Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-23 / 51. szám
1905. deczember 23. KÖZÉRDEK 3 hetnők (a káposztásmegyeri bevált rendszer mintájára) a kőrakat és szivattyú- telepet és legalább biztosak lehetnénk, hogy mindig lesz vizünk bőven, annyi. amennyi csak szükséges. Hiszen e folyónak a városhoz eső legközelebbi pontja nincs messzebb 3—4 kilométernél (falán ennyi sincs?!), ami nagy távolságnak tetszhetik ugyan némelyek előtt, de bizonyára vesziteni fog ijesztő látszatából, ha felemlítem, hogy Bécs a közel 100 kilométernyire fekvő Schneeberg és Raxalpe-ről, München a 40 kilométerre fekvő Mangfallthal- ból, Budapest Káposztásmegyerről, Grácz a liosenbergnek több mint másfél órányira fekvő északi részéből és számos — Szekszárdiad sokkal kisebb — német városka, mind, több kilométer távolságból kapja, illetőleg vezeti be vizét és mégis meghozta ezen áldozatot lakossága és saját, jól felfogott érdekében, közegészségügyének előmozdítására. Ezen az alapon kellene tehát tanulmányozni a viz vezeték ügyét, mert CZ a kérdés gyökeres megoldása lenne. A hegyeinkben csörgedező három vékonyka kis forrás komolyan nem jöhet szóba. Én is gondoltam erre, mint a legtermészetesebb és legköny- nyebbnek látszó megoldásra, de meggyőződtem a czéltalanságáról. A nyáron — személyesen — pontos méréseket is eszközöltem szolgáltatási képességük megállapitására és a következő eredményre jutottam: a baktai u. n. „csurgó-kuE (vagy a Béla király-forrás) 22 másodpercz alatt, a bödöi forrás 35 másodpercz alatt, a Remete-forrás pedig csak 44 másodpercz alatt szolgáltat egy-egy liter vizet, vagyis, az első 3927*27, a második 2468 57, a harmadik 1963*635, mindahárom összesen pedig 8359 476 liter vizet ad naponkint (24 óránkint), ami 83*59 hektoliter, vagyis csupán 8-359 köbméternek felel meg. Hogyan aránylik e nevetséges mennyiség a szükségelt 700 köbméterhez? Azonfelül azt is észleltem, hogy szolgáltatási képességük ingadozásoknak van alávetve s ez bizalmatlanná tesz aziránt is, hogy az a nagyobb víztömeg, amit e források nyomán a hegyek mélyében esetleg találnánk, nincs-e vájjon szintén olyfoku ingadozásoknak alávetve, melyek a drága pénzen megépülő gyüjtőtelepet egyszerre csak félig szárazon, a várost pedig szomjasan és porosán hagynák? Ezen eszme életképességében tehát nem bizom. De bárhonnét is, vizet kell teremtenünk és e kérdést többé a napirendről levenni vagy leszorítani hagyni nem szabad! Mert a viz nemcsak a halnak éltető eleme, hanem a kultur- embernek is! Egy szellemes ember valamikor a fogyasztásra kerülő szappan mennyiségét jelelte meg egy ország kultúrájának fokmérőjéül ma már bizonyára azt az összeget jelelné meg, amit a haladás áldozni és barczba vinni kész a maradiságnak a régi, egészségtelen kutakban bujkáló rossz szelleme ellen! Dr. Kramolin Gyula. Ipari és mezőgazdasági üzem. Mezőgnzdasági politikánknak egyik lep - fontosabb pontja a kis existenciák, a füldin Ívelő nép millióinak gazdasági megerősítését véli elérhetni: a széleskörű parczellá- zásbun és telepítésben. Ezt ígéri nekünk a most hatalmon levő kormány uj keletű gazdasági programul jóban : Feladatunknak fogjuk ismerni, hogy a kötött földbirtokon az üzemek olyan módja honosíttassák meg, amely lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági kis existenciák a hazai röghöz köttessenek. E czélra kiválóan alkal más eszközt látunk az állam által megszerzendő földterületek parczellázásában. íme igy a kormány programmjában 1 Hasonló gazdasági politikát követel hazánk valamennyi gazdasági egyesülete, rá van Írva a keresztény és nemzetközi szoczia- lizmus zászlajára egyaránt! Hogy Magyarország mezőgazdasági állam, az bizonyos. Hogy nemzeti és társadalmi életünknek gerinczét a kisgazda-osztály képezi, az is bizonyos. Természetes tehát, hogy a mikor nemzetünket erősnek, vagyonosnak akarjuk látni, a földmivelu nép millióinak gazdasági megerősödéséről kell gondoskodnunk. Ezen czélunkal, ezen gondoskodásunkat akarja szolgálni a széleskörű parczellázásra vonatkozó gazdasági politikánk. Mit akarunk tehát az agrárpolitikában? Az üzemek deczenlralizáczióját! Vagyis mig a szabad verseny elvén felépült ipari és kereskedelmi politika a nemzeti fejlődésnek és vagyonosodásnak teltételeit csak a nagy üzemekben látja megállapítva, addig mezőgazdasági politikánk birtokmegosztással, az üzemek szétdarabolásával véli elérhetni a nemzeti jólétet, az általános boldogságot ! Az iparpolitika czentralizál, — az agrárpolitika deczentralizál! Anélkül, hogy az ipari és kereskedelmi, továbbá a mezőgazdasági üzemek mibenlétének tüzetes megvizsgálásába bocsátkoz nánk, rámutatunk egy-két jelenségre, a mi érdekes és aktuális is abból az alkalomból, hogy országszerte beható vita tárgyát képezi a parczellázás észszerüsége és jogosultsága. Kétségtelen és megdönthetien pozitív tény, hogy az ipar és kereskedelem terén csak a nagyméretű hatalmas vállalatok és üzemelt dolgoznak kellő haszonnal és sikerrel. Csak ilyen nagy üzemekben fejlődhetnek ki az arra termett tehetségek, csak ilyen nagy üzemekben termékenyülnek meg a produktiv szellemi erők. Tőke, anyag és ember egyaránt rendelkezésére állanak a lángész kutató és feltaláló képességeinek. Az ipar és kereskedelem terén tehát a nagy üzemeké a jövő ! Kétségtelen, világos dolog az is, hogy ezek a nagy üzemek felszívták, elnyelték a kis üzemeket. Elkövetkezett pedig ez az állapot a természeti törvények kérlelhetetlen logikájából kifolyólag, mert a kis tőkének gravitáló erőit a gazdasági rendszerben semminemű más ellenirányú erő le nem kötötte. Rámutatok egy pár statisztikai adatra, hogy a dolog világosan álljon előttünk. Németországban 1891 -ben 241 nagy kohóiizem volt, a mi 1895-ben leapadt 230-ra. A hiányzó 11-et elnyelték a többiek! Anélkül azonban, hogy akár a személyzet, akár a termelés mennyiségében valami csökkenés állott volna elő. A termelés ugyanis négy millió tonnáról hat millió tonnára emelkedett! A sörfőzdék száma ugyancsak Németországban ezekben az években 12 ezerről leszállt bét ezerre, mig a termelés 20 millió hektoliterről felemelkedett 40 millió hektoliterre. így állanak a viszonyok Németországban. 1 Hasonlóak Francziaországban és Angliában. Miután igy a népek és nemzetek gazdasági rendszerében a szabad verseny alapján az erők szabadon érvényesíthették hatásaikat — világos, hogy azok alakulásaiban és küzdelmeiben elkövetkezett egy időpont, amikor komoly veszedelem fenyegette az egyensulyu állapot fennmaradását. Az erők ama küzdelmeiből forottak ki a véres munkásharczok, országos sztrájkok — a kartell — a vörös szoczializinrs egészségtelen hajtásai. Hogy állanak a viszonyok a mező- gazdasági iiggekben ? Itt is a nagy üzemeké a jövő ? Közgazdasági íróinknak egy része igenis amellett van, hogy a mezőgazdasági üzemekben is a nagyobb üzemek jövedelmezőbbek, mint a kis üzemek. Kétségtelen, mondják, hogy a modern gazdasági szerszámok, minők a gőzeke, a a kapáló-, vető- és aratógép, a műtrágyázás és öntözés nagy mértékben képesek folrozui a föld termőképességét. De mivel ezeket a modern gazdasági eszközöket csak nagyüzemben lehet érvényesíteni, következik, hogy itt is csak a nagy üzemeké a jövő. Az az egyszerű parasztember faekéjével csak megturja földet, akár a jam gumót ültető vadember botja. A vetőmagot kézzel hinti el, az istállótrágyát észszerütlenül alkalmazza. x Ezeket az ellenvetéseket biz a kellő értékre kell leszállítanunk, bogy a kérdésben dönthessünk. A nagy gazdasági üzemekben használt gépek, mint a vető-és aratógépek, a gőzeke, a hidraulikus borsajtók, gőzcséplőgépek nem feltétlenül a termőképesség nagyobbitására rendelvék. A modern technikai tudományoknak ezen alkotásait a nagytermelő csak azért volt kénytelen szolgálataiba szegődtetni, mert nagy területeit sem kézi erővel, sem kisebb munkabírású eszközökkel megmivelni, termesztvényeit feldolgozni nem lett volna képes. A ki forgolódott egy kicsit a füld- mivelő nép között, meggyőződhetett arról, hogy ezek a kis emberek igenis behatóbb, lelkiismeretesebb talajmüvelést végeznek, mint a nagy üzemben álló uradalmak. A faeke ma már kulturhistóriai fogalom! Ilyent a mi kis embereink nem ismernek! Ellenben ismernek számos gépet és eszközt, vasekéket, vasfogasolókat, jószer- kezetü borsajtókat, van minden három gazdának ma már egy szőlődarálója, holott ezelőtt tiz évvel széliében, hosszában csak tiporták a csemegét, vanminden második gazdának egy permetezőkannája egy szénkénegező gépje, minden kisgazdának egy jószerkezetü szőlőollója, minden ötödik gazdára esik egy gabonarosta, egy-egy trieur, egy jó szecskavágógép stb. stb. Vetőgépet nem használ a kisgazda, de nem is fog ! Ugyanazon munkálatokat a kezével pontosan és gyorsan végezi! De semmi esetre sem túrja a földet, mint a vadember botja. Ültet e ma már a kisgazda szőlőt rigo- Iirozás nélkül? Nem! A késő őszi napokat, amikor a dolog fogytán van, az enyhébb téli napokat erre használja fel. Műtrágyát se basznál az igaz, de annál több mennyiségű istállótrágyát hord ki a földjeire. Csak a kisgazda ismeri és ismerheti földjeinek minden egyes részét, azon a legnagyobb szorgalommal és lelkiismeretességgel munkálkodik, mert még a pihenő óráit is arra használja fel, hogy a földjein egy kicsit szétnézzen. A kisdazdának mezőgazdasági munka- képességét lebecsülnünk tehát nem szabad! S nem szabad a nagy üzemben mutatkozó látszólagos előnyöket felhasználnunk arra, hogy azzal a kis üzemnek megrontására siessünk 1 Vagy nem a kisbirtokosok üzeme tette-e a földmivelésben a legnagyobb haladást? Nem kell másra hivatkoznom, hogy az annyira fontos gazdasági ágnak, mint a komló termelésnek 41 '5°/0 a kisbirtokon található, mig 30'50/0 van csak uradalmi kezelésben. Vagy nem a kisbirtokosok voltak e az elsők, akik igyekeztek mezőgazdasági termelésünket az egyoldalúság alól felszabadítani ? Felkarolván egyes mezőgazdasági ágakat, melyekkel a nagy üzemek vesződni nem akartak, milyenek a kender, a len, a gyógynövények termelése. Vagy nem mutatják-e számbeli adatok, hogy ma a nagybirtok tiszta jövedelme kát.
