boldog házasság után Törökországból az örök hazába költözött. A kis Zsuzsi özvegyen maradt. Mikes őszintén elsiratja a nagy kuruezot, de titkon reméli, hogy a fiatal, de nem túlságosan bánatos özvegy most már megkönyörül rajta és megosztja vele a száműzetés keserű iienyerét. De a kis Zsuzsi megint csak nem akart Mikesné lenni. Egy évvel Bercsényi halála után készül elhagyni Rodostót. Hogy a két szerelmes között egy év alatt mi történt, arról hallgat Mikes; s inkább csak gondolja az ember, hogy a levéliró igen sokat épekedett, sóhajtott, kért, könyörgött, mint hasonló körülmények között szokás szerelmesek között —*■; Zsuzsi pedig hullatta a könnyeit,' szánakozott és . . . tétovázott. Egy esztendeig nem bírta elhatározni magát, mit tegyen. Ha igazán szerette volna Mikest, nem habozik egy pillanatig sem ; de Zsuzsi végtére is 26 éves özvegy volt; özvegy grófné, s volt ezer aranya, a mit Bercsényi hagyott rá. A nagyralátás szivében gyökeret vert, s azt gondolta, hogy különb férjet is találhat ezer aranyért, a kinek oldalán különb életet élhet, mint az unalmas és sivár Rodostóban. Úgy is határozott, hogy elmegy Lengyelországba. Mikes iparkodik Isten akarataiban megnyugodni, de szive mégis tele volt keserűséggel, s elég sok idő telhetett el, inig ez újabb csapást is kiheverte. Leveleiből ettől kezdve hiányzik a liraiság, de annál nagyobb teret foglal el a szenvedély - telen, nyugodt elbeszélés közömbös dolgokról. Zsuzsi távozásáról igy ir : „En eleget vagyok azon, hogy Susit meg tnaraszszani. Gondolom, hogy talán a | szive is azt tanácsollya neki, de az elméiét nem nyerhetem meg, mert a szeme hozzá szokott tele ladakat látni, az urának pedig az erszénnyé sokkal kövérebb volt, mint az enyim. Ő, ha engemet czirókál is, de jü vendőre néz; az ezer aranyat, amellyet hadiak neki. félti, hogy idő előtt el ne kellyen.“ Es Zsuzsi el is ment Lengyelországba. ; „Meglátom-e valaha, sóhajt Mikes, vagy sem, Isten tudja. Ugyan- ezép állapot, mikor az I ember bujában meg nem hal. mert másként el kellene engemet temetni; azt Susi sem I akarná, hát aztán ki irna neki? Hát ő ki- ! nek irna azután ?“ Es .a levelekben többé nem is fordul _ _ _ __ r