Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-06 / 1. szám
1906. január 6. KÖZÉRDEK 7 ’h^y» Ki- Vincze Ferencz. Magyar Ferencz, Magyar József, ifj. Bálint Ferencz, Túri ^Mihály és Szántói János karácsony második éjszakáján összegyülekeztek Szántói lakásán ós megállapodtak, hogy reggel, vagyis karácsony másodnapján kimennek az erdőre s kajtást rendeznek. Az orzó vadászat szépen indult a délelőtt folyamán; de a szerencsétlenség nyomukban volt. Az egyik orzó va -dász egy sűrűbb bokros helyen zörgést hallott, majd pedig a bokrok erősen mozogtak. Azt -vélve, hogy valami nagyobb vad kerül a puska csőre, a bokros helynek közvetlen közeléből belőtt oda, hol azágak leginkább mozogtak. Egy sikoltás hallatszott s Szántói János -összerogyott és kiszenvedett. Az egész töltés keresztül ment rajta, tüdejét és szivét összeroncsolta. A társak nagy félelmükben gályákkal leteritve ott hagyták. Haza érkezve, kezdetben nem mertek szólani s a férjét kérdező Szántóinét azzal vigasztalták, hogy majd haza jön az ura, csak egy kicsit elmaradt tőlük. Túri Mihályt azonban az apja Szántóiné előtt erősen kérdőre vonta s a fiú megvallotta a szerencsétlenséget s ő, valamint ifj. Bálint Ferencz azonnal jelentkeztek. a .csendőrségnél, a mely rögtön kocsin ment ki a helyszínére. Hogy ki tette a társak közül a lövést, még nem vallották ki, az idősebbek a két fiatalt Túrit és Bálintot akarták reá venni, hogy a lövést vállalják el, de biz azok erre nem vállalkoztak. A szerencsétlenül járt embert özvegye és három gyermeke siratja. — Megvadult tejesló. Jó paripa még tejes ló korában sem felejti el telivér mi •voltját. Wilczek Sándor józsef-pusztai nagybérlő tejes lova némi lemondással álldogált a Széchenyi-utczai házak előtt, türelmetlen kapálással számlálgatta arábiai őseit. Nagyon messze visszavezethette már leszármazását, a mikor Müller műgépész motoros kerékpárja prüszkölt el mellette. Csak ez kellett a hajdan tüzes állatnak. Hegyezni kezdette füleit s leszámolva az élettel s a lábain levő 'hatalmas pókokkal, neki iramodott a világnak, azaz hogy inkább a Perlaky-féle háznak ; szerencsére azonban csak egy fát tört ki s ekkorára észre tért az ábrándos vén paripa, csendes rezignáczióval szemlélvén a szerteszét guruló tejes kannákat s itt-ott ki- frecscsent tejet. Szerette volna egy kicsit ffejét is megvakarni első lábaival, mert tisztán állt előtte a helyzet, hogy ha az urak- mak nem is jutott reggelire tej, neki azonban bizonyára kijár az ostor nyél — abrak. — Az uj községi rendőr. Fejős Mihály rsióagárdi lakost a község, ez uj esztendő kezdetével községi rendőrnek alkalmazta; természetesen azon kötelezettséggel, hogy a községben a csendet és rendet fenntartsa. Nos ennek meg is telelt emberül parázs melegében, mindjárást az uj esztendő első napján Horváth JUdos és Grenus János sióagárdi lakosok az uj esztendő második napján reggel jelentkeztek a központi járás 'főszolgabírójánál egy eltörött rendőri puska agyának kíséretében s előadták, hogy ime az uj-rendőr., már mint Fejős Mihály, mily szépen megrendezte őket a rendőri fegyver segedelmével. Meg is látszott rajtuk a rendbe- vszedés nyoma: Horvátnak homlokán volt egy alapos véres seb, egy kézujja összetörött, Grenusnak hasonlókép fején több rendbeli véres sebek voltak láthatók. Az alapos rendőri szabályozáshoz használt puskának letörött boldogabb végét — tudniillik a vastag agyat, — is bemutatták, mely szintén szemmel láthatólag mutatja, hogy kellő erélylyel történt a rendőri tapintat mesterfogása. Vájjon mielőtt Fejős Mihály rendőrré nem leve — nem ő volt-e Agáidon a leghíresebb verekedő ? — Az őrült férj róratette. Németh Pál tamásii lakos, ki szivbajos s egy idő óta elmezavarodottnak látszik, az utóbbi időben folyjon üldözte nejét, hogy őt megrontotta s nejének többsiör ki is jelentette, hogy ezért meg fogja gyilkolni. Neje félt is tőle, hogy ligéretót beváltja s ezért gyermekeivel elköltözött Ság pusztára. Férje vasárnap Szilveszter napján elment érte,; férje kérésének en- .-gedve, gyermekeivel «hozzá ismét visszatért. ÍF. hó 2-án hajnalban Németh nejére fejszét fogott s megmondotta neki, hogy a miért megrontotta most meghal. Az asszony a szomszédba igyekezett menekülni, de férje visszavonszolta s több fejsze csapást mért reá, majd mikor az asszouy a fejét a szék alá igyekezett rejteni, a többi test részére sújtott a fejszével. Az asszony életben maradásához nincs remény. Az őrült férjet a csendőrség letartóztatta s a bíróságnak átadta. — Súlyos volt a lopott liszt. Gaszner István mint sütő segéd, Szabó József pedig mint kocsis volt Kalmár József pék és föld- birtokos paksi lakos szolgálatában. Szilveszter estélyén, mig gazdájuk nejével a templomban volt, az udvarból 1 zsák lisztet elloptak. Az utczán azonban, mert a liszt nagyon nehéz volt, letették s mert sokan jártak az utczán, a lisztet ott hagyták, a hol a községi rendőrbiztos megtalálta. A tolvaj cselédeket a paksi jbiróságnak átadták. — Boros állapotban. Kocsola községben az Acsádi-féle korcsmában, az egyik szobában Nagy József ottani lakos és több társa, a másik szobában pedig Khim József szintén ottani lakos mulatott több társával. — Nagy József, ki a bekebelezett sok bortól már teljesen részeg lett, többször átment a szomszéd szobába, a hol Khim Józset és társait folyton ingerelte, borukat pedig ledöntötte. Ezek végre megunták Nagy József veszekedését s a szobából közösen kidobták, miközben valamelyik rajta késsel életveszélyes szúrást ejtett. — Honosítások és elbocsátások a vármegye területén. Vármegyénk területén és területéről az 1905-ik évben a honosítások és elbocsátások a következők voltak. Honosítás: Dobrovolny Jaroszlávné szül. Korossy Etelka Simontornyára, Breitenecker Alfréd Tolnára honosíttattak. Elbocsájtás az államkötelékéből : Klein Ernő lapszerkesztő Bony- hádról Bécsbe, Ellerman József lakatos Tolnáról Bécsbe, Hollender Márk keresk. utazó Bonyhádról Bécsbe, Hohman János vaskereskedő Bátaszékről Bécsbe, Alex Amália tejárusnö Bonyhádról Bécsbe, Hollán Mihály közúti vasúti alkalmazott Hőgyészről Bécsbe, Pelczer József pék Tolnáról Bécsbe, Freund Vilmos kereskedő Paksról Bécsbe, Veisz Mór kereskedő Szekszárdról Bécsbe, Thier ing Géza vasúti alkalmazott Paksról Bécsbe. Összesen 11-en. Állampolgárságát vesztette SÓS József vasúti őr Görbőről, Csehország Zükmantel községbe. A mint a kimutatásból kitetszik, két honosulással szemben tizenkét távozás áll, s egynek kivételével valamennyit az osztrák főváros szivta fel; a honosulással szemben álló aránytalan nagy veszteségben mégis annyi vigasztaló, hogy a távozottak az egyetlen Sós kivételével nem a törzs magyarságból valók. — Korcsmái verekedés. Asztalos István alsónyéki lakos, múlt hó 26-án az alsónyéki korcsmá'ban Borbély József szintén aísónyéki lakossal szóváltásba egyeledett s puszta kézzel olyan szépen eldöngette, hogy Borbély súlyos sérüléseket szenvedett. Alapos öklei lehetnek Asztalos Istvánnak. — Öngyilkosság. Mint decsi tudósítónk értesít: Eberhardt Péter fajszi születésű 40 éves szolga, múlt év deczeraber 31-én Dani Pál istálójában, jószág etetés közben felakasztotta magát. Tettét állítólag zavarodott elmével követte el. — Telefon. A telefon, ha lassacskán is, de terjed. így értesülésünk szerint Paks és Dunafoldvár még ebben az évben inter- urbán összeköttetést nyer, Tolnát pedig a környékkel kapcsolják össze. Csak azon csodálkozunk, hogy két olyan, nagyobb számú lakossal biró város, mint Bonyhád és Báta- szék semmi lépést sem tesz a telefon hálózatba való kapcsoltatás ügyében. Ma már ipar, kereskedelem, közigazgatás, nem igen nélkülözheti a modern technika praktikus eszközeit, mert a ki nem halad — elmarad. | — Árva J. könyvkereskedésére felhívjuk a n. érd. közönség figyelmét (Szekszárd, Dr. Hangel-féle ház), hol szükségletét bárki jutányos árak mellett fedezheti. Igen nagy raktár levélpapirosokban, képes levelező lapokban és eredeti solingeni zsebkésekben. Zenemű újdonságok zongorára, hegedűre és czimbajomra igen nagy választékban. — Kérjük lapunk azon tisztelt olvasóit, akik mutatványszámot kapnak és előfizetni óhajtanak, hogy az előfizetési dij beküldésével avagy levelező lapon ezen szándékukat a kiadóhivatallal tudatni szíveskedjenek. Hagy vadászat. — Nagy vadászat volt Lajoséknál ? — De még milyen! — És mi esett ? — Kétszázhetven nyúl, ötven fáczán és ... — És ? — Pali meglőtte a házi gazdát. . . — Hogy-hogy ? — Arra mentem be, hogy ismét aláíratott vele egy kétezer forintos váltót . . Dalol a pacsirta. Dalol a pacsirta Nappal, éjjel, , Repeső szívvel Szenvedéllyel. Egyszer bús, néha vig — Pedig párja, Elhagyta hűtlen, Messze szállá . . . De csak dalol . . . érzőn Nem feledte: Hogy az Isten arra Teremtette. SZABÓ GÉZA. Szakály. Forrongás Szakályban. Szakályban forrong a lakosság szegényebb része, minden perezben félni kell a zendülés kitörésétől. A könnyen vezethető népet tervszerűen lázitja egy pár véresszáju kolompos.' Az elégedettlenség a fogyasztási adókivetésből származott. A községi elöljáróság, hogy az e czimen járó megváltási összeget összehozza, elhatározta, hogy a kivetést megduplázza, ezenkívül 8. fizetési osztályba sorolva a fizetőket, egyes embereknél, a hol tapasztalta, hogy keveset fizetnek, még külön is felemelte a fogyasztási adót. Erre, leginkább a kisebb fizetők, békétlenkedni kezdtek, mire az elöljáróság a felesen begyült összegből a kisebb fizetőknek bizonyos perezenlet visszautalványozott. De ebben sem nyugodtak meg, most még hangosabban kezdtek fenyegetőzni a békétlenkedők, egyenesen meggyanusitották az elöljáróságot s a segédjegyzőt azzal vádolták, hogy magának akarta a kivetési többletet megtartani. A községi elöljáróság erre vizsgálatot kért maga ellen. Fink Kálmán kir. tanácsos, pénzügy igazgató, Surányi Győző számvizsgálót küldte ki vizsgálatra, aki a vádak teljes alaptalanságát konstatálta. A forrongó népet azonban ő sem tudta megnyugtatni s a nép még mindég fenyegető magatartást tanúsít úgy az elöljáróság, valamint Miltényi segédjegyző ellen, a ki pedig amint látszik semminek sem oka. Most biró- választásra készülnek a békétlenek. Van egy csomó biró jelölt, a mi még inkább élesíti a helyzetet. Tehát még jó ideig nem lesz béke Szakályban. Hőgyész. Újévi üdvözlet megváltás. Vettük a következő nyilvános elszámolást. Tekintetes Szerkesztőség! Hőgyészen újévi üdvözletüket megváltották. Keresztények: Klimes Antal 5 kor., Fiedler Gyula 2 kor., Dürr Henrik 2 kor., Fork György 2 kor., Rauschenber- ger Károly I kor., Schmidt Károly 2 kor., Kollmann Gyula 2 kor., Molnár Gyula 1 kor., Stallenberger József 1 kor., Baumgartner Vincze 1 kor., Piribauer Ede 1 kor., Gundrum Ferencz 1 kor., Breuer Jakab 1 kor., dr. Baumgartner József 2 kor., Stokin- ger Vincze 2 kor., Fay Heurik 2 kor., Tóry Imre 2 kor., Téry Aurél 1 kor., Leicht Fe-