Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-09 / 49. szám

KÖZÉRDEK 5 1905. deczember 9. kor. haszonbérért Szerződésileg kikötendőnek tartja azonban, hogy bérlő a köztisztaság, közegészség és küzerkölcsiség követelményei nek, a bérlettől kártérítés nélküli elmozdítás terhe mellett, eleget tenni köteles. Orffy Lajos, Tóth Károly, aki a vendéglő tisztátalanságát a rendőrkapitány figyelmébe ajánlja és dr. Komáromi) Gyula, a ki a főlépcső szőnyeggel bevonásának kötelezett­ségét kéri kimondani, felszólalása után a képviselőtestület a „Szekszárd Szállót11 Tóth Gyulának adja bérbe. 4. A polgári iskolánál 3 ösztöndíj ala­pítvány létesült és pedig az Amizoni Károly féle 1000 koronás, a Bezerédj István féie 1200 koronás és a népnevelési 230 koronás. Ezeknek az alapítványoknak a községi isko­laszék és képviselőtestület által megállapított alapitó okleveleit a vallás- és közoktatásügyi miniszter pótlás végett visszaküldte, kijelent­vén, hogy csak ezen pótlás után hajlandó azokat jóváhagyni. A képviselőtestület a rendelet kívánalmainak megfelelően kimondta, hogy az alapítványokat a fent kitett vagyon- állagokban átvette, azokat vagyoni felelősség mellett kezeli s az alapitó levelek rendelke­zéseinek mindenkor eleget tesz. 5. Az újvárosi állandó menedékház el­helyezése tekintntében a tanács azt javasolja, hogy a város ennek czéljaira megfelelő épü letet emeljen. Egyik menedékház elhelyezése sem tö­kéletes, de valamennyi között különösen az újvárosi az, a mely legkevésbbé felel meg a czélnak, pedig itt az épités annál könnyeb­ben vihető keresztül, mert itt a város meg felelő telekkel rendelkezik. A képviselőtes­tület a Fejős Károly mérnök által készített tervet és a 11015 kor. 22 fillér építési költ­séggel előirányzott költségvetést elfogagta. 6. A kövezetvám kérelmezése siisgős és el halaszthatatlan feladatot képez, mert ennek engedélyezésétől függ az utczák kö­vezése miután a városi pénztár ezt a nagy terhet másként meg nem birná A kérvény felszereléséhez műszaki munkák szükségesek, de mert a városi mérnöki állás betöltését, a dolog sürgősségénél fogva, megvárni nem lehet, magán mérnököt kell ezek megkészi- tésével megbizni. Ezt a megbízást a tanács árlejtés utján javasolja kiadni s ezért a kép­viselőtestület az árlejtési feltételeknek szak­értők közbejötté melletti megszerkesztésével a polgármestert bízta meg. 7., 8., 9. A szervezési, — a vásárrend- tai’tási — és a csendháboritás eltiltásáról szóló szabályrendelet Boda Vilmos indítvá­nyára a napirendről levétetett, s Boda Vil mos elnöklete alatt Orffy Lajos, dr. Leo­pold Kornél, Kiss Károly, Nagy János, Székely József és dr. Szászy Endre tagok­ból álló bizottságnak adatott ki. A bizottság által átvizsgált tervezeteket a képviselőtestü­let nyomdai utón sokszorosítani s minden képviselőtestületi tagnak megküldeni hatá­rozta, hogy mindenkinek módjában legyen tanulmányozni s észrevételeit a közelebbi közgyűlésen megtenni. 10. A községi iskolaszék megbízatása lejárván, annak újjáalakítása vált szükségessé. A képviselőtestület az iskolaszék tagjainak számát az eddigi 10 tag helyett 16-ban álla­pította meg s tagokká megválasztotta Boda Vilmost, dr. Pirnitzer Bélát, Kiss Károlyt, Ujj Jánost, Nagy Györgyöt, dr. Hirling Ádámot, László Lajost, Föglein Mártont, Mehrwerth Ferenczet, Takler Ferenczet, . dr. Beöthy Károlyt, Stockinger Jánost, Goldberger J. Mórt, dr. Török Ottót, Schneider Jánost és Bodnár Istvánt. 11. A tűzi pénztár 1904. évi számadá­sát 3189 kor. 12 fill, bevételi előírással, ugyanennyi bevétellel, 102 kor. 11 fill, ki adással s e szerint mutatkozó 3087 kor. pénztári maradványnyal a képviselőtestület elfogadta s számadóknak a felmentvényt megadta. 12. A választás alá nem eső (virilis) városi képviselők 1906. évi névjegyzékének kiigazítására a törvény által rendelt küldött­ség tagjaivá a képviselőtestület megválasz­totta Fejős Károly, Nagy János és Székely József képviselőtestületi tagokat. 13. A fogyasztási adó leirás iránti kér­vények fölött a képviselőtestület következő- kép határozott. Dr. Morvay Istvánnak 40, Tornocki János Hanák sióagárdi lakosnak 10, Schubert Jánosnak 12, Huszár József nek 3, özv. Simon Jánosnénak 13, özv. Nilsner Pélnénák 12 kor. fogyasztási adó tartozását leírta. 14. Az illetőségi ügyek tárgyalása során a képviselőtestület Babies Sándorné, Steinin- ger Józsefné, Szauer Imre, özv. Blahó Emil Jánosné és Deák Ferencz illetőségét meg­tagadta. 15. A városi pénzek elhelyezésére a képviselőtestület névszerinti szavazással a Szekszárdi takarékpénztárt és a Tolnamegyei takarék és hitelbankot jelölte ki. A szava­zásnál igennel szavazott 78, szavazati jogá­val nem élt (mint érdekelt) 11 képviselő; nemmel senki sem szavazott. 16. A város a tanács javaslatára rendes tagul belépett a Magyar szőlősgazdák orszá­gos egyesületébe, amely egyesület a szőlőter­melés, szőlő- és borértékesités előmozdítását tűzte ki czélul s czéljának elérésére, az e tárgynál felszólalt Tóth Károly előadása sze­rint, eddig is már számottevő, eredményes munkásságot fejtett ki. Bizottsági Ülés. A városi szabályren­deletek átvizsgálására a képviselőtestület folyó hó 2-án tartott ülésén kiküldött bizott­ság f. hó 6-án délután kezdette meg Boda Vilmos elnöklete alatt a szabályrendeletek vizsgálását. Az ülésen részt vettek az el­nökön kívül: Orffy Lajos, dr. Szászy Endre, dr. Leopold Kornél, Székely József és Nagy János bizottsági tagok; a tanács részéről a bizottság által, netán kivánt felvilágosítások megadása végett, dr. Hirling Ádám polgár- mester, ,tanúsíts Károly főjegyző és Molnár Lajos rendőrkapitány. A bizottság 2—6 óráig volt együtt s ez idő alatt a szervezési szabály- rendelet tervezetet vizsgálta át s azt némi módosítással el is fogadta. A másik két szabályrendelet tárgyalását az idő előhaladott- ságára való tekintettel máskorra hagyták. Kérelem! A szegény szűkölködő minden időben, de különösen, a téli időszakban leginkább reászorul a jóemberek könyörületére. Azon emberbaráti szeretet, mely min­denkor készszéggel meghozta az áldozatot a szegény nélkülözők nyomorának enyhíté­sére, arra készteti a szekszárdi népkonyhát, hogy az idén is megkezdje a felebaráti sze­retet gyakorlását, mely egyedüli és legne­mesebb hivatása. Száz és száz éhező, nyomorgó ember­társaink nevében tehát bizalommal fordulunk a jószivü emberbarátokhoz és kérjük őket, hogy a szekszárdi népkonyhától ezúttal se vonják meg szives támogatásukat és áldozat- készséggel hozzák meg könyöradományaikat. A szekszárdi népkonyha hálás köszö­nettel fogad el könyöradományokat úgy kész­pénzben, mint élelmiczikkekben. A kegyes pénzadományokat kérem egye­nesen nevemre Szekszárdim küldeni. A ke­gyesen adott élelmicziklceket pedig kérem a népkonyhához juttatni. (Szekszárd, Sétpatak utcza 1113. sz., róm. kath. óvoda.) Ez utóbbi adományokat kérem csak néhány sor­ban nyi t levelezőlapon velem tudatni. Szekszárd, 1905. évi deczember havában. Hazafiui üdvözlettel: Bezerédj Pál HITIEK. — Főispánunk felmentése. Távozó fő­ispánunknak saját kérelmére történt felmen­tését a hivatalos lap deczember 8-iki száma következőleg közli : Magyar belügyminiszterem előterjeszté­sére Széchenyi Sándor grófot, Tolnavár­megye főispánját ezen állásától saját kérel­mére felmentem. * Kelt Bécsben, 1905. évi okt. hó 30 án. Ferencz József s k. Kristóffy József s. k. Széchenyi Sándor gróf v. b. t. t., Tolnavát megye főispánjának, ezen állástól saját kérelmére való felmentése alkalmából, kiváló szolgálatai elismeréséül, a Ferencz József-rend nagykeresztjét adományozta a király. — Kereskedelmi tanácsos, ő Felsége a király Mehrwerth Ferencz szekszárdi elő­kelő kereskedő, kereskedelmi törvényszéki ülnöknek a kereskedelmi tanácsosi czimet díjmentesen adományozta. — Igazán őszintén örülünk e derék és érdemes kereskedő meg­érdemelt kitüntetésén. A vármegyei központi választmány e hó 11-én ülést tart, melyen az országgyű­lési képviselő választók 1906-ik évre érvé­nyes névjegyzékét véglegesen megállapítják. Kitüntetéssel tett szigorlat. Beöthy László, Beöthy Károly szekszárdi ügyvéd fia, a múlt héten kitüntetéssel tette le a jogtudományi első szigorlatot a kolozsvári egyetemen. — Köszönetnyilvánítás. Az egyesült szekszárd-tolnamegyei nőegylet a közösen rendezett tea-estélyek jövedelméből a veze­tésem alatt álló r. kath. ovoda javára 188 kor 76 fillért jutatott, mely adományért a válsztmány nevében ezúton hálás köszöne- temet fejezem ki. üöry Pálné elnök. — Esküvő. Alsódraskóczi Morvay László vármegyei árvaszéki nyilvántartó e hó 5-én tartotta esküvőjét özv. Morvay Istvánná úrnővel. — Felolvasás. A soproni ev. ifjúsági egyesület m. hó 26-án tartott ünnepélyén földink Koritsánszky Ottó négy sikerült költeményt olvasott fel. Ezek czime: Vallo­más, Tólivasárnap, Szülőföldemen, Deczem­ber végén. A derék fiatal Írót — ki lapunk nak is munkatársa, zajos tapssal jutalmazta az ünuepségen megjelent nagyszámú közönség. — A r. kath ovoda karácsonyfa ün­nepélye. A szekszárdi r. kath. ovoda a szo­kásos évi karácsonyfa ünnepélyét f. hó 23-án, délután fél 4 órakor, saját helyiségeiben fogja megtartani, mely ünnepélyre a t. szülőket és az érdeklődő közönségét tiszteletté} meghívja a választmány nevében Döry Pálné elnök. — A szekszárdi kerületi betegsegélyzö pénztár azon alkalommal, hogy Szekszárd rendezett tanácsú város lett s igy az I. fokú iparhatóság teendőit a központi járás főszolga- birája helyett a törvény értelmében a városi tanács fogja végezni, kérte a kereskedelem­ügyi minisztert, hogy engedje meg, hogy az I.-foku iparhatóság továbbra is a főszolgabiró maradhasson. A miniszter azonban elutasította a kérelmet azzal, hogy a törvény értelme szerint a hol a pénztár székel, ott az az I. fokú iparhatóság illetékes a betegsegélyzö pénztár ügyeiben is eljárni, amelyik a szék­helyre illetékes s mivel a pénztár Szekszár- don székel, erre a székhelyre a városi tanács illetékes, minélfogva a központi járás fő- szolgabiráját az I. fokú iparhatósági teendők alul felmenteni kellett. — Körorvos választás. A teveli ürese­désben volt körorvosi állásra dr. Griinvald Elek volt váraljai bányaorvost választották meg. — Artézi kút. Addig készülődik váro­sunk az ártézi kút fúrásával, mig magán- vállalkozó megelőzi. Úgy értesülünk, hogy dr. Szászy Endre és társai ártézi kutat szándékoznak furatni a vasúton túl. Óhajtjuk, hogy siker koronába derék vállalkozásukat. A szekszárd hátai ármentesitő társu­latnál teljes erővel megkezdődött a „téli munka“, a hátai töltések felmagasitása és a múlt nyári zivatarok által teljesen eliszapolt csatornák kiásása. Minthogy 100 ember talál a társulatnál földmunkával egészen tisztessé­ges keresetet és ugyanannyi család nem kénytelen kivándorolni a téli kenyér hiánya folytán. Egy erős kubikos még e rövid téli napokban is megkereshet 2—2 K. 40 fillért! — Állami kedvezmény egy szeszgyárnak. A m. kir. földművelésügyi miniszter, a m. kir. pénzügyi miniszterrel egyetértőleg özv. Daróczy Tamásné szül. Szeniczey Stefániá­nak, Paks község határában levő mezőgaz­dasági szeszgyára részére az 1890. XLIX. t.-czikkben biztosított állami kedvezményeket megadta.

Next

/
Thumbnails
Contents