Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-28 / 17. szám
1906. április 28. 5 A szakcsi választó kerület. A szakcsi választó kerületben úgy látszott, hogy Lrxa Zenó visszalépésével a volt képviselő Szlllha János marad az egyedüli jelölt, de az utolsó hétben újabb képviselő- jelöltet is állítottak dr. Lipkay Kálmán szegedi ügyvéd személyében a függetlenségi érzelmű választók. Lipkay rokonszenves megjelenésével és hatalmas szónoki képességével csakhamar jelentős pártot szerzett magának, ágy» hogy Szluhának igen erős küzdelemre van kilátása. Sluha János az elmúlt héten járta be kerületének minden egyes községét és mindenütt szívesen fogadták és érdekkel hallgatták az országgyűlés {eloszlatásáról élt beszélt közvetlen tapasztalatait. Lipkay mos- járja be a kerületet és tartja programmbe szédét. Kölesdi választó kerület. Gróf Benyovszky Rezsőt közfelkiáltással választják meg. Közgazdasági kérdéseink és a parlament. Mire soraink megjelennek, az ország egy jó részében már eldőlt a választási küzdelem! Semmi kétség, hogy a nemzet, a most lefolyt alkotmányos küzdelemben legtevékenyebben részt vettek soraiból válogatja meg képviselőit. S bár tudjuk ezt, tudjuk azt is, hogy a jövő parlament munkaköre szigorúan határolt, mégis a legnagyobb érdeklődéssel lessük- a történendőket, várjuk az uj parlamentet,! Nem vezetnek bennünket ezúttal azok a gondolatok, melyek a magyar nemzeti állam kiépítése körül az elmúlt években lefoglalták a nemzetnek legkiválóbb jogászait — nem is tesszük fel hát a kérdést, milyen képe lesz, mennyire lesz kifejezője ez az uj parlament a megváltozott politikai helyzetnek! Vezet és. érdekel bennünket az a gondolat, milyen kifejezője lesz az uj parlament a magyar közgazda- sági életnek! Érdekel bennünket az, vannak e sokan, számosán képviselő- jelöltek, a kik a gazdasági kérdéseket helyezték a programmbeszédek legelejére, a kik ezekkel a kérdésekkel indultak a választási küzdelembe, s ezen alapon indulnak munkára a magyar törvényhozás házába! Körülöttünk mindenütt, még a Keleten is, okszerűbb, intenzivebb gazdálkodás folyik, mint az agrár-nak csúfolt Magyarországban ! Nem térünk ki Németországnak elzárkózó, prohi- bitiv vámpolitikájára, a Balkán államok gazdasági politikájára sem ; ismert dolgok, csak egyet konstatálunk, hogy magunkra maradtunk és a magyar mezőgazdasági élet sinylik, szenved és pusztul kárhozatos letargiájában. Ebből a letargiából fel kell rázni a magyar középosztályt, a magyar földesurakat! Nem egy képviselő jut be a magyar parlamentbe ebből az osztályból és mégis a szomorú tapasztalatok a mellett szólanak, hogy kevesen, de nagyon kevesen voltak azok, a kik mandátumaikhoz nemcsak a méltóságnak, hanem a komoly munkának fogalmát is hozzákötötték. Mindenki szervezkedik, mindenki iparkodik megvédeni, körülvinni a maga jogait, a maga igazát, csak a KÖZÉRDEK magyar földbirtokos osztály áll mun- kátlanul. Az elmúlt hosszú válság a magyar népéletbe, a magyar munkás- osztály százezreinek leikébe belopta a politikai és szoczialis érzéseket! A ki eddig csendes nyugalommal dolgozott, mostan munkabér emelésről beszól; kívánja a robotmunka eltörlését, a munkaidőnek meghatározását! Jogait és követeléseit munkaadójával szemben határozott formában foglalja össze. Mi lesz, hova vezet a magyar földbirtokos osztály nemtörődömsége, ha nem vértezi fel magát a komoly szoczia- lismus fegyvereivel és nem tér rá egy okszerű, intensiv gazdálkodási rendszerre ? A tulipán jegyében megindult hazafias mozgalom gyönyörűséggel halad előre. Vajha ne is maradna a lobbanékony, ifjúsági mozgalmak sorozatában! Vajha ennek a csodás mozgalomnak a szelleme megvillanyozná fáradt és erőnélküli gazdasági életűnket is! Franezia pezsgőt, franczia cogna- cot, prágai sonkát, külföldi dohányt nem szabad ebben az országban fogyasztani ; szinte elképed az ember, a mikor olvassa, hogy 1904-ben tisztán dohányért 16 millió koronát küldtünk ki a külföldnek, sonkáért három milliót, likőrért, cognacért, pezsgőért 5.400,000 koronát. Kutyáért is kiadtunk 212,380 koronát. Rettenetes hallani ezeket, a mikor mindebből van itthon bőven elég, a mennyi kell! Alkotmányos jogainak gyakorlásában sürög-forog most ez a nemzet ! A kik még előtte állunk, jól gondoljuk meg, hogy a kit megtisztelünk, az kifejezője legyen a mi gondolatainknak, a mi törekvéseinknek. A magyar törvényhozásnak gyönyörű háza nem csak a mi, de a külföld csodálatának tárgya is! Benne az alkotó erőtől az utolsó ajtókilincsig minden a magyar építő és iparművé- szetnek dicsősége! Hutáink, világ- hirü mslomberendezéseink, dunai Indáink, gyártelepeink, minta berendezésű uradalmaink, mind-mind a magyar tehetség hirdetői. A kik ennyit és a maga nemében kiválót produkálni képesek voltak, azok előtt joggal állhat egy szebb jövőnek a képe. A mi megvalósulni csak úgy fog, ha idejekorán gondoskodunk a magyar gazdasági kérdéseknek komoly képviselőiről, a kik szent ügy buzgalmával munkálkodnak közre a közel jövő gazdasági kibontakozásában. A magyar törvényhozásnak márvány falait ne a meddő közjogi, de a magyar közgazdasági kérdések körül meginduló komoly viták verdessék nap-nap után! Kirchner József. VÁROSI ÉLET. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete ma délután 2 órakor a városháza nagy tanácstermében rendkívüli képviselő- testületi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére 2 tag kiküldése. 2. A megtartandó országgyűlési képviselő választáshoz a választók személy- azonosságának ellenőrzésére a tanács két tagjának megbízása. 3. Az 1905. évi városi számadás tárgyalása. HÍREK. Esküvőre. Röpül a hir ajkról-ajkra, Mint a nyíl oly sebesen; Esküvőről beszél, suttog, Átrezg völgyön, hegyeken l Sziveket be örömmel tölt, Száll ezer szép kívánat : Rét, mező is uj ruhát ölt, Virágcsokrot kinálgat! A menyasszony szelídsége, Imádságos jósága: Cherubinok ékessége, Angyali szív rózsája. Kedvesebbet, jobbat nála, Még az ég se teremthet . . . ő az élet koronája Menyországa telkeknek l Mig szivemből azt kívánom : Ragyogjon rá fényes ég; Hőn kisérje a világon, Boldogság és békesség . . . Irigység bánt, mit tagadjam, Szemembe köny könyre gyűl . . . Mért kell nekem bús magamban, Élnem holtig — egyedül ?! El sötét kép! . . hagyj békében Hisz ma öröm napja ég : Hajón viszik rózsás révben — Kelet legszebb gyöngyszemét! Hív a harang . . . esküvőre, Szivem fájón földobog : Maradjatok mindörökre — Végtelenül boldogok! SZENDRŐI JÓZSEF.-- Tanulmány ut. Bartal Béla cs. és kir. kamarás a vármegyei gazdasági egyesülethez a napokban küldte a megyei agrár programhoz való nagyobb szabású javaslatát s a mint értesülünk a napokban Karlsbadba utazik, ahol ez a sokat gondolkozó és tervelő férfiú nem annyira üdülni fog, de az ottani mintaszerű parasztpárti szervezetet tanulmányozza. Hazajövetele után, mint gazdapárti agrárius fog működni s a „Birtok reform“ kérdésével foglalkozik. Biztos Ígéretét bírjuk, hogy e fontos kérdés tárgyalásánál lapunkat keresi fel tartalmas czikkeivel. — Eljegyzés. Miltényi Béla tolnasza- kályi segédjegyző eljegyezte Bartlmä Emma urleányt Székesfehérvárról. — Megváltozott hivatalos órák. Fink Kálmán kir. tanácsos, pénzügyigazgató úrtól a következő levelet vettük: 14113/szám l. —1906. A „Közérdek“ tekintetes szerkesztőségének Szekszárd. Szíveskedjék b. lapjának legközelebbi számában, a napi hirek rovatában közölni, hogy az e megyebeli összes m. kir. adóhivatalok, valamint a vezetésem alatti m. kir. pénzügyigazgatóságnál az eddigi hivatalos órák helyett, folyó évi május hó 1-től kezdve, folyó évi augusztus hó végéig életbe léptetem hétköznapokra a reggeli 7 órától déli 1 óráig, vasár- és ünnepnapokra reggeli 8-tól 11-ig tartó hivatalos órákat akként, hogy az adóhivatalok be és kifizetést hétköznapokon 8—12 óráig, vasár és ünnepnapon 9—11 óráig eszközölnek. Szekszárd, 1906. évi április hó 24-én. — Esküdtek kisorsolása. A szekszárdi kir. törvényszék a legközelebbi esküdtszéki ülésszakra e hét keddjén sorsolta ki az esküdteket. Esküdtek lettek: Csapó Vilmos földbirtokos Gindlycsalád, Brandeisz Ferencz takarékpénztári titkár Bonyhád, Börcsök József késes Szekszáid, Kanczler Antal ügyvéd Bonyhád, Blascsok Gyula gazdatiszt Kajdacs, Mehrwerth Ferencz kereskedő Szekszárd, Szily Géza ügyvéd Tolna, Kunczer János közgyám Szekszárd, Paskusz Emil fakereskedő Szekszárd, Dittrich József magánzó Szekszárd, Hóhmann József takarékpénztári pénztárnok Báta'szék, Tenczlinger Lajos föld- birtokos Tolna, Mójzes Károly czipész Szekszárd, Fördős Géza ügyvéd Paks, Beszedits 1 Ödön ügyvéd Bátaszék, Berényi László ma