Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-14 / 41. szám

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. ILvdlegrjelenilr rcLÍxj.d_erx szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyl-ntcza 140. szám. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Hirdetésbk legjutányosabb számítással, díjszabás szeriut. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdin. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 10S5. szám. Ide küldeudők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐFizHTés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. SO fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 9 kor. Város rendezés. Szekszárd város képviselő' testü­leté, folyó hó 10-én hozott ama hatá­rozatával, amellyel a Kaszinó által most épitett bazár előtti térnek 8000 koronát meghaladó költséggel leendó' kiaszfaltozását mondotta ki, kétségtelen jelét adta a haladás, a város szépitése iránt való kiváló érzékének. Mi akik lapunk rövid fennállása óta minden alkalmat megragadunk, hogy a város fejlődését, modern intéz­ményekkel való gazdagodását mindun­talan szóvá tegyük, sürgessük s tőlünk telhetőleg elősegítsük, örömmel üdvö­zöljük ezt a határozatot már csak azért is, mert azt olvassuk ki belőle, hogy 1 Szekszárd város a rendezett tanács életbe léptetésével csakugyan lelépett a nagyközségi rendszer szűk, gyalog­ösvényéről s reálépett a városias hala­dás szélesebb, de itt még nem valami nagyon kitaposott országiitjára. Helyes, egy fejlődni akaró város­nak legyen mindenre pénze, akár ha kulturális czélokért, kell áldoznia, akár ha a város egészségügyi, vagy látszó­lag kamatot nem igen hozó külső csino- sodásáról van szó. Ki tagadhatná, hogy a város által főgimnáziumunkra áldozott, évi 10 ezer korona nem hozza meg busás kama­tát? Első pillanatra úgy látszik csaku­gyan, mintha a gyerekeit ott nem iskoláztató polgárság csupán csak az urak gyerekeiért hozná meg évente nem tudom hány perczentre rugó anyagi áldozatát. De hát nem az ó's- termeló' közönségé lesz e elsősorban az a tekintélyes összeg, amely az itt tanuló ifjúság után városunkba özön- lik? A kosztadók nem igen rakják élére a garast, sőt az élelmi szerek drágasága folytán majdnem ráfizetnek diákjaikra, igy a haszon bizony csak a termelőké, iparosoké és a keres- kedőké. Hallottunk már érvelést s éppen a régi községi rendszer érája alatt, hogy hát például a Ferencz kórház is mit használ a városnak ? Hát az a pár száz ezer korona semmi, ami on­nan forgalomba kerül ? Óh bárcsak lenne katonánk, .vasúti gócz pontunk, még számosabb kultur intézményünk s érettük talán sokkal több adóssá­gunk, nem lenne az baj ! Még annak a látszólag fényűzés számba menő, szükségesnél szélesebb asz­falt járónak is meglesz majd, hanem is a közvetlen, de közvetett haszna, arra terelvén a forgalom jó részét, növeli az üzletek forgalmát s ezzel adózási képességét. De bár igy áll a dolog s szava­zatunkkal mi is a legnagyobb öröm­mel támogattuk a járda létesítésének ügyét, éppen városunk tovább fejlő­désének érdekében szükségesnek talál­juk, hogy ezzel a határozattal kapcso- [ latban bizonyos dolgokra is felhívjuk j a vezető elemek figyelmét. Nem vagyuuk ugyanis feltérien barátjai az ily, hogy úgy mondjuk ötletszerű elhatározásoknak. A hala­dást magát, a haladás iránt való szere- tefet bizonyos rendszer jármába kell beleszoktatnunk, vagyis a fejlődésnek rendszer szerint, előre megállapított, czéltudatos terv szerint kell történnie. Nem elég tehát a kaszinó előtti járó ügyet ad hoc határozattal elin­tézni, szerettük volna, ha a tisztelt városi tanács ezzel kapcsolatban a más felé vezető járdákra nézve is kész tervvel állott volna elő. így vagyunk a többi megoldatlan kérdésekkel is, mint az utczakövezés, csatornázás kövezetvám, helypénzszedési jog megváltása, pia­TARCZA. Egy dalról. Egy édes dallal tartozom neked, Szivembe hordom éppen húsz éve, Készen egészen, sokszor úgy érzem : Le kell csak írni, tudom bélévé . . . Veszem a tollat, elkezdem százszor, De szivem, lelkem kéne kiírni — óh, várj hál édes, még vagy húsz évig, Csók közt, lassan, míg el tudom — sírni . . . BODNÁR ISTVÁN. Bandi bojtár. A Barkóczy ezer holdas szántójának ugarba maradt fele részén legeltet az öreg bojtár, Bujtor András. A homokos föld kellő közepén egy domb van, a melyet a jó nyíri atyafiak előszeretettel begynek neveznek és régi időktől fogva „Méneslátóhegy“ néven ismerik. Valamikor régen, a mikor a magya­roknak sok volt az őrizni való marhájuk, a pásztorok ezen a dombon tanyáztak, a mely egyidejűleg Őrálló hely is volt, mert innen Szabolcsnak tényleg jó részét be lehet látni. A hosszú jelző kürtökkel aztán még kellő időben tudtak jelt adni jó Gyula vezér maradékainak, a kik vezérük után azt a helyet Gyulaházának is elnevezték. A honfoglaló ősök maradékai készsé­gesen fogadták később maguk közé Szvatop- luk ivadékait is, de a kik aztán időjártával minden állami iskola beavatkozása nélkül is oly szépen megmagyarosodtak, hogy most már ember legyen, a ki kitudná válogatni őket. Nem is maradt meg a régi szokásokból semmi más, minthogy a Méneslátóhegy vidéke legalkalmasabb legelőnek. De persze, a mi­dőn a tagosításkor a hegy s annak környéke a Barkóczy uradalom egyrészévé vált, a többi embereknek másfelé kellett legelőt keresni, a mi azonban a Nyíren nagy fejtörést nem okozott, lévén még abban az időben veszet­tül sok hely csak legeltetésre alkalmas. így hát az öreg Búj tor egymaga legel­tette a sok százra menő szép magyar juhokat. A forró napon ott áll most is az öreg bojtár, kampós botjára támaszkodva mozdu­latlanul, mint egy szobor. Széles karimáju kalapja beárnyékolja szürke fejét, hatalmas két bajusza erősen kikenve mered két oldalra. Szájában ott az elválhatatlan pipa, a mely­ben pedig talán tegnap óta nem volt dohány, de hát legbiztosabb igy. Szájában el nem veszti. Arczczal a juhok felé van fordulva, a melyek erősen közelednek a tilos részhez. A kis kutya ott fekszik lábánál, kilógó nyelvvel és látszik, hogy a juhok készülendő kihágását ő is észrevette és szinte csodálko­zik, hogy az öreg még sem int neki, hogy a gyapjasokat a korlátok közé szorítsa. Majdnem mintha ráakarna kiáltani az öregre, hogy ne álmodozz gazdám, hisz a tekintélyed ellen akarnak véteni! Nagy köröket irva le a levegőbe, egy sas ereszkedik le a közeli kutgémre; előbb pislantás nélkül néz a forrón sütő napra, azután rátekint a mozdulatlanul álló emberre s mintha gondolkoznék, hogy vájjon a leg­nagyobb ragadozók e mozdulatlanul álló egyike él-e, vagy pedig egy ijesztésül kitö­mött bábu ? Aztán, midőn hiába várta, hogy az megmozduljon, letekint a kútba, a hol a homok a nagy szárazságban egy korty vizet sem bocsájtott már fel. A napsugár ólomsulylyal nehezedik mindenre, a mi él, mig egy szellő végig suhan a síkságon, órák telnek el, csend van mindenfelé, még a tücsök is hallgat, alig-alig eresztve meg egy hangot s mintha az is panasz volna a perzselő forróság ellen. Egyszerre a kutgémen álló s még tol­lászkodni is restelkedő sas a falu felé tekint, meglebbenti szárnyát s a levegőbe emelke­dik. — A mint nagyokat kering a levegő­ben, árnyéka éppen a juhok körül forog, a melyek megijedve iramodnak össze a bojtár, meg a ki s kutya felé. A kis fekete kutya e ré­mült iramodásra mintha nevetne s majdnem mintha mondaná: jól van juhocskáim, jól Kérjük az előfizetések megnjitását s a hátralékos előfizetési pénzek beküldését, hogy a lap szétküldésében akadály ne legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents