Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-07 / 1. szám

nemzeti irányú műveltségre és erkölcsösségre való törekvés.

A vidéki városukban sok a tehetséges ember, de a legutóbbi tölfugás az volt, hogy minden tehetséges embernek Budapesten a helye, s minden tehetségesebbnek látszó egyén oda is törekedett. Mi, vidékiek vagyunk azok, a kik leszóltuk saját városunkat, de semmit se tettünk emelkedésének érdekében. Igaz, hogy a nagy központosítás vitte ilyen ferde irányba a közfelfogást, s most ott vagyunk, hogy nein bízunk a vidék erejében, ellenben kiábrándultunk a fővárosból, s nem akarjuk elhinni, hogy a nemzet szive. Legalább is azt gondoljuk, hogy még távol áll attól.

Mert az igazi nemzeti erő a vidéken van. A kiváló, kiválóbb és legkiválóbb férfiak majdnem mindannyian a vidék „szürkeségéből“ emelkedtek országos magaslatra; az erkölcsi erőt mind a vidék adta; no meg a pénzt is, a miből felépült a főváros. Ez ugyan épen- séggel nem baj, sőt szükséges is volt, mert hatalmas nemzetnek legyen hatalmas székvárosa, a dologban csak az a szomorú, hogy a vidék nagyon is megsínylette. Ez idő szerint minden a fővárosban van, a vidéken alig maradt valami. A városok elhanyagoltak, szegények, iparunk, kereskedésünk a tönk szélén, s magunk csüggedve várunk valamit, de hogy mit, azt seuki sem tudja megmondani. S minthogy mi nem bizunk a vidék erejében, a tehetősebb lakosok csakugyan a fővárosba költöznek, vagy elhanyagolják magukat, minden iránt fásultak leszíjck, mert hiszen a vidéken semminek sincs becsülete.

Igen, ott vagyunk, hogy nem bizunk a vidékben, s magunk kisebbítjük önmagunkat. Ilyen körülmények között a vidék pangása szükségszerű következmény, s ilyen körülmények között nein lendülhet sem ipar, sem kultúra. Mert, hogy némelyekben mindazonáltal megvan a helyes fölfogás, ez nem változtat sokat a dolgon, mivel nincs meg az önbizalom a köztndatlmn. Am törekedni kell, hogy meglegyen.

A főváros fejlődésének alapja már meg vnn vetve, most már csak idő kérdése, hogy igazán nemzetivé is váljék; de most már nincs is ok arra, hogy a főváros támogató sábnn a vidék kimerüljön, s épen nem volna észszerű, hogy elseny védjen. Sora érkezett a vidék föllenditésének, a megyei székhelyek erősítésének. A megyei székhelyeken kell csoportosítani minden gazdasági és kulturális erőt, és pedig minél többet. így lesz városiasabbá az élet, igy lesz élet a városban. S ha a nemzeti erő csakugyan a vidéken van, a minthogy ott is van, — ez az erő megkétszereződik. Ma már nem okvetlenül szükséges, hogy mindenki a fővárost gyarapítsa ellenben a megyének nagy érdekei követelik, hogy a székhely erős, hatalmas legyen, s ne kozmopolita irányban fejlődjék, hanem minden egyes megyeszékhely, úgy

mint volt hajdanában, erős vára legyen az igazi nemzeti érzésnek, hazaszeretetnek és az erkölcsök tisztaságának.

Bertrand Sándor, külső tag emlékezete *

Wosinsky Mór, I. tagtól.

(Olvastatott a M. Tud. Akadémia 1904. november 28-án tartott összes ülésén.)

A Magyar Tudományos Akadémia Al- manachjából ez évben maradt ki legelőször egy név, melyet 1880 óta a Il ik osztály j kültagjainak névsorában találtunk s ez Bér- j I trand Sándor, iranczia régész neve. ElraI gadta őt is a halál, kinek pusztító munkája j képezte élete munkásságának kedvelt terét.

A sirok titka szolgáltatja nagyrészben a régészet tudományának tárgyát, azért kevés | embernek van annyi alkalma a világ hiú dicsősége múlandóságáról s a halálról oly | sokat elmélkedni mint a régésznek, ki nap- nap után egy-egy hősnek fegyverét, egy-egy i hódító szépségnek ékszerét vizsgálja apróra,

' vagy egy-egy vezérnek kegyelet " ...zehordta \ nagy sirhalmát ássa fel.

Igaz ugyan, h- gy megszokás folytán e | csontokban a a sokat forgatott koponyákban ! többnyire már nem a vitézt, nem a bölcs vezért halmozza el kegyelete érzelmeivel a tudós, hanem azokban száraz osteologiai ada- ! tot, cranometriai sajátságokat keres.

De a kutató esz még sem uralja úgy 1 az érzelem világát, hogy e csontleletekben | az embert, az egyént ne lássa. Ha mohó ! fudotnányszomjával egy-egy sirmezőben a j csontvázak ezreit bolygatja is meg, hányszor mereng el egy-egy koponyán ? Szeretné tudni ' annak gondolat és érzelem világát, az ese- | menyeket, melyek küzdelemre serkenték, mig 1 ide jutott az enyészet ölébe.

De kíváncsiságát nem elégítik ki e porladozó csontok, némán maradnak azok, csak a sirloletek szólnak s azok beható vizsgálata ád a régésznek néha jelentéktelennek látszó darabból is bő felvilágosítást.

A csontváz csak egyet hirdet, de azt : eléggé hangosan hirdeti, a halált, mely mind nyájunkat elér, az életben talán hiú czélokért küzködve vergődő egyént, mint annak koponyáján elmerengő régészt. Külömbözök az utak, de valamennyi egy végponthoz vezet, a régészt oly sokat foglalkoztató sirhoz.

Bertrand is a régészeti tudomány körül fáradva, világosságot derítve a sírokból, jutott a sir sötét üregébe. Enyészetnek indult por- j hüvelyét, a föld vegyészi laboratóriumában praeparált koponyáját más anthropologus vagy archeológus fogja vizsgálni, ki abból ; ■ épp oly keveset fog megtudni, mint ö tudott

* Kiváló tudósunk szívességéből ezt az emlékbeszédet a m. tud. akad. hivatalos kiadványé- J val egyidejűleg közöljük.

meg az ős gallok koponyáiból, de fog találni sok felvilágosítást, sok feljegyezni való tanulságot, nem ugyan sirmellékletéböl, melyek ma már nem szokásosak, de talál tanulságot szelleme alkotásából, melyekkel emléket emelt magának.

Ezen alkotásait óhajtom a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából ez alkalommal ismertetni, hogy ezek felelevenítésével a kegyelet adóját rójuk le a boldogult tudóssal szemben.

Itt aztán részletesen előadja Bertrand élettörténetét, a mely röviden a következő :

Élettörténete nem jelez nagy eredményeket. Tanár volt, mint ilyen csendes visz- szavonultságban irodalmi munkásságban élte napjait. A véletlen egy múzeum szervezéséhez juttatta, hol energiájával nagy munkát végzett, annak befejezésével egész munkaerejét éppen múzeuma fejlesztése érdekében régészeti kutatásokra fordította. 11 irnévre jutva, régészeti tanfolyamot kezdett a „L’école de Louvre“-ben. Ezen előadásait publikálta különálló munkákban s mint múzeum-igazgatót s egy szakfolyóirat szerkesztőjét lepte meg 82 éves korában a halál. Csendes munkás élete tehát elóg szűk határok között, sekély mederben folyt le, mint a csermely, mely nem szirtek között tör utat magának, tajtékzó babjaival esésében morajt keltve messze környéken, hanem csendesen folydogál üde réten keresztül, öntözgetve a szomjas virá- nyokat.

Tevékeny7 munkásságának köszönhette azt, hogy midőn egy évre rá Saint-Germain- ben múzeum felállítását tervezték, az e czélra kiküldött bizottságba őt is beválasztották, sőt midőn az ottani régi kastélyt múzeummá átalakították, őt bízták meg annak berendezésével s kinevezték annak conservatorává. E múzeum szervezésével és berendezésével emelt magának legszebb s legmaradandóbb emléket. Nekem is volt alkalmam e remek munkában igaz élvezettel gyönyörködnöm, sokat tanulnom, s az itt nyert tapasztalatokat érvényesítettem Szekszárdon, midőn az ezredéves jubileum nekem is lelkes alkalmat nyújtott egy tekintélyes múzeum szervezésére és berendezésére.

Már e körülmény is hálára kötelezett le engem Bertrand Sándor emléke iránt s örveudek a különös véletlennek, hogy éppen nekem — ki a múzeumlétesítés és berendezés ezer gondjait és nehézségeit a legkisebb részletig tapasztalásból ismerem, mert e nehéz küzdelmeknek minden phasisát magam is végig harczoltam s igy legjobban méltányolhatom az itt végzett munkát — juttatta a szerencsét méltányolni annak a tudásnak érdemeit, ki a saint germaini múzeum létesítése és mintaszerű berendezésével talán nagyobb érdemet szerzett, mint irodalmi munkásságával. Harmincz éven át fáradozott, e saint-germaini múzeum megalkotásán és

sokáig a fellendülés. 1827 ben Csapó Dániel, mint alispán, egy ugyancsak mozgalmas választásban megbuktatta az ó konzervatív Dőrycket és Perczeleket, kik Perczel Mór szerint, ,,a vármegye törzscsaládjának tartván magukat, parvenlinek néztek és neveztek minden más családot.“

Nevezetes tisztujitás volt ez. Nyitánya, sok tekintetben előidézője a „Kubinszki“- és ,,Pecsovics'‘-féle elkeseredett harezoknak.

Ekkor történt az a nem mindennapi eset, hogy a mikor az alispánná választott Csapót, ősi szokás szerint, székestől együtt vállukra emelték, Perczel István, Perczel Móricznak egyik testvére, az alispáni székből az asztalra borította. Persze lett óriási kavarodás! Perczel Istvánt menten összekaszabolják, ha Móricz testvére, ki akkor kadét volt, nehányad magával kardot nem ránt mellette.

Perczel Mór később is hálásan említi, hogy a netnesszivü Csapó azzal felelt a sértésre, hogy a Perczel-úak közül Imrét esküdtté választatta, Miklóst pedig gyakornokká vette maga mellé s atyjukkal kibékült.

Általában a Csapó, Bezerédj, Angus: majd Szlankouánszkg regime alatt pezsgő, eleven élet költözött Tolnavármegyébe. Csapó Dániel nagy tudása, a közügyek iránt való I

lelkes szeretettel, szelíd, békés természettel és bölcs mérséklettel párosult. Alatta a vármegye határozottan a haladás útjára lépett s bizonyos vezérszerepet kezdett vinni az országban, mert Csapónak széleskörű összeköttetései voltak ; szoros baráti viszony fűzte az akkori legelőkelőbb politikusokhoz, akikkel élénk levelezést folytatott. Gróf Széchenyi István Deák Ferencz, gróf Károlyi György, idősb Pázmándy Dénes, gróf Apport yi Antal és György, Bezerédj István, gróf Andrássy György, Kölcsey Ferencz és más neves politikusok leveleiből ma is jó pár ezerre menőt őriz Csapó Vilmos kir. kamarás, a hires alispán rokona Tengeliczen.

Csapó kivált gazdasági téren országos tekintély volt. Széchenyi nevezte el az „első magyar nemzetgazdának“. Károlyi György gróffal ő fáradozott legtöbbet az „Országos Gazdasági Egyesület“ megalapításán. Jogi tudását úrbéri s más országos ügyekben nem egyszer igénybe vették. A fiatalság büszke volt reá, ha oldala mellett patvaristáskodha- hatott. Appnnyi György gróf kanczellár édes atyja is „két szép ötesztendős sötét pejcsikóval kedveskedett a hires alispánnak a fiának adott sok bölcs és gondos Útmutatásért.“

Csapó iskolájába járt Bezerédj István

is. De később egymásra hatásuk kölcsönös s e két férfiú úgyszólván egymást egészíti ki. Bezerédjben több a hév, tűz, lelkesedés, Csapó mérlegel, fontol, de leszűrt véleménye mellett szikiasz.lárdan megáll. Ebben a törhetetlen következetességben osztozott vele Bezerédj István, ki nemcsak rokona, de benső barátja is volt.

Horváth Mihály ugyan Csapót az 1830- iki országgyűlés legtehetségesebb kormánypárti szónokai közé sorolja. Hanem ez tévedés lehet. Akkor a pártok között még nem volt oly7 élesen meghúzva az elválasztó vonal. Csapó tehát megyéje utasítására egy és más kérdésben talán szavazhatott a kormánynyal, de a radikális reformer Perczel Mór szerint is: „egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb tagja volt ő a reformpártnak, a hires 1848 előtti ellenzéknek“. Az udvar légkörében élő, de liberális gondolkozásu veje : Nemeskéri Kiss Pál, fiumei kormányzó félig- meddig már szemére is veti egyik levelében, hogy „nagyon is a radikál-reformerek karjaiba veti magát“.

Az ő alispánsága mindenesetre korszak- alkotó Tolnavármegye történetében. Perczel Béla volt igazságügyminisztec mondja róla, hogy „ő tette a vármegyét nobilis várme-