Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-30 / 39. szám
KÖZÉRDEK 3 1905. szept. 30. hatalmas élénk városi társadalmi életnek is ki kell fejlődnie. Igen ám ! Csakhogy valamely város az ő fejlődésére és élénk társadalmi életének felvirágoztatására feltétlenül szükséges elemeket csak úgy vonzhatja magához, ha az egyik nagyon fontos létkérdés: a tisztességes lak hatás kérdése meg van oldva Mert a hol valaki tisztességesen meglakni nem tud, oda bizony nem kívánkozik s ha mégis Isten \ csapásával sorsa ilyen helyre veti, onnan iparkodik minél előbb távozni. Már pedig e sorok Írójának tizeDnyolcz évi s tudom, hogy sok másoknak szintén sok évi tapasztalata, hogy Szekszárdon a lakhatási és lakbérleti viszonyok a lehető legsilányabbak szelíd szóval mondva. Most melegében, midőn rendezett tanácsosé lettünk és tegnap volt a Szent- Mihály napi hurczolkodás ideje is, éppen nem tartom feleslegesnek, hogy az uj tanács ügyeimét egy lakbérleti szabályrendelet mielőbb való elkészítésére felhívjam, — mert most, mindjárt kezdetben szükséges az, hogy városunk szabad fejlődésének egyik alapját megvessük. Jól tudom, hogy az efféle szabályrendeletek alkotása körül általánosan bevett szokás, hogy a már másutt létezőkből szednek össze egyet, a helyi viszonyoknak is megfelelőt. Nos, ezen a dolgon könnyen se- git a fentebb említett felvidéki kis város efféle szabályrendelete, melynek minden egyes pontja igen helyesen van megalkotva s akár egész terjedelmében elfogadható volna Szekszárdiba is. \ Ebből a szabályrendeletből óhajtok néhány megszívlelendő pontozatot felsorolni, — a mi létező nyomorult lakbérleti viszonyainkkal kapcsolatosan. 1. Legelőször is azt az óságosnál ósá- gosabb, falusi ostobaságra valló Szt. György napi és Szt. Mihály napi költözködési időt kell eltörölni. Ez semmikép sem felel meg a művelt városi életnek, mikor egész művelt földkerekén naptári beosztással élnek az emberek. Már magában véve is helytelen, hogy ez a két ósdi határnap az évet két egyenlőtlen részre osztja, még pedig elég bután napokra számitva s a szerződő felek közt gyakorta kellemetlen súrlódást sőt perieke dést idéz elő a lakbér különbözetek számítása. Ez egyszerűen nem illik már bele a városi életbe. Erre nézve az a szabályrendelet igy szól: A bérleti épnegyedek február, május, j augusztus és november hó i-ső napján j kezdődnek. Ezek a határidők a naptári beosztásnak megfelelők és czélszerüek; igy van Budapesten, igy van Magyarország valamire való minden városában s Magyarországon kivtil a müveit külföldön is. Nem változtat a dolgon éppen semmit, hogy a bérlők nagy részét' kitevő hivatalnokok egy hónappal előbb kapják lakbérilletményüket, mert ezt egyszerűen át lehet változtatni egy hónappal későbbre is. Az se lenne baj, hogy a hivatalnokokra való tekintettel január—április —julius—októberre lennének a bérleti idők meghatározva, mert annak a szabályrendeletnek egy másik pontjában ez van: A fel- mondáis rendszerint úgy intézendő, hogy a kiköltözés ideje a május hó, augusztus hó vagy november hó elsejével kezdődő negyedévre essék. A február hó elsejével kezdődő negyedévre — kivéve a — §-ban említett esetet — a kiköltözés ideje nem esketik. Amidőn tehát még télviz ideje van, a kiköltözésnek helye nincs. Tehát, ha esetleg januárral kezdődnék is az első költözési idő, — az se lenne baj, mert költözködésnek helye ekkor nincs. A magam részéről azónban a február—májusi költözködési idő mellé állok, mert az előbbeni beosztás szerint ugyan január 1-én nem kellene költözködni, de az április 1-je is még elég szeszélyes, hogy a szegény költöz- ködők nyakára kellemetlen időt zúdítson; ellenben május már a szép idő hónapja. 2. Mivel a költözködési határidővel kezdtem, ezzel összefügg magának a költözködésnek időtartama is. Jól tudja mindenki, akinek költözködnie kell, hogy milyen kellebeválhatik ott, a vül csupán csak kocsira rakni, de intelligens elemek idő. Már előtte metlen, hajrá munka meg}- végbe a költözködés napján azalatt a Mucsába való félnapi idő alatt, midőn azon nap déli tizenkét óráig a kiköltözésnek meg kell történnie. Ez a rövid határidő legalább is méltánytalan. Igen jól hol a tulipános ládán ki- az öreg szüléket kell a vármegye székhelyén, az központján, ostobán rövid való napon mindenféle könnyen mozdithatót ládákba, kosarakba kell rakni, bútorok a szoba közepén, ágyak széjjel szedve, a család, mint a sátoros czigány úgy tanyázik, mert korán reggel hegyibe tör az uj lakó s ő hasonlókép kénytelen a másik régi lakó nyakára zúdulni, hiszen egymást kergetik. A bútorok és egyéb holmik kikerülnek az udvar közepére meg a kapu aljába, — de ugyanoda kerül az uj lakóé is, hiszen mielőtt berakodik csak tisztogatni is kell. így egymás hátán, hegyén minden holmi, — lázas sietséggel rakodnak kocsira fel, kocsiról le ; törik, szakad itt is, ott is, kétségbeesetten várakoznak a későn jövő kocsikra s mint valami boszorkánymacska, úgy gubbaszkodnak az udvar közepére kirakott czók—mók tetején. A ki még nem vett részt életében a hurczolkodás gyönyörűségeiből, óhajtom, hogy élvezze keresztül, — isteni élvezet; csupán csak humoros jókedv kell hozzá, csakhogy rendesen éppen ez hiányzik. A szóban forgó szabályrendelet erre nézve igy szól: A felmondási idő lejár- téwal a bérlő a felmondott bérleti helyiségből a lejárat napját következő hétköznap esti 8 órájáig tartozik kiköltözni. Viszont: A bérbevevő a beköltözést a bérleti idő első napján azonnal megkezdheti. Ezzel a két rendelkezéssel meg van oldva ami szükséges és méltányos; mert két egész napon keresztül egész nyugodtan, kapkodás nélkül költözködhetnek egyik a másik helyébe s nem kénytelen senki bútorait és egyéb holmijait az udvar közepére kirakni, de a rakodó kocsik járatát is alkalmasan be lehet osztani. 3. A költözködésnél is kellemetlenebb foglalkozás a lakás keresés; a jó ízlésű ember amennyire csak ideje engedi kiválasztja azt az időt, midőn felebarátja családi szentélyét lehető legkevéssé háborgatja s akkor megy lakást keresni; csakhogy tapasztalat szerint igen kevés az ilyen jó ízlésű ember s már a kora reggeli órákban berontanak a családhoz, akkor, mikor a reggeli felkelés után hálószoba is, meg a család is pongyo. Iában van; — vaery pedig mikor a család éppen ebédel avagy más egyéb olyan tisztogatási munkák idején, melyek szükségesek minden háznál, de a lakásban mégis bizonyos rendetlenséget idéznek elő. Vájjon mi szüksége van A-nak arra, hogy B ékét családi pongyolában lássa vagy bekukkanthasson, hogy mit esznek ebédre; avagy hogyan jut a B. család ahhoz, hogy az Ízléstelen A-nak a ki különben is teljesen idegen, kénytelenkelletlen feltárja családi körülményeinek bizonyosrészét; még a legszegényebb napszámos családban is meg van az illendőség érzete s elpirul ha véletlen rendetlenségen lepik meg. Ehhez járul még elég sok bérbeadó háztulajdonosnak a tolakodásig menő kíméletlensége, hogy a kevés műveltséget tanúsító lakáskeresőt kora reggeltől késő estig a napnak bármelyik órájában bevezeti a kiadandó lakásba, nem törődve azzal, vájjon az illető családra nézve ez a kényszer látogatás kellemes-e vagy kellemetlen abban az időpontban. Szóval kíméletlenek a lakáskeresők és kíméletlenek a háztulajdonosok; semmi fogalmuk sincs a mások iránt való jó Ízlésről és kíméletről. Ezen a megutálni való állapoton csak szabályrendelettel lehet segíteni még pedig amint az említett szabályrendeletben van: A felmondott bérleményt a bérbe venni szándékozók d. e. 10—12 óráig tekinthetik meg. Ezt az időt a hivatalnokokra való tekintettel a délutáni órákra is ki lehet terjeszteni például nyáron d. u. 4—6-ig vagy 5—7-ig — novemberben 2—4-ig — viszont azzal a megszorítással, hogy nem ám minden istenadta napon, mert arra nem kötelezhető senki, hogy negyed éven keresztül a bérbeadás kedvéért minden nap otthon üljön. Minélfogva a szabályrendelet ezen szakasza igy szólna: A bérleményt megtekinthetik vasárnap 10—12-ig, kedd, csütörtök és szombaton — avagy hétfőn, szerdám, pénteken — d. e. 10—12-ig d. u. 5—7-ig. Ezzel eleje van véve annak, hogy bárkit is meglephessenek, de a délutáni időt is úgy oszthatja be, hogy a családtagok közül valaki a megtekintési időben otthon tartózkodjék vagy máskép gondoskodhasson a lakás nyitva tartásáról. Viszont a bérbeadóra nézve is a szabályrendelet igy szól: Ha a tényleges bérlő a megtekintési időben a lakást zárva tartja, vagy annak kinyitásáról nem gondoskodik, a bérbe adó a lakást kinyittathatja és újra bezárattathatja a bérlő költségére. Ezzel meg van oldva a kölcsönös tisztesség és jog. Ebben a három pontozatban elmondottak a legkirivóbbak a szekszárdi lakásbérleteknél, melyeket feltétlenül meg kell változtatni, ha város nevezetre tartunk számot. (Vége következik.') „Dal az imádságról “ — Válasz Szabó Géza liittanár ur czikkére. — Főtisztelendő Szabó Géza főgiranáziumi és polgáriskolai hittanár úr a T. K. e heti számában „A megdalolt olvasó“ czimmel, hivatkozva a „Közérdek“ múlt heti számára, Szabolcska Mihály, jeles poétánknak itt megjelent : „Dal az imádságról“ czimü költeményét kárhoztatja s ünnepélyesen tiltakozik a „350 millió katholikus által használt szent olvasó kipellengérezése és becsmérlése ellen.“ A magas szárnyalásu poétát, Szabolcska Mihályt nem nekünk kell megvédenünk. Költeményeinek minden egyes sora helyt áll magáért és írójáért. De a suhintás éle, bár talán mint akaratlan oldalvágás a „Közérdek“ ellen is irányul, igy pár sorban mi is elmondjuk véleményünket a kérdéses költeményről. Mindenekelőtt tagadjuk és ellene mondunk, hogy a kifogásolt versnek vallásfelekezet ellen való tendenciája volna, s hogy az vallásos szertartást gúnyolna, vagy ki- gunyolni akarna, hiszen e témát jeles poétánk úgy emlékszünk, más költeményében is variálja. A hogy ő egyik gyönyörű versében üát imádkozni tanitja, azt meg protestáns paptársai hozhatnák fel érvül ellene, mert itt is nem az előirt szertartás külső formájára, de a lélek benső érzésének megnyilatkozására fekteti a fősulyt. A most kifogásolt versében is van ugyan szó „olvasóról“, de azt, mint az áhitat, az imádkozás eszközét nem kicsinyli és profanizálja. Szabolcsba ezt a versét ugyanis nem egyes versszakokra szétbonczolva, de a maga * egészében kell tekinteni, nem a mindég megölő betűt, de a mindég megelevenítő lelket, a benne rejlő szellemet kell és szabad belőle kiolvasni. Igenis nem az „olvasót“ állítja ő pellengére, de azt a pogánynál hitetlenebb embert, a ki képmutató, álnok, belsejében romlott, s külsőleg még is a mellét verdesi, a farizeust, szemforgatót, ki nem lelki szükségből, csak formaságból, a külső látszat kedvéért morzsol- gatja az olvasót. Verse tehát annyiból csakugyan csonka, mert mintegy derekánál ragadja meg a tárgyat, de hogy mindezt igy el nem mondja, oka az, hogy feltételezi olvasójáról, hogy versét igy érti, mert máskép csak — félreérteni lehet. S azt hisszük Szabolcskának igaza van: tényleg nem úgy tanítják az iskolás könyvek az imádságot, amint azt az életben elimádkozzuk. Gyűlölet, szeretetlenség, egymás véleményének, lelki meggyőződésének meg nem becsülése dúl társadalomban, politikában, az egész közéletben, igy a legtöbb ember imádkozása bizony édeskeveset ér, s csakugyan nem egyéb „hasztalan“, vagyis „haszontalan“ beszédnél. De a kinél igaz, benső meggyőződésének s áhitatának kifejezője az imádság, csak szedje bátran olvasóra a sok-sok ájtatos
