Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-03-03 / 9. szám
1906. márczius 3. KÖZÉRDEK 3 azon öntudat, hogy egykoron Tolnamegye tisztikara tagja voltam. Tartsatok meg továbbra is jó emlékben! Szekszárd 1905. Gróf Széchenyi Sándor. Ezután Dőry Pál alispán indítványozta, hogy mivel a főispán most itt időzik, ezen kedvező alkalmat felhasználva, a tisztikar személyesen is búcsúzzék el és mondjon köszönetét a meleg és szeretetteljes hangú búcsúlevélért. Az inditvány egyhangú helyesléssel elfogadtatván, a Szévald Mór, Szent- iványi Miklós, br. Jeszenszky György főszolgabírók és Totth Ödön tiszti ügyész, Kurcz Vilmos árv. elnökökből álló küldöttség ment a főispánért, ki is megjelenvén; a tisztikar* élénk éljenzése után Dőry Pál alispán körülbelül a következő szavakat intézte hozzá ^ Nagyméltóságu főispán úr, szeretve tisztelt volt vezérünk ! A politikai viszonyok hatása alatt szükségesnek találta a vármegyei tisztikar, hogy magatartása miatt értekezletet tartson, s ez örvendetesen összeesett Nagyméltóságod itt időzésével. Felolvastuk azon meleghangú becses bucsuzólevelet, melyet a tisztikarhoz intézni méltóztatott, de óhajtottuk, hogy személyes érintkezéssel is búcsút vehessünk Nagyméltóságodtól, mint a ki 21 évig volt e vármegye s a tisztikar alkotmányos főispánja s mint a ki a tisztikar sze- retetének és hódolatos tiszteletű ragaszko dásának központja volt mindenkor. Nem keressük most az okokat, de a végzet mely oly vészterhes felhőket tornyositott édes hazánk fölé, azokat szólította ki helyükből í elsősorban, kiket a király és nép bizalma első helyekre állított. Ez első csoporttal távozott Nagyméltóságod is, még pedig oly ! kegyetlen hirtelenséggel, hogy búcsút sem I vehettünk. Ez a távozás hasonlit ahhoz, midőn a vihar egy mély gyökérzetü koronás | tölgyet kicsavar. Ezért ne vegye rossz néven ! Nagyméltóságod, hogy a tisztikart, ezt a testületet ide eléje vezettem, a mely az alkotmányos főispán kormánya alatt mindennapi munkáját azzal végezte, hogy jó szolgálatokat tesz a vármegyének és a hazának. Ne vegye rossz néven, hogy ezt a testületet ide vezettem, hogy az iránta tanúsított páratlan jóságáért hálás köszönetét kifejezhesse, és megköszönjük azon példaadását, mellyel az önzetlen, tiszta királyhüséget, áldozat- készséget és a haza szolgálatát nekünk megmutatta és hogy biztosítsuk, hogy a szerencsétlen politikai veszedelmek közt is bárhova forduljon sorsúnk, Nagyméltóságod tiszta, nemes képét szeretettel és büszkeség, gél megőrizzük. A lelkes éljenzéssel kisért szép búcsú üdvözlés után gróf Széchenyi Sándor körülbelül a következőkép válaszolt: Fogadják hozzám való őszinte ragaszkodásukért, mely most is megnyilvánult, köszönetemet; engedjék meg, hogy c-ak röviden válaszoljak. Legyenek meggyőződve, hogy hosszú szolgálatom ideje alatt mindenkor azonosítottam magamat a vármegye tisztikarával s mindig azon voltam, hogy a tisztviselők tekintélyét emelhessem; ha ezen szándékomat és igyekezetemet méltányolni szívesek voltak, igen boldoggá tesz engem. Most csak az a kérésem, hogy ezen jóindulatukat tartsák meg a jövőben is, én ezentúl már csak mint a vármegye egyszerű bizottsági tagja veszek részt a vármegye ügyeiben, de ekkor is mindig találhatnak alkalmat a bizalmas érintkezésre. Ezután a mai szerencsétlen politikai viszonyok közt pedig kéri a tisztikart, hogy a vármegyét úgy tekintse, mint a pásztor ember a nyáját: ha jön a fergeteg, vihar és jégeső, subájával, kalapjával védekezik, de nyáját, melynek vezetése és őrizete reá van bízva, nem hagyja el azonnal; találjon módot, hogy ne a rideg, hanem a czéltudatos hazafiság vezesse. — Tolnavármegye tisztikara. Tolnavármegye az alkotmányért folyó küzdelemben a legbékésebb vármegyék közé tartozott. Mig a vármegyék legtöbbje, mint a harczra kész hajó, jó messze ki tutott a politika zavaros mély vizére, addig a mi vármegyénk őrt állva, a part közelében czirkált. l)e a veszélyt igy sem kerülte el. Hogy-hogy nem léket kapott a hajó, egyik kormány-lapátja is eltörött, de bár nehezebben mozog, még igy is csataképes. Az első kapitány azonban, ki azelőtt harczias kedvvel, a mélyebb vizekre vágyott, most a sikerben kételkedve, behúzott vitorlákkal a partok mellett kíván maradni, a második kapitány, azonban mivel látja, hogy a minduntalan előbukkanó zátonyok és örvények miatt a partot elérni lehetetlen, a nyílt tengerre kívánkozik, igy legalább kikerüli a zátonyokat, egyszerre odaveti magát az ellenségre, talán elpusztul, de a megmaradt munícióval érzékeny károkat okozhat amannak is . . . Körülbelül ez a hevernyészett kép jellemzi most a vármegyénél folyó állapotokat. A vármegye főjegyzője, a mint jeleztük, már most lemondott állásáról. A kik ismerik helyzetét, azt mondják máskép nem tehetett. A becsület, adott szava kötelezte e férfias lépésre. Nem törődik gáncscsal, önzetlensé- gének'meggyanusitásával, szándéka visszavonhat! an. A vármegye nagy népszerűségnek örvendő alispánja, az első kapitány azonban még mindég nem adta fel .a reményt, hogy a vármegye hajóját biztos kikötőbe terelheti, bár tudja, hogy a hatalmas zátonyok miatt ez idő szerint partot nem érhet, a száz meg száz leselkedő szikla között addig kívánja vezetni a sérült hajót, a mig valami váratlan segítség nem érkezik. Kettőjük közül melyiküknek lesz igaza, a jövő mutatja meg. Annyi tény, hogy a hajó többi személyzete ma még teljesen tájékozatlan, melyiküket kövesse. A tisztikar már két értekezletet is tartott ez ügyben. így legközelebb e hó 1-én tartottak bizalmas tanácskozást. Nem sok szivárgott ki, de annyit hallottunk, hogy az értekezlet meglehetősen zajos volt. Mind a két felfogásnak akadtak barátai és ellenzői. Többen le akartak azonnal mondani, mig végtére is az alispán javaslata győzedelmeskedett. Tolnavármegye tisztikara mindaddig helyén marad, mig végrehajtással adót nem szednek, vagy erőszakkal nem ujonczoznak, avagy a mig a vármegye autonómiáját fel nem függesztik. Ez esetben valamennyien ott hagyják állásukat, legfeljebb azok maradnak helyükön, akik existenciájuk érdekében felkötik ama bizonyos mentő övét, hogy a helyzettel megalkudva, partot érjenek. Az alispáni javaslat győzedelmeskedésében nagy része van gróf Széchenyi Sándor v. b. t. t. volt főispánnak, ki kérve-kérte a tisztikart a helyén maradásra. Simorítsits Elemér v. főjegyző azonban, hajthatatlan maradt s azóta követte példáját dr. Szentkirályi Mihály IV. aljegyző is, ki szintén lemondott. A vármegyei közegészségügyi bizottság f. évi márczius hó 3-án d. e. 10 órakor a vármegyeház kistermében ülést tart. Tárgy : Pák János oki. gyógyszerésznek a Decsen felállítandó gyógyszertár engedélyezése iránti kérvénye. Selyemtenyésztésünk. Bezerédj Pál, a m. kir. földmivelés- ügyi minisztérium selyemtenyésztési meghatalmazottja, mint minden évben, úgy az idén is szétküldötte ama tanulságos füzetet, amelyet a magyar selyemtenyésztés-ügy állásáról, a termelési kedv fokozása czéljá- ból, a nagy közönség érdeklődésének felkeltésére kiadni szokott. Az eleinte vékonyka kis füzet évről-évre vastagabb lesz, s ma már minden vármegye selyemtenyésztése külön füzetben nyer méltatást. így pl. csak karcsú minarétek erkélyéről a muezzim kiáltása hívja imái’a az igazhivők seregét. Alexandria régi fénykorából kevés emlék maradt fenn. Az u. n. Cleopatra tűjét, egy szép, 21 méter magos, karcsú, hyerogli- phákkal teleirt obelisket az amerikaiak vitték el. A ptolomeusok egykori palotája, hol a szép Cleopatra királyné élte gyönyörteljes napjait, a serapium, a hyppodrom s a hires muzeum, mely az ókor legnagyobb, 400.000 papyrus tekercset tartalmazó könyvtárát foglalta magái.an, mind eltűnt nyomtalanul! 20—30 évvel ezelőtt még Alexandriában volt az á másik hires obelisk is, amelyet egyik chedive az angoloknak ajándékozott s mely most Londonban a rl hemze partján van felállítva. Ezt is Cleopatra tűjének szokták nevezni, ámbár ez az elnevezés egyik obeliskre sem találó, amennyiben mindkettő Cleopatránál sokkal régibb időkből, a XVIII-ik dynastia idejéből származik. Van azonban mégis Alexandriának egy gyönyörű műemléke, mely daczolva az idők viharával, a város régi fénykorából még fenn maradt s ez a Pompeius oszlopa. Ezt az impozáns emléket Diocletián római császár tiszteletére emeltette Pompejus római prae- fectus valószínűleg akkor, midőn a hóditó imperator a lázadás leverése után a városba benyomult. A monda azt tartja, hogy a haragos uralkodó megesküdött volna, hogy addig fogja a lázadó város lakóit gyilkoltatni, még csak a kiömlő vér lovának térdéig nem ér. Az történt azonban, hogy a császár lovának lába — mielőtt még a rettenetes bosszuállás elkövetkezett volna — valamiképen térdig véres lett, mit Diocletián isteni intésnek vett s a város lakóinak megkegyel- mézett. A hálás Alexandria, szerencsés megszabadulásának emlékére emeltette volna ezen oszlopot s tetejére a császár lovának szobrát — melynek életüket köszönhetik, állították fel. Nézzük meg közelebbről ezen impozáns emlékművet! A 30 méter magas oszlop egy darab kőből van kifaragva, tetejét durva faragásu korinthusi oszlopfej díszíti, mely a város házai fölé emelkedve, messze távolba el látszik. Haladottabb művészi Ízlésre valló mű ez, mely annyi sok száz éven keresztül daczolván az idővel, most is a város főékességét képezi. Az oszlop tetején minden esetre szobornak kellett állani s bár a hagyomány azt tartja, hogy a császár lovának szobra állott ott, mégis valószínűbb, hogy magának a császárnak szobra volt ott fönnt, mint az más hasonló római korból maradt oszlopnál is szokott lenni. Alexandria újabb építkezései közül legnevezetesebb az Ibrahim basáról elnevezett mecset, melyet ezen a képen láthatunk. A város különben — bármennyire érdekes is benne a külömböző népek festői vegyüléke — általában véve nem sok látni valót nyújt. Ha végigkocsiztunk a külömböző városrészek ellentétes benyomást keltő utczáin s ha megnéztük a Kom-esch-Schugafa katakombáit, hol a régi egyptomi és görög szobrászat remekeit egyesülve láthatjuk s ha végre még kirándultunk Ramlébe is, hol az előkelő világ villatelepe van, búcsút mondhatunk Alexandriának s folytathatjuk utunkat az ország fővárosa Kairó felé. Fálmagziiret. Alexandriától Kairóig dúsan termő földeken robogunk keresztül. A Nilus deltája ez, a világ legtermékenyebb része, hol százszorosán adja vissza a Nílustól megöntözött föld az elvetett magot, hol évenként 3-szor is aratnak. Különösen a gyapot /termelés az, mely a legnagyobb jövedelmet hozza, de megterem ott úgyszólván minden kultur növény. A fák közül a datolya pálma a legelterjedtebb s lehet mondani, a legtöbb hasznot hajtó. A datolya szüret rendesen novemberben történik. Egy egy fa hihetetlen termést ád; csak egy fürtön 3—400 datolya van. A leszedett gyümölcsöt fermentálják, szárítják s lepréselve viszik a kereskedésbe. Víz hozzáadásával bort is készítenek a datolyából, de ezt csak a keresztény koptok isszák, mert a mohemedán vallás tiltja a szeszes italok élvezetét. — Folytatjuk. —
