Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-21 / 3. szám
Szekszárdj I. évfolyam. 3. szám. Szombat, 1905. januar 21. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. jelenük 2nn.Ind.en. szcmloaton. Kiadóhivatal: Széchcnyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjntányo«»bb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclicnyi-utcza 10*5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. előfizetés : egész évre 10 kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Vasúti és egyéb bajaink.* Kedves barátom ! Valóban az elevenbe vág szatirikus czikked a mi vasúti közlekedésünk aanyaruságáról! Bármely város előmenetele, polgárainak vagyonosodása, szaporodása döntő' mértékben attól függ, bogy képes-e forgalmát, kereskedelmét, közlekedési hálózatát magas fokra fejleszteni. Tizedrangu fészek marad Szek- szárd mindörökre, ha nem igyekszik vasúti góczponttá lenni — vagy legalább az ide gravitáló vidéket szárny- vasuttal magához kapcsolni. Teljesen igazad van. Nem közönyösen fogadni, hanem inkább élére kell állani minden ilyen mozgalomnak, bármely része a vidéknek keresi a velünk való egyesülést. De én tovább megyek. Az országos, sőt a világforgalom aljába szeretném Szekszárdot juttatni! Igenis, nem elégszem meg a sonka csánkjával — a te szavaid szerint — * Ext a lelkes czikket, lapunk tisztelt barátja, Tóth Károly, Dunavédgát-társulati igazgatófőmérnök, műszaki tanácsos válaszul irta a múlt heti számunkban megjelent Bouyhád — Szekszárd cziinü vezérczikkünkre. Vajha, nagy igazságaival szélesebb körben is érdeklődést keltene városunk elárvult ügyei iránt ! A szerk T AECZÜ. Ne légy . . . Ne légy szonorú, ne sírj többet, Oh ne öld ki a napsugárt, Mely szemeidnek derűjéből Borús szivembe bdeszállt . . . Hagyd életoltó, sűrű könnyed; Gyöngyét pazalni óh, miért ? Ilyen nagy árt nem . . nem kívánok, Sok — egy eljátszott — életért . . . Anka János. Volt egyszer egy . . . Volt egyszer egy cigány . . . nem is olyan [régen .... Úgy sirt a hegedű, reszkető kezében. Zokogott a húrja, könnyezett a lelke, S zaklatott szivének nyugtát soh’ se lelte. Csúfolták is szegényt, utcahosszat végig. S hogy az öreg sir is, az nem tetszett [nékik ! •Hej, vigabbat hozzon*! biztatták régóta. S húrjain csak annál fájóbb lett a nóta!... még a sonkát is keveslem, hanem az egész sült malaczot akarom. Miért ne? A keleti — levautei — forgalom útja világteremtése óta Szekszárdon ment keresztül. Vármegyénk hirneves régésze a tanúm, akitudakőkor- szakbeli fibulák, cserepek és minden féle „ásványok“ nyelvén beszélni. A történelmi korszakban ez már egészen bizonyos. Itt ment az aquincum-mursai római ut, erre jöttek a keresztes hadak Európa minden részéből a szentföld elfoglalására. Nagy Lajos, Mátyás király har- minczadjai bizonyítják, hogy erre hordták a karavánok kelet drágaságait. Erre jött a török Európa meghódítására — és elrontotta az utat alaposan. Azóta vándorol az ut hol Génuába, | hol Velenczébe, most Brindisiben van | az olasz csizma sarkán. Nem találja J helyét, de megfogja találni, ha el lesznek takarítva az utolsó törmelékei is ! a török által ebbe görditett romhalmaznak. Mihelyt megnyílik Saloniki, az a keleti posta tengeri utjának 3 napos rövidülését — és Brindisi elestét — jelenti. Mihelyt megnyilt Saloniki, azzal egy világzsilip kapuja nyilt meg. Az ! áradat egyenesen mifelénk indul, a Volt egyszer egy cigány . . . nem is olyan [régen . . . Most már ott kinn pihen a temető szélen ! Nem keresi senki, nem beszélnek róla, Csak a sírján szárad, egy-két őszi rózsa !... Lindtner Vilma. A követváíasztás. — Karczolat a diákélet bői. — Irta : László Géza. Az erdélyi református főiskolák diákjainak életében nincs fontosabb, magaszto- sabb mozzanat, mint a diákká avatás, a hatodik osztályból a hetedikbe átlépés idején. | Hosszas előkészület is kell hozzá. Hogy is ne ?! Ekkor lesz a diák hivatalos czime iír, ' amit nem is engedtünk volna el a világ minden kincséért sem, senki ember fiának; mert hát ami jár, az jár! Már jó előre megrendeltük a fekete egyenruhát zsinóros, sujtásos atillával, hogy az évzáró ünnepélyre, a dimissióra okvetlen készen legyen, mert ekkor esett meg a fel- j avatás ünnepélyes aktusa is. Kindrncz bácsi- i nak — akit becsületes nevén Donogán Bog- i dánnak tituláltak — a fürge kis öreg örmény szatócsnak kirakatából fogyott szépecskén a szagosmeggy diákpálcza s a nemzetiszin ! selyembojtocskákkal ékesen feldíszített s telgravitátio törvényei szerint, bizonyosan el is jut hozzánk, ha nem talál semmi akadályt — külömben bizony elfolyhat az másfelé is, amerre utat vájnak neki! Nem látod azt a lázas munkát melyet Pécs, az előre törekvő, megifjo- dott Pécs kifejt (azért, hogy kikerüljön a liinárból, melybe őt is az elődök rövidlátása juttatta) a Pécs-Szász- vár-Gyönk, másfelől a Pécs-Miholjácz- Verpolje vasutak forcirozásávai ? Vájják már a medret. Hát mi aluszunk? Azt a két sokkal csekélyebb akadályt: vicinálisunknak I elsőrendüsitését és a baranyavári összeköttetést elhagyjuk aludni! Hiszen már markunkban volt, mellettünk volt az ország közvéleménye, sőt Baranya vármegye közgyűlése is. Mert nem teszünk semmit, még annyit se, hogy legalább egyszer már unalomból is kisöpörnénk — a Piri- i pócshoz illő szekszárdi vasútállomás szemeteit ? De hát ki mozduljon? Gondolod-e hogy megmozdul Szekszárd közönsége, sorompóba lép vitális érdekeinek kiküzdése végett, megmozdít minden követ fel a kormányig: „uraim! ti eddig is sokféle jót juttatjesen felszerszáinozott, habfehér kis diákpipa, éjjeli s nappali álmaink netovábbja. Egyszóval mindent, de mindent besze- rezgettünk, amire csak szüksége lehet egy olyan nagy úrnak, amilyenekké mi készültünk ragyogó arczczal átvedleni. Az összes kellékek közül legfennebb az angyalos magyar tallér beszerzése ment egy kissé nehézkesebben, mert hát éppen huszonheten voltunk a boldogok s huszonhét darab el nem vásott, angyalos magyar tallért beszerezni egy 6—7 ezer lakóju kis városkában nem csekély feladat. Erre a tallérra pedig nagy volt a mi szükségünk, enélkül nem lehettünk urakká, mert egy ilyen szépen kifényesített tallért kellett mindannyinnknak leszúrni felavatáskor a könyv- és levéltáros professzor számára az iskola kntyabőrbe kötött, századoktól fakult mátrikulája mellé, mikor abba nevünket s ; összes életrajzi adatainkat ősi, szokás szerint, jó hegyesre kifaragott ludtollal, reszkető ■ kézzel bejegyeztük, hogy tudja a hálás utókor, majd ha valamivé váltunk, kik és mik is voltunk mi tulajdonképpen ? De a tallérokkal is csak meglettünk valahogy. Seres bácsi, az órás, aki egyszersmind egy személyben a mi udvari tallér- fényesitőnk is volt, megneszelte zavarunkat, gondolt egyet s mindjárt volt tallér fölös számmal. Egy hónapig csak ilyen angyalos tallért fogadott el munkájáért a vidékiektől 8 még az ünnepély előtt szépen kimosdatva,
