Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-08 / 50. szám
2 KÖZÉRDEK 1906. deczember 8. riumok s 100 pengő forintos fizetések korszakában í senkisem gondolt reá, hogy a jó közigazgatás érdekében a tisztviselőnek és családjának a jövőjét is biztosítani kell. A szerencsétlen magyar gazdasági politika azonban kihúzta a gyékényt a . „nemzet gerince“ alól, a büszke szittya táblabirák ivadékainak kenyér után kellett nézni. Az apák, nagyapák négyes fogattal hajtattak ki abból a hétszilvafás birtokból, ahonnan kettős fogattal is nagyon hamar kiérhettek volna. A fiuknak bizony már nagy, nehéz feladat jutott, az ősi czimerpkre^ reárakodott port, íi munKa verejtékével kellet lemosni. De voltaképpen igy aranyo- zódrak meg csak igazán a régi megkopott nemesi czimerek. A vármegyei „tisztségek“ átalakultak modern élet- | pályákká, Amelyek eleinte falán — amint sokan még ma is gúnyosan hangsúlyozni szeretik: „elhelyező intézetek“ voltak a birtokból kikopott gentry számára, de még igy is fontos missziót töltöttek be, mert megmentették a zülléstől s újra talpraállitani segítették azt a hatalmas nemzeti értéket képviselő társadalmi osztályt, a mely a maga bűneivel, erényével saz c ősi tradícióival egyenesen a magyar nemzetnek szive közepéből nőtt ki s a törzsökös magyarságnak legtypiku- j sabb képviselője volt mindenha! Ma, ami a kötelességeket, az elvégzett muuka fontosságát illeti, nincs különbség állami és vármegyei tisztviselő között. A vármegyék autonómiája is megmaradt ugyan, de a törvényhatósági tisztviselők fizetése állami dotációból kerül ki, a családjáról való j gondoskodás terhe azonban jótormán a tisztviselők nyakán maradt. A vármegyék annak idején adtak ugyan bizonyos összeget a vármegyei nyugdíj- | alapok megteremtéséhez, de ezért a vármegyei tisztviselőnek úgyszólván a saját szájától kell elvonni a falatot, hogy öreg napjaira magát, vagy halála esetén családja jövőjét ugy-ahogy biztosítsa. Mily óriási teher ez, menynyire megbénítja a munkakedvet! így például Tolnavármegye tisztikara évente 9578 K. .50 fillérrel járul a maga keserves keresményéből a saját nyugdíjalapjához. S lássunk csak* egy kis példát, mi minden terheli annak a szer gény tisztviselőnek évi illetményét. Vegyünk egy 4000 koronás fizetést alapul. Legelőször is a nyugta-bélyegre elmegy 15 K. 12 fillér. Állami, vármegyei, betegápolási adóra kerek 120 K., a nyugdíj 5°/o-ka 200 K., mindez összesen : 325 K. 12 fillér. Az évi 4000 koronájából tehát már csak 3664 korona 98 fillérje marad; de még ezt is terheli például a felekezeti és iskolaadó. S mit fizet el a tisztviselő fizetéséből nyugdíjalap-hozzájárulás czimén, amig 4000 koronás fizetésig „emelkedik? Mondjuk, hogy nem is volt gyakornok 5 szolgabiró, vagy aljegvző lett valaki egyszerre, 2000 koronás kezdő fizetése után fizetett a nyugdíj-alapba 10°/o belépti-dij czimén 200 koronát, fizetett a 2000 K. fizetési többlet után 30% előlépési dijat, ez 600 K., ugyde a legjobb esetet véve alapul, legalább 15 esztendőt kell eltölteni egy 2000 koronás állásban, amig a 4000 koronás fizetésbe eljuthatni; igy a 2000 K. évi 5o/0-ka 15 éven át 1500 K., tehát csupán a nyugdij-alaphoz 2300 koronával járult az illető tisztviselőösszesen. / y Óriási teher ez! Valóban, itt az ideje, hogy ne bolonditsuk se az állami, se a vármegyei tisztviselőt, hogy ennyi, meg annyi fizetést adunk neki. Mit ér az, ha az egyik kézzel visszavesszük, amit a másik ad. Könnyítsen tehát Tolnavármegye az, ő tisztviselőin, hisz anyagi teher úgyszólván alig hárul reá. Kiszámi- . tottuk, hogy lia a tisztviselők 5%-os nyugdíj-hozzájárulását 3o/o-ra leszállítanák, Tolnavármegye adófizetői 0T5; ha , 2%-ra leszállítják 0 23, s ha a tisztviselők egész 5°/o os hozzájárulását eltörölnék, évi 0”38 °/o, tehát még nem is fél százalékkal magasabb pótadót fizetnének. Ezt\a kis áldozatot tehát meg kell hozni a jó közigazgatásért, sőt tovább is kell menni! Mert a községi jegyzők nyugdíjügye is elég szomorú, sőt kétségbeejtő. A községek lakossága után fizetett személyenkénti 2 krajczáron felül ők is saját erejükből tartják fenn nyugdij-alapjukat.* Mily óriási teher ez a jegyzői karon, semmi sem bizonyítja jobban, minthogy, nem tekintve a belépési, nŐsülési, előlépési 10,5 s 30°/o-os egyszersmindenkorra való hozzájáru-v iást, évente 15.792 korona 63 fillérrel járulnak hozzá a saját nyugdíjalapjukhoz s ennek daczára úgy áll a dolog, hogy jövőre már a nyugdija alap jövedelme^ nem is lesz elég a nyugdijasolc fizetése, mivel a nyugdíj- igépy az állami dotációból nyert fizetés-kiegészítés folytán tetemesen fokozódott. Úgy tudjuk, hogy a belügyi kormány a fizetés-kiegészités alkalmával a nyugdíjalap növelését egyenesen á vármegyék figyelmébe ajánlotta,* vármegyénk tehát szűkkeblűén nem zár- kózhatik el attól, hogy anyagi, támogatással ne segítse azt a maga összességében tiszteletreméltó s meg eléggé nem becsülhető községi tisztviselői kart, amelynek lelkes munkája voltaképpen a jó közigaztásnak alapja —- alfája és ómegája. Szabó Károly képviselő ur nemes czélu indítványa tehát oda egészítendő .ki, hogy Tolnavármegye mindig humánus törvényhatósága a jegyzői nyug- dij-alap ügyének rendezését is vegye fel a mielőbb megoldandó szép feladatai sorába. Ha e két célra, együtt lo/o pótadót kivet, megmentette a két nyugdíj-alapot a bizonytalanságban való kinos vergődéstől, jegyzőit, tisztviselőit pedig a nem csekély anyagi gond* Erre vonatkozólag a Belügyminiszter 77.500/904. sz. körrendeleté igy hangzik : „A vármegye közönségére vár a feladat, hogy aihennyiben a rendelkezésre álló anyagi eszközök engedik, erre nézve a várm. szabályrendelet módosításával megfelelően rendelkezzék és a magasabb nyugdijak kellő fedezéséről gondoskodjék. E tekintetben a vármegye közönségének szabad elhatározását befolyásolni nem kívánom, de örömmel üdvözölném, há a vármegye azon összeget, mely a vármegyei alkalmazottak illetményeinek az 1904. X.' t.-cz. által történt rendezése folytán — különféle alapok és a vármegyei pótadók felszabadulása következtében — rendelkezésükre fog maradni, részben a jegyzői nyugdij-alapok rendezésére fordítanák s ezzel lehetővé tennék, hpgy addig, is, mig a jegyzői nyugdijak ügye véglegesen rendezhető lesz, a javadalmazás emelésével együtt némileg a jegyzői nyugdíj-viszonyok-is javuljanak.“ Akkor, úgy tudjuk, azért nem lehetett a fentieknek eleget tenni, "mert a felszabadult pótadónak más helye volt. De az nem jelentheti a kérdés végleges elodázását. (A szerk.) Emeli az étvágyat és a testsúlyt, meguMla* v teti a köhögést, váladékot, éjjeli Tüdobetegsegek, nurutok, szamárköhögés, skroflilozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva, Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenhái „Roche“ eredeti csomagolású F. Hoffmau-La Roche A Cm. Basel (StíJc]L szobában. Sokáig várt, de végre is hallat szott a selyemsuhogás, kitárult az ajtó, s Apafi ur a vendég elé rohant, a ki azonban nagyon le volt fátyolozva. Szépen leültette maga mellé a medvebőrös kerevetre. Előbb elkezdte czirógatni, majd már csókolgatta is á fátyolát, s később a keze odatévedt a derekára is. S a fejedelem olyan boldog volt, mert a vendég mindezt szótlanul tűrte. De boldogság ide vagy oda, végre Apafi uram türelmetlenkedni kezdett s annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a fátyolt jó volna letenni, de ebben a pillanatban vendége kezére nézett, s iszonyodva kiáltott fel — Zsuzsám, Zsuzsikám ez nem a te kezed ! S hirtelen letépte a nő fátyolát. Bizony a fátyol alatt nem Zsuzsa, hanem a Mujkó czigánynak,’ a fejedelem asszony udvari bolondjának nem éppen fiatal felesége rejtőzött. A nagyságos fejedelmet ismét elöntötte a méreg, a czigányasszonyt megakarta fojtani. De a czigányasszony letérdelt és kö- nyörgött. Egyúttal ígérte, hogy mindent meg fog vallani. Meg is vallotta, hogy a fejedelemasszony öltöztette föl és megparancsolta neki, hogy ide jöjjön. Apafi uram na- gyqn elszégyenlette magát, s megesküdtette az asszonyt, hogy nem szól senkinek a dologról. Ezért száz aranyat is akart neki adni, de mivel az aranyak rendesen Bornemissza Annánál szoktak állani, rostéit tőle kérni, s csak harminczat tudott apródjaitól kölcsönbe szerezni. Ezzel az asszonyt, elbocsátotta. Hanem haragja újra kitört. Kinyilatkoztatta éppen a kétszázadszor, hogy e csúfságért elválik Bornemissza Annától; a mint ezt megtette kollegája is, az anglius király, még pedig nem is egyszer. De mikor ezt meghallotta a nagyságos fejedelemasszony, állalment hites urához és szigorú tekintettel csak annyit kérdezett, hogy mi is volna a szándéka. Apafi uram eleinte úgy csipáit, mintha nem is törődnék felesége jelenlétével, aztán ellágyulva kijelentette, hogy izé . . . néki szándékai egyátalán nincsenek, már hogy t. i. sohasem volt ilyen istentelen szándéka. — Azért, mondta .Boi’nemissza Anna csípőre tett kézzel, mert jegyezze meg kegyelmed, hogy máskülönben a fejedelmi pálcza kicsavartatik a kegyelmed kezeiből. — Nem kell azt már kicsavarni, vágott vissza bus megadással jó Apafi Mihály, kicsavarta azt már az én kezemből kegyelmed réges régen. Ezt azonban olyan lassú hangon találta elhebegni Apafi Mihály uram, hogy Bornemissza Anna hallotta is, nem is. Hajdú Elemér.
