Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-06-16 / 25. szám
KÖZÉRDEK 1906. junius 16. 2 öreg katona, s a- milleneumi év három- • szoros beszámítását elkobozta tó'lük, mert a dupla esztendő csak katonának számit, de nem czibilnek. Hanem aztán a világ fordult eggyet. A vár- megyék egy kicsit felnyitották a selyem kéz által lefogott szemeiket Jöttek a nemzeti jogokért való küzdelem nehéz napjai. Kezdték észrevenni, mintha nemcsak a farkát vágták volna le a házőrző komondornak, vagyis a vármegyéknek. Rájöttek, hogy voltaképen a — foga hiányzik. Bocsánat, hogy a viccet folytatjuk, de ha Ízléses volt akkor, amikor 800 család könnyezett, azt hisszük, el lehet mondani most is, hogy: hasztalan maradt meg a fej, láb, az egész törzs, a komondor mennél hangosabb volt, annál jobban a szájába láttak, tapasztalták, hogy hiányzik a leghatásosabb védő szerve, nincs foga, tehát nem — haraphat. Az elvesztett vármegyei pénztárak bizony nagyban megbénították a vár- megyék hazafias küzdelmét és ellenállását. Ezért támadt aztán az a mostani országos mozgalom, amely visszaállításukat követeli. így a múlt héten Pestvármegye újból felirt az országgyűléshez s körlevelet intézett valamennyi törvényhatósághoz. Lesz tehát alkalmunk a dologgal még ezután is foglalkozni. De vájjon sikerül-e a vármegyék kivert fogának visszarakása ? Azt hisz- sztik, igen, hiszen voltaképpen talán nem is hiányzik az a fog, csupán csak egy szerencsétlen törvény szájkosarát szorították rá. Le tehát azzal a szájkosárral. Vissza kell adni a jó öreg komondort hivatásának. Hadd csaholjon, hadd harapjon, hadd őrizze az alkotmány öreg házát, ha— tolvajok járnak . . . B. Lakoma Szabó Károly képviselő tiszteletére. Szép, lelkes ünneplésben volt része Szabó Károlynak, a szekszárdi kerület uj képviselőjének. Tisztelői a múlt vasárnap, f. hó 9-én délben lakomára gyűltek össze Szek- szárdon, a Szekszárd Szálló nagytermében. Közel 300-an voltak ott jelen, s bár még a választási harczok izgalmai nem simultak el teljesen, számosán vettek ott részt az ellentáborból is. De különösen szépen volt képviselve a vármegye tisztikara, élén Dőry Pál alispánnal. Szabó Károlyt küldöttség hivta meg a lakomához s belépésekor hatalmas éljenzéssel fogadták. Antal Tilduska, Antal Pál közalapitványi ispán fehér ruhás kis leánya, gyönyörű rózsa csokrot nyújtott át neki. A csokorról nehéz fehér selyemszallag lógott le, kézi aranyhimzéses „szeretett képviselőnknek“ felirattal. Az egyszerű, de ízletes ebédet Tóth Gyula vendéglős szolgáltatta s az hal, borjú és marhapaprikásból és túrós csuszából állott. Az első felköszöntőt Szabó Károly mondotta a királyra. Vörösmarty „Fóthi dalából“ idézvén ama sort: „A legelső magyar ember a király“; elmondta, hogy efc voltakép a mágyar nemzet szivébe van Írva, a meiynek fiai hagyományos szokás szerint — ha többen összegyűlnek lakomára — s szivük megdobban a hazafias érzéstől, mindig megemlékeznek a koronás királyról, őt illetvén az első felköszöntő. Szép szavakkal vázolta ezután a lefolyt küzdelmet^ de egyúttal megemlékezett az öreg király őszinte öröméről is, mely láthatóan lesugárzott arczárói, a mikor a nemzet képviselete előtte megjelent. Azt kívánta, hogy a népek sorsát intéző hatalmas Isten, sohase fordítsa el tőlünk többé a király szivét. A nagy hatást keltő beszéd után Dömötör László, a rendező-bizottság elnöke hosz- szabb beszédben, szép szavakkal élteti az ünnepeltet. A paksiak nevében Győrffy János polgáriskolai tanár mondott tartalmas, szép hasonlatokban gazdag beszédet. Voltaképpen Paksnak köszönheti a kerület Szabó Károlyt. Az odavetődött gyenge csemetét ők ültették cserépből cserépbe, mig megerősödött. ök választottak községi képviselőnek, megyebizottsági tagnak, ők léptették fel először képviselőjelöltnek, de az irigy Sárköz elrabolta tőlük. Azt kívánja, hogy az uj képviselő hazafias törekvése mély gyökeret verjen a hazafias szivekben. Dömötör Miklós, Szabó Károly feleségére, a küzdelemben hű segítőtársára és biztatójára emelt poharat. Ezután ismét Szabó Károly emelkedett szólásra. Utalt reá, hogy ha nehéz, kínos a helyzete annak az embernek, a kinek nincs semmi mondanivalója és mégis beszélnie kell, nem kevésbé nehéz a helyzete annak is, a kinek sok mondanivalója volna, de azokat mintegy meg kell — bármi okból — rostálnia. Ez a szerep jutott ő neki is, a kinek a szive érzelmekkel, agya gondolatokkal tele van, de nem mondhatja el mindazt, a mit érez, gondol, mert könnyen félreértésekre adhatna okot, a mi pedig őt végtelenül bántaná. Éppen azért kerülve kerüli a közelmúlt eseményeire való emlékezést, melyeknek hullámverései még ma sem simultak el egészen s beszél arról, a mi — talán — senkit sem bánt. Mindenek előtt köszönetét mondott a rendező bizottságnak, mely a mai összejövetel által neki, uj képviselőnek módot nyújtott arra, hogy a választópolgárság egyik tekintélyes része körében megjelenhetett s ez által alkalom nyílt az egymással való megismerkedésre, közeledésre, az ennek folytán keletkező bizalomra, a mely conditió sine qua non ja az egyetértő, együttvaló munkálkodásnak, a mi első sorban érdeke a választókerületnek, mely a mandátummal, őt tisztelte meg. Megköszönte a jelenvoltak nagyszámú összejövetelét, a kik nem azért jöttek, hogy „neki tisztességet tegyenek“, hanem azért jöttek, hogy a rokonszenv, a jóindulat, a barátság és szeretet virágait hintsék annak az útnak kezdetére, mely őt a politikai élet küzdőterére vezeti. Hosszabb reminiscentiát mondott el theológus korából, a midőn először volt a törvényhozás házában, a melyről az erdélyi bérezek közt, az újságok leírása alapján csak a képzelet rajzolt előtte képeket s aztán párhuzamot vont az akkori és a mostani megjelenése között az országházában, a hol egy választókerület mandátumával foglalta el helyét. Beszámolt első benyomásáról, nyílt őszinteséggel megvallva, hogy a midőn sebesen dobogó szívvel, kipirult arczczal leült helyére, szeme könybe lábbadt s lelke mélyéből buzgó fohász szállt föl, hogy „eddig segítette az Ur“—; de nem hallgatta el aggodalmát sem a fölött, vájjon képes lesz-e megfelelni a benne helyezett bizalomnak, meg fogja-e érdemelni azt a helyet, melynek elfoglalására egy választókerület bizalma adott jogot. Latva közéletünknek ama kimagasló alakjait, a kik hivatva vannak lerakni Magyarország uj korszakának fundamentumát, a kik most végzik az egykor teljes. nagyságában kivívandó nemzeti önállóság és függetlenseg alapvető munkáját: aggódva vetette föl a kérdést, vájjon jut-e neki ebben és ha igen . milyen szerep? Aztán feleletül egy hason a- tot mondott el, szólván egy hatalmas palo táról, avagy templomról, melyet, mint az építészet remekét, csudáivá bámulnak az emberek. Ünnepük a tervező, az épitő művészt és elfelejtik a munkások nagy tömegét, a kik a követ, a téglát, a homokot, a vizet hordták, a meszet oltották stb. pedig azoknak verejtékes munkája is hozzájárult ahhoz, hogV a világ gyönyörködjék az emberi alkotás ama remekében. De ha a világ nem is veszi őket észre, meg van lelkűkben az a jól eső édes tudat, hogy nekik is részük van annak létrejöttében. Szónok tudja, hogy a magyar függetlenség templomának jólépi- tésében mások a tervezők, az alkotók s neki csak kisebbrendü szerep jut, de azt, a mit végezhet, becsülettel, igen hazafisággal, lelkesedéssel fogja végezni. Ezzel az ígérettel ürítette poharát a szekszárdi választókerület összes polgáraira. A szűnni nem akaró éljenzés elhangzása után Cseh János decsi polgár beszélt szépen, okosan. Majd Gyergyai Dezső főgimnáziumi tanár vette át a szót s nagy hatás közt, igazán választékos nyelvű beszédben Dőry Pál alispánt élteti. Az alispán hálásan fogadja az elismerés koszorúját, a melyet ahhoz értő kertész keze fűzött össze s illesztett homlokára. Utal a lefolyt nemzeti küzdelemre, a melynek szerinte mai diadalát éppen a magyar föld erejének, a polgári elem hű kitartásának lehet köszönni. Vármegyénknek is van egy szép róna- sága, mely a legszebb alakokat termi. A hol leghübben, legszebben maradt vissza a szilárd magyar jellem, mely most a választásnál is megtartott egységességével vitte diadalra a lobogót. Sárköz derék polgárságát élteti. Majd a szekszárdiakért emel poharat, a kik a lefolyt nemzeti küzdelemben nagy segítségére voltak. Nekik köszönhető, hogy a kormánybiztos be sem tehette Szekszárdra a lábát. Az alispán nagy éljenzéssel fogadott beszédét kiegészitette még egy rövid felszólalással. Tolna hazafias, magyar érzelmű, bár jobbára németajkú polgárságát köszönti szép szavakkal. A Sárköziek háláját az alispán beszédére Kovács Benő kereskedő tolmácsolta. Pikk Béla sikerült szavakkal a csillagászok nyelvén emlékezett meg az utóbbi politikai eseményekről, az öreg királyról, mint fias- tyukról s a gönezöl szekér nem is hét, de nyolez csillagáról, a kormánytagjairól. Molnár József pompás humoros toszt- ban, a Pikk Béla régiójáról egy merész szal- tomortalóval visszatér a röghöz, a régi vadász viczcz mintájára megfenyegeti a paksiakat, ha mégegyszer uj cserépbe akarják ültetni képviselőnket. Különben érettük űrit poharat. Ezután ismét Szabó Károly beszélt, a rendező bizottságot s annak elnökét-Dömötör Lászlót élteti.* Hálásan köszöni az Antal Tilda által nyújtott virágcsokrot, de azokat a virágokat is, melyekkel útjában elhalmozták. Ebben ő egy örvendetes tényt lát, azt t. i. hogy a politikai élet iránt a magyar nőkben is megvan a legnagyobb fokú érdeklődés s ő abban, hogy a nők a honleányságban mintegy versenyre kelnek a férfiak hazafi- ságával, biztató reménységet lát arra, hogy a magyar nemzet életében boldogabb kor Sirofín Emeli as étréfyat és a testsúlyt, megmüm- te« a köti Octet, váladékot, éjjeli fcsaúist Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza . eilen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche” eredeti eeomagoldei. W. Heffmann-La Roche ék Cs. Bandi ßß Roche“ \_ Kapbttt «vom PHKMetie a pdpai itlut ka*. — Ara SvagaoMat 4L— korona.
