Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-22 / 52. szám
6 KÖZÉRDEK 1906. deczember 22. így páter Kléinschmidt azt mondja, hogy Bajorországban I-ső Lajos neje, Karolina volt a karácsonyfának a terjesztője, különösen a mágnások közt. Általában pedig Németországban a karácsonyfa előbb terjedt el a protestánsok, mint a katholikusok közt. Tirolban a 60-as években jött csak szobásba a karácsonyfa alkalmazása. Francziaország- ban Eugenia császárné volt a terjesztője. Angolország a karácsonyfát a múlt század 40-es éveiben, kezdte ismerni Albert szász- koburgi herczeg, Viktória királyné férje által. Állítólag németek voltak kik a karácsonyfát terjesztették olasz, skót és orosz- országban, valamint Ausztria és Magyarországban. Amerikában a villamosság hazájában már nem elégesznek meg a közönséges fenyőfával. Van ki érczből készítteti, villamos fénynyel világitja és belsejében zenélő óra vän elrejtve. Tille, egy protestáns pap fia azt mondja, hogy a karácsonyfát a protestánsok hozták be és predikácziókban is ők alkalmazták leginkább; bár a karácsonyfa alkalmazása semmi befolyással nem volt a vallásokra. Egy bizonyos, hogy a karácsonyfa mamár mindenütt el van teljed ve, szép, po- etikus fénye felgyulad, nem csak a keresztények lakásán, de legújabban nagyon sok izraelita családnál is, s a gyerekek vig ka czagása, ártatlan örömmé, széppé feledhetetlenné teszi mindenütt a „szent estét/' Szép fehér karácsony, jaj mi lenne akkor, Hogy ha te nem volnál — rágondolni félek: Kihalna a főidről ez a kis poézis: Vig gyerekkaczagás . . . megelégült lélek... BODNÁR ISTVÁN. Néhány kép a régi világból. — Irta: Zsigmond lános. —, Ismét messze, nagy útra vezetem olvasóimat. Visszaszállunk ugyanis a múltba 7—8 száz évvel, abba a regényes, bűbájos múltba, melyet a mi 20-ik századi fantáziánk már alig fog fel, mert oly igen távol esik tőlünk, s azóta állami, vallási, társadalmi és minden más intézményeink is annyira megváltoztak, hogy ma tényleg úgy vagyunk vele, mint azzal a gyermekkori játszótársunkkal, kit évtizedek óta nem láttunk s ezért már ráismerni sem tudunk. Pedig azt hiszem, megérdemli az igazi lovagiasságnak s a legbensőbb vallásosságnak ez a kora, hogy mi, ily késő utódok is, néhány perezre a képzelet könnyű szárnyain visszaszálljunk a szivet meghódító, lágy szavú troubadouroknak, a rettenthetetlen lovagoknak s a hitért minden áldozatra kész vallásosságnak korába. De míg Európa népeit az imént említett állapotban találjuk, addig nagy változásokon kellett keresztül menniök. Mikor ugyanis a műveltségében túltengett és elpuhuh római világ lépésről-lépésre vesztette el egykor nagy birodalmának egyes tartományait, mert ifjú, életerős, de durva népek feltartóztathatatlan áradata döngette, a birodalom védőbástyáit, Krisztus isteni tana a birodalomban már méltó helyére szorította a szeretetlen és magát mérhetetlen vérengzés által fenntartani akaró pogányságot. Végre is a gondviselés örök végzése szerint meg voltak számlálva a római birodalom napjai, le kellett tűnnie a történelem színpadáról annak az egykor hatalmas népnek, mely majdnem az egész ismert vHág fölött korlátlan ur volt. Le pedig azért, hogy helyt adjon uj, más fajú és még műveletlen pogány népeknek. A népeknek ez a nagyszerű mozgalma volt az u. n. népvándorlás, melynek egyes népei, mint a frankok, angol-szászok, longobardok, góthok stb. uj hazát nyertek az egykori római birodalom romjain akkor, mikor a Krisztus utáni 476-ik évben a római birodalom megszűnt s ma már csak a történelem beszél róla. íme! Igen tisztelt olvasóim ! Ezek a népek vették át a középkor elejétől mostanig a római nép szerepét Európában s ezeknek az akkor még durva, pogány népeknek az utódai a mai müveit európai nemzetek. De igy, ily pogány barbárizmusukban nem akarom e népeket bemutatni tisztelt olvasóimnak, ámbár, hogy megérthessék és; méltányolhassák azt a nagy változást, mit utóbb a kereszténység szelíd , tanai e félvad barbároknál előidéztek, utalok I reá, hogy e népek, mikor a római biroda- I lomban maguknak uj hazát szereztek, bar- V bár kedvtelésükben a fényes római birodalom gyönyörű városait, azok örökbecsű műkincseit vad gyönyörrel zúzták össze, mint ahogy a durva lelkületű ember ma is kedvét leli a rombolásban. A finom műveltségű s életéért remegő latin nyelvű lakosság pedig irtózatos sorsa miatti aggodalmát az élvezetek és gyönyörök tengerébe igyekezett fojtani és szerencsés volt, aki életét megmenthette. A római birodalom bukásával együtt járt a római kultúra bukása is. De a kulturvilág bukása nem jelentette egyúttal a kultúrának végleges sirba tételét. Feltámadt az újra, az egyház ölén, az egyház pártfogása által. Mérhetetlen hasznára vált a világnak, hogy' a pogány világ és kultúra bukásával az egyház fontos kulturális küldetését felfogva, mindenütt és mindenben az elbukott római világ műveltségének alapjaira helyezkedett. Innen van, hogy műveltség és egyház rokon-fogalommá lett. Az egyháznak jutott tehát az a fontos feladat, hogy a világtörténelem színpadára lépett, de még barbár, pogány népeket bevezesse a műveltség elemeibe. Ez pedig nem történhetett más utón, mint elfogadtatni velük a kereszténység szelídítő tanait s ezzel rávezetni őket arra az ösvényre, mely a műveltséghez vezet, aminthogy el is vezetett a mai büszke európai műveltségig. Nem czélom s nem is tartozik dolgozatom keretébe rézzletezni azt a mérhetetlen fáradsággal és sokszor halálmegvetéssel járó munkát, mit végeztek azok az igénytelen, egyszerű szerzetesek, akik a mai művelt európai nemzetek barbár pogány őseit, mint hittérítők megnyerték a kereszténység szeliditő tanainak és elhintették kö zöttük azt a bőven termő magaat, melyből az a fényes műveltség fejlődött, melyre az európai ember annyira büszke. Tartozunk emléküknek a kegyeletes megemlékezéssel, I hisz mi is részesei vagyunk az általuk képviselt műveltségnek és nemzetünk ezeréves | fennállása is az általuk őseink közt terjesztett keresztény kultúrának köszönhető. íme, tisztelt olvasóim! Ilyen előzmények után jutott csak Európa oda, hogy a 11-ik században már minden számottevő népe teljes egészében keresztény lett és most í már az igy kereszténynyé lett Európát fogom bemutatni vallási szempontból. Látni fogjuk a 7—8 száz év előtti keresztény világ vallásos életét főbb vonásaiban, hogy példányként álljon előttünk és belőle uj erőt és lelkesedést meríthetünk. Mindenekelőtt szem előtt kell tartanunk, Rogy a középkori keresztény Európát a vallásos érzelem hatotta át, első sorban ez irányította tetteit és összes vállalatait. Az erős érzelmű és élénk képzeletű emberekre nézve szükséges volt, hogy a hit vonzó kül sőségekkel összekötött isteni tiszteletben és hatályos kifejezésü tettekben nyilvánuljon. Egy-egy ereklye birtokát még fontosabbá tetté az ájtatos zarándokok odacsődülése. A frankok a tours-i szent Mártbn sírjához tódultak, kinek köpenye a királyok ékessége és a hadseregek zászlója volt. A spanyolok compostellai szent Jakab sírjához zarándokoltak ; a longóbardok Gárganó helyére, melyet Mihály angyal jelenése szentesített meg; az olaszok Monte Cassinóra, szent Benedek sírjához, az összes hívők pedig az apostolok székéhez, Rómába zarándokoltak, főleg ide jöttek északi Európa népei, melyek legutóbb téríttettek meg s igymáluk hagyomány, vagy régi szentek által megszentelt helyek nem voltak. Nagy Kannt, a hatalmas dán király, Nagy Alfréd, Anglia bölcs királya, Rómába menték, hogy átültessék innen a hitet és műveltséget saját nemzetük közé. Elképzelhetjük, mily gyakoriak voltak a jeruzsálemi zarándoklások is. Ha egy vértana csontjai vágy egy apostol széke szentté tette a helyet, minek kellett lennie annak, hol a megváltás müve végeztetett. Jeruzsálemet a keresztények hazájának lehetett mondani, bárhol születtek is ezek,/ hallottak róla már a kis gyermekek anyjuk térdein. En- gaddi rózsái, Libanon czedrusai, Hermom harmata,, Jordánnak zugó és Genezárethnek csendes hullámai, a Táborhegy szent borzalmai, vagy a Getszemáni kert olajfái éppoly ismeretesek 1 voltak az európai keresztény előtt, mint akár a honi halmok es folyók, melyeknél gyermek-eveit játszotta le. , (Vége köv.) Igy, karácsonykor, nem csak Krisztusunk, Az ember is — megszületett, , Ösztön helyett lelket ekkor kapott... S Isten elszórta a csodás magot, A melybőr lettél: édes szereteti BODNÁR ISTVÁN. Det*ü a törvényszéken*). Biró a tanúhoz: Hát honnan tudja maga azt, hogy a sertett tulajdona az a disznó, amit a vádlottnál találtak ? Tanú: Megismerem a szürke szőréről. Biró: A legtöbb disznónak a szőre szürke, hát mondjon más ismertető jelet 1 Tanú: Megismerem arról is, hogy a bal fülét én hasítottam le. Bíró': Nagyon sok olyan disznó' van, amelyiknek a füle be van hasítva, mondjon valami elfogadhatóbb körülményt, amire vallomását alapítja. Tanú: Hát kérem én 18 évig disznók között voltam, most is azok között vagyok, hát csak megismerem a disznót! V Biró a vádlotthoz: Hallottam, azzal van vádolva, hogy a sértettet bántalmazta, karját eltörte; bűnösnek érzi magát'? Vádlott: Bűnös nem vagyok, mert a vádlott szidott össze engemet, meg a fiamat. Biró: Nem az a ltérdés, hogy mit csinált a sértett, hanem hogy megütötte-e a sértettet ? Vádlott: Há’szen — kapott . . . Biró a vádlotthoz: Hallotta a vád- és védbeszédet, ezek után akar-e valamit mentségére felhozni ? Tanú: Most semmit, de szent Mihály - kor két ürüt tudnék hozni. Biró a sértetthez: Hallotta, hogy a kir. ügyész ur a vádat elejtette, azt kérdem magától, hogy átveszi-e a vád képviseletét? Sértett (keresgél a padlón, majd megszólal) : h'em találom az elejtett vádat sehol. Biró a tanúhoz: Igaz-e, hogy a vádlott hamisan kártyázott s maga is azért nem ült le kártyázni ? , Tanú : Az igaz kérem, hogy nem ültem le kártyázni, mert láttam, hogy a vádlott fortélyokkal passzoltatta a szerencsét. Biró a vádlotthoz: Öt évi fegyházra van elitélve, felebbezV Vádlott: Minek felebbezzek, ez is sok I (Folytatjuk.) *) A törvényszék komoly tárgyalásain sok furcsa dolog történik. Lapunk egy barátja szívességéből megkezdjük az alábbi jóízű apróságok közlését. HÍREK. Előfizetőinknek, olvasóinknak és munkatársainknak boldog karácsonyi ünnepet kívánunk. — Személyi hír. Gróf Apponyi Géza főispán Bécsbe utazott s jövő év január 1-ig ott fog tartózkodni. — Ebében a főrendiház elnökénél. ponyi Sándor gróf, főkamaráimester f. hó 16-án résztvett a Dessewffy Aurél gróf főrendiházi'elnök által adott ebéden.
