Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-16 / 37. szám

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELI) HETILAP.

HvEeg'jelenil^ minden szombaton.

Kiadóhivatal: Széchenyi-ntcza 110. szám.

TELEFON-SZÁM: 22.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. HIRDETÉSEK

legjutányosabb számítással, díjszabás szerint.

Felelős szerkesztő :

BODNÁR ISTVÁN.

Főnninkatárs :

HAUGH BÉLA.

Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon.

Szerkesztőség: Széckenyi-utcza 1085. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EliŐpIZETÉS :

egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill

NÉPTANÍTÓKNAK,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor.

A koldulás ügye.

— Czikk közkívánatra. —

Színdarabot már láttunk s most itt van egy czikk is — közkívánatra. Nem először ugyan, de azt. hisszük, nem is utoljára, a szegény ügyről lesz benne szó. Piszka, szennye ez Szek- szárdnak, épp úgy fertőzted a levegőt, akár csak igy vásár után az utczán felejtett — szemét.

Szegény embernek vagy kivált koldusnak lenni nem lehet valami irigylendő állapot. — Operettekben dívik még legfeljebb, hogy a szerel- metes királyfiak előszeretettel öltik magukra a koldus gúnyát. Idejét múlta romanticizmus ez, s valóságban egészen más a koldus állapot. Az igazi koldus helyzete rosszabbra fordult már, mint volt hajdanán. Ókét is öli a konkurrencia. A fürge lábú sánták s a jól látó vakok nagyon elszaporodtak, gyorsan befutják a várost, az exlex daczára hamarosan beszedik a pénteki adót, a mely a Wekerle- féle „fillér-valuta“ folytán 50° o-kal amúgy is a felére apadt. Krajczár helyett nagyon sok helyen fillér járja ma már a szegénynek, de az élelmeKeze kérges, szava érdes,

És a csókja talán édes ?

Szegény asszony fonnyad, sápad,

— Napsugár kell a virágnak.

Egyszer aztán ősszel, télen,

Isten tudja, hogy esett,

Vidám zajtól oly hangos a :

Galambodi rengeteg.

Az uraság vadászott tán ?

Vagy a fia, vagy az ispán f

Nem kell hozzá gróf, vagy herczeg —

Bent, tűz pattog, vígan perczeg . . .

S míg a férj a pályát járja:

Bús galambnak van már párja —

Mert akad ... az Isten verje ...» —

S elszorul a gépész melle. —

Jó ég tudja hova gondolt.

Szava megáll, elakad,

»Megyünk . . .< kurtán ennyit mond csak, S a nehéz gép füttyöt ad.

S a kis őrház ott már messze,

Egy mécs láng az — élet benne,

Az is elhal észrevétlen,

Szél támad kint a setéiben Találgatja, sir a pusztán :

Az úr volt e, vagy az — ispán ? /

S galambodi alaguton Atrobog a gyorsvonat,

Előbb lassan, nagy vigyázva,

Óvatosan — tapogat.

Galambodi ala. . .

Galambodi alagutnál Megállóit a gyorsvonat,

Járnak, futnak, súgnak, búgnak. Tanakodnak kint, sokat.

Tilost jelez ott a lámpa,

Bent, sötét az őr szobája,

S hogy világgal odalépnek,

Hajuk szála áll az égnek:

Az őr nincs, de felesége:

A küszöbön csupa — vérbe . . .

Galambodi alagutnál Csak ott áll a gyorsvonat,

Füttyent egyet, kettőt, hármat,

A gépész is kúrjogat.

A sínpáron sötét alak,

Meg se moccan, fekszik hanyatt . . .

A ruhája úri — kényes,

Hanem szent ég, ez is véres,

Hogy rásüt a lámpa fénye,

Megcsillan a kés — szivébe ....

Szaladgálnak tompán, lomhán —

S az utasok ezalatt,

Eltűnődnek, találgatják:

Mért állt meg a gyorsvonat ?

Ki is lépnek hárman négyen,

>Na mi a baj ?« — »Semmi kérem . . .<

De a gépész bajsza alatt,

A szava csak egyet szalad :

>Hej az asszony, csak az asszony . . .« S szeme jár a — csillagokon ...

>Ismerte tán ? Tud felőlük ?«

— Faggatják s a felelet:

>Ezl az urat sose láttam De az asszonyt eleget.

Vonalunkat sokszor várta,

Szeme, mint az éji lámpa

Messze fénglett, csakúgy égett , . . Arczán nevetgélt az élet,

Szinte látszott, forr a vére . . .

— Rég tudtam, hogy ez lesz vége.<

Kipirulva, mosolyogva,

Most is látom, ahogy áll,

Galambodi pályaőrnek:

Kár ily kényes rózsaszál.

Szigorú a regulája :

Feje alatt so’ sincs párna,

Vagy legalább nem lesz meleg,

Alig szundit, már újra megy,

Éj-nappal a pályát járja S a szép asszony ott, magába.

Ember fia sincs körülte,

Búsul, mint egy rabmadár.

Hét számra is alig hall szól,

Mert a férje — odajár . . .

S ha megjön is napközt, este,

Olyan fáradt lelke, teste,

sebbeké lesz ez is, mert mire megérkezik a „nehéz lovasság“, az igazi sánta, az igazi vak, a legtöbb háznál már elfogy ama bizonyos „apró pénz“.

J (Szerencse, hogy nagy jnarad!) s egy darab száraz kenyér, egy kis ételmaradék legfeljebb a koldus kompetenciája. Most ez is valami ugyan, mert drága a kukoricza s mi jutna a — bízónak; de hát hogy élhessen meg a valamire való koldus, ha ma már egyátalán i nem jut, vagy alig jut egy kis erősitő pálinkára ?!

Nem valami rózsás állapot tehát i a koldus állapot Szekszárdon. Valósággal dolgoznia kell, hogy megéljen. De hát a nagyközönségnek sem valami irigylendő a helyzete. —- Nem csekély adó az a százszor kifigurázott fillér j sem; sok kicsi sokra megy. De van a dolognak szomorúbb oldala is.

Már maga a nyomor mezitelen- sége sem valami felemelő látvány. Elzüllött, nyomorult alakok, bénák, sánták, púposok, vakok nem alkalmasak kellemes érzések keltésére, a piszkos, ronda öltözet, a szenny, felkötözött állak és lábak, förtelmes betegségek nyirott sebjei a szánalom mellett az undor érzését is felkeltik,

kivált ha a pálinkabűzt is arczodba legyinti a szellő. S e mellett a pénteki kilincselés egyenes merénylet a közegészségügy általános érdekei ellen. Minden koldusról eszünkbe juthat a mezei egér, vagy a patkány, amelyet a veszettség mérgével beoltva, szabadon eresztenek, hogy a többit elpusztítsa. így viszik szét a betegség, a ragályozás baczillusait a házról-házra vándorló koldusok. A közigazgatás bölcsesége kiragasztatja ugyan azokat a vörös czédulákat, amelyek jelzik a ragályos bajt, de hát látja azt például a vak koldus ? vagy a sánta, ha észrevette, nem elég szemes-e arra, hogy meg ne lássa? Utóvégre járvány esetén egész utcza sorok tele vannak vörös czédulákkal Hja, de neki élnie kell, czédula ide vagy oda, bizony csak megy egyik házból ki, — be a másikba. S hány szüle küldi ki kis gyerekét: nesze, add oda ezt a koldusnak s lehet, hogy az a pillanatnyi találka lesz a kis gyerek veszte. Hány ház rossz szokása az is, hogy mikor aprópénz nincs, a koldussal adatnak vissza a nagyobból. — Alakíthatunk aztán szanatórium - egyesületeket, kirakathatjuk iskolákba, kávéházakba,