Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-10-20 / 43. szám
1906; október 20. KÖ ZÉRD EK 7 / érvényben levő s ennek folytán jogforrásul tekintendő szabályrendeletei olyan módon, mint ez 1890-ik évben történt, összegyüjtes- senek és egy kötetben kiadassanak. Mély tisztelettel lévén a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak. Nagyszokoly, 1906. ok- tóbor 15. alázatos szolgája: ifj. Lágler Sándor vm. th. biz. tag. EGYHÁZI ÜGYEK. Felhívás: Becses tudomására hozom a szekszárdi ág. hitv. evang. nagyérdemű közönségnek, jiogy október hó 31-ik napján délután 4 órakor az állami főgimnázium tor- naterméban reformáczió ünnepi istentiszteletet tartok. Az isteni tisztelet'Végeztével az úri szent vacsora fog kiosztatni úgy a híveknek, mint az összes tanuló ifjúságnak. Egyúttal a Szekszárdon előbb, vagy utóbb építendő imaház belső felszerelésére persely lesz kitéve az ajtóknál, e nemes czélra leendő kegyes adományok gyűjtésére. Kistormás 1906 október 13. Reichert Gyula s. k. kistor- mási ág. h. ev. lelkész, mint a szekszárdi tanintézetek hitoktatója. TANÜGYI HÍREK. Tanító változás. Racsmán József pálfai tanítót ezelőtt egy hónappal . választották meg a pálfaiak, s állásáról már is lemondott, s a pálfai kántor tanítói állását felcserélte a ráczkevei osztály tanítói állással. Oka ennek az volt, hogy nem akart híveivel folytonos czivakodásban élni, a járandóság beszedése 'miatt. Házi ipari tanfolyam. A dunaföldvá- ri önálló szaktanitós gazdasági ismétlő iskolánál a télen házi ipari tanfolyamot rendeznek, melyre 391 korona államsegélyéit folyamodtak' Nyugdijigényfelemelés. Straub János nagymányoki rk. kántor-tanitó nyugdíjigénye 1473 koronára emeltetett fel. Szerzetesrendü tanítónők fizetésének kiegészítésére államsegély engedélyezése. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister értesítette pótlólag a közigazgatási bizottságot hogy a felekezeti felsőnép-és polgári iskolánál működő szerzetes rendű tanítónők fizetését csakis 900 koi'onáig egészíti ki. A medinai községi iskola átvétetett. Ódalmandon most épül a II. tanterem. Üdvös rendelet. A m. kir. vallás-és közoktátásögyi miniszter 19Ö6 évi október hó 3-án 5042 sz. a. kelt rendelében értesítette az összes kir. tanfelügyelőségeket, hogy az állami tanitónő-és óvónőképző intézetek hajadon igazgatónői a jelen rendelet keltétől számítottan azon esetben, ha férjhez mennek, igazgatónői minőségükben tovább nem fognak megmaradhatni, hanem tanítónői teendők végzésére a tanitónőképző intézethez fognak beosztatni. E rendelet a most alkalmazásban levő, férjezett igazgatónők állását nem érinti. Váljon nem oda fog-e ez majd idővel kifejlődni, hogy tanítónő, ha férjhez megy, állását elveszti ? Tanító választás. A csibráki rk. osztálytanítói állomásra Mészáros Géza oki. tanító választatott meg. Uj tanítói állások. A közoktatásügyi miniszter 1907 évben 500 uj tanítói és 80 uj óvónői állomást fog betölteni, erre a fedezetet az 1907 évi költségvetésbe már fel is vette. Nyugdíjintézetbe felvétel. Brunner András teveli rk. tanító 1906 nov. 1-től 600 és Setényi Sarolta bonyhádi magán polgári iskolai igazgatónő 1905 szept. 1-től 600 koronával az országos tanítói nyugdíjintézetbe felvétetett. Nagyszokolyban uj községházat és az-^ zal kapcsolatban uj menedékházat fognak építeni. Államsegély. Horváth József dunaföld- vári rk. tanító fizetésének 800 koronára való kiegészítésére évi 180 korona államsegélyt engedélyezett a miniszter. Bezárt iskolák. A sióagárdi rk. iskolát és menházat az épületkén lakó kataszteri mérnök gyermekénak difteritiszben való megbetegedése miatt bezárták. — A tamási i rk. iskola a sarlach miatt nem nyitható meg. — A szekszárdi állami óvoda a bent lakó óvónő gyermekeinek betegsége miatt bezáratott. Bizony jó lenne a tanítói s óvónői lakásokat külön álló helyiségekbe átteni. Iskolaszék névsora. A csibráki rk. iskolaszék f. évi szept. hó 3()-án újra alakult. Egyházi elnök; Hradek Károly, világi elnök: Jeszenszky Andor, jegyző: Hamvas Péter és gondnok: Qelisz Adám lett. Ingyen tankönyvek. A gindlicsaládi, tolnai, hencsei, furkói, görböi, mázai, szem- csédi és uzdi népiskoláknek ingyen tankönyvek engedélyeztettek. Bákóezi ünnep az iskolákban. A kir. tanfelügyelő a következő rendeletet adta ki a tanítóságnak: A m. kir. vallás-és közoktatásügyi miniszternek 1906 évi október hó 16-án 3846/eln. sz. a. kelt rendeletéből kifolyólag felhívom, hogy II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazahozatala alkalmából. Kassán megtartandó nemzeti ünnep napján Rákóczi ünnepélyt tartson, melyen az iljuság előtt részletesen ismertesse és méltassa nevezett érdemeit, egyszersmind az ifjúságot nemzetünk nagyjai iránt való kegyeletre buzdítsa. Tígybén elrendelem/ hogy az ünnepély napján szünet tartassák. Szekszárd, 1906 évi okt. hó 17-én. Tihanyi Domokos kir. tan., tanfelügyelő. A" dombóvári iskola-mizériák. A dombóvári iskolai állapotokat hosszabb hírlapi czikkek is szóváteszik. Legilletékesebb helyről most azt a felvilágosítást nyertük, hogy Tihanyi .Domokos kir. tanácsos tan- felügyelő minden tőle telhetőt megtett a bajok orvoslására, igy mivel Hamulyákné Jablon- kay Katalin dombóvári állami tanítónő 6 heti szabadságot nyert, ezen időre a kir. tanfelügyelő helyette Fails Etelka oki. tanítónőt alkalmazta, havi 80 korona díjjal. Még 2 I tanerő kinevezése iránt pedig a közoktatás- ügyi minisztei’hez felterjesztést tett, tehát a szükséges intézkedések megtétettek: igy őt az ottani tanügyi állapotok miatt semmi vád nem érheti. Iskolaszaporitás. A szekszárdi báta- szék-utezai 2 tanerős rk. iskola az 1907 év tavaszán 2 uj tanteremmel és még 2 tanítói állomással tog bővíttetni. A tervek már készen vannak. Az építés az udvarban fog történni. Államsegélykér Fény. A szekszárdiak, iskolánál a legtöbb tanerő meglehetősen van fizetve, csakis 2 tanítónőnek van 800 koronán aiul a fizetése, ezeknek 800 koronáig való kiegészítésére legközelebb államsegélyt kérnek. BÍRÓSÁGI ÜGYEK. Esküdtszéke tárgyalások. A folyó évi október hó 15-én kezdődött esküdtszéki ülésszakban a legelső ügy a hitves gyilkossággal vádolt Bizderi Ferencz ügye volt, aki feleségét f. évi junius hó 20-dikán, amidőn a ref. lelkésznél megkísérelt békéltetés eredményre nem vezetett az utczán késével úgy mellbe szúrta, hogy az néhány perez múlva meghalt. Az esküdtbiróság elnöke Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnök, szavazó bírái pedig Kövessy Ödön és,dr. Gyenes József kt. bírák, jegyzője pedig dr. Végess Ferencz kt. jegyző voltak. A vádat dr. Kozacsek József kir. alügyész képviselte, védő dr. Pirnitzer Béla ügyvéd volt. Vádlott beismerte tettét, azonban tettének enyhítésére azt hozta fel, hogy azért szúrta meg feleségét, mert ez hozzá visszatérni nem akart. Az esküdtek a halált okozott sulyok testi sértés bűntettére vonatkozólag feltett kérdésre igennel, mig a védő által feltett arra a kisegítő kérdésre, hogy védencze tettét a feletti erős felindulásában követte el, mert az elhalt őt jogtalanul splyosan bántalmazta, nemmel felelvén, a kir. törvényszék a vádlottat 7 évi fegyházra ítélte. Ezen ítéletben a közvádló megnyugodott, ellenben a vádlott és védője, az ellen semmiségi panaszt jelentett be • Második napon Boros András 30 éves tolnanémedi-i lakos fölött ültek törvényt, aki 1905 évi augusztus hó 23-án a tőle különválva éló feleségét baltával az ágyban megtámadta és fejére több csapást mért. Elnök volt Ágoston István táblabiró, szavazó birák: Alapi Salamon Iván és Kövessy Ödön, jegyző: Szigethy Lajos. Vádló: Beke ! Ferencz alügyész. Védő: dr Gulyás József. A törvényszék a vádlottat: az esküdtek igazmondása alapján hat évi fegyházra ítélte, melyből egy év és egy hónap vizsgálati fogságban töltött idő kitöltöttnek számítandó. Harmadik napon Oláh (Skuta) József bűnügyét tárgyalták a ki feleségét f. évi junius 10-én Pakson megfojtotta A tárgyaláson Ágoston István táblabiró elnökölt. Bi- • rák voltak: Kövessy Ödön és Alapi Salamon Iván. A vádat Beke .Ferencz, a védelmet pedig dr. Steiner Lajos ügyvéd képviselte. Jegyzőkönyvvezető: Boda Géza aljegyző. A kir. törvényszék a vádlottat az esküdtek verdiktje alapján 10 évi fegyházra ítélte. NYILTTÉR* Nyilatkozat, A „Tolnavármegye“ czimü lap f. évi 42-dik számában „Sikkasztás a dunaföldvári adópénztárnál“ ezim alatt egy közlemény jelent meg, melyben a többek között arról is említés van téve, hogy ezen bűnügyben 'a szekszárdi kir. törvényszék a tényállás alapos kiderítése végett a vizsgálat kiegészité- | sét rendelte el. Az igen tisztelt czikkiró ur ezen rövid kis közlemény kiegészitéseül helyén valónak látta bizonyos czélzatossággal az egyes szavaknak ritkított betűkkel való feltüntetése I mellett azon óhajának kifejezést adni, hogy : „Jó lesz a vizsgálatot minden irányban a legalaposabban kiterjeszteni és azt is megállapítani, hogy a büntető felelősség mellett kit terhel a fegyelmi felelősség, mert a közönségmegnyugtatására meg kell állapítani, hogy I az elöljáróság teljesitette-e teljes mértékben i a felügyeletet és ellenőrzés tekintetében előirt törvényszabta kötelességét; továbbá, hogy szükséges volt-e abban az időben ily nagy I összegű készpénzt a pénztárban hevertetni és hogy igaz-e, hogy Dunaföldváróit az a szokás, hogy a pénztár kulcsokért a községi szolgákatkül dözgetik a pénztároshoz.“ Azt hiszem, nem csalódom, hogy a tisztelt czikkiró ur ezzel a közleménynyel a benne rejlő fullánkkal együtt nem a vizsgáló bírónak, hanem Dunaföldvár község elöljáróságának kívánt kedveskedni. Mintegy előre jelezve azt, hogy mily utón és módon lehetne a községi elöljáróság terhére hibát és mulasztást megállapítani. Azért tehát addig is, mig a megejtendő birói vizsgálat állításaimat megesősiteni fogja, a fenti közleményre Dunaföldvár község elöljárósága képviseletében a tisztelt czikkiró ur és a t. közönség tájékoztatására köteles ségemnek ismerem a következőket előadni, úgymint: Dunaföldvár község elöljárósága nyugodt lelkiismerettel néz az elrendelt vizsgálat elé, mert nincsen semmiféle leplezni vagy takargatni valója és a község jól felfogott anyagi s erkölcsi érdekében első sorban ő maga óhajtja és kívánja a tiszta tényállás megállapítását és a bűnös kiderítését. Hogy mily mértékben teljesítette a községi elöljáróság a felügyelet és ellenőrzés *) E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztő.