Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-14 / 2. szám

2 KÖZÉRDEK 1905. január 14. V Á R M E G Y E. A központi választmány e hó 15-én ülést tart, hogy a képviselő választás határ napját kitűzze. A Tármegyei vashiilakon 1.05. év­ben teljesítendő szegecselési és mázolási mun­kálatokra 6200 koronát irányzott elő a vár­megye; ezt a törvényhatósági határozatot a kereskedelemügyi miniszter most jóváhagyta. A törvényhatósági Ipartanács tagjaivá Tolnavármegve részéről az 190o ik évre meg­választották Wolf Henriket és Grószbauer Ferenezet, póttagokul: Stockinger Jánost és Schiszler Károlyt. fl „Kubinszki“ és „Peesovies“- világ Tolnavármegyében. Irt«: Hódnál■ István (Folytatás.) A háborúság első kitörése 183<-ben történt. Esterházy Károly gróf főispán be­iktatása óriási pompával ekkor ment végbe. Perczel Móricz 2—300 tagból álló lovasban- dériumot toborzott össze s vezetett ez ünnep­ségre, de a mint maga följegyzi: ő volt az oka és előidézője a későbbi háborúságnak. Ekkor történt ugyanis Kossuth Lajos, Wes- seléliyi, a pozsonyi nemes ifjak, a Lovussy- testvérek, Tornuísg és sok mások perbefo- gatása és bobürtünözése. A mély hazafias meggyőződésű főjegyzőt, Sztankovászky Im­rét bántotta a nagy pompa és vigadozás s ügyesen beleszővo beszédébe a történteket, egyenesen megrótta a nagy vendégeskedést: „non conveuit luctibus iste color !“ A kor­mánypártiak rendkívül méltatlankodtak be­szédén, sorba mindenkit felköszöntöttek, csak Sztankovánszkyról, az érdemes főjegyzőről feledkezdtek meg. Perczel Mór azonban már ekkor is rettonthetlen volt a székimondásban, Kapuvárg János gazdag földbirtokos unszo fisára szólni kezdett. Különben is már ré­gebben kereste az alkalmat a kormányhoz szító elemekkel való szakításra. „Szarvánál kell tehát fogni az ökröt és meg Ítéli szegni a kenyeret. Slog is szegtem, meg is fogtam !“ mondja ő maga. Egy rögtönzött kis beszéd­ben lángoló szavakkal dicsérte meg Sztan- kovánszky hazatiságát és bátorságát, mire a vendégek egy része viharos tapssal és éljen­zéssel felelt, mig a „loyalisnk“ elképedve ugráltak fel az asztaltól. Ezzel ki volt adva a jelszó a háborúra. Nemsokára megkezdődött a szervezke­dés megyeszerle. Egy-két évig csak úgy a hamu alatt lappangott a tűz, 1839 April havában azonban már nagy hévvel tört ki a harcz, mely nemcsak a vármegye belbékéjét zavarta meg jó időre, de a mely országszerte is nagy szenzácziót és érdeklődést keltett. T^ECZ^. A jó Isten . . . A jó Isten, ha nekem csak: Lelket adott volna, Mint büszke sas fennszálldosnék: Fel leges magosba. De Teremtőm, nem tudom mért ?: Szivet adott nékem; Meybotlom hát lenn a földön: Minden kicsinységben ! Szegény ember buja — baja — Édes hazám gondja ... Bizony-bizony meg se látnám : Ha csak lelkem volna ! Bodnár István. Egy apró ember* naplójából. Pelyhes állu ifjú legény voltam. Sem nem szép, sem nem ügyes. Különösen a nők körül; pedig de nagyon szerettem volna, ha sóvár pillantásaimat csak egy is megérti azok közül, akik után halálosan epeked:otn, Két hatalmas pártra oszlott Tolnavár­megye. Az ó-konzervativok vezetői: Ga- lanthai Esterházy Károly főispán, üőry Vincze kir kamarás, Dőry Gábor H ód al­ispán, Festetics Rudolf, Sándor, Ernő grófok, Kiss Lajos, Aichelburg gróf, Gál Eduárd, Salamon Elek. Követjelöltjük pedig: Dőry Gábor és Perczel István volt. A liberális párt zászlóvivői: Magyari Kossá Sámuel alispán, Csapó Dániel, Be- zerédj István, Perczel Mór, Sándor, Miklós, Augusz Antal, Tahy Antal s mint alvezé- rek : I'ördős István, Simon Rudolf szolga- birák és Huszár Pál esküdt. Követjelöltjük: Iiezerédj István és Tahy Károly. De a legnagyobb tevékenységet elvi- tázhatatlanul Perczel Mór, a későbbi hires tábornok fejtette ki. Testvérével bejárta az egész vármegyét, különösen saját főszolga­bírói járását, a dombóvárit; tüzelte, lelkesí­tette a kisebb nemességet, a mely a másik párt részéről kemény kisértéseknek volt ki­téve. Különösen Iiezerédj István volt szálka a kormány szemében. Személyére nézve ugyan nagyon kedvelt volt mind a nádor, mind a personális előtt, de nemes hévvel előadott szabadszellemü beszédei már régen szemet szúrtak a kormánynál, ő is odakerült tehát a proskribáltak közé. Az „örök igazság“ bajnoka azonban ahoz nem volt elég forra­dalmi, hogy akár a diétán, akár egyebütt lehetett volna valamit ellene tenni. Különben is a szabad szó elfojtása hütlenségi perek, bebörtönzés által kétélű fegyvernek bizonyult s inkább a kormánynak ártott. Az admi­nisztrátori, vagy királyi biztosi intézmény védőszárnyai alatt megszokottá vált tehát az elszegényedett kis nemesség megvásárlása, etetéssel és itatással való lekenyerezése. Tolnavármegyében is megkezdődött az eszem iszom nemsokára. Akkoriban egy ki­sebb fajta háború nem emésztett fel annyi pénzt, mint a mennyibe ez a pár évig tartó követválasztási háborúság került. Nemcsak a Festeticsek pazarolták rá vagyonuk jó ré­szét, de a tehetősebb nemesek valamennyien érdekelve voltak, 'így Esterházy Károly gróf főispán egymaga 2d ezer forintot adott ] kortes czélokra. A kormypártiak között különösen Feste­tics Rudolf gróf járt elől. Az ő tolnai kas­télya volt főhadiszállása a vezérkarnak, mig a kisebb nemesek a Julia major tiszttartói lakában voltak, hétszámra vendégek. Pecsovics Ferenez (és nem István) előbb Festetics Rudolf gróf, majd később a Sin a uradalom tiszttartója volt itt a nagyon is szives házi gazda. Ő rendezte azokat a hires, országra szóló orgiákat, a melyeknek sem Tolnában, sem máeutt Magyarországon azóta sem volt párjuk. A Julia majorban talán még most is megvan az az óriási bir- kaakol, hol a dorbézoló nemesség pár hónap alatt megette az egész Festetics uradalmat, ha csak egy is rám mosolygott volna azok közül, akikért üdvösségemet is oda adtain volna. De hát a csúnya, alacsony embernek nincs szerencséje, a.nők kinevetik, legfülebb szánakoznak rajta. Hasztalan volt minden erőmegfeszités, hasztalan a legújabb divatu nyakkendő, a szűk és magas sarkú czipő, a magas gallér, a legrikitóbb keztyü, a legóriásibb szegfű. Végre magam is beláttam, hogy a feltűnő öltözködés csak nevetségesebbé tesz, s be­láttam, hogy én a magányosságra, a korcs­mákra, kávéházakra vagyok kárhoztatva. Engem nem szeret és nem is szerethet senki, mert rut és alacsony vagyok. Ebben a szomorú lemondásban tenget­tem nyomorúságos életemet vagy két esz­tendeig. S a bizonyos két esztendő letelése után egy szép tavaszi napon háziasszonyom tudomásomra juttatta, hogy korhely életemet tovább nem tűrheti, keressek más lakást. Elindultam hát más lakást keresni, a mi azonban igen nehezen ment Egyik he­lyen rossz volf az ajtó, a másikon a'padló; ismét másutt sok volt a gyerek, vagy sötét volt a szoba. Hogy ezek az akadályok miért hátráltattak, vagy hogy igazat mondjak, miért tűntek a szemembe, mai napig sem tudom megmagyarázni. Elég az hozzá, hogy nehe­mert nemcsak az étel-ital fogyott itt rette netes mennyiségben, de megéhezett a csizma­szár is s csakúgy' nyelte az ezüst evoes.kö^t. Úgy tartja a hagyomány, hogy minden ebéd végével eltűnt az egész — teríték. Erre a birkaakolra czélozva veti az egy­kori nóta szemükre a kormánypárti neme­seknek : „Csalfa, hunezut, pecsovicsok, Pávatollas komondorok, Oda hires szabadságtok, A birkák közt elittátok !“* Vagy: „Pecsovicsok legyetek, Túrós csuszát egyetek 1“ Igen, mert a házigazdáról a kormánypár­tiakat nemsokára Pecsovicsoknak kezdték csúfolni. Madarász József emlékiratai sze­rint ezt a gúnynevet Huszár Pál esküdt ra­gasztotta reájuk legelőször, a mikor az egy ilyen lakomáról hazatérő Paczolay Gyuri nevű esküdt kollegájának, szégyenelvén, hogy az esküdtféle, kisebb emberek a macskaasz­talnál, vagyis Pecsovics uramnál, a gazda tisztnél esznek és isznak csak, mig a maga­sabb ranguakat maga a gróf látja el — el­keseredetten azt vágta fejéhez: „No te — pecsovics /“ Tolna vármegye múzeumában különben kép is megörökíti ezt a hires lakmározást. Az egyes szereplők állatok alakjában vannak lefestve, de a régi öregek még ma is el tud­ják sorolni: melyik állat kit ábrázol. Ott van a képen Pecsovics uramnak félesége is, hanem biz a festő ecsetje női erényeinek nem nagyon hizelegve örökítette meg ! Természetesen a „pecsovicsok“ sem so­káig maradtak adósok, a liberálisokat nem­sokára „kubinszkiak" nak kezdték — csú­folni. De nem azért ám, mintha vezérük Ku- binszky nevű nemes ember lett volna. Ebben téved Horváth Mihály s azok is, a kik nyomdokain járnak, mert Tolnában Kubinszky nevű nemes család sohasem volt. Itt is Madarász Józefnek van igaza. Magam is .utánajártam e dolognak s Kathy István dunafoldvári ev. ref. lelkész ur, ot­tani nyomozása eredményeként a következő­ket közli velem : „A kubinszki elnevezés egy dunaföld- vári Kubinszki nevű timárlegényről ered. Kubinszki István (keresztnevére különben csak homályosan emlékeznek) Galicziából szakadt Dunaföldvárra, ott ragadt s később meg is házasodott. Inkább együgyű, különös testalkatú, feltűnő piros ábrázata ember volt. Huszár Pál esküdt, később szolgaimé, a liberális párt egyik lelkes kortese, feltű­nően hasonlított ehhez a timárlegényhez s a mikor a kormánypártiakat egy alkalommal erősen kapaczitálta, valaki gúnyosan, kicsiny- lően azt kiáltotta oda neki, az együgyű Ku­* Ágoston István táblai biró közlése. zen tudtam uj lakást találni. De azért végre is találtam. Igaz, hogy az ajtó is, a padló is rossz volt, a szoba sötétsége is túltett minden sötétségen, a gyerekek is iszonyú lármát csaptak, de a lakást mégis „kifogad­tam“. „Kifogadtam“, mert a háziasszonynak olyan gyönyörű leánya volt, a milyet még soha sem láttam. r En, a rút és alacsony legény vakmerő szememet arra a gyönyörű teremtésre mer­tem vetni, akinek termete ezédrus, haja ében, szeme gyémánt, ajka bibor, foga gyöngysor, szóval egy megelevenedett lírai költeményre merészeltem áhítozni. Én, a rút és alacsony legény. Természetesen a korcsmázás abba ma­radt. Mikor csak tehettem, otthon ültem s s az ablakon keresztül lestem a bájos an­gyalt, aki valószínűleg meg is értette szivem szenvedelmét, mert olykor-olykor megtörtént, hogy ablakom felé tekintett és mosolygott. Oh, mily boldog voltam én, a rút és ala­csony legény. Kiszíneztem jövendő boldogsá­gomat, elképzeltem azt, mikor irigylésreméltó férj és büszke családapa leszek. Elképzeltem, mily önelégülten fogom apró termetemen nagy fejemet hordani, mikor a bájos angyallal együtt sétá ok a legnépesebb utczákon. Elképzeltem. És a közel jövő a tervez-

Next

/
Thumbnails
Contents