Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-23 / 38. szám

1905. szept. 23. KÖZÉRDEK 7 sen irásilag kötötte az ebet a karóhoz, hogy a kivánt áramot tudja szolgáltatni. Pedig dehogy, mozgásba sem tudta hozni az appa­rátust, az összegyűlt nagyszámú helyi és vidéki közönség azonban nagyon is mozgo­lódott s hangos szavakkal adott kifejezést az ujabbi villanyossági botrány felett. Egyesek békiteni akarták a közönséget, megkezdődött tehát a lótás futás dr. Hirling Ádámhoz, az uj polgármesterhez, hogy a mint a villany­telep óhajtotta s úgy látszik már előre ki­eszelte, az összes utczai iv lámpákat oltássá el, ekkor aztán elég lesz az áram. Csakhogy a polgármester nem ment bele az ily fajta önkényes rendelet kiadásába, miáltal a villanytársulat felé hadonászó öklöket maga felé irányította. Azt hányták a szemére, hogy ha eltűrte a város, hogy heteken át ne világítson a társulat, ezen az egy estén is lehetett volna nélkülözni az ivlámpákat, mivel a hold amúgy is gyönyörűen világított. Hanem mondjanak bármit, a polgármester ez alkalommal korrektül járt el, mert az utczai világítást Szekszárdon nincsen joga beszüntetnie senkinek, még neki se, igaz a villanyos társulatnak sem lenne joga. . . . így aztán a közönség csalódva szétoszlott s Pékár Gyula „Párizsi Asszonya“ csak hétfőn került színre. Kedden Sági János és Szalag Sándor „Balaton" czimü tanulmányát mutatták be, délután, ifjúsági előadásnak, amelyen részt vettek : a főgimnázium, polgári hu és leányiskola, a Mayer Árlow féle ma­gán intézet és az összes népiskolák növen­dékei, zsúfolásig megtöltve a nagy termet. Kedden este Ráth István darabját a „Világ Urai"-t mutatták be, szintén telt ház előtt, az előadást azonban úgy ekkor, valamint hétfőn is csak úgy lehetett megtartani, hogy a kaszinó vezetősége beleegyezett az ottani kerti ivlámpák eloltásába. A dolognak azon­ban lesz folytatása is, az Uránia hir szerint perrel támadja meg a villanytársulatot az elmaradt áramért s az igy elmaradt jövede­lemért, ha csak Krammer Vilmos, az egyéb­ként sikerült esték buzgó rendezője valami­képpen ki nem egyenlíti köztük ezt a csekély kis villanyosság — folytonossági hiányt. Borszék. Ha Székelyföldön jársz — fenyvesek aljában — Hol tündértől népes ragyogó világ van, Megejt hires vizű Borszéknek forrása, Mely már Atillát is vendégül trákiált«. Itt pedig Tolnában, bikavér honában, Borivóktól népes, veuyigés világ vau, Melynek lángborából — ha megtelik gyönggyel A magyar népiélek ösereje tör fel . . . Csak borszéki vizet igyunk hát ily boiral : Magyar virtust nevel, életkedvet forral . . . ^.tűdéit. Paks. A paksi főszolgabírói hivatal el­helyezése. A paksi főszolgabírói hivatal kér­dése tárgyában Rassovszkg Julián paksi j főszolgabíró a helybeli képviselőtestületi j tagokhoz megker°sést intézett a folyó hó 16-án j tartandó képviselő-testületi közgyűlésre való megjelenés tárgyában. Ezen gyűlésre a ! tagok meg is jelentek, mely7 alkalommal tárgyaltatott a főszolgabírói hivatal és állandó | főbírói lakás megépítése. Mivel azonban a község egy 25—30 évre kibérelendő épületet nem hajlandó építeni, elhatározták, hogy a j községházával szemben levő Daróczg Tamás ; féle üres teleknek a törvényhatóság részére í leendő átengedésére egy bizottság küldessék j ki a feltételek megállapítása végett. Felette sürgős is volna már igazán, ha a főszolga birói hivatal is egyszer a fő utczára kerülne, hogy ne kellene a vidéki ~ügyes bajos em­bereknek fűtől fától tudakozni, ugyan melyik kuczkóban találhatja meg a főbírói hivatalt. De a főszolgabíró lakása is — a bérházak hiányában — egész félreeső eldugott helyen van, holott a község és járás első tisztviselője méltán megérdemelné, hogy a község leg­szebb helyén és utczáján lakjék. Reméljük azonban, hogy sikerül a törvényhatóságnak az emlitett telket megszereznie s a czélnak j teljesen megfelelő épületet állítani, mert ! másként, Paks csak marad s egy lépést sem I halad! Bábaszék. A legeltetési jog rendezése. A legel­tetési jog rendezését Bátaszéken f. hó 21-én d. e. tárgyalták. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy korlátlanul legeltettek, tekintet nélkül arra, hogy ki, és hány darabot hajt ki. E tarthatatlan állapot rendezésére ki­szállt Bátaszékre Bajó Pál járási főszolgabíró és fölolvastatta a már elkészített és a nyár folyamán közszemlére kitett, a birtokossági név­sor és kimutatás alapján készült legeltetési szabálytervezetet, melynek az az alapja, hogy a legeltetési jog birtok szerint arányo­san állapíttassák meg, és pedig a földbirtok után körülbelül annak Vs része arányában. Szebényi és társai a legeltetési jognak ily módon való szabályozását ellenzik és meg- felebbezték a vármegye közigazgatási bizott­ságához intézett kérvényben. A bizottság azonban, nem lévén illetékes ennek elintézé­sére, a fölebbezést nem fogadta el. A most lefolyt tárgyaláson a megjelentek legnagyobb része csatlakozott a felebbezőkböz, mert, mint mondják, a telek könyvben nem a köz­birtokosság nevén áll a közlegelő, hanem Bátászék közönsége nevén. És miután mind­eddig teljesen egyenlő összeggel járultak hozzá a föntartásához: a legeltetési jog is csak teljesen egyenlő mértékben és nem a birtok aránya szerint illetheti mindnyáju­kat. Az ügy pörre kerül. Addig azonban, mig az illetékes bíróság ebben a pörben döntő Ítéletet hoz, a járási főszolgabiró saját hatáskörében ideiglenesen fogja szabályozni az immár tarthatatlanná vált állapotot. Dombóvár». .írtézi kút és villanyvilágítás If). Ivanich Antal a dombóvári villanytelepen ártézi kutat furat, mely eddig 56 m. mély. A vidéken ez az első ilyen kísérlet. — A villanyvilágitási utczai vezetékek készen van­nak. 150 izzó és 4 ivlámpát állítottak fel. Számos magán- és minden középületbe is már megkezdték a bevezetést. TANÜGYI HÍREK. Tanítógyülés. A sióvidéki ág. hitv. ev. tanitóegyesü- j let őszi gyűlését folyó hó 20-án tartotta Var­sádon. Jelen volt a tanítóság összesége, mi arra mutat, hogy e derék kar szeret tanulni, haladni a tudományok ismeretében, hogy azt falujokban a gyermekek és a nép javára j értékesíthesse. Eljöttek e nagyjelentőségű j gyűlésre a kir. tanít lügyelőség, a lelkészi kar, a község elöljárósága és a közeli köz­ségek jegyzői is, mi nagy érdeklődésre mutat s következtethető belőle, hogy vannak tan- ügybarátok, kik a mai művelt és képzett tanítósággal együtt éreznek és mindenkor támogatására kelnek. Az elnöke ezen egyesületnek a tanító­ságnak igazi barátja, Lagler Sándor kölesdi ág. hitv. ev. lelkész, kit a tanitói kar tisz- ; telettel és szeretettel vesz körül, mit bánta a múlt évi elnök választáskor oly fényesen ki ! is mutatott. A lelkészek közül jelen volt még a minden oldalról képzett, nagytudásu bikácsi és a 4 év tizeden Varsádon működő Wag­ner Samu, ki szivjóságával, szeretetével és bölcs vezérlésével híveit igazi jó, szelíd j néppé tette. A gyűlés a templomban volt. Először í is orgona kisérettel a tanítóság Jövel szent- j lélek kezdetű hatalmas éneke hangzott el. j Ezután Lágler elnök magvas imája követke­zett, mely után megtartotta elnöki megnyitó- j ját. Ezen megnyitó beszédében a dalkörök és ifjúsági egyesületek szervezését hangoz­tatta, mert a dalt be lehetne vinni az ifjú­sági egyesületekbe és igy a népet elvonni j a káros helyekről, a kocsmáktól. Ezen fen- költ és jóindulatú beszédet nagy tetszés­nyilvánítás fogadta s többszörösen éljenez­ték érte. Az egyesületnek minden tagja az „Eöt­vös alap“-nak is tagja egyúttal Határozatba ment, hogy az egyesület belép a Magyar- országi Tanítók Országos Bizottságába is, a dijat a tagsági dijakból fedezik. Ezu’án a varsádi tanítók: Fanzler János és Fittler Henrik orgona játéka követ­kezett. Azokat a szép, kifogástalan és ájtatos- ságot keltő játékokat nagyon szivesen hall­gatta a jelenvolt közönség és a gyűlés a tanítóknak köszönetét fejezte ki. A közoktatásügyi törvény revízióját Kring Gyula kétyi tanító ismertette s külö­nösen a fizetésjavitást hangsúlyozta, mert ma már képzett, derék tanítóság van, az élelem drága, méltó tehát a tanítóság jobb fizetésre. Az előadónak köszönetét szavazott a közgyűlés. Ezután több jelentése volt Hai- szer Henrik alelnöknek s néhány indítvány­tétel után az érdekes közgyűlés véget ért. Innen- ebédre mentek a csinos vendég­lőbe. Jó ételek, italok voltak ott, emelkedett is nemsokára a hangulat. Haiszer Henrik szép beszédben éltette a királyi tanfelügyelő­séget. Beszédét zajosan megéljenezték. Schád János az elnököt éltette, Lagler Sándort, kit tanitói szeretettel vesznek jkörül s Isten áldását kérte rá. Végül elénekelték az „Isten álld meg a magyart.“ Szóval ez alkalommal is tapasztalhat­tuk, hogy az ágostai hitv. ev. tanítók jó hazafiak, értelmesek és megállják helyü­ket. Hazafiságukra szükségünk van, mert éppen ők majdnem mind idegenajku közsé­gekben működnek, az ő feladatuk, tehát a magyarositás hazafias nagy munkája. S a mint látszik jó kezekre vannak bizva német gyermekeink, megmagyarosodnak azok, hű, hazafias és értelmes polgárok lesznek s igy a haza sokat köszönhet e derék tanítói­nak. Áldás legyen rajtuk és munkáikon. Nagy Béla. Humánus gróf. Apponyi Sándor gróf v. b. titkos tanácsos megengedte, hogy a Rudolfmajorjában lévő tanköteleseket a téli rossz időben a varsádi ág. hitv. ev. iskolába az ő fogatain szállítsák be és azon hozzák is vissza mindennap. E major 5'35 km. távolságra fekszik Varsádtól, de igy kocsin a 19 mindennapi tanköteles mégis könnyen juthat el az iskolába. Megsemmisített választás. A bátaszéki iparostanonc-iskolai felügyelő bizottság augusz­tus hó 27-én tartotta tanitó-választó ülését. Megválasztották az ipariskolához tanítókká Pápag Gézát, Walter Gyulát, Máté Józsefet és Szám Józsefet. Minthogy Gesztesi Péter a polgári iskolai tanítóképző-intézet 2 év­folyamát sikerrel végezte és a szervezet 53. §-a szerint ipariskolai tanitókul magasabb végzettségei bírók előnyben részesítendők, sőt csakis azok alkalmazandók, továbbá Bátor Bálint 10 évig teljes sikerrel tanított ezen iskolánál és most ezen két tanerőt egy­szerűen mellőzte a felügyelő bizottság a választást ezen 2 tanitó megfellebbezte. A közokt. miniszter a választást megsemmisí­tette s elrendelte, hogy a kir. tanfelügyelő­ség uj választási gyűlést tartson és a szerve­zet 53. §-ában foglalt intézkedés szigorú szemmel tartása mellett intézze a tanitóválasz- tás ügyét. Megtagadott államsegély. Bátászék községet a kereskedelemügyi iniszter azon kérelmével, hogy a község’ kólába járó vasúti alkalmazottak gyem államsegélyt engedélyezzen, elutasította Miniszteri engedé A közoktatás- ügyi miniszter megengedte, hogy a német­kéri községi iskola alapvagyon évi jövedelme az ottani rk. iskola kiadásaira fordittassék. Lemondott tanítónő. Maximovics Blanka mázai községi el. iskolai tanitónő állásáról lemondott. Tanszer ajándék. A dunaföldvári ön­álló gazdasági iskolának a közoktatásügyi miniszter ingyen tanszereket adományozott.

Next

/
Thumbnails
Contents