Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-07-28 / 31. szám
6 között megpillantjuk a virágzó mandulafát, vagy a vérvörös gránát-alma virágait, a lila, halványkék, hófehér és egyéb szinü díszes, édes illatú, különböző fák és cserjék virágait: a paradicsomot képzeljük magunk elé. A „Promenad“ virág ágyas, a kertek és épületek környéke mesés szép tulipánokkal Övezett. Sárga, piros, ibolya, szinü, csíkozott, pontozott, csipkés, fodros, szép tulipánok. Mintha egy kis darab magyar földet látnánk. Fel is dobban e nemzeti virágot látva minden magyar szive . . . Tulipánokkal övezett . szép ut vezet a „Gilf“-hez is. A „Gilf«, ez a, legfagyosabb télben is örökzöld oázis: az aloe, kaktusz, agave, különböző pálmák, czitrom, örökzöld tölgy és egyéb exotikus növények között vezető mesés szép ut. Oda vezet a Passer tajtékzó eséséhez. Mellettünk bambusznád, közte édesen csevegő madárkák, melyek füttyszóra — ha jóakarattal vagyunk hozzájuk — rászállnak kinyújtott ujjúnkra és úgy veszik el az adott morzsát vagy gabonaszemet. (Ezzel szórakoznak a nyugalomba vonult öreg urak egész napon át.) Aztán lejebb, az ut kiugró része előtt a Passer patak. De el lehet itt mélázni J Egyik oldalon meredek, magas sziklafal, körülbelül 30—40 méter magasság- ban* a szikla csúcsán egy régi lovag fészek : a „Zenoburg“. Már akkor is bátorság kellett, hogy itt lakjék valaki. A másik oldalon 8—10 méteres sziklafal, amelylyel összeolvad a terebélyes fákkal beültetett lejtő- szarü emelkedés. Alant, a mélyben a Passer folyó zug. Látszik, hogy sok év bele tellett, mig áttörte a sziklafalat, de a folyócska munkája még most sem szűnt meg. Nem találja még elég kényelmesnek az átjárót. 8 haragszik, .hogy neki engedni kell a medrében kiálló szikláknak. Ezért haragszik tán. Zúgva bömböl, csattog s csak úgy tajtékzik dühében. De hiába, a szikla nem tágít. Minél erősebben vágódik neki a viz, annál szilárdabban áll ellent a szikla. Es a viz szioét változtatja. Egyszer ólénkzöld, máskor fehér s ha már igen fáj a csapkodás — fekete. De a sziklafal hajthatatlan marad . . . Arrébb, az áttörés alatt újra visszanyeri szelidebb voltát a folyó. Sietve rohan elhagyni a helyet, mely annyi fájdalmat okoz neki . . . De aztán annál lassúbb a folyása a „Promenadnál“, hadd gyönyörködjék benne beteg és egészséges egyaránt. Főképpen este, amikor a sok izzólámpa, no meg a csillagok milliárdja ott fürdik lubiczkolva az ezüstös fodru vízben ... Az egy ideális gondolkozásu orvos, dr. Tappeiner által adományozott pénzösszegen készített és róla elnevezett utón át eljutunk ama sok szép hely egyik legkedvesebbjéhez, ahonnét egész Meránt, az egész vidéket és a környező hegyeket belátjuk Alattunk Merán, Ober és Untermais testvér községekkel. A villák egész serege emelkedik lu az őket környező, virágokban gazdag zöld parkokból. Itt a dóm, arra alá a Stefanie pro- menadon a karcsú tornyu, góthtkus stilü evangélikus templom A Passeron tu< Mais. Aztán n hegyek: az Iíinger, két csúcs van egymás mellett: az alacsonyabb és a magasabb „csak“ 2ül)0 és egy pár száz méter. De a legveszedelmesebb helyek egyike turis- tikai szempontból. (Az egész ^kövezet mor- zsalékos. Soha sem lehetsz biztos benne, hogy vájjon nem törik e le az a darab, a melyen éppen kapaszkodsz és a melynek szilárdságától életben maradásod függ. Azon kívül sziklaforgácsok gurulnak alá igen gyakran. Már messziről hallani tompa zúgást, csattogást, amit egy-egy ököl, fej, de sőt nagyobb guruló daraboknak egy-egy sziklához való ütközése okoz. Persze ilyennel közelebbi érintkezésbe jönni nem a legkívánatosabb dolgok közé tartozik. Aztán Posen felé alacsonyabb hegyek lánczolata húzódik. Számos vár, kastély látható ennek oldalán vagy tövében. A túlsó oldalon szintén ilyen hegyláncz, mely mögül kikandikál a Lauben c»ucs. Aztán lent a Mendel hegységhez tartozó Gangkofel. Egy meredek sziklafal ez, mely hatalmasra nőtt egyenes orrnak tűnik fel innét. Ezen túl, keresetben a trieszti alpok. A mi. KÖZÉRDEK kor a nap Meránban már lenyugodott, a különben fehér hegyek mind rózsaszínűbbre festődnek, mig egészen vörös szint vesznek fel . . . aztán szép lassan, fokozatosan ismét fehérekké válnak, mig a leszálló homályban el nem vesznek. A nagy völgyet, mely e hegyek között terül el, az Etsch folyó szeli át. Nyugat felé ismét égbe nyúló csúcsok. Legelői a „Muth spitzer“, a „Tschigat“, hátul a „Lodner“, melynek csúcsát fehér márvány képezi, a „Rotheck“, „Ziel“ és a többi háromezer méteren felüli. Milyen szép is, ha itt lent verőfényes nap van, s ott fent orkán dúl, mely föl- korbácsolja a havat s mintha füst volna, viszi tovább. Vagy ha fönt vagyunk a csúcson, melyet nagy fáradsággal, megerőltetéssel érhetünk csak ; aztán alattunk kergetődz- nek a felhők. Eltakarnak bennünket, aztán egy leheletre szétfoszlanak és előttünk a legpompásabb tájkép: hófedte csuesokon át ellátunk a zöld sávként messze nyúló völgyekbe. Sok gyufaszál magasságú torony. Mindenütt egy-egy tenyérnyi házcsoport: egy város, egy község. A közelebb fekvőknél az utczai sürgés-forgást is látjuk. S körülöttünk csend és némaság. Semmi zaj. Közel az Istenhez és távol az emberektől. Mi se hallszik ide, legfeljebb a harangzúgás, mely az ég felé törekedve hirdeti az embereknek Istenbe vetett hitét, bizodalmát . . . De menjünk le most már a Tappeiner- utról s gyerünk a bolthajtásu és a déltiroli, meg az olasz városokban mindenü't található »Lauben«-okon át a „Pfarplatz“-ra. Vasárnap érdekes itt. És» pedig reggel, a mise előtt. Egy nagy tömeg ember áll ott, nyüzsögve, mozogva s porczellán pipáját rágva, mígnem megszólal a harang. Nem harangoznak itt, csupán csak intonálják az akkordot egymásután három-négyszer. Ebből áll a harangozás. Akkor aztán bemennek a szent hajlékba s buzgón morzsolják le az olvasó gyöngyszemeit. Mikor aztán kijönnek, jól szemügyre vehetjük őket. Magas, szikár, csontos alak a legtöbbje. Napbarnított arczu- kat szinte marconává teszi a nagy, rendesen fekete körszakáll, amit viselnek. Mintha csupa »Andreas Hofer« volna. Vörös-barna, szőrszövetből való alul bő nadrágjuk. Ezt a sajátos alkotásu zöld, fénylő, mintázott „Hosen- tragli“ tartja. Puha, vászon ingük lehajló gallérja alatt rózsaszín vagy zöld szalag ereszkedik a nadrágtartó alá. Kabátjuk a nadrágéhoz azonos szövetből való. Hajtókája egy-egy széles és hosszú, ükörfülhöz hasonló alakú, élénkpiros lap. Lábukon szögezett czipő, fejükön magas csücskü kalap, mely körül 5—20 sor fonott zsinór. A zsinór vörös, ha legényémber az illető; zöld, ha házas; ha pedig özvegy, hát zöld és vörös zsinór összefonva disziti a kalapját. A zsinór mellé alpesi virágok vannak tűzve. Ezek a „burggräfler“-ek. Ott vannak most az ujonczok is. Ezeknek a kalapján a paradicsom madár farkához hasonló tolla«, virágos diszités. A nagy és magasra emelkedő csomó közepén „Ferencz Jóska“ képma-a. Az asszonyoknál jellegzetes a mellükön keresztbe menő, halványkék szmü, l rojtos kendő, mely széles, szürkés-kék kötényük alá fut. Kontyba kötött, sajátos hajviseletük és a kontyot keresztül szúró kifürészelt mintájú hosszú, tompa, lapos tű.. Igen, sőt tulvallá«os nép. Naponkint többször is * ljár a templomba Es valósággal Isten csapásának veszi, hogy télen hónapokon át nem jut a hegyen lakó a templomba. Mert olyan magasan laknak ezek, hogy onnét a tél szigorúsága miatt ki sem mozdulhatnak, így, ha télen valaki meghal egy hegyi községben, azt ezelőtt négy évvel is, még nem volt .ntt pap, nem temették el tavaszig. Más. községből papot hozni nem lehetett, enélkül eltemetni nem akarták, föltették hát a halottat a padlásra s ott őrizték tavaszig, mikor az idő úgy megenyhült, hogy papot hozhattak eltemetni a néhány hónapja .már halva a padláson fekvőt. Ma egy kissé rendezettebb ez a dolog. (Május közepe.) Mig másutt most ébred fel téli álmából a természet, itt már 1906 julius 28. ugyancsak égetőn csókolgatnak bennünket a nap sugarai. Lassanként eloszlik ez a nagy família, a ,,Kurgast“-ok összessége. Famíliát irok, mert hát szinte egy családot képeztünk. Jó viszony, összetartás fűztek bennünket, idegeneket egymáshoz. Mindnyájan ismertük egymást. Vagy van-e valaki, aki nem ismerte az orosz excellenciást, Alexandroff urat? Alig Kiszem. Különösen az oroszok. Elegáns megjelenése, kedves, lekötelező modora. A pezsgőt és a nőket egyformán tisztelte, szerette. Ma egy sereg orosz diák kisasz-, szonnyal sétált, holnap arisztokrata hölgyekkel látod majd. Ez az otthon, Oroszországban komoly és szigorú államtanácsos itt a lágy levegőjű szép helyen engedelmet adott magának arra, hogy áprilisi tréfaként minden szép nőnek egy-egy csokrot küldött. (Én is kaptam, természetesen.) És ekkor mozgósítva volt minden hordár, háziszolga, lift-ifjonczés egyéb feliratú és felirat nélküli sipkát viselő, épkézláb, szolgálatot pénz fejében szívesen végrehajtó egyéniség. Vagy az öreg Mayer. A hamburgi kereskedelmi tanácsos, a talmi angol. Hosszú, vékony, nyurga alakja, apró léptei. Angolosra növesztett szakálla és az a megcsontosodott tulajdonsága, hogy mindent szid, mégis görcsösen ragaszkodik minden megszokotthoz —- híressé tették őt. Vagy az orosz grófné. A „Hundegräfin.“ Alacsony, tetőtől talpig feketében, sűrűn lefátyolozott hölgy, akit ha hazamegy, egész sereg kutya vár De sőt kutyáit szolgáinak elébe kell vezetni, aztán össze öleli, csókolja őket. Legérdekesebb mégis a napi imája, amit este hangos szóval, a koridoron ülve mond el. „Te Isten, hallgass meg engem, Popoloff Perdov Katalin grófnőt. Engedd, hogy első uram, Dimitrov, a gróf és hős generális — hisz ismerted őt — békében nyugodjék. Nicolaj, második férjemnek, aki gonosz, de gyönyörű szép ember volt, bocsáss meg, ha képes vagy erre. Én, a grófnő is megbocsáj- tok neki. Áldj meg engemet; a grófnőt és a czárt. De büntesd és sújtsd döghalállal a japánokat, e sárga majmokat. Amen!“ Aztán az egyszerű emberek, akik smoking öltönyükhöz szines inget vettek mulatságokra, vagy a szegény orosz zsidók, akiknek menekülni kellett hazájukból. Aztán meg azt a foiTadalmárt (mérnök volt), aki 7 hónapig volt a Péter Pál erődbe bezárva, csak akkor bocsájtották ki, mikor a tüdővész legmarkánsabb jelei voltak nálav észlelhetők . . . Mind elszálinkóznak ők. Beh nem jól teszik. Most már a mamám is haza vágyik. Én pedig nem, mert a báróm még itt van. Tehát nagy nézeteltérések merültek itt fel. Én megint köhögök és erre a mamám is megszeppent. Inkább marad hát velem . . ., Junius 2. A báró elkísért tegnap az állomásra és egy igen szép csukrot adott. Megígérte, hogy majd ír. Jó, igen jó baiátságban váltunk el. (Egy hónap múlva.) A báró küldött egy ,,anzikszot“. Jelzi rajta, hogy meglátogat. Nagy az örömöm. (Egy év múlva) Egészen egészséges vagyok. Holnap lesz az eljegyzésein, de nem a báróval, hanem a Dódival. Az orosz báró elkésett, pedig tudom, hogy sajnálja majd. Ja, az oroszok mindig későn jönnek . . . De különben sem él tem, mit is találtam én azon az orosz bárón Meránban . . . EGYHÁZI ÜGYEK: A tolnai ev. ref. egyházmegye, mint már régebben megírtuk, ez évi rendes köz gyűlését f. év augusztus hó 2 án tartja Szek- szárdon, a vármegyeház nagytermében. Ekkor lörténik az egyházmegye újonnan választott esperesének, Kátay Endrének eskü tétele, beiktatása és székfoglalása is. — A tárgy- sorozatot már közöltük.
