Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-01 / 26. szám

2

közérdek

1905. jul’us 1.

hatni, hogy Méltóságod és az adakozók jó szándéka teljesen érvényre juthasson.

Jóakarattal ez a közös étkező a nyár folytán megvalósítható, még pedis- a következő módon: a katholikus

O

óvoda mellett van az Erdődi örökösöknek egy elhanyagolt, félig romban lévő házuk, udvartelekkel, ezt a telket kell megszex* **ezni és a házat lebontani, minthogy az semmiféle átalakítást ki nem bir. A telek kiterjedése 427 négyszögméter, elég nagy arra, hogy egy 110 nögyszögméter területet elfoglaló épület emeltessék és még 307 négyszögméter nagyságú udvartér is maradjon.

A kath. óvoda nagy látogatottságnak örvend, ennek következtében különösen udvartere elégtelen, ez az udvartér megbővülne, az emelendő épület pedig a népkonyha bezárása után fölhasználható volna az óvoda czéljaira, akár menhelynek, akár az óvodások részére.

Ha ezen fekvőség megszereztetik, kétféle közszükségletnek lehet eleget tenni. Egyik az, hogy a kath. óvoda és menhely jobban megfelelhet a hozzá kötött kivánalmaknak, — a másik pedig az, hogy a Méltóságod vezetése alatti népkonyha teljesen el fogja érni azon őzéit, a melyet alapitói és vezetői maguk elé tűztek, hogy a téli hónapokban a szegényeknek legalább napjában egyszer meleg ételt adjon és ez által a nyomort enyhítse, de egyszersmind elejét is fogja venni minden visszaélésnek, a mely a mostani szervezet mellett virágzik.

Hol vegyük erre a pénzt?! — Megmondom: van a városnak egy úgynevezett „szegények pénztára“, mely 35— 38000 koronából áll, — ezen összeg ha jól tudom, takarék- pénztárban van elhelyezve. Ha már most a város képviselőtestülete, a nemes gondolkozás azon magaslatára

tud emelkedni, a mely egyrészt az óvodát és gyermekmenhelyet gyámo- litani, másrészt pedig a közjótékonyság rendezett gyakorlatát előmozdítani és lehetővé tenni akarja, akkor semmi de semmi sem áll útjában annak, hogy a szegény pénztár segítségével, ezt a 10000 koronás befektetést eszközölje.

Ismerve Méltóságod azon kiváló tulajdonságát, hogy az egyszer jónak és helyesnek fölismert dolgot létesíti is, kérem méltóztassék ezen ügyet tanulmány tárgyává tenni és hajónak és keresztülvihetőnek tartja, meg is valósítani.

Maradtam Méltóságodnak tisztelője :

K

..........

Az orvosok.

Az országos orvosszövetség tolnamegyei fiókja a múlt héten tartott közgyűlésén többek között azzal is foglalkozott, hogy anyagi viszonyaik javítása czéljából „orvosi strike- kassza“ létesittetnék. A nyomorúságos idők szomorú jele ez, hogy még az intelligens orvosi testület is sztrájkolással akarja kihar- czolni anyagi helyzetének javítását. A gondolat nem tolnainegyei eredetű, a kérdés az ország nagy részében felmerült, s a mint tudjuk, több helyen kimondták a sztrájk jogosságát.

Ezúttal nem foglalkozunk a torz gondolattal, a mely a lehető legképtelenebb valamennyi felmerült torz gondolat között, s szinte lehetetlennek is tartjuk, hogy az intelligens orvosok a humanizmus ellen ekkora bűnt kövessenek el. l)e itt az ideje, hogy I az orvosok anyagi helyzetének javítására im- I már történjék valami, s a közfigyelem nagyobb mértékben irányuljon erre a fontos kérdésre.

Mert az orvosok legnagyobb része csakugyan szégyenletes viszonyok között tengődik. Tessék csak egy falusi körorvosra gondolni, a kinek 800 korona fizetése, s talán annyi, vagy valamivel több jövedelme van a gyakorlatból. Egy egyetemet végzett ember, a kinek nemcsak a megélhetésre, hanem öregségére való tőkegyűjtésre is kellene gondolni, a kinek gyermekeit a városban kell neveltetni, a kinek intelligens ember

módjára kell élni, annak az egyetemet végzett embernek van 2 — 4 ezer korona évi jövedelme.

Sajátságos tünemény, hogy az állatorvosokat államosították, s e mellett olyan mellékjövedelmük van, a milyen más állarn- havatalban nincsen. Az állatorvosnak öreg napjaira sem kell gondolni, mert hiszen ád az állam nyugdijat; ellenben az orvos elmehet koldulni öregségében, s esetleg árván maradt családja ében halhat, nincs senki, a ki gondjaiba venné.

De igen. Van valami orvosi szövetség, a melynek tagdija 4 korona, s ezekből a 4 koronákból adnak 100—200 korona évi segélyt. Tessék ebből megélni. Mindazonáltal ezt az orvosi szövetséget nem tartjuk alkalmatlannak arra, hogy az orvosok helyzetén valamit változtasson. De, hogy ez megtörténjék, szükséges az összes orvosoknak belépni a szövetségbe, s a tagdíjat fölemelni. Ezzel szembiyi azt látjuk, hogy az orvosoknak csak igen kis része tagja az említett szövetségnek, a mi kétség kívül helytelen dolog, s ezt nem tudjuk, mire magyarázni. Az bizonyos, hogy az orvosok között nincs meg az az összetartó testületi szellem, a mely nélkül minden szövetkezés hiába való, s első rendű kötelesség, hogy az összetartozandóság, érzete fejlesztessék. Ha ez meglesz, sztrájk nélkül is ki lehet majd vívni az anyagi állapotok javítását, s mig hiányzik, eredménytelennek tetszik minden törekvés.

A testületi szellem nemesítésével járna a kufárkodás üldözése. Az orvosok hitelét épen úgy, mint az ügyvédekét, igen megrontotta némely kufárkodó egyén. Ilyenekkel szemben a közönség bizalma meginog, s mivel a közönség hamar általánosít, azt hiszi, hogy nagyobb hatás kedvéért minden orvos dif- teritiszt konstatál, holott csak mandula-gyu- ladás volt a betegség. A beteg embert pedig nagyon könnyű félrevezetni.

Fájdalom, az orvosi pályára ma már alig mer szerény ember vállalkozni. Ismeretes, hogy az orvosi egyetem hallgatóinak száma folyton csökken, s ennek főoka ez, hogy az orvosi állás nem nyújt bi/tos megélhetést, de jelentős szerepet játszik az a körülmény is, hogy a szerénység nem tud konkurálni a túlságosan kifejlődött élelmességgel. Ez a túlságos élelmesség épen olyan torz dolog az orvosi pályán, mint a sztrájk gondolata.

De akár így, akár úgy van a dolog, tény, hogy az orvosok helyzetét javitani kell,

bokortőből két ágra szétvágó, tulipános Ilimmel hímzett szalagjával ékesíti; szép fejére szűzi jegyét: arany-ezüst szálakból szőtt, színes gyöngygyei tele hintett, hét kistülkös nagypártáját illesztgeti. — Ingó testén bíbor- ünge bukó ujja, hét sorosan tulipán meg szives Ilimmel van díszítve, islangokkal megtűzdelve; kerek keblét selyem kendő betakarja, vállát, nyakát gyöngyéke, meg gyöngyös bodor átkarolja. — Pöndöly fölé rokolyát ölt kettőt-hármat, tetejébe még egy másat, patyolatos buja vásznat. — Ezt meg díszül piros szalag kettős sora körülfutja. — Zöldselyem kis kötőjének három széle, pirosselyem szalaggal van tenyérnyire körülszegve s a hol aztán futó szalag kötő szélén sarokra vág, oda hímzett arany-ezüst szálakkal szép nagy tulipánt, kettő közé a középre pávaszemes kerekrózsát. — Legvégül még piczi lába rejtőzik el piros szattyán kis csizmába.

Most azután füzvesszőből szépen fonott kosárkába maga keze dagasztotta kalácsot rak; hej ! a legény kit belőle megkínál majd, édes izét érzi annak. — Azután meg kiszalad a kis kertbe, összeszedi valamennyi virág nyílik benne; bokrétába kötözgeti s kalács fölött a kosárban elrendezi.

Lánytársai szintígy tesznek, öltözködnek: »érik a szöm, gyere mátka* szőllő- csősznek.«

Rég ideje, biz’ az úgy volt, hogy mikor a szőllőt javában érlelte az őszi napsugár s reákapott az édes szemre veréb, seregély, meg sok torkos madár, szőllőt megőrizni,

* A Sárközben mátkának hívják egymást a komák leánygyermekei.

madárhessegetni a sárközi lányok jártak a hegyre. Hét elején mentek, hét utolján tértek haza vasárnapra, szegtegyházba ; — azután meg újra mentek ki a hegyre; igy tartott ez hétről-hétre mig a szüret nem kezdődött. -Mikor ez a fiatal eladó leányhad fül- kerekedett fehér ünneplő ruhában onnan a Sárköz közepéből, a látomás édes gyönyörűsége rczzenté végig azt a vén hegysort ott az öreg Sár fölött. — Száz leánynak csillagfényes szemepárja ragyogott a hosszú, selymes szempilláknak árnyékába’ s árnyék alatt fehérhamvas rózsás arczok mosolyogtak. — Már csak néhány esillagfénnyel sötétíő égalja, szintigy megyen által pirosló hajnalba . . Mikor a nap hajnal fölé, bukkanó fejének hét sugárét vágja, ilyen volt a csillagszemé, rózsaarczu sárközi lányoknak aranyszállal varrott héttülkös pártája. — Napnak fényes sugarán túl fehér felhő leple, alátekint virág- hímes sárközi mezőre: ilyen meg volt a lányoknak színes himmel tele hímzett hófehér ruhája, mezeden szép karjaikon himbálózó, virágteli csörökosárkája.*

így libbentek, igy vonultak föl a hegyre, azután meg elszéledtek ki amarra, ki meg erre, ki-ki maga tanyájára. — Nemsokára ezután itt is, ott is felhangzott a kerepülő kóté * vidám berregése; szőllőtolvaj madársereg, mint valami sötét felhődarah surrant fel a pászta alján, azután meg átcsapott egy más pásztára, onnan meg a

* Csörökosár, füzvesszőből font kosárka.

** Kóté kézi kerepülő; ősi magyar szó, melynek igéje koltog = zörög zörget; sárközi / kilökéssel kótog; innen kolté = kóté.

szomszédoknak határába ; haj ! de sehol maradása ; űzte verte a kóténak berregése; a lányok meg ha a maguk határából minden madárt szél ly el vertek, lány társuknak segítségül a szomszédba általmentek.

Haj, de madárriogatás közben a leány ajka nein maradhat nóta nélkül; fölverik a hegyoldalát hangos dalolással:

Zöld ág, zöld levél, piros a virága ;

Mindöii kis leány vigyázzon magára,

Zöld levél a reménysége,

Piros virág a szerelme :

Minden legény ne szakítson belőle.

Szénakalangya teleiébe' kánya;

Barna kis leány le ne iilj alája:

Mert a kánya csak ezt várja,

Falu fölült kiabálja :

Rábornltál barna legény vállára.

Édös sziitikém csak ne is kérdözze, Hányszor nézők én a csillagos égre . . Mikor este csillag támadt Kend se mondta az annyának Csupán csak a kedves édös apámnak

Azonközben uj had kél a Sárköz felöl a lányok nyomába ; valamennyi deli legény, mind a lányok nyomát járja. — Valamennyi feleségre vágyik s ki, kit választ, kit ki szeret meg ott a hegyen, szüretre megválik.

Ottan jönnek csapatosan, lobog üngük ujja, dombot- mellük hétsorosan varrott pity- kés, kék melles szoritja. — Válligérő hosszú hajuk legestetejére bárány bőrből való süveg, hetyke módon vagyon fölbigygyesztve. — Lobogós a gatya alja, redős a csizmájuk, csillagosra van kivágva püngőssarkantyujuk.