Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-19 / 33. szám
2 1905. aug. 19. gitó és megnyugtató hit erejével: Szent István nagy lelkének gondolatát módosíthatja az idő, volt kor, amikor írott malaszt volt az ő alkotása s lesz is talán még, de amit az a fényes agy zsenialitása ezredéveknek tervezett, szürke század, meddő kor futó homokja el nem temetheti. A magyar alkotmány élni fog örökre, eltemethetik százszor és ezerszer, de mindég feltámad, mint annak idején a megfeszített Igazság! A magyar nép ezer esztendős szenvedése, búja, küzdelme, meg nem törött lelke, ősi karaktere, a szabadság iránt való kiolthatlan szeretete él azokban a régi aranypecsétes Írásokban, az ilyen szivekbe vésett, törvénynek pedig soha sem lehet elmúlása, mert nemzedékről nemzedékre száll s maga ő a feltámadás és az — örök élet . . . B. Magyar értékpapírok vásárlása. Megkezdődött a gazdasági liarez. A magyar értékek börzei esése azonban még nem elég érzékeny higany-oszlop annak megmutatására, hogy mily rohamosan közeledünk az általános gazdasági züllés fagypontja felé, be kell tekinteni a gazdasági élet minden ágazatába, a kereskedelmi, a hitelkönyvek teherlapjaiba, igy alkothatunk csak magunknak tiszta képet a mai gazdasági válság hatalmas rombolásáról. Hogy értékpapírjaink még aránylag ilyen magasan állanak, ez belállapotaink meg- itélésében a külföldnek még elég nagyfokú józanságát mutatja. Megtörtént ugyan az erőlködés jó szomszédunk részéről hitelünk alá- ásására, de a külföld nem ült fel, papírjaink egy kis balkáni fészkelődós hírére is estek már alá ennyire. E téren tehát most még legalább egyelőre nyugodtak lehetünk. De résen kell állanunk másfelől is. Azt a kétségtelen hiteles forrásból eredő hirt kapjuk, hogy a magyar kereskedők Béesben már csak 2 hónapra szóló és Bécsbe telepitett fedezeti váltó ellenében kapnak árut, holott az előtt 5—6 hónapi időre is tárva-nyitva állott előttük az osztrák árupiacz által önként odakinálgatott hitel. KÖZÉRDEK Megkezdődött tehát a harcz, meg kell ezért kezdődni a védekező mozgalomnak is. Már lapunk ez évi 7-ik számában rámutattunk ezekre az elkövetkező bajokra, de megjelöltük a cselekvés módját, hivatkoztunk a magyar pénzintézetekre váró nemzet- fentartó hivatásra. Nem ismételjük tehát, csak kiegészítjük az akkor elmondottakat. Pénzintézeteink felszaporodott tőkéik olcsó kamatoztatásával sokat tehetnek a bennünket ért támadás leverésére, de sietnie kell minden egyesnek és legkivált a nagyobb tőkékkel rendelkező vármegyéknek az ország hiteiének megszilárdítására; Nem érthetünk ezért egyet vármegyénk múlt heti közgyűlésének ama határozatával, amelylyel a. tervbe vett 240 ezer korona értékű állampapír vásárlástól ugyancsak a mostani zavaros politikai viszonyokra való tekintetből mondott le, mert bár dicséretes törekvés a közvagyon megóvására ii'ányuló óvatosság és körültekintés, éppen a vármegyéknek kellene előljárni jó példával s tömegesen váltani magukhoz a külföldről hazaüzönlő értékpapírokat- ,Bekezdenék ezáltal a nagyközönség idegenkedését a magyar értékek vásárlásától/ nem rohanna a félénk tőke a mai vállalat-szűk világban a takarék- pénztárak amúgy is heverő tőkéinek gyarapítására, de teljesítené mentő hivatását, sokat tenne az ország szekerének a gazdasági válság kátyújából való kivontatására. Mert vegyük a legrosszabbat: bármily zavarosak legyenek is állapotaink, pénzintézeteink talán jobban garantálják a náluk elhelyezett tőkét, mint maga az állam ? Szó sem lehet róla. — Az állami tünk elsepri az intézetek java részét is, éppen ezért eszélyes és czélszerü dolog azon munkálni, hogy a bajnak eleje vétessék, vagyis hogy az állam odáig ne jusson, de a maga szilárd hitelével s rendezett pénzügyeivel mosolyogva verhessen le minden őt érhető nyílt és rejtett támadást. Ha tehát Tolnavármegye ily tekintélyes összeg elvonásával nem okoz kárt először a helyi pénzpiacznak, s a vidék olcsó hitel- viszonyait sem veszélyezteti, úgy neki sem szabad csupa óvatosságból félreállania, de amint már más vármegyék is megcselekedtek, felesleges tőkéinek állampapírokba való fektetésével igen is hozzá kell járulnia a magyar állam hitelének szilárd alapokra fektetéséhez. Ha most nem cselekedte meg, még megteheti, de megtenni mindenesetre hazafias — kötelessége ... B. Képviselőtestületi tagok választása. Szekszárd város képviselőtestületének tagjait'f. hó 17-én választották meg. A szavazásnál az érdeklődés nem igen volt nagy, volt kerület, ahol az érdeklődésnek semmi nyoma sem látszott. A negyedik és ötödik kerületeknél volt ellenáramlat a hivatalos lisztával szemben. A, IV. kerületben a polgári olvasókör tagjai meg a református negyedben lakók csináltak mozgalmat, az V-ik kerületben a reformátusok szavaztak egyöntetűen s igy ebben a kerületben sikerült a hivatalos listával szemben 5 tagot beválasztatniok. A szavazás délelőtt 9 órakor kezdődött ; és délután 4 óráig tartott, összesen a 2599 ! választóból 445 élt szavazati jogával. A választás elnöke Orß'ij Hajos volt, az egyes kerületek szavazatszedő bizottságainak elnökei Dr. Fent Ferencz, Dr. Beöthy Károly, Dr. Szászy Endre, Háry Ede és Dittrich József, bizalmi férfiak Dr. Hirling Ádám, Nagy János Prantner, Nagy György Hangonyi, Tak- ler Ferencz .Bóvári, Vörös Ignácz, Tóth Ferencz Fehér, Vesztergombi György, Takler József Takler, Dorogi István, Dorogi Mihály, Czank Ferencz, Főglein Márton, Csötönyi István, Déésházy György, Kővágó István, Csötönyi József, Kovács János, Majsui György, Török László és Csötönyi Antal. A szavazás a legnagyobb rendben, érett és értelmes polgárokhoz illő' módon folyt le. A választás eredménye a következő. Az I. kerületbon beadatott 100 szavazat és megválasztattak: szavazattal 1. Vesztergombi Ferencz Grósz 83 2. Uj Jánös Grósz 82 3. Nagy János Prantner 79 4. Nagy György Hangonyi 78 5. Székelyi József Waczek 77 6. Takler Ferencz Bóvári 76 7. Békés Mihály Klézli 72 8. Steiner János Békés 71 9. Eszterbauer János Tóth 71 10. Wilhelm Ede 66 11. Ribling József 59 12. Horváth Vincze Gasztonyi 57 13. Ferger Mihály Pukk 53 14. Steiner Ferencz Frei 52 szolid férjek annál többet figyelünk, tanulunk és jegyzünk. (Alkalomadtán ezekről is beszámolok.) Kassát még a társaskirándulások előtt kerestük fel, mi ketten s a jóizü kassai órákon eldödögve ballagtunk a meredek hegyi utakon Csorbatótól a Poprádi tóhoz. Társaságunk a 15 hölggyel együtt körülbelül 30 tagból állott. Ez első kiránduláson már látszott az ismerkedés nehézségeinek keresztül törése. A meredek hegyutakon a lassú járás, pihenés, egy-egy tájképi szépségnek a felfedezése mind jó alkalom arra, hogy együvé kerüljenek a kirándulók s meg induljon az ismerkedés és beszélgetés. Itt aztán tapasztalhattuk, hogy a rokonlelkek mily hamar s mily érdekesen találkoznak. Egy órai turista-gyaloglás már megalakította az utitársi csatlakozást. A fenségesen szép földrajzi vidék mellett most már kezdődő szívügyeket is tanulmányozhattunk. Erre volt is időnk az órákig tartó hegyi utakon. Úgy intéztük a sort, hogy huzamosabb ideig, feltűnés nélkül kisérhessük az egyes tanpárokat és figyeljük társalgásukat. Megkezdem pletykámat az öregeken, mert övék az elsőség. Volt ugyanis köztünk egy agglegény bácsi. Szerettük az öreget, mert türelmes bácsi volt és értette a tréfát meg a poharazást. Azonban volt egy nagy hibája is. Jajvolt annak a szerencsétlennek, aki egy szállásra került vele. Ott csak az öreg maga aludt édesen, mélyen ; a többiek pedig szitkokkal és füttyel töltötték az éjjelt a Tóni bácsi mérhetlen hortyogása miatt. Nappal azonban nagyon kedves volt a Tóni bácsi. Naponta minden fiatalabb lánykát megtisztelt egy kis félórai sétával. Ez a kedves udvariasság azonban nem tartott soká; egy eset után elpártolt a fiatal lányoktól végleg. Soh’se fogom elfelejteni, Madárházán történt, hogy nyolcz órai gyaloglás után este 9 órakor esőben, sárban átfázva értünk a fürdőtelepre. A fürdő fiatal direktora kijelentette, hogy minden szoba el van foglalva, csak két turista-szoba üres még, amelyek közül — ha elfogadja a társaság — az egyiket a hölgyeknek, másikat az uraknak jól beren- dezteti, de a szobákhoz kiszolgálást adni már nem képes. Szivesen beleegyeztünk, hiszen fáradt lábaink kényszeritettek is rá. Kedvünk azonban nem csökkent, sőt igazán vígan voltunk. Vacsora után a kedélyes társaság egyik tagja azt az indítványt tette, hogy segítsünk a kiszolgálási bajon úgy, hogy négy férfi között sorsot huzunk s a kinek nevét a kalapból kisorsolják : az fogja az összes czipőket kitisztítani. Elkészült a négy czédula s Tóni bácsit kineveztük szerencse- keréknek. ő aztán ki is perditette a kalapból a — saját nevét. Őrült hahotában tört ki az egész kompánia, Tóni bátyánk pedig elszomorodott s mikor megtudta, hogy mind ' a 4 czédulára csak az ő neve volt fölirva, e pillanattól kezdve beszüntette a hölgyeknél a félórás sétaviziteket s ekkor szegődött egy8zersmindenkorra a nagynéni mellé, aki j utunk állandó betegét, az ő egyik gyengélkedő húgát ápolta és Tón; bátyánkat vigasztalta. Ennek a nénikének is kijutott ám az irgalmasság testi cselekedeteiből! A fiatalemberekkel —- néhány hölgy kivételével —- egyáltalán nem voltunk megelégedve. Vagy nagyon szerelmesek lettek, vagy nagyon közönyösek, volt egy feszelgő, de volt egy jó ficzkó, ’mulatságos fiú is. Az egyiket szenvedélyes gyűjtései után Gomba- gróf-nuk, emezt pedig refrain jei („Meg pukkadok“) után Pukkancsbáró-nuk nevezték el. A szerelmeseket megbecsülve tiszteltük, de éber félelemmel őriztük. Három ilyen pár alakult. Az egyik párnál komoly viszonzásra bukkantunk — ha igaz — nekik majd gratulálunk. A másik két legény azonban — azt hiszem — elintézetlen szívügyekkel végezte he a tanulmányi kirándulást. Mondhatom oly nagyon szerelmes legényeket, mint ez utóbbiak voltak — már régen láttam. Kár. hogy a kis lányok előtt nem érvényesülhettek! Mindkettő alacsony, de az egyik fekete, a másik szőke legény volt. A fekete, ha újságot nem olvasott, akkor önmagát reprezentálta s tekintélye érveivel sikertelenül kurizálgatott, — jobban mondva — szerelmével üldözte az előle tisztelettel menekülő hölgyecskét. Úgy félt ez a kis lány a megkéréstől, mint valami félelmes fegyelmi ügytől, melyben agyon üldözik vagy az állását kénytelen elhagyni. A szőke legénnyel már jobban elbántak. El is maradt ám csapatunktól úgy, hogy csak még egyszer a bucsuzásnál hallottuk szép hangját. De most jön az én bűnöm. Ebbe már bele kell kevernem az én direktor barátomat is. A dolog abból áll, hogy mi, a szolidságra Ígérkezett feleséges emberek akkor, mikor az asszonykák a mamájuknál nyaralnak, nélkülök és előleges beleegyezésük — sőt I tudtukon kívül — bálrendezókké lettünk.
