Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-11 / 10. szám
2 KÖZÉRDEK 1905. márczius 11. városban ebből is kijut bőven. Azonban igazi hálával és a hazafias érzésnek mélységével gondolunk visz- sza arra az időre, midőn Petőfi és társai szabaddá tették a sajtót. Hálával és lelkesedéssel gondolunk vissza arra a szent hevületre, a mely az ő lelkűket eltöltőtte, a mely a mi lelkünket is megillette és meg fogja illetni a jövendő nemzedékét is. Hálával és lelkesedéssel gondolunk vissza az 1848. év márcziusának idusára, í mikor tavasznak nyiltával, a természetnek megújulásával, az ibolya faka- dásával a lélek is megnyilatkozott, a : hazaszeretet tüze erősen fellobogott s a szabadság rügyei is fakadozui kezdtek. És erőt meritünk a nevezetes nap ; emlékéből, növeljük vele hazafias élezésünket, s leghőbb óhajtásunk, hogy i bennünket áraszszon el, és utódainkat is áraszsza el a szent lelkesülés, a haza földjéhez való ragaszkodás, a tevékenységre való kitartó buzgólkodás, de ne csak márcziusnak eme nevezetes napján, hanem mindenkor és minden körülmények között. Kérvény a tisztviselőtelep ügyében. A napokban adta be dr. Éri Márton a tisztviselőtelepet létesíteni szándékozó társai nevében a község elöljáróságához intézett kérvényt, a melyben fel van sorolva mindaz, a | mit lapunk olvasói már ismernek. A mellé- i kelt tervrajz feltünteti, hogy a baktai hegyre felvivő útból kiágazókig a Heidecker-féle tanya mögött benyiló, s a megjelölt irányban baladó általában négy méteres utcza terveztetik, a mely utcza ismét bekapcsolódnék a baktai útba. A baktai ut, mely most átlag szintén nem szélesebb négy méternél, hat méterre i volna kiszélesítendő. A tűzbiztonsági kérdés is tisztázva van, a mennyiben minden épület teljesen kőből emeltetnék, czementlap tetőzetet nyerne, és a telepen 7—8 kút létesittetnék. A kérvény tulajdonképeni tárgya, hogy ! a község elüljárósága a képviselőtestülettel provokáltasson egy olyan határozatot, a melyben kimondassák, hogy bár a szóban levő villatelep nem községi belterület, a község még ezen évben a városháza mögött elvo- í nuló s részben kikövezett utat folytatólag a I baktai hegyre vezető útnak Török Béla szől- lejéig terjedő részét kikövezteti, a világitást, továbbá a szennyvíz levezetését biztosítja, azonfelül a mellékelt rajzon jelzett négy méter szélességű utakat makadamszerüen kikövezteti, a közben levő illemhelyet eltünteti, és a sikátort lehetőleg kiszélesitteti. Ha pedig a képviselőtestület arra az álláspontra helyezkednék, hogy külterületen nem köteles köveztetni és világítani, akkor azt kérik, hogy az építési szabályrendelet figyelembe vétele mellett mondja ki a képviselő-testület, hogy a telepet belterületnek tekintvén, az utczákat megállapítja, kikövezteti, világítással ellátja, a szennyviz levezetéséről gondoskodik és az utczákra szükséges területeket azon árért, a melyért ők azt a tulajdonosoktól megvették, megváltja. Az ügyesen szerkesztett kérvény a következőképen végződik: „A rohamosan fejlődő kor úgy egyeseket, mint testületeket haladásra kényszerít. Folyton azt halljuk hangoztatni, hogy városunkra a fejlődő kor nincs hatással, hogy mi maradiak vagyunk. Nem kérkedünk azzal, hogy kérelmünk teljesítése következtében megvalósítható tisztviselőtelep korszakos alkotásként vinné előbbre városunk fejlődését, de mindenesetre egy lépés volna annak előbbre vitelére. Mert az kétségtelen, hogy Szekszárd fejlődési és szépészeti szempontokból okvetlenül nyerne ezzel. És meg vagyunk győződve, hogy ez csak a kezdet lenne, rövid időn belül az egész Bartina tövében elterülő, gyönyörű kilátással kecsegtető, portól mentes, üde levegőjű oldal kiépülne, s ezzel a község mindmegannyi adóalapot nyerne, másrészt a tűrhetetlen lakás- viszonyokon is segítene.“ Remélhető, hogy a község nem fog elzárkózni e méltányos kérés elől, s mindent meg fog tenni, hogy a telep létesíthető legyen. A kérvény helyesen emeli ki a lakás- viszonyok türhetetlenségét, s mi hozzá toldjuk még azt, hogy a tisztviselők megérdemlik, hogy egy kis méltányossággal legyenek irántuk. A négy méteres utat, a mi nem is annyira ut, mint sikátor, nem tartjuk szerencsés gondolatnak, s ezen csak úgy lehetne segíteni, hogy az utak területét a város vegye meg. Ennyit bizonyára megtehet a város. Mit kapnak a jegyzők?* kiült számunkban tett Ígéretünkhöz híven megkezdettük közlését táblázatos alak* A kimutatások hosszadalmassága miatt csak két járást közölhettünk most, jövő számunkban azonban befejezzük. ban, hogy mit kapnak megyénk jegyzői az 1904 XI. t.-czikkel rendezett uj fizetések következtében. Julius 1-ig számította ki lapunk munkatársa a járandóságokat, mert nem valószínű, hogy előbb visszajőjün a belügyminisztériumtól ezen ügy, mely csak az e hóban tartandó közgyűlésen kerül tárgyalás I alá. Amint betekintünk a kimutatásokba, az örömnek bizonyos neme lopódzik szivünkbe. Látjuk, hogy megyénk jegyzői kara, amely ! úgy értelmiség, mint kötelesség tudás és lelkiismeretesség dolgában minden elfogultság nélkül mondhatjuk az egész ország jegyzői karában első helyen áll, kiemeltetik abból a nyomorúságos és szégyenteljes állapotból jen eddig volt. Különösen az adóügyi jegyzők nyernek sokat a fizetés rendezéssel. | De valóban, gondolkodóba is esik az ember, hogy miért is fizették eme legterhesebb állást viselőket oly nyomorultul. 300—500,—650 frtos fizetésben részesültek eddig, ha 40 évig szolgáltak is, pedig a polgároknak milyen védelme volt éppen ezek kezébe letéve és hány ezer és ezer károsodhatott azért, mert a terhes hivatalt a nevetségesen kevés fizetésért nem végezte esetleg egyik-másik oly lelkiismeretességgel, mint azt viselte volna, ha anyagi helyzete legalább tűrhető lett volna. A jegyző a község érdekeinek védelmezője úgy egyesekkel, mint az állammal szemben. Énnek fontosságát nem igen értették meg községeink polgárai, még mindig 40 frt készpénz fizetéssel és egy pár fejelés csizmával, egy akó bor stb. szerették volna jegyzőjüket sok helyen fizetni. Az olyan tetterős és a jegyzőkért melegen érző szivü főszol- gabiró pedig nem igen volt sok, mint a megboldogult Simontsits Béla, aki vasakarattal, de szigorú igazság érzettel a völgységi járás jegyzőinek javadalmát oly szépen rendezte. De ne menjünk vissza a múltba, élvezzük a jelent, lássuk mit is kapnak a jegyzők. Mielőtt azonban ezt tennénk, kötelességünknek tartjuk egy a jegyzők egyetemét igen érdeklő pontra kitérni Úgy tudjuk, j hogy e jegyzői nyugdij választmány megbi- j zásából néhány jegyző uj nyugdij szabályzat kidolgozásával bízatott meg. Nem ismerjük egész teijedelmében ezen szabályzatot, egyet azonban hallottunk róla, azt, hogy oly irányú intézkedést tartalmaz, hogy mindazok kik fizetésemelésben részesülnek fizessenek ez j emelés után annyiszor 5—5o/o-of, a hány éve j szolgálatban vannak. Ha ezen nyugdij szabályrendelet elfo- j gadást nyerne, az igen sérelmes lenne főként I azokra a jegyzőkre, akik évtizedeket töltöttek terhes állásukban, mostoha viszonyok j között. Az eddigi szabályrendelet szerint j 30°/o előlépési dij fizetendő az uj szabály- j rendelet szerint pedig egy-két jegyző 150 amelyl Nem volt rá föltétlenül szükség, de Domokos úr úgy akarta. Tehát a névünnep előestéjén megnyílt ! a családi ebédlő ajtaja, kigyulladtak a lámpások és nagy sürgés-forgás volt az egész házban. A vendégek érkezését megelőzte a gyerekek és cselédség megajándékozása. Mert azt is úgy akarta Domokos ur, hogy a ház minden alkalmazottjának kijusson az alkalmi ajándék. Nem kell azt gondolni, hogy Domokos urnák igen sok alkalmazottja volt s hogy ezek a személyek valami különös alkalmi ajándékban részesültek. Oh nem. A férfi személyeknek egy csomó szivar, nem épen nagy csomó, de a lehető leghasznavehetetlenebb darabokból összeállított csomó jutott; a női személyeknek pedig két-két darab mandula szappan. A nevelőnek, hogy a cselédségtől némileg megkülömböztessék; de hogy ne igen érezze magát többnek a cselédeknél, a csomó szivar is, meg a mandula szappan is kijárt. Azonkívül vacsorára is meghívták. Tehát a nevelő, a ki nagy termetű, hízásra hajlandó, széles képű, bajusztalan szőke fiatal ember volt, megkapta a csomó szivart és a két mandula szappant. Aztán nagy tisztességtudással átment a gyerekszobába s miután csomagját kibontotta, türelmesen, de nem minden keserűség nélkül várt a vacsorára. Jobban szerette volna sanyarú élelmét a piszkos vendéglőben elkölteni s a szivart is, meg a szappant is oda adni a fölszolgáló piszkos pinczérnek. No de ezt másnap is megtehette. Egyelőre várt és irigyelte a gyerekek jókedvét, a mi a másik szobából áthallatszott. S a mint várt, egyszer csak megnyílt a gyermekszoba ajtaja, és belépett Radnay Domo- kosné őnagysága kezében egy kis csomaggal. Mosolyogva jött, a mi nem illett savanyu arczához. Egészen a nevelő közelébe áll*, és feléje nyújtotta a kis csomagot. — Fogadja szivesen, szólt őnagysága, ez az én ajándékom. De csak akkor bontsa ki, ha otthon lesz. A nevelő fülig pirulva kezet csókolt őnagyságának, de nagy zavarában leejtette a csomagot, s mire fölemelte a nagyságos asszony nem volt a szobában. A fiatal ember még csak most kezdett igazán összezavarodni, szédelegve ült vissza székére, miután a kis csomagot belső zsebébe rejtette. Érezte, hogy valami különös dolog történt, de sehogy sem értette az összefüggést. S mig belső zsebét tapogatta, érkezni kezdtek a vendégek. Azt gondolta magában, hogy a háziak most úgyis el vannak foglalva, fölbontja a csomagot. De hogy valaki munkája közben í meg ne lephesse, az ajándékot addig nem ; vette ki zsebéből, mig a zsineget és a papirt le nem fejtette. Ez elég körülményes munka volt, de nagy nehezen elvégezte. S mikor készen volt, hirtelen kirántotta a kis dobozt, kinyitotta s egy aranylánezos arany órában gyönyörködhetett. Égy nevelőnek ilyen ajándék kétség kivül kitüntető ajándék. C§akhogy az óra mellett volt egy névjegy is, nagyságos Radnay Domomokosné névjegye s a névjegyen néhány sor, a mitől a fiatal ember úgy elpirult, hogy szinte szétcsattant nagy széles arcza. Néhány pillanatig tétovázott, aztán hirtelen zsebre dugta a névjegyet, az arany órát pedig viszacsomagolta a papirosba. Mi kor elkészült vele, nemsokára megjelent az inas, hogy asztalhoz hívja; de a nevelő ur azt üzente a nagyságos asszonynak, hogy hirtelen rosszul lett. Az aranyórát ott hagyta az asztalon, vette halapját és kabátját, aztán elment a piszkos vendéglőbe, s a felszolgáló piszkos pinezért megajándékozta a szivarokkal meg a szappannal. Másnap pedig irt egy levelet a nagyságos asszonynak, bocsánatot bért, hogy nevelői állását megrendült egészége miatt kénytelen elhagyni. Fazekas Endre.
