Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-22 / 52. szám
10 KÖZÉRDEK 1*906 deczember 22.. vában a „Gazdakörében tartott felolvasása alkalmával általános lelkesültséggel fogadtatván, azt mondá: „Különös, hogy mig az amerikai közönség, ha neki valamely hasznos eszmét felemlítenek és azt jónak, hasznosnak beismeri, — egyenként és összesen — azon töri a fejét, hogy ezen hasznos eszmét miként lehetne a legkönnyebben és legbiztosabban létrehozni. Mig ellenben a magyar közönség, amely szintén belátja ugyan, az ' eszme jó és hasznos voltát; felis buzdul iránta, de szétmenvén, mintha átok feküdnék rajtunk, — összesen és egyenként — mind hátrafelé húzzák a szekeret. Sőt még a haladni akaróknak kerekét is megkötni iparkodnak, nehogy az valamire haladjon.“ Nem csoda azért, ha még mindig nagy számmal vannak olyanok, kik ha méhész- kednek is, a méhtenyésztéssel még sem barátkoztak még meg. Mily számosán vannak, kjk még napjainkban is a méhtenyésztési lenézik, azt nem másnak, mint haszontalan bibelődésnek tartván; mások meg mindennemű előítéleteknél fogva idegenkednek attól, nem is sejtve azt, hogy a méhtenyész- tés — eltekintve az anyagi haszontól,—még ennél sokkal sokkal becsesebb kincset is nyújthatna. Szabad legyen azért nekem a méhte- nyésztés szellemi haszna mellett, e jelen sorokkal különösen az anyagi haszonra is utalnom, melyet az, a vele okszerűen foglalkozónak nyújt és kiemelnem s hangsúlyoznom azt, hogy a népnemesitésnek és mive lödésnek nélkülözhetetlen tényezője különösen a méhtenyésztés. Midőn Krisztus Urunk azt mondja: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével, mely az ő szájából származik“ ; ezzel nyilván azt akarta kifejezni, hogy az embernek magasabb rendeltetése oda hatni sárrá törekedni, hogy a még keblünkben szunnyadó lelkiadományokat igyekezzünk feléleszteni, ami pedig szellemi tehetségeink kiművelése és nemesítése által történik. Erény és igaz boldogság csak ott képzelhető, tisztelt közönség, hol nemes a szív és művelt az ész. Azért tehát mindazt, mi az ész fejlesztésére, töké- letesbitésére s kiművelésére szolgál, jogosan nevezhetjük népnemesitési eszköznek. Mily nagy mérvben hat tehát a léleknemesitésre a méhészet, azt csak azt tudja kellőleg felfogni s méltányolni, ki a méhészettel behatóbban foglalkozik. Hogy pedig a méhekkel való foglalkozás az elmét fejleszti, élesíti, eléggé bizonyítja azon körülmény, hogy a méhész a vizsgálódás, kutatás terére van utalva. Hisz maga a méh titokteljes léteiével s bámulatos életmódjával vezette, vezeti s fogja vezetni ezután is a gondolkodó méhészt a feltalálások mezejére. Nincs tán semmiféle eszköz, mely annyira képes volna hatni a szellemi fejlesztésre s igy a köznép művelésére, mint éppen a méhészet; mert ez hozza össze a legkülönbözőbb állású embereket. Itt lép érintkezésbe az ész embere az érdes tenyerű munkással, a fellengző ideálizmus a legvastagabb realizmussal és nézeteiket, eszméiket, tapasztalataikat egymással közölvén, ezáltal az értelem fejlesztésére, a szellem gyarapodására és a méhészet emelésére nagy mértékben folynak be. De hogyan is lehetne mindez másképp ? A munkás méhek szüntelen sürgés-forgása s bámulatos műveik szemlélése, mig egyrészt gyö nyörködteti és a természet nagyszerűségének érzetével átszellemülve jó kedvvel tölti el e nemes munkával foglalkozókat; addig másrészt azokat, kik szabad idejüket tán nem éppen nemes mulatsággal, lélekölő kártyázással töltik, követésre méltó példára akarja ösztönözni s igy tényleg a nemesbülést, a közművelődést czélozni. De nem akarok tovább foglalkozni ez idealizmussal, vagyis még bővebben tárgyalni a méhtenyésztés ész és értelem, szív és léleknemesitő hasznát; áttérek tehát a realizmusra, vagy amint fent említettem, a méhtenyésztés anyagi hasznának bővebb kimutatására. Hogy miért nem teijedt el általánosságban és virágzott fel a méhészet már régéta honunkban, daczára annak, hogy a méhészetet itt sikerrel lehet űzni, annak oka különböző körülményekben keresendő, főleg azonban abban, hogy népünk e jövedelmi forrásra nem volt utalva, a gabona és bortermés adván mindeddig tetemes jövedelmet. De manapság, a nyomott gabnaárak s a fillokszera pusztításai, bár már szép lendületet vett szőlő-rekonstrukciónk, főjövedelmi forrásunkat nemcsak kissé apasztották meg, de tetemesen csökkentette azt, rá vagyunk utalva mindazt kihasználni, mi megélhetésünket megkönnyíti. Hisz hazánk, eltekintve a sok kivándorlástól, még jelenleg is tejjel- mézzel folyó áldott föld, csak használjuk ki azt okszerüleg. Hogy pedig tejjel folyó áldott föld legyen szeretett hazánk jövőben is, ez irányban már évekkel előbb a magas kormány községeinkbe kiküldött szakférfiak, beható s tartalomdús gazdasági előadásai által hívta fel a gazdaközönség figyelmét, az állattenyésztés terjesztésére, és a takarmánynemüek nagybani termesztésére, nagyon helyesen utalván a gazdaközönséget. íme a kormánynak e nemes törekvése nem maradt elhangzó szó a pusztában, mert ennek köszönhetjük állat tenyésztésünknek fellendülését s a gazdaközönség jövedelmének tetemes emelkedését, egyszóval a jólét biztosítását. De térjünk vissza a méhészethez, mert én csekély tehetségem szerint azt akarom fejtegetni, hogy kedves hazánk nemcsak tejjel, de mézzel folyó áldott Kánaán még manapság is. Pedig milyen sokan akadnak, kik váltig azt állítják, hogy hazánk nem alkalmas a méhészkedésre. Nem ám, mert hát könnyebb ráfogni a természetre, hogy az bűnös, mint bevallani restségünket és beismerni tudatlanságunkat. Ez az oka még jelenleg is, mi a méhészetet haladásában akadályozza. Nézzük, miben állott a régi méhészet s miben áll az azoknál még jelenleg is, kik ezen elavult méhészeti iránynak köve tői ? Milyen ápolásban részesítették ezek a méhéket ? Hogyan igyekeztek őket támp- gatni, avagy munkájukat megkönnyíteni ? Jól mondja Dömötör László barátom ismert „kalauzában“: „ősszel a méhész kasainak egy. részét, a legerősebbeket s a leggyengébbeket felfüstöli“; vagy a pógártárs műnyelvén mondva levágja és mézüket elszedi. Magnak hagyja a középszerűeket s ezekét beteleli, vagyis épugy, mint a czigány, nyakába kötvén purdéjának egy rongyot, ráfogja, hogy azt ruházza ; úgy a méhészgazda is, a kas fejébe húzván egy ócska, zsíros kalapot, azt gondolja, hogy azt ellátta téli gúnyával. Azután magára hagyja méheit, feléjük se hederit, úgy Gergely nap táján kitisztogatja őket, levagdossa a penészes lépe- ket, le ám egész a veséig, még a fiasitást sem kímélvén s abban a jó reményben ringatja magát: „majd szorgalmasabban dolgoznak“. Ha pedig mézre bukkan, azt is elszedi. „Hisz itt a tavasz, találnak már kint,, ne lustálkodjanak itthon“. Az ily mostoha gondozásban részesült méheknek, ami csekély mézük még maradt, azt lépkészitésre kell forditaniok, itt lévén a tavasz, a szaporodás ideje, fészeknek kell lenni, melybe az anya petéit lerakja. S ha beáll a rossz idő és élelem hiánya folytán elvesznek, vagy a moly, rabló méhek s egyébb ellenségek által megtámadva, tönkremennek és elpusztul a törzs; mivel a gazda nemhogy segített volna rajtok, de rontott; mégis a természetet, az égaljat okozzuk; „Ki tehet róla, rossz volt a tavasz!“ E régi mé hészeti rendszer a maga idejében jó lehetett, de idővel jobb találmányok által kiszorittat-1 tatván, — mig végre a lángelméjü búvár, Dziérzőn által feltalált br. Berlepsch által tökéletesített mozgatható rendszerű nagyszerű vivmány felfedezésével, a régi mozdithatlan rendszert egészeu feleslegessé, sőt mondhatnám hasznavehetetlenné tette. Ezen uj méhészeti rendszer a méhek építményének 'szét- szedhetésén alapszik. Mig az előtt a mozdithatlan építménybe be nem tekinthetvén, csak gyanitásra fektettük eljárásunk rendszerét, addig ma mindent egész részleteiben megvizsgálhatunk s igy rendszerünket közvetlen a szemlélés, észlelés és kísérletekre fektethetjük. Mivel tehát minden egyes dolog miértjéről és mikéntjéről biztos meggyőződést szerezhetünk, azért nevezzük rendszerünket „okszerűnek“;' Az okszerű méhészet alapja tehát a mozdithatóság. A régi méhészet tulajdonképpen nem volt más, mint sötétben való tapogatódzás és egészen a véletlenre vol- utalva a méhész. Nem látott ótt semmi egyet bét, minthogy a méhek ki és bejárnak, virágport hordanák. A kas belsejébe tekinteni nem lehetett. Legfeljebb ősszel lehetett látni a, megfojtott méheket és a fiasitástól bemocskolt mézet. Hogy azonban e szorgalmas munkások miképp munkálkodnak, hogyan készül a méz, viasz, — minderről legkisebb. fogalmat sem lehetett ez utón szerezni. Ha pedig egy régi méhészt kérdeztünk ily ügyben, az mély titokszerüségbe burkolta ismeretét, természetesen, mert maga sem tudott semmit;. éppen azért tudatlanságát akarta elfedni. Az okszerű méhészetnél kezünkben lévén a méhek fékezése, hogy igy fejezzem ki magamat, dolgoztathatunk velük saját hasznunkra úgy, amint azt az újabb méhészeti tudomány és a tapasztalat követeli. j Most már nem a véletlennek vagyunk kitéve, még kevésbé a vak szerencse viszi a főszerepet, hanem a méhész képzettsége. Mézet tudunk tehát gyüjtetni akkor is, mikor a tudatlanok méhei elpusztulnak.. Hisz a tudománynak éppen az az áldása nem rejtőzik véka alá, nem szűkkeblű, hanem Krisztus eme szavait tartva szem előtj:: „úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeiteket éá dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat“, közli azt másokkal is; mert mig másokat oktat, maga gyarapítja tudományát. Az okszerű méhészet terjesztése által czélunk tehát az, hogy az egyesek újabb jövedelmi forráshoz jutván, ezáltal hassunk közgazdászatunk emelésére, elkezdve a nagybirtokosságtól, le a földművelő népig. Kik hivatottak tehát a méhészettel való foglalkozásra? Első sorban a papok, tanítók, jegyzők, de általában a földműves nép. E tekintetben e becses lap egyik számának hasábjain Dömötör László szekszárdi ügyvéd felhívást intézett uj talál- mányu kaptárának s az ezen rendszert ismertető müvének beszerzésére, -mely a méhészet terén uj korszakot alkotni van hivatva s nagyban elősegíti annak általánosságban való elterjedését. Azért karoljuk fel, szeretett polgártársak a méhészetet, nemcsak mint kifejtettem az anyagi hasznot illetőleg, de szellemi szempontból is megszívlelvén a költő eme szózatát: „Romlott szív és romlott elme, kit hazája hő szerelme, • zép tettekre nem hevít!“ Saját jól felfogott érdekünk kivánja ezt tőlünk, azért rajta tehát munkálkodjunk, mig nappal vagyon, mert gyorsan eljő az éjszaka, múlik az idő, mikor senki sem mun- kálkodhatik. Karoljuk tehát fel a méhészetet saját jóvoltunk s szeretett hazánk érdekében. Reichert Gyula. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Azt az ismeretlen jótevőt, a ki folyó évi szeptember hó elején Nemo aláírással ÍOO koronát küldött a bajai gimnáziumba járó Fölker-fiuk jutalmazására alól- irottnak, köszönetem kifejezése mellett van szerencsém értesíteni, hogy a jelzett összeget f. évi szeptember 7-én betettem a Bajai Kereskedelmi, és Iparbank pénztárába. Mivel azonban az idei iskolaévben egy harmadik testvér, névszerint Fölkér Dezső is jár a bajai gimnázium I-ső osztályába, tisztelettel kérem az ismeretlen jótevőt, szíveskedjék engemv bármi utpn-módon értesíteni, vájjon jótéteményét ő reá is kivánja-e kiterjeszténi ? A küldött összeg felülhaladja annak a czél- nak költségeit, melyre szánva van; de mivel a jövő iskolaévben nagyobbszabásu tervet valósítunk meg (Álduna), az idei esztendő fölöslegét továbbra is gytimölcaöztetem a* adományozó beleegyezésével. Magyarász Ferenc®, wisst. r. főgimn. tanár.
