Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-21 / 3. szám
2 KÖZÉRDEK 1905. január 21. tatok nekünk, fogyoináziumot jó pénz- Aztán jött egy paksi mérnök nagy ért, múzeumot, selyemgyárat ingyen reményekkel, hogy <5 a paksi zsák- stb., vidéki központok teremtése prog- vasutat ki akarja nyitni Szekszárdnak. ramotokban is benne van. vegyétek No persze csak azért, hogy a paksi kegyelmetekbe Szekszárdot: 15000 ma- urak vasúton járhassanak be a megye gyár van itt egy tömegben, minket gyűlésekre? Ajtót neki! 4 óra alatt csak Sárbogárdig visz a ti Most jössz te a bonyhádi vasuvasutatok, holott ugyanannyi idő alatt taddal. Ez lenne már az 5-ik elága- Budapestról Becsbe viszitek a kíván- zás a szekszárdi góczpontból. akár dorlót, az idő nekünk is pénz, adjatok , csak Kaposvárit. Vasúti góczpont kell? legalább személyvonatokat, változtas- Hát még mi? Talán egy jó torony- sátok I-ső rendűvé a pályát, és adja- óra is. Azt ugyan várhatod, tok egy ablakot Bsranyavár felé is, Hja Kaposvár! Bezzeg más világ hogy ebből a mi ketreczünkből a nagy- járja ott. Azok nem átallották Paksnál világba kinézhessünk. Nem adhatjátok sokkal jelentéktelenebb helyeket: Szi- meg most? Jó, eljövünk érte máskor, getvár, Fonyód, sőt még azt a szarka Addig is adjatok legalább egy pár fészek Mocsoládot is költség kimélés motorkocsit, adjatok tisztességesebb nélkül viczinálisokkal magukhoz kap- állomást, tisztességes várótermeket mű- csolni! És ime a 30 év előtt lenézett, veit emberekhez illőt, nem vagyunk lekicsinyelt Kaposvár hova küzdötte mi keringek! Csináljatok perront, ne easók nyakunkba az eső is, hiszen perronjegyet szedtek, aztán bővitsétek ki ezt a szűk pályaudvart, hogy ne legyen minden vonatnak 10, 20, 30 perez késése; károsítva a kereskedőt, az iparost, az utast, aki példái Báta- széken nem képes a visszatérő vonatig ügyét végezni, mert az egy órának felét elveszíti. Ennyit csak megtesztek egy „vidéki központért“, különben mind addig járunk a nyakatokra, inig be nem látjátok panaszaink jogosságát.“ Hogy ez következzék be — én ugyan nem gondolom. Nincs a mi közönségünknek érzéke a forgalmi politikához. Ideális lelkű Tol III Ödön bátyánk sok lel világosi tá> t adhatna a mi csökönyösségünkről. Volt neki egy szép ideális terve: egyenesen Dombóvárral akarta összekötni Szék- szárdot, skartba téve az egész báta- szék-doinbóvári csavar vonalat: Szek- szárdon vezetni át az Alföld fiumeit! Ez aztán rövidebb is lett volna. Nagyszerű gondolat! De bizony Szekszárdim egy fűszálat sem tudott megmozdítani. .lőtt Pécs a bátaszék pécsi összeköttetéssel, mely pedig csakúgy a mi érdekünk, mint az övék, még morális támogatásunkat sem nyerték el magát, hova emelkedett a lejünk felé! Most is kicsiuyeljük-e váljon? Sohase érjük utói! így vagyunk mi minden téren. A vasúti kérdés csak elevenbe vág, lássunk olyat ami életbe vág; az egészség l'i gyei. Cen\Adunk,gyermekeink egésségéért már csak teszünk valamit? Szekszárd talaját 2000 év óta (már a rómaiak korában fontos város volt Alisén) fertőzted az emberi és állati hulladék. A mi gyermekeink ezt a mérgezett vizet isszák. Ha járvány van az országban valahol, az felkeresi Szckszárdot. Cholera, tifusz legelőször az orvos utczában jelentkezik. Hogy a rómaiak itt először is nagyszerű vizve- zetéket létesítettek, az, egy müveit nemzetnél természetes; de, hogy a gyámoltalan török is vízvezetéket létesített és levezette a bödői forrást, azt kevesen tudják. Mi nem visszük any- nyirn se, hogy egy artézi kutat furat- nánk, pedig azt már a legszegényebb alföldi falu is megtudta csinálni. Láttad, hogy hordják kehécselő, züllött alakok a vörheny, scarlat, a j gümőkór baczillusait, kilincselve házról házra, heköpködve az utczát, az udvart, elhordván a kórt vörös ezédulás háztól a nem vörös ezéduláshoz? Váljon beszél-e nálunk valaki a szegényügy rendezésének égető szükségéről1 Ilyen a mi egésségügyi politikánk. Talán birtok politikánk vagy akár agrár politikánk más milyen ? Hiszen mind birtokosok vagyunk szőlőnk van, vagy földünk. Népünk jajgat, hogy nem tud megélni, csapatostul vándorol Amerikába és cselédet nem kapni, a napszám folyvást drágul. De mikor itt volt az alkalom vagy 10,000 magyart Kaj mádra leszögelni, a 14.000 holdas Festetics uradalmat a körötte fekvő 4 népes község közt felosztani: az ujjúnkat se mozdítottuk meg. Egyedül boldogult Pécsy prépost küzdött, fáradott. Hasztalan! a gyönyörű puszta idegen kézre jutott és most már Bécs- nek jövedelmez. Panaszkodunk hogy borunknak nincs ára, nyakunkon marad a termés, de nem teszünk egy lépést se, hogy borunk elrontott régi hirnevét helyreállítsuk, lartottunk-e váljon csak egy borvásárt is, melyen a kereskedőknek bemutattuk volna, hogy csakugyan van már tízekszárdon bor és jó bor kellő mennyiségben. Lám Villány minden évben megteszi ezt, úgy látszik eredménnyel, pedig neki még rosszabb hire volt! De, ha az anyagiakkal nem törődünk; talán mags-obb eszményi ezé- loknak állunk szolgálatában? Itt van a mi Sárközünk a mi éléstárunk. Gyönyörű faj nép lakja, abból a kemény nyakú jellemes, megbízható fajtából, melyet a magyarság gerinezének szoktak nevezni. Innen toborozta Béri Balogh Adóm az ő kuruez hadát, egyenes leszármazottai azoknak, akik bekerítették Schönbrun- bau József császárt, hogy az, csak az egész acier gárdája feláldozásával tudta nagynehezen az életét megmenteni. A nép ajkán ma is él Balogh nótája: Császárt bogy ha kin kapom, Acsérosit lecsapom, Magát is megugratom, Béc.s várába futtatom. Nos, ez a deli nép nagy beteg. kifényesítve ott emelgették a szent koronát a repkedő angyalpárok az érásüzlct ablakában s 25 krajezár ázsió rászámitósával mindenki hozzájuthatott a maga tallérjához. Ólomlábakon csak eljött nagy lassan az ünnepély ideje is. Minket ennek jóformán csak a vége érdekelt, amikor az első nyilvánosan elszívóit szivarunkat maga a mél- tóságos báró ur, iskolánk főgondozója gyújtotta meg, nagy kegyesen leereszkedve mindnyájunkhoz egy egv jó kívánság erejéig. — Biz’ ez a jó kívánság nem sokat segített azokon, akik még csak inasheteiket töltötték a füstvetés mesterségében. No de nem azért tettem ezt a nagy vargabetűt, hogy részletezzem a felavatást és járulékait; egész kerülő utamnak czélja csak az, hogy kiemeljem, mily fontos, számottevő személyiségekké váltunk mi ekkor, úgy az iskola, mint a városi társadalom életében elannyira, hogy a városnak még képviselőt is adtunk. Mentségünkre legyen mondva, nemcsak bennünk ágaskodott az önérzet, nemcsak mi éreztük fontosságunkat, érettségünket, ezt maga a főgondnok ur emelte ki első sorban a felavató beszédében, mikor annyira lelkünkre kötőt e. hogy vezérei legyünk az intézet ifjúságának minden jóban. S hogy mi e jó tanácsot bzivünk mélyébe véstük, ékes bizonyságát adtuk alig egy fél év múlva az 1892. év telén megesett Szapáry-féle képviselő- választás alkalmával . . . Követválasztás lesz ! . . . Hogy buzdult fel e vészhirre Z . . . . városának apraja- nagyja, férfiú, ifjú ; asszony, leány ; a polgárság épugy, mint a diáksereg, arról csak annak lehet fogalma, aki ismeri az ottani viszonyokat. A város virága, az ifjú diáknemzedék kikkel tartott volna ugyan, ha nem az ellenzékiekkel? Szigorú volt ugyan a professzori tilalom, hogy a választás izgalmaitól távol tartsuk ám okosan magunk, mert igy, meg amúgy, kútyáliter kikapjuk máskülönben a magunk porczióját! De hát ugyan mi egyébre való a tilalom, ha nem arra, hogy a diákmesterember néha néha szemet hunyorítva, pajkosan átugorhassa alacsonyabb korlátáit ? Kivált ha igy szive legbensőbb óbaját reméli előmozdíthatni, anélkül, hogy a benső kisbiró szükségesnek erezné tiltó szavát fölemelni! óh boldog ifjú, ki még nem emelkedtél föl a műveltség ama magas fokára, hol már eszünket sokszor jóformán csak arra használjuk, hogy szivünket csapjuk be vele, erre kovácsobunk szoros békókat! . . . A zászlóbontás már megtörtént. A kormánypárti jelölt is, az ellenzéki is megtartotta programmbcszédét az erre a czélra legalkalmasabb timárszinben, melyet hangza tosabb néven a becsületes tímár ezéh árucsarnokának nevezhetnénk. Az első nem sokat magyarázgatott, fejtegetett sem itt, sem a falvakon, tudta jól, hogy az oláhoknak szó- nokolgatnia fölösleges, mert ezek úgy sem értenék meg szavát sem, de annál inkább átértik az e magyar közmondásban rejlő mély igazságot: pénz beszél, kutya ugat! Hoz- zájok hát ezen a csábitó csengésű nyelven beszélt s bámulatos hatást ért el szava A páriák kitűnő tolmácsoknak bizonyultak. S ő győzte szóval. Az ellenzéki jelölt a rábeszélés és szónoki meggyőzés ilyenfajta eszközeivel nem rendelkezett. De nem azért volt jó magyar, hogy ne tudta volna a magyar szív húrjait rezgésbe hozni. Lecsepülte a kormányt és pártját a sárga földig. ígért adóelengedést, magyar vezényszót, szabad dohánytermelést s kilátásba helyezte a kisüstös pálinka főzését, s még a jó ég tudná mit, amiknek hallatára a magyar szivében az alkotmányos érzés a kormány ellen berzenkedik. így erösitgette elveiben mind a két jelölt a maga embereit s élesek voltak már a fegyverek, csak a mérkőzés napjára vártak. Eljött az is. De mi, ellenzékiek már azelőtt bevertünk egy pár kormánypárti ablakot, letéptünk egy-egy éjjelre künnfeledett pecsovics zászlót elkeseredésünkben s el-el döngettük egy-egy oláh diáktársunkat atyja- tíai bűneiért, mikor értesültünk, bogy a mi jó magyar jelöltünk alig számíthat sikerre, mert az összes oláh falvak az ellenség táborát szaporítják. Tetőpontra hágott a reménytelen elkeseredés a választás napjára. A város polgársága már pitymalatkor talpon állott. Kivonult
