Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-23 / 51. szám

1905. deczember 23.

3

KÖZÉRDEK

Kosza azonnal doktorért s mig a doktor előkerült, a ténsasszony ezerszer is megkérdezte a kis Jancsit, hogy hol fáj ; de a kis Jancsi egyszer sem válaszolt, hanem sirt-sirt keservesen és rekedten. Nagy sokára megjött az orvos s mikor megnézte a kis Jancsi torkát, szomornan tudomására hozta az aggódó családnak, hogy a gyerek difteri- tiszben van. A ténsasszonyt a hir teljesen lesújtotta. Vékony, szikár alakja egészen meggörbült s úgy szeretett volna zokogni, ha nem lett volna jelen az ura meg a leánya, akik előtt még sohasem mutatkozott gyengének. De azért ki-ki potytyantak könnyei, mikor remegve ölelgette a kis Jancsit és olyan szelíden, olyan lágy, kérő hangon ismételgette :

— Úgy e meggyógyulsz Jancsikám ?

Később, mikor a gyerek igen rosszul volt, fülébe sugdosta, hogy majd hoz ám a Jézuska kardot, dobot, puskát, csákót, trombitát, meg hintalovat is, meg mindent. A papának is arany órát, Ilonkának rózsaszinü selyemruhát, csak a Jancsika meggyógyuljon. Másnap már Nagy uram is hallotta ezeket az Ígéreteket, meg a cseléd is, akinek aranykeresztet ígért a ténsasszony.

És a kis Jancsi nem halt meg. Felgyógyult.

Deczember közepe már elmúlt, mikor a ténsasszony indult a városba. Előtte való napon tiz darab százas bankót kötött a kendőjébe úgy, hogy Nagy uram is láthatta, a bugyellárisba pedig vagy harmincz forintot helyezett el. Kiadta a rendeleteket, mindent elintézett, nehogy a félnap alatt, mig távol lesz, a ház fölforduljon. Még a szánkóról is lekiáltott a cselédnek, hogy vigyázzon a meztelen nyakú tyúkra, ha netalán a szomszédba menne tojni, mint neki rossz szokása.

Aztán elindult. A lovak vígan ügettek, a csengők kedvesen csilingeltek s a szánkó csikorogva siklott odább. A ténsasszony a domb tetejéről még egyszer visszanézett, nem történt-e otthon valami szerencsétlenség, nem csináltak-e tüzet vigyázatlanságból. Es az egész utón csupa rémes gondolatokkal foglalkozott, mert ha ő nincs otthon, bizonyosan baj történik.

A városba érve, tüstént hozzálátott a bevásárláshoz. Megvoltak a szokott boltjai, bár egyik kereskedővel sem volt megelégedve. Az egyik például igen édes szájú, a másiknál nagyon ügyetlen a görbeorru segéd, a harmadiknál lassú a kiszolgálás, a negyediknek a felesége igen kiváncsi; az ötödik azért utálatos, mert mindig azt mondja, hogy : kérem alásan. Viszont a ténsasszony sein volt valami nagy kedvességben a boltosok előtt, mert úgy alkudott, mint a legravaszabb örmény, de hát ezt a hibáját ellensúlyozta azzal, hogy készpénzzel fizetett.

Délre járt az idő, mikor a ténsasszony elvégződött vásárlásaival. A vendéglőbe, ahol szánkója állott, az inasok egymásután hozták a csomagokat. És a szánkó szépen megtelt. Megtelt annyira, hogy kétséges.-é vált, vájjon jut-e még hely a kocsis és a ténsasszony számára. Mikor aztán mindent jól megkötöztek, a ténsasszony kiadta a parancsot a kocsisnak, hogy siessen fogni, mert rájuk esteledik. A város határán kívül a szokny'a ránczaibó! előkeresett egy darab sajtot, meg egy darab kenyeret és megebédelt; közben azokra a szerencsétlenségekre gondolt, melyek otthon az ő távollétében történhetnek, de valósággal nem történtek. Még a meztelen nyakú tyuk sem tojott a szomszédban.

Mert a meztelen nyakú tyuk után kérdezősködött legelőször, mihelyt leszállt a csomagok körül. A családokra csak akkor került sor, mikor megtudta, hogy a disznók is kaptak enniv meghogy a teheneknek sincs semmi bajuk. És a családtagok közül is csak a kis Jancsi részesült, abban a szerencsében, hogy megtudhatta, hogy társalgás történt a Jézuskával, aki megígérte, hogy valami nagyon szép dolgot fog hozni. Ez a kijelentés elég volt arra, hogy az egész család nagy reményekkel nézzen a karácsony elé.

Es a karácsonyest el is érkezett, mint rendesen el szokott érkezni.

Megszólalt a csengetyü és téns Nagy János uram szorongó szívvel vezette gyermekeit abba a szobába, a hol a fényes ajándékok elő fognak tűnni. Már a belépésnél meglepte ugyan, hogy' a fa épen úgy van díszítve, mint az előbbi években szokoit lenni. Volt rajta egy hosszú, különféle szinü papirosból készült láncz, húsz harmincz ostya, amit a kántorék küldtek ajándékba; volt rajta néhány darab ezukor, a mit a helyi ; zsidó árult olcsó pénzért, a tetején lógott egy szent kép, a mely már tizennyolez esztendeje szerepelt. Végül pedig égett a fán vagy tiz-tizenkét gyertya, a melyek tavalyról : maradtak félben.

A gyerekek gyanúsan néztek össze, de szólni egyik sem mert. Kiváltképen azért nem, mivel a ténsasszony nyitotta száját beszédre, mondván, hogy megérkezett a Jézuska, aki a jó gyermekeket elhalmozza mindenféle kedves ajándékkal, de kiköti, hogy a gyermekek ezért jók, szófogadók és háladatosak tartoznak lenni szüleik irányában ; kiköti még azt is, hogy a cselédek is szorgalmasabban lássanak dolgaik után a vett ajándékok fejében. A gyermekek türelmetlenül hallgatták ezt az ünnepi beszédet, de legkényelmetlenebbül esett Nagy János urnák, aki aggódva várta a fejleményeket.

Végre is a ténsasszony bontogatni kezdte a papirosokat és hozzáfogott az ajándékok szétosztásához.

A ténsurnak hozott a Jézuska kétszáz darab portorikó szivart s hogy az aranyóra hiányát se érezze olyan nagyon, kapott még egy fekete házi sapkát. Ilonka kisasszonynak selyemruha helyett egy' egész tuczat fehér vászon-zsebkendő jutott. A kis Katus kapott hat pár fekete harisnyát és ráadásul egy pár piros, harisnyakötőt. A tiz éves Pista szintén hat pár harisnyát és egy sapkát. Végre a kis Jancsi hat pár harisnyát, egy kardot és egy papircsákót. Az ajándékok a tavalyihoz j képest megkétszereződtek, ráadás is jutott;

de a dobot, trombitát, órát, babát, selyein- | ruhát elfeledte a Jézuska.

Legalább úgy mondta a ténsasszony,

I mikor a kis Jancsi keserves sírásra fakadt és követelte mindazokat, amikről a mama j betegsége idején megemlékezett. A nagy sírásra a cseléd csodálkozó arcza is meg- j jelent s a ténsasszony azzal akarta megvigasztalni a kesergő Jancsi gyereket, hogy j lám a Jézuska a Panni cselédről sem feledkezett meg, mert hozott neki két szent képet I az imádságos könyvébe. Hozott volna arany- I j keresztet is, de a Jézuskának elfogyott a pénze.

De bizony a kis Jancsit nem lehetett I megvigasztalni, sőt inkább erősebben fújta, i a mitől kedvet kapott a hat éves Katus is ; | ő is rákezdett. De vesztére, mert a ténsasz- | szony a sarokba tédeltette és hangosan pürölt, ! hogy ilyenek a hálátlan gyermekek; ahely'ett, j hogy örülnének a Jézuska ajándékának, meg j 1 a csillogó karácsonyfának, illetlenül nyafog- [ nak. Ezt már a Pista gyerek sem hallgat- j háttá sirás nélkül. Ilonka kisasszony pedig j elvonult a másik szobába és ott zokogott, hogy neki ebben az életben nem lesz rózsaszinü selyem ruhája és nem mehet el a gaz- dász bálba, a hol bizonyára várja az a szőke bajuszu fiatal ember . . .

A ténsurnak is kedve lett volna egy kis könyezésre, de nem mert . . . Hanem azért mégis megkérdezte a féleségét, hogy miért nem hozott tisztességesebb ajándékokat, hiszen a vagyonból telnék. A ténsasszony pedig haragosan elfordult és átsietett a ruá- j sik szobába, aztán eloltotta a karácsonyfán I pislogó tiz tizenkét gyertyát, mert a jövő \ esztendőben még kitartanak, ha most nem égnek sokáig.

A két karácsonyfa.

Aranytól csillogó Karácsonyfa körül,

Czifra úri gyermek Kényeskedve örül.

Pazar szép dolgoktól Hajlong a fa ága:

Csillogó játékot Annyit raktak rája1

Szalmás paraszt házban Dús az árva gyermek.

Ha egy zöld ágacskát Fagyos rögbe vernek.

Nincs itt semmi pompa:

Két kis ggertya lángja,

S fonott kalács csupán .1: ő boldogsága . . .

*

Int a két ártatlan Ürömét meglelte:

Nem tudom melyiknek Boldogabb a lelke ?

Szirmai Gyula.

Hazafelé.

Irta: Borsos István.

Ács János tizedes csak karácsony szombatján délután kapta meg a három napi szabadságot. Ha a harmadik csillagot meg kapja, talán annak sem örült volna meg jobban. Igaz, hogy nagy a bakánál a sar- zsi, de hát hazamenni mégiS jobb.

Hirtelen becsomagolja nagy vászon tarisznyájába az extra mundért és siet ki a j kaszárnyából. Ott künn a városban csengve- bongva suhannak tova a szánok, fázósan, váll közé húzott nyakkal czammognak a gyalogosok. A fényes kirakatok előtt egész bámész csapatok nézegetik a gazdagon díszített karácsonyfákat.

Mint a szabadjára eresztett rab-madár, úgy jár közöttük. Annak a sok urnák, a ki most is közönyösen megy üzlete után, talán sejtelme sincs arról az édes érzésről, a mely az ő lelkét betölti arra a gondolatra, hogy most mehet hazafelé.

H azafelé ... Az a sokszor megkinzott, meggyötört szív egészen felmelegszik erre a gondolatra. Az a sok elfojtott keserűség, a mi tizenöt hónap alatt felgyülemlett benne, mind szétfoszlik s csak egy érzés marad meg, melyet nem ért, de érzi, hogy jól esik.

A mint megy kemény, ruganyos léptekkel a csikorgó havon, lassanként elmaradoznak mögötte a külváros legszélső házai is. Előtte terül a beláthatatlan hómező, szakadatlan, egyforma fehérségével, melyről kápráztatóan verődnek vissza a lenyugvó nap utolsó sugarai. Az a néhány csenevész, zuz- marás fa, mely ott sinlődik az utszéli homokban, úgy' csillog, mintha a karácsony kedvéért a nap is gyertyákat gyújtott volna rajtok.

Alig néhány száz lépésnyire látja a szánok törését, a mely mutatja az utat hazafelé : ezenkívül nincs egyetlen egy pont sem, mely'en a szem megpihenhetne. Az egyedüli élő rajta kívül az az éhesen károgó varjú, mely lustán repül ott fenn a levegőben.

Sebaj, előre! . . Azon a sivatagon túl ott van a rég látott otthon.

Az egy'ik utszéli fa tövénél egy csapat fogoly didereg s bújik be a hóba vájt lyukakba. Megszánja a szegény párákat s ebből a szánalomból valami beteges vágyakozás támad benne a meleg szoba után. Lelkét nem köti le itt körül semmi s előre repül. Feltűnik előtte a kis fehérre meszelt ház, apró ablakaival, füstölgő kéményével. Az udvaron a gémes kút sudarát csikorogva csóválja a szél. Benn a tűzhelyen lobog a láng, s mellette édesanyja sürög-forog, inig atyja kinn áll a konyha ajtóban s az ég alját nézegetve vissza szól a pipa mellől:

— Aligha zivatar nem lesz.

Ennél a gondolatnál János is önkénytelenül hajtja fel köpönyegje gallérját. Érzi azt a csípős szelet, mely a zivatar első hir- nökeként szalad végig a rónaságon, a porrá- zuzott havat kiméletlenül csapva arczába. Ez fölébreszti álmadozásából s a mint körülnéz, eltűnt előle a kis fehér ház, nem lát-