Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-25 / 47. szám
47. szám Szombat, 1905. november 25 Szekszárd, I. évfolyam. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M KIR SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Széchcnyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenji-utcza 1055. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELiŐ FIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, lia az előfizetést egész évre előre beküldik : 3 kor. Szerkesztőségünknek örömnapja van. Közeledünk egy éves pályafutásunk vége felé; közönségünk jóakarata, hogy úgy mondjuk, szeretete kisért eddigi utunkon, most e szeretet mellé nem remélt kitüntetéshez jutottunk. Méltóságos Bezerédj Pál ur, az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott a következő' sorokat intézte lapunk szerkesztőjéhez : Szekszárd, 1905 november 2b. Igen tisztelt Bodnár ur! Miután egyrészt eddig is szives volt behatóan foglalkozni az intézel ügyeivel, másrészt pedig egy előkelő helyi lapra nagy szükségünk volna azon czélból, hogy abban megjelenjen mindaz, mii a közönséggel közölni szükségesnek tartunk, nagyon köszönném, ha szives volna lapjában megemlíteni, hogy jövőre a »Közérdek« fog első sorban foglalkozni a selyemtenyésztési felügyelőség ügyeivel és igy a »Közérdek « tekintendő ezentúl a selyemtenyész- tési felügyelőség hivatalos lapjának. Kérésemet isméiéivé maradok szives üdvözlettel tisztelője Bezerédj Pál. Hálás szivvel fogadjuk e kitüntetést, büszkék vagyunk reá. Jönne bárkitől, nem lenne nekünk olyan becses, mint igy, mert tudjuk kitől jön. A munka embere ir nekünk, szerény munkásoknak, ez tehát megbecsülése nemcsak a munkának, de annak a programnak js, amelyet magunk elé tűztünk. »Büszkeségünk, a világszerte hires selyemlengésztés maga megérdemelne egy külön lapot.« Ezt irtuk az év elején. 8 hogy ne lenne most a mi örömünk nagy, amikor a selyemtenyésztési ügy lelkes apostola a mi bizonyára csekély tudásunkat, de a jó ügynek használni vágyó erős akaratunkat hívja el az ő nemes törekvései tolmácsául ?! Szivvel és lélekkel ajánljuk fel tehát a mi becsületes, minden érdek nélkül való szolgálatunkat a szent, hazafias ügynek s mély hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azért, hogy: »megmérettünk« s ily fontos országos és hazafias ügy szolgálatára — »méltónak Ítéltettünk.« A »Közérdek« szerkesztősége. A polgári osztály. Szekszárd rendezett tanácsú város polgármestere székfoglaló beszédében úgy nyilatkozott, hogy egyrészt a város j anyagi gyarapodását, másrészt szellemi fejlődését fogja leginkább szivén viselni. Annak idején megemlékeztünk arról, hogy nem tudjuk biztosan, mit gondol a polgármester ur a kulturális fejlesztésről s megemlítettük azt is, hogy az egyedüli lehetséges kulturális fejlesztést a polgári osztály értelmi színvonalának emelésében látjuk. Minden város igazi eró'ssége az értelmes és független polgárság. A polgárságon természetesen nem a parasztságot értjük első sorban, hanem az iparos és kereskedő osztályt. A történelmi fejlődés is azt bizonyítja, hogy ott fejlődött ki igazi városi élet, a hol a polgári osztály jelentó's szerepet játszik, ott virágzik leginkább a kultúra, a hol vagyonos és értelmes polgárság lakik. A hivatalnok száma aránylag mindenütt csekély s ha szellemi tekintetben felül is múlják mások r "-'éhségét, anyagilag a legritkább esetekben függet’enek és sokszor nem is érdeklődnek a város érdekei iránt, mert ott tartózkodásuk ideigTÁRCZA. Egy hazátlan apostolnak. Alacsony kis házban, szegénynek születlem, Anyám varrogatva virrasztóit felettem. Kenyerünket nehéz munkával szereztük, De azért jó ízűn, s panasztalan ettük. Olyan szót soha sem hallott a mi házunk : H°git a ki gazdagabb, rosszabb volna nálunk. Alacsony kis házban, szegénynek születtem, Földünk sem igen volt több,egy kapanyom sem Kis telkünkön kiviil, e haza földjébül, De nem róttuk ezt föl a hazának vétkül. Magyar vagyok, — ez volt első szó a számon, S a hazaszeretet első imádságom ! Alacsony kis házban, szegénynek születtem. De a bölcsődal már zsoltár volt felettem. S templommá avatta alacsony kis házunk Esteli, reggeli édes imádságunk. Mindig a jó Isten volt a mi oltalmunk, Örömünk a jóban, bajban bizodalmunk. Alacsony kis házban, szegénynek születtem, S ott nevekedtem föl emberszeretetben. Kern is a szegénység, saját törpesége Tesz valakit rosszá, s szive üressége. Ki lelkét, hazáját áruba bocsátja : Annak nem a kenyér, — más a nyavalyája! SZABOLCSKA MIHÁLY. A bosszú. Az öreg Matyej juhpásztor pálinkás hangon szólt a készülődő keresztfiához. „Ne menj el Ondrej fiam, hideg van nagyon odakünn, rád szakad az éjszaka nemsokára, meg tudod-e tizenhármán ültünk az asztalnál, az meg, Jézus segits, soh’se szokott jól végződni. Maradj nálam az éjszakára, majd csinál az asszony valahol egy kis helyet !u Köszönöm keresztapám, de el kell mennem még ma. Ha most elindulok nyolez órára elérek Lehotára és ha nem fog havazni, nem lesz semmi baj. Tudja keresztapám, el kell vinnem a jegykendőt, holnap lesz a kézfogóm, meg aztán megígértem a Hanká- nak, hogy ma este még ott leszek vacsorára! S hiába tartóztatták a többiek is, a legény nehézkes léptekkel bár, elindult a keményre fagyott országúton. Égyideig, inig a pálinka kipárolgott belőle, csak nehezen tudo'.t előre haladni, de később mind nagyobb és nagyobb tért hagyott a háta mögött. A lenyugvó nap sugarat vérvörösre festették a befagyott hegyi patak ezüstös tükrét, mikor befordult a lehotai erdőbe. A ledőlt fenyőfákkal, s hóval borított utón már sokkal nehezebben haladhatott, úgy, hogy mikor az erdő közepére ért, tel jesen rásötétedett. De hát rég ösmerős volt I az erdőben, egyideig tehát csak ment-ment, végre azonban bosszantani kezdte az, hogy még mindég nem ért ki a tisztásra, holott már ilyen tájban máskor otthon szokott lenni. Eközben még a hó is kezdett stirü pelybekben hullni, a mi bizony nem volt Ínyére a legénynek. Egyszerre csak a távolból kísérteties üvöltő hangok ütötték meg a fülét, a mitől minden csepp vér a lábába szállt. Ismerte ő már ezt a hangot, hallotta is sokszor, de csak messziről. Sietésre késztette hát zsibbadó lábait, hisz már csak ki kellett érni az erdőből. S csakugyan alig tett még néhány lépést, látta, hogy a fák elkezdenek gyérülni s végre teljesen elmaradtak. Kiérve a tisztásra, nem tudta magát sehogysem tájékozni. Ha voltak is a közelben falvak, nem láthatta őket az áthatolhatatlan sötétségtől. Bizonytalanul indult hát egyenesen. A csípős északi szél a szemébe szórta a havat s lábait mindjobban hatalmába kerítette a zsibbadás. Úgy szeretett volna leülni, pihenni, de tudta, hogy akkor nem kel fel többé. Már már majdnem kidült, a mikor messze halvány világosságot vett észre. Uj erőt öntött az zsibbadt lábaiba s megkétszeresedett gyorsasággal sietett előre. Nemsokára el is érte a kis házat, de bizony nem tudta, hogy milyen faluban van. Odavánszorgott hát az ablakhoz és meg-
