Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-05-15 / 20. szám
Rendkívüli kiadás. Szekszárd, II. évfolyam. 20. szám. Kedd, 1906. május 15. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS NI KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Báter-nyointla, Kaszinó- Bazár épület. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetéseid legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Belmuukatársak : JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclienyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Ellő FIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPT A NITÓKN AK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Gróf Apponyi Géza főispán beiktatása. Szekszárd, 19Ö6 május 14. Tolnavármegye és székhelye, Szekszárd közel 23 esztendő óta nem látott ünnepségnek színhelye volt a mai napon. 1884 deczember 10-ik napján gróf Széchenyi Sándort, a most nemrégiben közbecsüléssel nyugalomba vonult főispánt várta e vármegye lelkesedéssel s ma utódját gróf Apponyi Géza kir. kamarást fogadta nagy ünnepséggel, de nem csak külső pompával, hanem egyenes, őszinte magyar szívvel, a neki előlegezett hittel és bizalommal. A modern élet sok szép tradíciónak elvágta életgyökerét. Nem egy ősi intézmény hasztalan kapaszkodik a mai élet talajába, nem tud ott megélni. A régi vármegye is átalakult modern közigazgatási szervvé, de azért sok tekintetben megmaradt a — réginek. A bizarrt, különöst szerető kertész idomítja nemcsak a díszcserjék, de a gyümölcsfa ágait is. A vármegyének, ennek az öreg fának gályái között is hányszor csattogott már a kertészek ollója, hajlékonynak hitt ágaiból két szót akartak kiformálni: állami omnipotencia, de a fa megrázta gályáit, ezzel feloldta lekötöző bilincseit, hajolni nem tudott, de nem is akart. Lecsapkodták hát a renitens hajtásokat, de az öregfa ezt is kibírta, sőt a nehéz időben magasabb sudárba szökkent, nőtt, mint a pálma a súly alatt, megmutatta, hogy életerős a gyökere, mert hisz a mélyről, az ezredéves múltból szívja az életnedvet és ezzel az — örökéletet. Éppen ilyen a főispáni méltóság is. Fényét, ragyogását a mindennapi élet szürkesége sem tudja elhomályosítani. Mint felesleges intézményt sokszor megtámadták, de mindannyiszor rájöttek, hogy a fényes mente is ellehetne az arany paszománt nélkül, de hát magyar mente volna-e az akkor? A főispánság is megmaradt továbbra is specziális magyar dísznek és méltóságnak. Magát az ősi intézményt szent István létesítette. Feloszlatta az őshazából hozott törzsszerkezetet és szállásokat, 45 megyét szervezett, a várak nevét adván a vármegyéknek. Minden megye élére várispánt (comes) rendelt, kiknek sorából aztán a századok folyamán nem egy hatalmas oligárcha, valóságos kiskirály került ki. A várispán volt az egyes várszerkezetbe tartozó hadak vezére, a néposztályok birája, a közbiztonság őre s a közjövedelem kezelője. A királyi végrehajtó hatalom jó részét is ők gyakorolták. 1298-tól már nemesek felett is Ítélnek, 1504-ig ők nevezik ki udvarbirájukat, az alispánokat is. Később egész várkerületeket kaptak egyes családok s kiskorúak is örökölték a várispánságból kifejlődött főispán- ságot. E hatalmi tultengés aztán mindinkább a vármegyék s alispánok kezébe juttatja az önkormányzati jogok gyakorlását s a főispán az 1848-ki, de legkivált az 1872 XLII. t.-cz. hozatala óta: összekötő hid a kormány, az államhatalom és az önkormányzat között, vagyis az államkormány képviselője a törvényhatósági közigazgatásban. Ebbe a szép múltú s a jelenben is fényes méltóságba ült be a mai napon"gróf Apponyi Géza, vármegyénk uj főispánja. Hozta Isten, örömmel üdvözöljük. Nem jön hozzánk idegenül. Családi tradicziók fűzik e vármegyéhez. Családjának nagynevű tagjai Apponyi Antal és György már ültek is e vármegye főispáni székében. Nekünk különben is jóleső örömünk, ha fényes múltra visszatekintő családok sarjai beletalálják magukat a modern átalakulásba s részt kérnek a mégis csak demokrata társadalom nemzetfentartó munkájából. , Hol lenne ma ez a szegény Magyar- ország, ha a nemzet elitje, a hatalmas főúri osztály már korábban erre az álláspontra helyezkedik és saját külön világából leszáll a közélet porondjára s teljesen összeforrva a nemzettel, irányítja annak sorsát és jövőjét. Az uj főispán nem tartozik azok közé, a kiket csak a legújabb kor, hogy úgy mondjuk, hangosabb hazafisága ihlet meg s ébreszt a kötelesség tudatára. Ha nem működött is tényleg a közhivatali pályán, de élénk figyelője volt közállapotainknak, volt érzéke a közügyek iránt s a hol tér nyittatott számára, teljes ambiczióval s férfias akarattal látott a feladat megoldásához. Programjának részleteit velünk együtt a nagy- közönség is még csak ezután fogja megismerni. Ezért állásának disze, fényes volta ma rnég mindnyájunkra kötelezővé teszi Madách szavait: „Hódolat illet és nem bírálat.“ Hisszük azonban, hogy az a férfiú, ki a családi élet csendes örömeit, a nagy vagyon által is biztosított szabad és független életet, felcseréli egy zajosabb élettel, a ki oda lép a nyilvánosság fórumára, hol nem suttogó szellők enyelegnek, de sokszor csipős szél fuj, sőt tomboló viharok süvöltenek, hol bírókra kél száz meg száz ellenté- tétes érdek, csatát vív ármány, alattomosság, jól palástolt
