Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-28 / 4. szám
Szekszárd, I. évfolyam 4. szám Szombat, 1905. január 28 TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. jelenük minden szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányo«abb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1ÖS5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. Előfizetési felhívás. Eddig megjelent számainkkal némileg tájékoztattuk olvasóinkat lapunk irányáról, s arról, hogy, mit nyújthatunk; ez alkalommal újból csak arra kérjük a nagyérdemű közönséget, hogy bennünket hazafias vállalkozásunkban szellemi és anyagi támogatásával pártolni és segíteni méltóztassék. Lapunk előfizetési ára : egész évre . . 10 kor. — fill, fél évre ... 5 „ — „ negyed évre . 2 „ 50 „ Néptanítóknak, ha az előfizetési pénzt egész évre előre beküldik, 5 koronáért küldjük a lapot. A hirdetést mérsékelt árakon, olcsó díjszabással közöljük Mély tisztelettel: a, „KÖZÉRDEK:“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A. vidéki ipar. A kisipar a tönk szélére jutott, a gyáripar pedig fejletlen. Ez utóbbi természetes, ötven eszteudő alatt nem lehetett virágzó gyáripart teremteni, a minthogy ötven esztendő alatt sok mindenfélét nem lehetett megcsinálni, ami hazánkat egészen a külföld színvonalára emelje. A mi gyáriparunk kicsi, rossz és drága s ami a legszo- morubb, igen sokszor tisztességtelen is, mert többek között külföldi gyártmányok magyar gyártmány czimen hozatnak forgalomba. De az épen nem természetes, hogy a kisipar tönkre jutott, vagy ha sokan természetesnek találják is, éppen nem megnyugtató. Mióta a szabad verseny létrejött s mióta megszűntek a czéhek, a kisipar hanyatlása szembeötlő. Hajlandók vagyunk minden bajt a testületi szellem meglazulásának, elpusztulásának tulajdonítani. A tisztességes iparosok közé sok tisztességtelen elem került s nem ritka az olyan eset, mikor élelmes vállalkozók minden szakismeret nélkül ipari vállalatokat alapítanak s a szakismerettel rendelkező munkásokat annyira kihasználják, hogy az ilyen munkás önállósulása tiszta képtelenség. Ezt betetézi aztán a tisztességfelen verseny s az ipari czikkek megbizliatatlansága. Annyira sok a tisztességtelen elem a megbízható iparosok között, hogy a közönség bizalma megrendült. És ez az állapot oly szomorúvá fajult, hogy j tisztességes módon megélni igen bajossá vált a vidéki iparosra nézve s bizony nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy sok iparos arra utazik, hogy megrendelőjét legalább egyszer be- í csaphassa. Hogy aztán a vevő többé nem megy hozzá, avval nem gondol s bekövetkezik a bukás. A fővárosban űzhet ilyen politikát az iparos vagy kereskedő, bár ennek is rossz í vége szokott lenni, de hogy a vidéken lionosuljon meg ez az eljárás, az már igen nagy baj az iparosra. Szóval, a közönség bizalma megrendült, de nemcsak az emlitett okból, hanem a miatt is, hogy a vidéki iparost a közönség elmaradottnak tartja s inkább elmegy a fővárosba. Ezt a két okot igen nyomósnak tartjuk, mint amely két ok lényegesen akadályozza a kisipar fejlődését s a mely két ok az iparosokban keresendő, TjííBCZÜ. Regény. A dómban szürke félhomály borongott, Ott álltam hátul egy pillér mögött, Az orgonán meg felhágott a himnusz, S szétáradott a gólivek között. A padban térdepelt s ében hajára Csókot hintett a nap arany sugara. És én imát rebegtem... buzgó volt fohászom: »Madonna vigy, vezérelj engemet, Rajongok, égek azért a leányért, Boldog leszek nagyon, ha ő szeret.« A nép kitódult a napos utczűra, Találkozónk, emlékszem mosolyára. Kopott regény lelt ennek folytatása. A hősei mi voltunk: én meg ő. Elváltunk és ö frigyre lépett mással. De czifra nász volt, fényes esküvő. Ha visszagondolok rá, elfogódom újra, Meg-megrezzen szivemnek minden húrja. Ott álltam .. . zsongott az a régi himnusz, Amint először várva-vártam őt, Ott ült a padban ... Most fején a mirtusz, És mással térdel az oltár előtt A karban víg nászindulóba kezdtek, A gótives árkádok megremegtek, S mikor kijött halavány férje karján, A régi mosoly ült Madonna-arczán. ALAPI GYULA. Görög földön. Irta: Zsigmond János. A legközelebb múlt nyír folyamán utam Görögországba vitt. Nem mondhatnám, hogy a kíváncsiság és a merő látnivágyás vonzott volna ide. Máshová, más országba vagy világrészbe inkább vonzhatja az embert ez a mindennapias érzelem, a tanulás vágya mellett, de Görögországba nem. Görög földre olyan érzelemmel teszi be lábát az idegen, mint egy elhagyatott régi temetőbe, ahol csak föliratos emlékeit látja részben már romba dőlve mindazoknak a régi nagyságoknak, akiket soha nem látva is nagyon jól ismer. A kegyelet érzelme és a múlt világraszóló eseményeinek és halhatatlan al- ] kotásainak még romjaiban is voáizó és ellenállhatatlan varázsa az egyedüli, ami főleg a múltak emlékein merengni szerető embert ide vonja. Tényleg csak a dicső múlt varázsa hívogathatja ide az idegent, mert sem fényes városok, sem tájképi szépségek, sem a mostani görög nép, nem gyakorolhatnak vonzóerőt senkire. De még maguk a szép romok és emlékek sem, mert a romokon csak merengni lehet, mig mindazok az utolérhetetlen műalkotások, melyek a régi görög világot örök dicsőség fényében ragyogtatják, az idők folyamán rég elvándoroltak Európa különböző múzeumaiba, úgy hogy ma más, élelmes nemzetek mutogatják féltve őrzött kincs gyanánt mindazt a szépet és nagyot, amit a görögök két és félezer év előtt megteremtettek. Valóban úgy áll a dolog, hogy ma a régi görög világ nagyságát nem a mai Görögországban, hanem a vatikáni múzeumban, a párisi múzeumban és főleg a Britisch Múzeumban láthatni legjobban. A mai görög föld tehát még attól is meg van fosztva, hogy saját otthonában bájolhatná cl a nagyvilágot az elődök halhatatlan alkotásaival. De ez nem von le semmit az antik görög föld vonzóerejéből. Úgy van vele az ember, mint valami nevezetes, fényes múlttal dicsekvő emberrel, aki már elaggott, napjai meg vannak számlálva és még hozzá a szegénység is állandó tanyát ütött háza tájékán. Meglátogatjuk azért az elaggott és elszegényedett nagy alakot s ha sorsán sajnálkozunk is, azért mohó vágygyal lessük minden szavát, mert az általa átélt, fényes, dicső múltról senkisem mesélhet jobban, mint ő, aki annak szemtanúja volt s akinek magának is része volt benne. Nem is az a czélom, hogy tudományos alapon, terjengősen leírjam és elmondjam mindazt, ami a régi görög földön volt s ami még ma is megvan. Mindezt meg lehet találni olyan irányú munkákban, melyek egyenesen ezt czélozzák. Czélom fölidézni a múlt homályába rejtett dolgokat és közölni benyomásaimat, miket a dicső múlt romjain jártamban azok reám gyakoroltak. Czélom azt a hangulatot közölni, mit a dicső múlt omladékain merengve, az bennem keltett.
