Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-06-16 / 25. szám
25. szám. Szombat, 1906. junius 16 Szekozárd, II. évfolyam. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS H. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinó- Bazár épület. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők; l*gjuté.nyo«abb »iámitassa!, dijszabás sserint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Belmuukatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő Összes közlemények. Hiiő p íz Érés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 flIL NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. Heti jegyzetek. i. öt, Boszniába. Bartal Béla, ez a sokat tervelő és gondolkodó férfiú időszakonként megjelenik a maga érdekes indítványaival a vármegyei közgyűlés színe előtt. Sokszor kemény igazságokat mond el, amik bizony nem valami kellemesek, éppen ezért nem is állítjuk, hogy valami túlságosan nagy népszerűségnek örvendene, amikor felszólalásra jelentkezik ; elvégre az igazmondásért fejeket is szokás beverni. No de a mi közgyűlésünk nem megy ennyire, meghallgatja szépen, legfeljebb akkor lesz egy kicsit hangosabb a terem, mikor például az obstrukció okozta károkat feszegeti s milliókban mutatja ki az ország közgazdasági veszteségeit. De azért szó nélkül mennek keresztül az ő fontos, gazdasági kérdéseket érintő indítványai. Beismeri mindenki, hogy sokat olvasott és sokat tudó fej komoly megfontolásának eredményei azok ; az okos emberektől pedig fél még az egyébként rettenthetlen vármegye is. Bartalnak nem egy indítványa aztán kinő a vármegyei, hogy úgy mondjuk, gyerekpólyából s később, mint jól kifésült országos gavallér kerül vissza hozzánk. így egy-két évvel ezelőtt indítványt fogadott el a vármegye ő tőle, amelyben, ha jól emlékszem, sürgette a bátaszék—mohács, illetőleg baranyavári vasúti vonalnak s a vuko- vár—samaci Duna—Dráva— Száva csatornának kiépítését. Most komoly munka igazolja e fontos tervek . életrevalóságát. „A bosnyák kérdés“ czimen, mint a Budapesti Hírlapban olvassuk, brosúra jelent meg Landauer Béla dr. tollából, a kinek már néhány figyelemreméltó czikke látott napvilágot erről a kérdésről. A szerző, miután elpanaszolja, hogy a politikus világ a leg- nagyobb egykedvűséggel nézi végig azt a folyamatot, a mely huszonnyolcz év óta megy végbe a megszállott tartományokban. a magyar érdekek rovására, azt fejtegeti, hogy ha, bár az idő nem is alkalmas az imperiális zászló lobogtatására, nem lehet ránk nézve közönyös az, hogy Boszniát a megszállás első pillanatától fogva felülfoglalta Ausztria s a közjogi status quo föntartása helyett, bár kifogástalan apparátussal, nemzeti pozíciónkat a Balkánon aláássa. A brosúra fölsorolja a magyar aspirációk szempontjából eddig tűrt mulasztásokat. A köz- igazgatás az egész vonalon osztrák, a szolgálati nyelven kívül német minden fölirat, mutatótábla stb. Az állam pénzén Bécsbe és Zágrábba küldenek főiskolai stipendistákat, ellenben magyar főiskolára soha sem. A vasúti politika osztrák érdeket szolgál, közvetlen összeköttetést teremtett az osztrák tengerparttal s a Magyarországba vezető vonal keskeny vágány u lévén, az áruforgalmat a határon az átrakodás kényszerűsége nehezíti meg. Sürgeti a bátaszék—mohács, illetőleg baranyavári szakasznak s a vukovár-samaci, Duna—Dráva—Száva csatornának kiépítését, a mely 500 kilométerrel rövidítené meg a viziforgalmat Boszniával. Sok jó tanácsot ad még ezek után a szerző az épp most ülésező delegációnak a magyar érdekek megvédése czéljából, de hát mi most azokra nem terjeszkedünk ki. Röviden csak azt kívánjuk megjegyezni, jó lenne Bartal Bélának odafent, úgy látszik, hivatalosaií elfeledett indítványát előkerestetni, vagyis közgyűlésünkből újból felírni e tárgyban az országgyűléshez. A bátaszék—mohács, illetve baranyavári összeköttetés, meg az előbb említett csatorna fontos érdek, sőt életkérdés vármegyénkre nézve, igy szűnhetnek meg csak nyomorúságos vasúti állapotaink, igy válhatunk részeseivé a világforgalom nagy áldásainak. Éppen ezért nekünk illik, nekünk kell első sorban megmozdulni. A szép, dicséretes hazafias felbuzdulás után jöjjön tehát a cselekvés, a tett. A képviselőház is dolgozik, a vármegyeházban is legyen vége a szép szónoklatoknak, lépjenek elő a gazdasági haladást, szociális érdekeket, az általános jólétet tervelő és munkáló szürke alakok, akik talán nem a hangos hazafiság kopogó kotburnusában járnak, de nemes becsvággyal, a kultúra magas fokára kívánják vinni nemzetünket . . . H. J ■ Az öreg komondor. A vármegyei pénztárak államosításakor pompás képeket hoztak az élczlapok. A vármegyéket házőrző komondornak rajzolták le, melynek a pénztárak s számvevőségek kiszakitá- sával — levágták a — farkát. A pompás (?) vicczen mulatott az egész ország, az államosítás tetszett a vármegyéknek is. — De leginkább örültek az alispánok és árvaszéki elnökök, mert hát ők rengeteg nagy kölöncztől szabadultak meg. Valami Bacb-korszakból visszamaradt pénzügyi zseni ugyanis olyan pénzkezelési szabályzatot dolgozott ki, hogy a pénzes leveleknek a nagyobb ellenőrzés okáért előbb az alispánok vagy árvaszéki elnökök kezén kellett keresztül menni, mintha azután is el nem lehetett volna azokat sikkasztani?! E kényelmi szempontért áldozták fel a vármegyék pénztáraikat, vagyis a harapós komondor megengedte, hogy a farkát megoperálják. S Istenem, mily pompás vicczeket csináltak a képviselő urak is. A boldogult Horánszky pláne megjósolta, hogy uj baj ójáratot kell berendezni Amerikába, az oda igyekvő pénztárosok számára. A kitűnő politikai éleslátás ez egyszer fuccsot mondott. Egy helyen volt csak baj, de arra ugyanakkor két nagy — adóhivatali sikkasztás esett! Mindegy, le kellett járatni a regi, elavult rendszert. A belügyminiszter czifra mellényes szám-vigéczei állandóan utón voltak, kaparták össze a szemetet. S Széli Kálmán diadalszekere aztán keresztül gázolt a régi, kipróbált intézményen. A kerekek alá kerültek egész családok; egzisztencziák mentek tönkre, stataliter bántak el 800 tisztviselő családdal. Egyszerűen konfiskálták a hosszas szolgálat által megszerzett jogokat. Barbárabb törvényt nem igen hoztak mostanában ennél. Nyugdijuk elvesztése terhe mellett kényszeritették a tisztviselőket, hogy állami szolgálatot vállaljanak, de a ki nem tetszett, visszaadták a vármegyének: nesze — nyugdíjazd te. A többieket aztán beosztották előbbi rangjuknak meg nem felelő kisebb állásokba. Jajgathattak a szegény jó emberek, a jog, törvény, igazság szekere elrobogott mellettük, vagy inkább rajtuk keresztül, de fel nem vette őket. A jog, törvény, igazság nélkül való Fejérvári kormány engedett meg legfeljebb annyit, bogy a saroglyába kapaszkodhassanak, orvosolta egy néhány sérelmüket, de itt meg előállt az
