Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-06-09 / 24. szám
Szekszárd, II. évfolyan» 24. szám Szombat, 1906. jun ius 9 TOLNAVÁRMEGYÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. kiadóhivatal: Báter-nyoinda, Kaszinó- Bazár épület. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések; legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: • BODNÁR ISTVÁN. Beimunkatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclicnyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐpiZBTÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. dig, mig a külföld termékeihez hasonló jót, megközelítő árban tudunk adni, de, hogy e lelkesedés elég alap legyen arra, hogy a hasznot keresők iparvállalatokat teremtsenek és azokban megközelítőleg is versenyképes iparczik- keket termeljenek, ezt az én kétkedő lelkem nem hiszi el. Mint mindenhez, úgy a magyar ipar megteremtéséhez is pénzre van szükség. Ha ki akarunk egyoldalúságunkból, földmives voltunkból emelkedni, nem elégséges a fogyasztóközönséget vinni a csatasorba, hanem oda kell állitani a tőkét és azok képviselőit, a főúri osztályt, nagybirtokos- sainkat, nagybérlőinket és pénzintézeteinket is. Ha a mi nagytőkéseink, mint Angliában, Csehországban s egyebütt reálépnek erre a térre, ha birtokaikon gyárkémények emelkednek és nem csak öt, hét vagy kilencz koronás czimerükre lesznek büszkék* hanem arra is, hogy vállalkozók és a nemzet nagy munkájából nem csak a parlamenti vitatkozásokkal, hanem mint a nemzet gazdasági életének tényezői is kiveszik részüket, akkor megteremtetett a magyar ipar. Tagadhatatlanul nemes czél, hogy a tulipán mozgalomból egy nagy tőke gyüjtessék össze, a miből azután szub- ventió adassék a keletkező uj vállalatoknak. A terv mondom, nemes, de nem czélravezető. A tapasztalatok hosz- szu sorozata szól a szubventió ellen, I mert az igen alkalmas volt a múltban és lenne a jövőben is egyesek vagyoni jólétének megalapítására, de semmiesetre sem arra, hogy árban, főként minőségben a külfölddel versenyképes iparunk teremtessék. Ha hazánkban azok, a kiket a gondviselés a birtok és a tőke boldog I tulajdonossaivá tett, vidéki birtokaikon a vidék gazdasági és földrajzi viszonyainak megfelelő gyárakat létesítenek és termesztvényeiket ipartermékekké feldolgoztatják, a kormány pedig az ilyen ipari dolgokra adó és szállítási kedvezményeket ad, pár év alatt megteremtődik a versenyképes magyar ipar és akkor nem kell boj- kotálni a kereskedőt, nem kell erkölcsileg a magyar gyártmány vételére kényszeríteni a vevőt, hisz olcsóbb lesz, jobb lesz hazai termékünk. Szocziális szempontból is nagy jelentősége volna ennek s ott, hol bármi okból egyesek nem teremtik meg a gyárakat, a fővárosi és vidéki pénzintéVidéki gyáripar. A tulipán-dal fülbemászó zenéjét hallom még mindig és látom a szépséges honleányok kipirult arczát, a mint a lelkesedéstől dobogó szívvel buzgólkodnak a tulipánmozgalom és ünnepség sikere érdekében. Látom azt az igénytelen kis virágot a maga egyszerűségében diszleni a női kebleken és a férfiak gomblyukában. Ha csak ideálista volnék, hallván a hazafias szivek nemes dobbanását, a lelkesedésszülte felbuzdulást, örömmel kiáltanék fel, megteremtődik a magyar ipar! Az élet iskolája másra tanított! Tudom, hogy ez a láng, a mely most magasan csapkod, a melyről azt hisz- szük, hogy nem lohad le soha, mint minden érzelem, fellobog, aztán egyre gyengébb, kisebb lesz, végül kialszik, mint az olaj fogytán a mécs. Nem várom tehát a tulipán mozgalomtól a magyar ipar megteremtését. Ha már állnának gyáraink, ezer s millió kéz dolgozná a magyar terményeket ipari czikkekké, akkor nem kételkedném én sem a diadalban, akkor bíznék abban, hogy a vevőközönség áldozatkészsége, lelkesedése kitart adTARCZA. Nyelvünk tisztasága érdekében. Irta : Iiáglat* sándop. (Folytatás és vége) Egy kérdést még a vármegyénk területén levő gymnasiumok és polgári iskolák igen tisztelt magyar nyelv-tanáraihoz. Ragaszkodnak-e még az ikes igék különleges és a tárgyas igeragozás feltételező módja jelen idejének többes első személyi -nók -nők alakjaihoz ? Javitják-e tanítványaik irálygyakorlataiban, ha ezen szabályok ellen hibáznak ? Fiatalabb koromban szokás volt az ily hibákat a mindennapi beszélgetés közben is kijavítani, de mai napság már nemcsak a napilapokból, hanem elsőrendű írók könyveiből is azt látjuk, hogy e tekintetben elejtik a nyelvtan rideg szabályait. Helyesen-e, hely- telenül-e ? — nem tudom, de nyelvérzékem úgy súgja, hogy helyesen. A mai nyelvjárás ellensége ama nyelvtani alakok rideg, merev használatának. Mikor tanítással foglalkoztam, csak nagynehezen tudtam tanítványaim fejébe verni „kérném, kérnéd) kérné, kérnőkil stb. Egy kérést végül a nem magyar ajkú népiskolák tanítóihoz. Tekintsék törekvésük egyik legfőbb czéljának a tiszta magyar kiejtés elsajátíttatását. Nehéz, de nem lehetetlen dolog. A kik némely színeket egymástól megkülönböztetni nem tudnak, azokat szinvakságban szenvedőknek nevezi a tudomány. A kik egyes hangokat egymástól megkülönböztetni nem tudnak, méltán nevezhetjük hangsikelségben szenvedőknek. Lehet-e a szinvakságot gyógyítani, nem tudom, de a hangsiketségről bizvást mondhatom, hogy igenis lehet. Ama fogyatkozás veleszületett szervi baj, de emez, nem az, csak annak a következménye, hogy az ép szervek is eltompulnak azon irányban, a mely irányban nem foglalkoztatják. A német beszédben közömbös dolog a b és p, t és d, é és ő, í és ű hangok fölcserélése. A halló és beszélő szervek nem szokták meg ezek szoros megkülönböztetését és erre nézve el vannak tompulva. De éppen jókor kapja még a keze alá a népiskola az ő növendékeit, hogy e csorbát kiköszörülje. És kiköszörülheti. Egy különben igen jó iskolában az első gyerek ezt a szót: »tüdő« ditének, titének olvasta. »Nem jól van, mondok, nézd meg csak jól: t-ü-d-ő. Ide nézz az én számra.« Tiz-tizen- ötször elismételtem s ismételtettem, mig jól ki tudta mondani, utána kórusban, majd egyenként az egész osztály. „Lássa, tanító ur — mondám aztán négyszemközt —> nem lehetetlen a tiszta magyar kiejtés elsajátíttatása.“ A hangsúlyra is nagy gondot kell fordítani, t. i. hogy a hangsúly minden ma gyár szónak első szótagján van. Hiába, rossz szokása a magyarnak, hogy a hibás kiejtéssel beszélő németet kineveti, s ezzel elveszi a magyar szótól a kedvét. A németek hangsiketségére lássunk egykét példát. A méhesben hüssel az ifjú pár: a tisztelendő ur, meg a Németországból származott tisztelendő asszony. „Légy szives, kedvesem, kihozni az újságot“ — mond a férj. És a kis feleség hozza a divánvánkost. — Mit hoztál, kedvesem ? hiszen én újságot kértem. — Azt gondoltam, szivem, hogy kemény lesz az aj zsák, ezen puhábban fogsz ülni. Más példa: — Te Pista, vidd el ezeket a karókat a paphoz <— mondja a kasznárné a mindenesnek. Egy kis idő múlva kérdi: — Elvitted már ? — Igen is, kérem alássan, a tisztelendő ur szépen--köszöni a nemzetes asszony szívességét. — Hova vitted ? — A paphoz vittem kérem alássan, a hová parancsolni méltóztatott. — Te csacsi, én a paphoz (értsd: babhoz) mondtam a mi kertünkbe! Ismét más: Egy németországi tudós professor a theologián a »theismus« és »deismus« közötti különbséget, sőt ellentétet magyarázta, de
