Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-10 / 23. szám
1905. junius 10. KÖZÉRDEK 7 közegészségügyi, akár rendészeti szempontból. Különös, hogy mindegyik azt mondja, hogy „nem tartozik hatáskörébe.“ Ne féljünk tehát, hogy itt hatásköri összeütközés esete álljon elő. Aki idegen községünk fő-utczáján, — melynek óriási forgalmat kell lebonyolítania — végigment, tapasztalhatta, hogy mily nagy por uralkodott itt minden időben. A kereskedők üzleteiket ki nem nyithatták, a jó- izlésü, tisztaságot kedvelő ember tehetetlenségének tudatában elkeseredve zárkózott be szobájába a por elől menekülendő, de hiába, mert a nyáron, különösen este felé uralkodó por felhőből bizony oda is jutott. Szellőztetni, ablakot nyitni a kora hajnali óráktól a késő esti órákig a világért sem lehetett volna, szóval a legtürhetetlenebb helyzetben találta magát a közönség az óriási por miatt tavasztól kezdve késő őszig. Itt folyik a Duna végig, községünk mellett, de a közönségnek folyton ismétlődő panaszát némán hallgatta Elöljáróságunk, nem szándékozott a közönség kedvére, egészségére semmit sem tenni. Már pedig ez az ő kötelessége lett volna, minden ily irányú ujitás az ő kezdeményezésével érhet leghamarabb czélt. Ám a közönséget e közöny nem téritette el szándékától s a helyzet türhetetlen- sége mindinkább kény szeri tette óhajának megvalósítására, az öntözésnek meghonosítására. Magánosoknak s a kereskedőknek cso- portulása az ügyet indítvány alakjában a képviselőtestület elé hozta, melynek megbízásából az Elöljáróság csak hosszú, nagyon hosszú tanulmányozás után állhatott elő javaslattal. A képviselő testület csaknem egyhangúlag elfogadta az utczák öntözésére vonatkozó szabályrendeletet s Tolna vármegyének közgyűlése múlt év őszén azt jóvá is hagyta. Végre tehát eljutott a község e pontig, meg volt az öntözésnek kötelező alakban való kimondása.* A tél folyamán öntözésre nincs szükség s remélhette a publikum, hogy annak a tavasszal való megkezdéséhez a szükséges előkészületek a hosszú tél alatt megfognak történni. Ebben azonban csalódott a közönség. Április eleje óta pór van, benne vagyunk már júniusban is, a por és piszok még nagyobb, öntözés azonban még nincsen. Megvan az öntözésre vonatkozó szabály- rendelet, annak kivitelére vonatkozó intézkedéseket a tavaszig kényelemmel ellehetett volna végezni, de nem történt meg. Pedig ily fontos — a közegészségre vonatkozó — intézkedést minél sürgősebben kellene végrehajtani, sürgeti azt egészséges — beteg egyaránt, sürgetik azt orvosaink is, kiknek állítása szerint megyénknek talán egy községében sincs annyi tuberkulózus eset, mint Pakson. Elöljáróságunk tagjai ugylátszik — hála Isten — egészségesek, ők talán szeretik is a port, hogy legyőzésére nem törekszenek ; ők nem igen disztingválják, hogy a községnek mely határozata érint elsőrangú, vagy mellékesebb kérdést s hogy eszerint is hajtanák végre e határozatokat. A község ha tározata az öntözés kimondásával a közönségnek 'mindenesetre nagy7 fontosságú érdekét rendezte s ime a jóváhagyott szabályrendelet mégis mily elbánásban részesült! Csak a tavasszal, a por szezon beköszöntésével nyúltak hozzá a közönségnek követelő sürgetésére. íme tehát, így hajtatik végre az a szabályrendelet, melyet oly nagy nehezen sikerült létrehozni. A legpéldátlanabb hanyagsággal, közönnyel s nembánomsággal vádol- hatók itt a községi határozatoknak végrehajtó közegei. Az a körülmény, hogy jelenleg készülőben van egyetlenegy7 (!) öntöző kocsi, mellyel 2 kilóméternyi távolságban végeztetnék az öntözést, az a körülmény, hogy ez talán egy hét múlva megkezdi inü* Ez még nagyon szép, de nálunk a »demokrata« elöljáróság a kaputas osztály megadóztatásával akarta az öntözés kérdését megoldani, — vagyis az úri osztály sepertesse össze és öb- littesse le a paksinál talán még hatalmasabb porréteget, amelyet a jobbára foldmives polgárság lovainak lába felkalapál. Így aztán megfellebezték az öntözési szabályrendelet tervezetet, s hogy az, hol rekedt meg, a jó ég tudja megmondani. Tény, ha a jótékony zápor olykor olykor le nem öblítené utczáink piszkát és szemetét, már régen Pompéji sorsára jutottunk volna. A szerk. ködését, nem fogja eny7hiteni az érdekeltek eddigi közönyös magatartását és eljárását. Az ő eddigi késedelmük, negligálása a községi határozatnak és akaratnak s figyelembe nem vétele a felsőbbségi jóváhagyó határozatnak, mely felsőbb hatóságnak ugylátszik nemcsak az alkotásnál, hanem a kivitelnél is kellene, hogy ellenőrző szerep juthatna. Úti figura docet! íme néhány sor annak jellemzésére, hogy Paks mért nem halad, hanem marad! Paksi. Dombóvár. Papi korona. F. hó 6-án itt, a rk. kerületi papságnak rendes tavaszi „Koroná“-ja volt, melyen igen sok vidéki lelkész jelent meg. I Egyház vizsgálat. Kálmán Gyula ságvári pap, ev. ref. esperes a dombóvári egyesült protestáns leányegyházat vizsgálta meg e hó 6-án, ugyanekkor lett megtartva a legelső protestáns vallástani vizsgálat az állami iskolában. Tűz, gyerekek pajkosságából. Hétfőn, játszó gyermekek meggyujtották Cseke Istvánnak a padlásán levő takarmányn’müeit, de még az elég jókor érkezett segítség és a kivonult tűzoltók hamarosan eloltották a tüzet és igy elejét vették a nagyobb bajnak. Tanítóink magyar neve. Múlt heti vezérczikkünkre K. L. aláírással érdekes levelet kaptunk „egy nevestől, testtesől, lelkestől magyar vidéki tanítótól“, a ki levelét igy kezdi: „Örömmel olvastam folyó év junius 3-án megjelent b. lapjának 22-ik számában azon 35 lelkes tanitótársam nevét, kik „a magyar szó lelkes tanításáért vitézségi érmet nyertek csengő koronákból az általuk vívott vérnélküli harezban.“ Régi igazság: „Méltó a munkás a maga bérére“. Megérdemlik! Nehéz munkát végeztek ! Kérdem azonban, hogy nem szúrt e szemet T. Szerkesztő urnák is a névsor ? 1 Nekem, igen ! Lássuk csak !“ És ezután a kitüntetett tanítók névsorából 16 idegen nevű tanító nevét tréfásan verses bokrétába fűzi s figyelmezteti őket, hogy úgy ne járjanak a „magyarosítandó anyaggal“ mint a rák mama a fiával, amikor megrótta, hogy örökösen hátrafelé megy és nem előre, amire a rák csemete azzal vágott vissza: édes anyául mutasd meg, menj elől jó példával! Bár a kis versikében sértés nincs, még sem akarjuk annak a 16 névnek gazdáját vele, mint egy „pellengérre“ állítani, mert mi a hazafiságot nem a névben, de a szívben, az érzésben keressük s azt tartjuk: lehet valaki igen jó hazafi, bár neve idegen. Annyi azonban tény, hogy csak dicsőségükre válnék a tolnamegyei idegen nevű tanítóknak, ha jobbára német nevüket magyarral cserélnék fel: csak a külsőt hoznák ezzel ossz-, hangzásba a belsővel, vagyis kétségbe von- hatlan magyar érzelmeikkel. Éppen ezért j örömmel elevenítjük fel Tolnavármegye derék tanfelügyelőjének, a magyarosítás fáradhatlan j előharezosának, a tolnamegyei tanítósághoz már évekkel ezelőtt kibocsátott következő | megszívlelendő lelkes felhívását: Tolnavármegye kir. tanfelügyelőjétől. I 395. szám 1899. Tisztelt Tanitó Ur! Bizonyára tudomása van arról, hogy a névmagyarosításnak ne n egyéb a czélja, ! mint külsőleg is kifejezésre juttatni azt, ami a bensőben honol; vagyis magyarrá tenni névben azt, ki szívben és lélekben már úgy is magyar. Ha a tanítóság névsorát végiglapozom, igen sok idegen hangzású névvel találkozom ; holott biztos tudomásom szerint egy sincs köztük, kinek minden tette, gondolata, sőt szivének minden dobbanása magyar ne volna; ki naponként nemzetünk jövőjéért, drága hazánk felvirágoztatásáért ne fáradoznék! Ha igy áll a dolog, ha neveink magyarosításával nemcsak a magyarságnak, hanem a nemzetnek is szolgálatot tehetünk, ha egész életünket a magyar népnevelésügy felvirágoztatásának, vagyis hazánknak szenteljük ; ha minden téren igaz honfiú névvel szolgálunk mindent, ami a magyar nevet erősebbé, a nemzetet nagyobbá és tiszteltebbé teszi: miért ne vehetnénk fel magyar hangzású nevet, miért ne járhatnánk e tekintetben a népmilliók előtt követendő jó példával!? Azon tudatban, hogy a t. tanitó ur jelen soraimat nem magyarázza félre, sőt hivatalos nyomásnak sem veszi, hanem hazafias érzületemből folyó egyszerű kötelességnek, felkérem, hogy névmagyarositása iránt való elhatározásáról engemet folyó hó végéig levelező-lapon értesíteni sziveskedjék. Szekszárdon, 1899. márczius hó 16-án. Hazafias tisztelettel: Tihanyi Domokos, kir. tanfelügyelő, A főgimnázium önképzőkörének záró- ünnepélye. Reggel 9 órakor a koronázás évfordulójának alkalmával mind a három felekezetű tanuló ifjúság a maga templomába vonult s részt vett az istentiszteleten. Tiz óra után a gimnázium tornatermében ünnepély volt, melyet szép számú közönség hallgatott végig. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Himnus Énekelte az ifjúság. 2. Haugli Béla tanárelnök jelentése a kör működéséről. 3. Lucretia Borgia. Opera. Előadta az ifjúság zenekara. 5. A magyarokhoz Berzsenyitől. Szavalta: Wagner Lőrincz VII. o. t. 5. ősbuda gyermeke. Induló. Énekelte az ifjúság férfikara. 6. A dalnok átka. Németh Pál pályanyertes műfordítása. Felolvosta Szondi/ István iíj. elnök. 7. Lavotta első szerelme. Hegedűn és kisbőgőn előadták : Halász I., Streit B., Fischhof K. VII., Leicht J. IV. és Friedmann L. V. oszt. tanulók. 8. A gémek életmódja. Nyári Andor pályanyertes értekezése. Felolvasta Németh Pál titkár. 9. Vadászkar. Wéber K.-tól. Énekelte az ifjúság vegyeskara. 10. A góbé. Kozma Andortól. Szavalta Kramolin Vilmos VII. o. t. 11. Népdalok. Előadta az ifjúsági zenekar. 12. Szózat. Énekelte az ifjúság. Haugli Béla önképzőköri elnök jelentése szerint a kör működése fokozottabb volt, mint a múlt években. Nevezetes ujitás a zenekar szervezése, a mely nem minden dicsőség nélkül szerepelt egyes ünnepélyes alkalmakkor. Ujitás volt továbbá, hogy a kör programmjába ünnepélyek rendezését vette föl. Az iskolai év folyamán 1904. deczember 18-án is rendezett egy ilyen ünnepi előadást, mely meglepően sikerült. Ugyancsak sikerült a márczius 15-iki diszülés, a melyet nagyszámú és díszes közönség hallgatott végig. Említésre méltó továbbá a kör könyvtárának ez idei gyarapodása, részint vétel, részint ajándék utján. A könyvtár jelenlegi állománya 347 mű 438 kötetben, az idei gyarapodásra esik 214 mű 243 kötetben. A kör az idén is több páiyadijat tűzött ki, a mihez járult még Wosinsky Mór, Szondy István 1—1 húsz koronás, Varga Ferencz, Szabó Géza, Mosgai Sándor és Wölfel Ferencz 1—1 koronás arany ajándéka. A pályázatok eredménye a következő : 1. Wosinsky Mór apátplébános ur 20 koronás aranya „A római kör Tolnavár- megyébeiF czirnü tételre volt kitűzve. Beérkezett két dolgozat, de egyik sem múlta felül a másikat s igy a bizottság az aranyat megosztotta a két szerző között. Az egyik jutott Somogyi Zsigmond VII. o..tanulónak, a másik Orffy Lajos VII. o. tanulónak. 2. Szondy István gyógyszerész ur 20 koronás aranyat tűzött ki egy természetrajzi értekezés jutalmazására. Beérkezett 3 munka, a melyek között a biráló bizottság legjobbnak tartotta „A gémek élete és fészkeléseu czirnü művet. A jeligés levél felbontása után kitűnt, hogy a tapasztalat után jól megirt munka szerzője: Nyári Andor VIII. o. t. 3. Ugyancsak Nyáry Andor nyerte el a kör egyik tiz koronás aranyát, a mely elbeszélés vagy leírás jutalmazására volt ki-
