Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-14 / 15. szám
^ÖZÉf^DEK 7 1906. április 14. Húsvéti szokások. Irta: Kardos Ferencz. Husvétkor es az előtte való három napon millió és millió ember gondol áhítattal ama helyre, mely tanúja volt Megváltónk szenvedésének, halálának és feltámadásának. S ha a kerészténység öss/esége vallási, nyelvi vagy politikai tekintetben szét is oszlik, lel- [ kük mégis találkozik e napon azon helyen, annál a sirnál, mely Megváltónk szent testét foglalta magában. E szent sir fölé Konstantin császár hatalmas templomot építtetett s bár azt több ízben megrongálták, többször reno- váltatták, eredetiségét mégis megtartotta. A szent sir temploma azon hely, melynél éven- kint ezren meg ezren jelennek meg, hogy imádkozva, sőt sírva leboruljanak az isteni áldozat szent emléke előtt. A husvet a kereszténység legnagyobb örömünnepe, mert Jézus szenvedése és halála után következett megdicsőülése a feltámadás által. E szent ünnepet a katholikusoknál megelőzi a nagy böjt, vagyis a magába szállés és a bünbánat ideje. A husvétnak határozott napja nincsen; eshetik legkorábban marczius huszonkettedikére és legkésőbben április huszonötödikére, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség után következő holdtöltét követő első vasárnapra, azért az úgynevezett ■ mozgó ünnepek közé tartozik. S igy a husvét tavaszra esik, mikor már a természet is felébred és uj életre kel, minden kizöldül s mivel a zöld szin a remény jelképe, azért mi is reménykedünk, hogy egykor boldogan feltámadunk. Husvétkor egyes helyeken különféle szokások vannak divatban. Ahogy a gyermekek karácsonykor örülnek a Jézuskától kapott ajándékoknak, úgy husvétkor is örülnek a nyulacskától tojt piros tojásnak. A piros tojásnak azonbán jelentősége is van. így a tojás héja a belőle kikelő madárral szimbóluma a szent sir födelének, melyet Megváltónk feltámadásakor keresztültört. A piros szin pedig az örömöt jelképezi, melyet Krisztus feltámadása által nekünk szerzett. A húsvéti bárány szintén Jézust jelképezi, akinek mintegy előképe a zsidók húsvéti báránya, Egyiptomban; a húsvéti kalács is Jézus feltámadásával kapcsolatos, ki feltámadása után megszegd a kenyeret és adá tanítványainak. Régi magyar szokás a húsvéti öntözés, mi faluhelyen úgy a lányoknál, mint a legényeknél nagy eseményszámba megy. A legény néhány társa segítségével a leányt a kúthoz czipeli, hol aztán a vederrel alaposan leöntik. Husvét keddjén azonban fordul a koczka <*s akkor a lányok visszaadják a kölcsönt, ha nem is tudják a legényt a kúthoz ezipelni, azért csöbörből, bögréből, kannából a legény is elég vizet kap a nyaka közé. Városokban az intelligencziánál is dívik a húsvéti öntözés, természetesen nem ily drasztikus módon, hanem szagosvizzel jelenik meg a gavallér a lányos háznál, mikor aztán a boldog öntözőt a ház ura megkínálja egy kis papramorgóval. Némely helyen a gyermekek is járnak szagosvizzel öntözni, kiket aztán piros tojással vagy más egyébbel elégítenek ki. Husvét délután aztán a gyermekek a kapott tojásoknak a keménységét próbálják ki oly módon, hogy a tojások hegyeit egymáshoz ütik; találkozik aztán oly gonose fiú is, ki pajtásának jóhiszeműségével visszaélve, a valódi tojáshoz hasonlóra festett fatojással ütközik meg; az ebből származó titkos káröröm azonban rendesen átváltozik bánattá s ütleg jár ki érte. Húsvéti szokások természetesen más nemzeteknél is vannak. Némely helyen a husvét hétfői kirándulás (Emmaus) örömtüz- gyujtás stb. így az angoloknál is van egy érdekes falusi szokás, mely husvét hétfőn az isteni tisztelet előtt a reggeli órákban megy végbe. Minden leány, kinek valami dolga akad ezen a^ reggelen az udvarban vagy az utczán, óvatosan jár és végzi teendőit, hogy a rá leselkedő pajkos ifjakat hamar észrevegye; mégis alig haladt pár lépésnyire, észrevétlenül körülfogják és kiabálnak : .„Húzd le a czipőidet, húzd le a czipőidet.“ S alig vette őket észre, már mégfogták és mindkét czipőjétől megfosztották, mely után nevetve tovább rohannak, hogy zsákmányukat biztos helyre vigyék. A leány aztán, ha nincs nála néhány fillér, mivel czipőit kiválthatná, harisnyában vagy mezítláb kénytelen hazamenni, mialatt zavarát rendesen egy férfi, a dolog értelmi szerzője nézi gyönyöiú rel valamely ablakból. Hanem másnap aztán jaj az illető kalapjának, ha az a leány kezébe kerül, tüzbe dobás annak a sorsa,•hacsak az által meg nem szabadul, hogy a gazdája a legközelebbi táncz alkalmával a leányt kiengeszteli. Igen szép szokás van Velenczében; ez alkalommal a házak, hidak, gondolák mind virágokkal vannak diszitve. Szentelt virágokat szoktak árulni és a vallásos olaszok nagyon örülnek a virágoknak, melyekkel megszokták ajándékozni övéikst és az általuk tisztelteket. S ha ily ajándék nem is értékes, mégis kedves, most a közmondás is azt mondja: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.“ A munkás-kéznek tisztelet. Ez már a hajnal pirkadása! Egy szebb jövő sejtelmes álma, Midőn a munkás-kéz vezet . . . Egy dolgos kéz, kérges tenyér Száz keztyüs kéznél többet ér, — A munkás kéznek tisztelet! Az élő költők, meg a holtak Sok szépről Írtak és daloltak, Ezernyi ezer éven át Mennyi nótát zengett az ajkuk . . . De nem hallottuk, most se halljuk Zengni — a munka himnuszát| óh bús veríték! mely az esten Piszokká válsz a fáradt testen, Az arczon és a homlokon: Szebb is a gyöngy, s a harmat nálad, De azért a zöld pálmaágat Verilék-gyöngy! néked adom. Az izzadt arczot megbecsülöm, Gyöngéden, lassau let örülöm, S magamba' igy szólok: te Jó! Igen. te jó, te szent, igaz vagy — És igazán te vagy a gazdag: Te munkás, dolgos Millió ! Csak öl, sebez a hősök kardja, A dús vetéseket aratja ; Nyomán pusztulás, vérözön. De a te súlyos kalaoácsod, Eke-vasad és fényes ásód ppji Éltet, teremt síkon, mezőn . .. Az én álmom, a legszebb álom : Te teszel első a világon, Kérges kezű munkás-sereg; Te léssz az első nemzetőrség ... Szálljon reád áldás, dicsőség, —: S adassék néked tisztelet! KE NÉZ Y CSATÁR. Néhány sor egy végrendeletből. Irta: Kovách Aladár. Olvastuk néhány évvel ezelőtt nemeskéri Kiss Pálné Csapó Ida emlékiratait, Csapó \ ilmos urnák, Csapó Ida örökösének jóvoltából, ki azoka't önálló kötetben is közzé tette. Olvastuk e nagy műveltségű, finom érzésű, hazáját és nemzetét mélységesen szerető magyar főúri nőnek emlékiratait azzal a figyelemmel, amely ezeket méltán megérdemli. Ennek a nőnek igaz lelkét, gyönyörű magyar lelkületét olvastuk ki azokból. A napokban e nemes nő sajátkezüleg irt végrendeletének lapjait forgattam s bár az égés? végrendelet mindvégig igen érdekes, belőle két rendelkezés, két végső óhajtás ragadta meg figyelmemet, megragadta telkemet is. ' . « Az egyik végóhajtás igy szól örököséhez : „Jószágaim és mindennemű vagyonom fiú ágra száll ................ és fiiiról-fiura ma gyar nevelésj kapjon és a magyar nyelvel tisztán tudja. Vájjon mi indíthatta Csapó Idát arra, hogy leendő örökösével szemben édes nyelvünk iránt ilyen kifejezettén rendelkezzék? . Á végrendeletet 1856-ban irta s ekkor nyelvünk, már annyira túlhaladt; a, vajúdás korszakán, hogy Petőfi, Arany,. Tompa és többi jeleseink olyan nyelvezettel írták meg remekeiket, melyek nyelvünk szépségére, tisztaságára nézve még századokon át tündöklő példákul követendők. Ezeknek a reulek- iróknak szelleme akkor még teljesen ismeretlen idegen volt volna a főúri családok szentélyeiben ? Lehet, hogy az volt, de nem volt az a nem'es, fenkölt lelkű úrasszony előtt és családja körében, mely mint Garay példája s más egyéb mutatja, mindig lelkes támogatója volt a magyar szónak és irodalomnak. Csapó Ida, férjének a fiumei konuányv zónák oldalán belekerült a felső és legfelsőbb úri világ légkörének áramlataiba; hiven teljesité hitvesi és férjének állásánál fogva reá háramlóit kötelességeket. Nyájas, lekötelező modorral fogadta a minden rendű és ratigu, de idegen nyelveken megszólaló méltóságokat; résztvett azoknak kimért udvariasságu s valószínűen éppen nem benső- ségteljes szórakozásaiban, ünnepségeiben. Ezek közt az idegen oltárok tüzét szíto- gató főúri körök között Csapó Idának is, akaratlan hódolnia kellett a hazánk felett lebegett idegen korszellemnek. — Ámde ő más oltárt, magyar szivet, magyar lelket vitt magával innen vármegyénkből, az ősi családi házból, oda le, Fiúméba és mindenüvé, hova férjének oldalán hitvesi kötelességei szólították. Ez oltáron kegyelettel, szivbeli buzgósággal, rajongó szeretettel ápolgatta, megtartotta a haza és fajszeretet ölök szűzi lángját. Hisz olvastuk emlékirataiban, hogy haza és csak haza vágyódott. Mikor ott a távolban idegen műveltség oltárának tüzét látta fellobogni, ez oltár lángjain keresztül tekintve nézett és látott s a női lélek finom sejtelmével érezte meg azt, hogy a magyar nyelvet családjába különösen be kell ajánlania és megtermett lelkében az a gyönyörű gondolat, a távol jövőbe messze benéző jósnőnek látó ihletségével megirt az a végső óhajtása, hogy nem csak közvetlen örököse, hanem az örökösök egész sorozata ivadékról-ivadékra magyar nevelést kapjon és a magyar nyelvet tisztán tudja. A másik végrendelkezése igy .szól: „Örökösöm le van kötve férjem után Tenge- liczen venni lakhelyét, városban nem lakhat állandóan és ha telelne (t. i. városban) az csak Pest lehet. Adósságot nem szabad egy fillért sem terhelni ezen jószágokra.“ Vessük össze e sorokat a fentebbiekkel; mily remekül kiegészítik ezek egymást! egyszerű, rövid szavakkal, milyen remekül megszabta a magyar nő, a magyar birtokos és magyar főúri osztálynak a haza és nemzet iránt való örök kötelességeit 1 Amott megszabja a hazaszeretetnek lélekben és magyar^anyanyelven leendő ápolását, emitt megszabja a hazaszeretetnek nyilvános tettekben való példaadását ivadékról ivadékra, örökké. Nem örökösének és nem az örökös ivadékainak, de a magyar birtokosoknak és főuraknak és ezek ivadékainak szólanak ezek a remek sorok, a magyar nőnek ezen végsóhajtásai. Mintha eleven szóval, harsány hangon hangoznának végig az országban ezek a messze jövőbe látó szavak : ne távozzatok a gazdálkodások idején idegenbe, ne bízzátok teljesen életfenntartástokat idegen kezekre, de nézzetek magatok körül, vigyázzatok magatok is, gazdálkodjatok és munkálkodjatok otthon túagatok a ti vagyontokban. És ha Isten megáldotta saját munkátokat és adott felesleget, ne költsétek el azt idegen földek idegen népének gyarapodására; itt ez a szép haza, gyönyörűséggel teljesek annak minden alföldje, hegyei és völgyei, maradjatok itthon nyáron az apai örökségben, télen
