Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-29 / 53. szám
KÖZÉRDEK 5 1906. deczember 29. méltóságú in. kir. Belügyminister urat, kérve, hogy egy képviselőjének kiküldésével adja tanujelét a községi alkalmazottak érdekeinek szivén viseléséről. — Meghivtuk még az országos jegyzői egylet választmányának minden tagját, a vármegyei jegyzői egyletek elnökeit és minden ügyünk iránt érdeklődőt. Mivel pedig a gyűlésen részvételt az amúgy is helyzetükkel küzködő községi alkalmazottaknak az utazás drágasága megnehezíti, a gyűlésre és az azt megelőző és követő napokra a nagyméltóságu m. kir. Kereskedelemügyi miniszter úrtól kedvezményes vasúti jegyeket kértünk. Mihelyt ezeket engedélyezi, legott a legszélesebb körben közzétesszük azt, azon módozatokkal együtt, a melyek mellett a jegyeket használni lehet. A gyűlés határideje nagyon közel van. Csak rövid napok választanak el már bennünket a naptól, melyen kimutatjuk, hogy bármely állami hivatalszolgáénál sanyarúbb helyzetünk megjavításán dolgozni óhajtunk-e, avagy érdekeinket közönynyel a vakszerencsére akarjuk e bízni ? A tizenkettedik órában tehát újólag Hozzátok fordulunk kedves kártársaink: Támogassatok törekvésünkben.! Vegyetek részt minél számosabban és tömegesebben gyűlésünkön ! Buzdítsátok arra egymást! Fejtsetek ki propagandát szent czélunk érdekében a törekvésünket örvendetesen támogató egész sajtó hasábjain, hogy a nagy közvélemény *is beismerje sanyarú helyzetünket! Főképen pedig, a ki még azt mindmáig nem tette, küldjön az alulírottakhoz csak egy levelező lapot is a kijelentéssel : Csatlakozom mozgalmatokhoz, és jelezze : hogyan lcivánja czéljaiukat megvalósítani: az Orsz. Közp. Jegyzői Egylet hez csatlakozás utján-e, vagy külön egyesület alakitása íDtal-e ? Vegyen példát mindenki azoktól, kik legelső szózatunkra csapatostul siettek zászlónk alá, sőt a kiknek némelyike annyira lelkesedik ügyünkért, hogy áldozataink nagyságát belátva, még önkéntes pénzadományával is támogatja törekvésünket ! Kartársak! Támogatástokat az első erőpróbán elvárjuk! Ne engedjétek a közöny posványába temetni ügyünket! Ne Pntó Pál-oskodjatok ! Ne legyen a pusztában kiáltó hang szavunk, hanem kiáltsuk egy szívvel lélekkel jelszavunkat: „A viszontlátásra Újpesten 1907. január 6-án.“ Dunaföldvár, 1906. deczember 23. Kartársi szívélyes üdvözlettel Dunaföldvár nagyközség segéd- és kezelő- személyzete, mint ideiglenes szervezőbizottság: Vastagh Ferencz, Bauer Károly, jegyző ' - elnök. Abbay György, Balogh Ferencz, Gazdag Gyula, Gábriel Ferencz, Kun Gyula, ifj. Osztrich Lajos, Reiser Henrik, Sudár József, Schwartzkopf Antal, Vátzy Jenő. VÁROSI ÉLET. Városi közgyűlés. Szekszárd r. t város képviselőtestülete dr. Hirling Adám polgármester elnöklete alatt f. hó 22-én közgyűlést tartott, melyen a következő ügyeket intézték el. 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére Szoiidy Istvánt és Békés Mihályt kérték fel. 2. Az uj- anyakönyvi törvény alapján az anyakönyvyezető hivatalos óráit a többi hivatal részére meghatározott időre állapították meg. 3. Dömötör Miklósnak anyakönyvvezető jegyzői állás szervezése iránti kérvényét dr. Leopold Kornél pártoló felszólalása után nem teljési- tették. 4. A házaló kereskedés. eltiltásáról szóló szabályrendeletet megállapították. 5. A menedékházak költségvetését 2988 kor. -bevétellel, 3544 korona kiadással, tehát 556 kor. fedezetlen hiánnyá! megállapították. 6. Az iskolai alapvagyónhbz tartozó földeknek nyilvános árverésen való bérbeadásával — aa árverés módozatainak és a kikiáltási ár-, nak megállapítása után — a polgármestert bízták meg. 7. SzilágyiDezső terembér elengedése iránti kérvényét elutasították. 8. Pekári János kérvényére az általa épített istálló felülvizsgálatát s amennyiben ez jó eredménnyel végződnék, a biztositék kiadá sát határozták el. 9. Az ártézi kút létesítése ügyében 3 heti határidővel uj árlejtést hirdetnek. 10* A villany telep 11.702 kor. 51 fillér jövedelméből a várost illető 20°/0-nak befizetésére a társaságot felhívják. Dr. Leopold Kornélnak Tóth Károly által támogatott indítványára kimondották, hogy ebből a jövedelemből külön alapot létesítenek, azzal a rendeltetéssel, hogy abból fedeztessenek á kiterjesztés és fejlesztés költségei. Hozzászóltak még dr. Hangéi Iguácz, Kovács Dávid és Horváth Ignácz, kinek javaslatára *a csendőrséget utasítják annak az ellenőrzésére, hogy éjjel minden lámpa ég-e. 11—15. A szekszárd—bátai ármente- sitő társulat Sándor János, Illés János, Taksony János és a Ferencz-közkórház terület átengedés iránti kérvényét a február 9-én megtartandó közgyűlés napirendjére tűzték ki. 16. Hambek József illetőségét elismerték. 17. Özv. Búzás Józsefné, Ostánszki Mihály, özv. Kerner György né, Eszierbaner Mihály, özv. Molnár Jánosné fogyasztási adó leírása iránti kérvényét teljesítették. 18. A képviselőtestület választott tagjai közül elhalt Kővágó István és Schiszler Károly helyébe Debulay Antal és Freii Nándor póttagokat behívták. 19. lamer Józsefnek a szegényaíap részéről a tehermentesítési nyilatkozatot kiadták. HÍREK. Boldog újévet kívánunk lápunk előfizetőinek, olvasóinak és hűséges munkatársainknak. — Karácsonyi ajándék selyemfonodai munkásnők részére. A tolnai és a mohácsi selyemfonodában dolgozó" azon munkásnőknek, a kik — igazolt betegséget kivéve — az egész év folyamán egy napig sem maradtak el a munkából, a gyáriigazgatóság két heti" napszámot fizetett ki karácsonyi ajándékképen. — Esküvők. Meszlényi Simon István bátaszéki uradalmi tiszt,íoiyó hó 29 én esküszik-örök hűséget Varga Lenke urhölgynek. Az esketést Szabó Károly alsónyéki ref. lel- kész örsz. gyűl. képviselő fogja végezni. Zsigmond Dezső városi írnok ma délután tartja esküvőjét Tolnán Demetro- vics Rizuskával. Az esketési szertartást Zsigmond János sátoraljaújhelyi házfőnök, főgimnáziumi igazgató, a vőlegény unoka- testvére végzi. Klein Ármin görbői izr. tanitó, f. évi december hó 30-án d: u. 3 órákor tartja Tamásiban az izr. szertartás szerint esküvőjét Winkler Szerén kisasszonnyal. — Uj kép múzeumunk számára. A mint lapunk múlt heti számában már felemlítettük, Eber Sándor bajai képezdei rajztanár, városunk szülötte hatalmas hatméteres képet festett, amely az Ambiejziót jelképezi. Az érdekes festmény nagy feltűnést" keltett nemcsak a Nemzeti szalonnak Baján most rendezett képkiállitásán, de szakkörök előtt is ; mirideki dicséri a fiatal festő technikai készségét s kiváló szinérzékét. A képet festője az ünnepek alatt, szükebb* körbén, Szekszárdon is bemutatta. A múzeumban Volt kiállítva, a hol Wosinsky Mór múzeumi igazgató tetszését, is megnyerte. Eber Sándor festményét möst bemutatja K. Lipich Elek miniszteri dsztálytanáesqsnak s Wosinszky Mór múzeumi igazgatónak Ígéretet tett, hogy 2 méternyi nagyságban #muzeumunk számára is meg fogja festeni. — Református isteni tisztelet. A helybeli református templomban folyó hó 30-án, ez^év utolsó vasárnapján délelőtt és délután Kuliffay István, újév- délutánján pedig ifj. Máthis Kálmán papnövendékek tartják az isteni tiszteletet. ' Az uj év. Lapunk legközelebbi száma már a jövő 1907^ik közönséges esztendőben jelenik meg. — A jövő esztendőnek a tánczolni vágyó ifjúság szempontjából egy nagy hibája van: az idei hét hetes farsanggal szemben a farsang mindössze öt hétig tart; a húshagyó kedd február 12 éré esik. Ennek folytán a változó ünnepek is mind korábban esnek, mint az idén. Mig husvét vasárnapja az idén április 15-ére esett, jövőre már márczius 31 én üljük a feltámadás nagy ünnepét s mig a szt.-lélek eljövetelének ünnepét a jövő évben május 19 én üljük, a folyó évben pünkösd vasárnapja junius 3 ára esett. — Pártértekezlet. A függetlenségi párt tagjai Szekszárdon f. hó 27-én délután 5 órakor * összejövetelt tartottak az Obernig- féle vendéglő helyiségében Dömötör László, mint előadó vezetése alatt. Az összejövetel egyedüli tárgya Kossuth Ferencznek Szabó Károly képviselőhöz érkezett levele volt. Az értekezlet elhatározta, hogy küldöttséget meneszt Garay Antidhoz, mint a függetlenségi párt elnökéhez, hogy felhívja figyelmét Kossuth levelére. A küldöttség "tegnap már el is járt Tolnán s Garay Antal, mint elnök, nemsokára pártgyülést hiv össze. — A könyvnyomdászok mulatságának rendező bizottsága értesni a« igen tisztelt megjelenni kívánókat, hogy az est sikere érdekében sikerült a műsoron kívüli játékra megnyerniük Újvárt) Gizuska kisasszonyt, ki czimbalomjátékával fogja az est sikerét előmozdítani. Egyúttal kéri az igen tisztelt megjelenni kivánókat a pontos megjelenésre, mert a fiatalság tánczkedvét kielégítendő, a műsor pontosan 8 órakor kezdődik. A teremajtók a megjelentek itényelmi szempontjából a műsor alatt zárva lesznek s csak a számok befejezte után nyittatnak meg.- — Orvosoka miniszternél. Lapunk múlt számában megemlékeztünk már a községi és kororvosok gyűléséről és tisztelgéséről. Ebben a tisztelgésben vármegyénkből résztvett: Dr. Boszkovitz Mór bátaszéki és dr. Schützenberger Endre dunaföldvári körorvos. — Halálozások. Pázmándi Kempelen Imre földbirtokos, a mohai Agnes-forrás tulajdonosa, hetven éves korában Mohán elhunyt. A meghalt földbirtokos unokatestvére volt Sztankovánszky János kajdacsi nagy- birtokos, kir. kamarásnak, ki elhunytéról a következő gyászjelentést adta ki: sztankováni Sztankovánszky János cs. és kir. kamarás úgy saját, mint az összes rokonság nevében fájdalommal tudatja, hogy felejthetlen szeretett unokatestvére, pázmándi Kempelen Imre hosszas betegség és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után, Mohán folyó hó 20-án délelőtt 11 órakor jobblétre szenderült. A boldogult holt teteme folyó hó 22-én, szombaton 11 órakor Mohán fog a római kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni, azután Iszkaszentgyörgyre átszállittatni, hol a báró Bajzáth-család sírboltjában fog örök nyugalomra elhelyeztetni. Moha, 1906. évi deczember hó 21-én. Legyen áldott emléke 1 Szekeres Ferencz karászi r. k. plébános f. hó 24-én, 62 éves kocában évekig tartó hosszas betegség után elhalt. Az elhunyt plébános Tolnán született, ahol atyja előkelő iparos volt. Gacsályi József betűszedő, élete 46-ik évében, szivszélhüdés következtében e hó 27-én délután 4 órakor elhunyt. Temetése ma délután megy végbe. — Aranylakodalom. Weisz Mór szekszárdi borkereskedő és neje született Hahn Mari deczember 25-én ülte házasságának 50-ik évfordulóját gyermekei, menyei, vőjei és számos unokája körében. — Szőlészeti felügyelők kinevezöse, A in, kir. földtniv.elésügyi miniszter Dicenty Dezső és Hayt Ferencz segélydijas gyakornokokat borászati felügyelőkké nevezte ki. Hayt Ferenczia szekszárdi borászati és szőlészeti felügyelőségnél működik, Dicenty Dezső pedig mint agrogeológus már több éven át a szőlőtalaj fölvételi munkálatokkal foglalkozik, s szakszerű czikkei után úgy a fővárosi, mint a mi lapunkból is ismeri a nagyközönség. ■ — A szekszárdi fürdöegyesület folyó évi deczember hó 30-án d. e. 11 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelentés. 2. Az évi zárszámadásnak beterjesztése ésr