Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-03 / 22. szám
4 1905. június 3. KÖZÉRDEK mái, —s itt távol áll tőlem a magyar politica pillanatnyi viszonyaira czélozni, — első sorban a Sociologia és a közgazdaság körébe vágó tudományos igazságok megismerésére utalnának bennünket, igen kicsiny az értelmiségnek az a köre, mely ebben a két irányban tüzetesebb érdeklődéssel kiséri a I fejleményeket. De még kisebb az a kör, mely ez irányban olyan behatóbb érdeklődést tanusitana, hogy tanulmányokat is téve, azzal ! kecsegtethetné a magyar közéletet, hogy í elfogultság és előítéletek helyett a tudás gyümölcseivel termékenyülve meg, kezesked- hetik, hogy sorsunk a művelt, nagy nemz«- j tek között bárminő metamorphosis előtt áll- j jón is a társadalom, „de nobis, sine nobis“ — nem intéződhetik 1 Szóval arról vagyok meggyőződve m. t. Választmány, hogy egy ily irányú közkönyvtár, — hiányt pótló és közhasznú létesítmény. S azért az alapítvány rendeltetését akként körvonalazom, hogy annak kamata kizárólag a Sociologia és a Közgazdaság körébe tartozó tudományos müvek és folyóiratok beszerzésére fordittassék; s a könyvtár társadalomtudományi jellege a későbbi fejlesztés során is megerősittessék .az által, hogy abba soha más tárgyú és irányú müvek be ne soroztassanak. Tekintetes Választmány! Az alapítvány csekély, — mindössze 200 korona. De ha arra a kavicsból lett lavinára gondolok, melyet a magasságból egy gyermek erőtlen keze indított s feltételezem, hogy mások is, ahelyett, hogy e szerény kezdeményezést lemosolyognák, a magyar közművelődés e legkisebb oltárán erejükhöz képest szintén áldozni fognak, akkor nem riadok vissza attól, hogy a tek. Választmányt e majdan áldást hozó oltár első téglájának kegyes elfogadására kérjem! Azok, kiket a sors vesz*esé- gemnek velem együtt tett részeseivé, e kegyeletes emlék alapozásához szintép hozzá járulni óhajtván, Anyám — özv. Simonlsits Béláné 1U() kor.-t, s öcsém Simonlsits Andor 200 kor.-t, juttattak hozzám, az alapítványhoz leendő csatolás végett, — mely összegekkel együtt 500 koronát, a mellékelt takaréktári könyvön tisztelettel beterjesztek. Ezen kívül — tervein szükebb körben tudomásra jutván — a könyvtár-alaphoz való pénzbeli hozzájárulásukat helyezték még kilátásba nálam Jeszenszky Andor és dr. Krumplin Gyula urak. Örömmel jelenthetem azonban i. t. Választmány, hogy a könyvtár nem csak ezen, ma még csekély készpénz alappal, de jelentékeny mennyiségű és a kitűzött czél szempontjából kiválóan értékes müvek egész kis sorozatával is állhat mindjárt rendeltetésének szolgálatába, amennyiben az Egyszer csak kitört a kapitányból. — Sie Esel! Nem lehetett kétség, hogy e tisztelet- len kifejezés nekem szól. De működni kezdett bennem a kíváncsiság, mint még soha. Értem, hogy kapitányom szamárnak nevez, de azt nem értem, miért. Tudtam, hogy akármilyen röviden is, de megfogja indokolni. — Hát nem meglátni itt maga, hogy itt van ez o sárgo-fekete zsinór, vagyis, hogy ez a jámbor emper katonai szállító. Kerteuch, marsch! Minek mondtam volna én azt el, hogy sötétben voltunk, az a kis tűz pedig talán a töröknek a jelvényét nem világította meg, s főleg azt, hogy én ezt a jelvényt csak akkor ismertem meg. Elég az hozzá, hogy belejött a conduit tisztámba, hogy „önálló katonai megbízás teljesítésére képtelen“ vagyok. Még népfelkelő tiszt sem lehettem. És ha csodálatos is, ennek a daczára Isten segítségével meg tudok élni s holmi dolgokat sikerrel is tudok elvégezni. Pataky István. Odalépett a törökhöz, és vállára mutatott. mászva, számlálják meg az ellenséget, és ha nem látjuk erősebbnek a mi csapatunkat, valahogy megkíséreljük kikerülni őket. Nagy aggodalommal vártam három társammal, mig Kovácsék visszajönnek. Majdnem búcsúzni kezdtem az éleitől, azt hive, hogy csapatunktól elvágva vagyuuk. De jött a két kiküldött s előadták, hogy a tűz csakugyan meg van, de a ló és ember csak az egyes számban léteznek, és pedig az ember egy török. — Egy dezentor! tört ki belőlem a katonai szellem. Ezt megfogjuk. Ezzel a sötétségben lehető legnagyobb körültekintéssel szétosztottam csapatomat, már tudniillik 4 emberemet s magamat, és óvatosan közeledtünk a dezentor felé. A török teljes biztonságban képzelte magát, valami szőnyeg félére térdelt le s talán a felkelő naphoz készült imádkozni, a miből azonban mi még mit sem láthattunk. A midőn elég közel voltunk hozzá, egy általam adott jelre mindnyájan szuronyszegezve fogtuk körül a török uramat. Hah! a gyáva csak 5 fegyvert látott maga ellen irányozva, igaz hogy közvetlen közelből, de annyira megrémült, hogy hanyatt esett. Motyogott is valamit. De ha törökül mondta, egyáltalán semmit, ha pedig németül mondta, nem sokkal többet értettem belőle. De hát gondoltam, hogy kegyelmet kér. Egyebet mit is tehetett volna ? Meg voltam győződve, hogy ez egy dezentor; az ellenséghez akar átszökni, mint a hogy Boszniában egész zászlóaljak megtették. Veszélyes küldetésemet minden baj nélkül vittem keresztül, s hozzá még egy dezen- torral állítok kapitányom elé! Elképzeltem, hogy e miatt azt, hogy a „Dienst reglama“ előadása alatt elaludtam, hogy a fügende brückét meg nem magyaráztam — el fogják felejteni. Es ezenfelül ha szabadon bocsájtottam volna, nem lett volna-e azért bajom ? ! Szóval mi diadallal vittük a törököt, és szürkületkor megérkeztünk tartalékot képző csapatunkhoz. Alig álltam szóba még az őrmesterrel is, bementem kapitányomhoz, a kinek a kirándulást elmondtam. — Ah! egy dezentor?! hadd lássuk. Kapták be legényeim az ijedt törököt, de nekem rögtön feltűnt, hogy a török sokkal nyugodtabb a tiszt előtt, mint velünk szemben. Már ekkor világosabb volt az idő. A kapitányom hol a törököt, hol engem nézett, nagy szemeket meresztett, láttam, hogy haragszik is. De ,nem tudtam, én rám-e, vagy a törökre. Én biztam magamban. eszmének két lelkes barátja, kik egyutial megyénkben a tudomány e két ágazatának talán legerősebb képviselői is, Ihvtal Béla cs. és kir. kamarás és ifj. Leopold Lajos urak, ajándékaikkal azt bőkezűen gyarapították. Közülük az első 102 műve' 126 kötetben, körülbelül 1000 kor. értékben, a második pedig 66 művet 70 kötetben, körülbelül 200 kor. értékben küldött hozzám a könyvtár V czéljaira. S ezt saját könyvtáramból magam is 50 kötettel gyarapítóm. — E müvek szakszerűen egy beállított kathologusát szintén beterjesztem. — Végül még csak arra legyen szabad kérnem a m. t. Választmányt, hogy ez a könyvtár ne elzárva, hanem a Casinó általános könyvtárától elkülönítve úgy helyeztessék el, hogy a Casinó helyiségeiben, a Casinó tagjainak mindenkor rendelkezésére állhasson. Fogadja a m. t. Választmány hazafias üdvözletem nyilvánítását, mellyel vagyok Szekszárdon, 1905 junius 1. Simonlsits Elemér, a Casinó intéző igazgatója. A szekszárdi kaszinó választmánya a legnagyobb örömmel fogadta úgy a szép czélu alapítványt, valamint az egyesek által nagylelkűen felajánlott értékes könyvadományokat s özvegy Simoutsits Bélánénak Simontsits Elemérnek, Simoutsits Andornak, Bartal Bélának, Jeszenszky Andornak, Leo- dold Lajosnak és Kramolin Gyula drnak hálás köszönetét külön jegyzőkönyvi kivonattal tolmácsolja. Elhatározták, hogy az értt-kes könyvtárt a kaszinó könyvtárától elkülönítve, a társalgóban helyezik el; a kezelési szabályzat elkészítésére pedig öt tagú bizottságot küldtek ki A bizottság tagjai: Wosinsky Mór, Wigand János, Tóth Károly, Bodnár István választmányi tagok és Leopold Lajos kaszinói tag Az alapítványhoz hozzácsatolták a I'ör- dős Vilmos koszorújára gyűjtött összegnek 38 korona feleslegét s Wigand János indítványára a könyvtárt „Simontsits-köny vtár- nak“ fogják elnevezni. A Sió hajózhatóvá tétele. Bariul Béla cs. és kir. kamarás a múlt év őszén tartott vármegyei közgyűlésen indítványozta, hogy a vármegye Írjon fel a földmivelésügyi miniszterhez, a Siónak hajózhatóvá tétele és vizének öntözésre való fel- használása iránt. A vármegye az indítványt elfogadta s e tárgyban fél is irt. Most aztán megérkezett a válasz a feliratra. Ebben a miniszter arról értesíti a vármegye közönségét, hogy a Siónak hajózhatóvá tételére nézve már több alternativ tervezet van készen, de mivel a kivitelre most nincs kellő fedezet, csak akkor kerül kivitel alá, ha az 1907-ik éven túl végrehajtandó vizimunká- latokra a minisztérium a törvényhozástól megfelelő hitelt nyer s ennek keretében a kérdéses munkálatok költségei is fedezetet találnak. A mi az öntözésre való felhasználást illeti, ennek a kérdésnek megoldását a hajózás czéljából építendő duzzasztó müvek hathatósan elő fogják mozdítani, de ezeknek létesítéséig az öntözési berendezések tervezését csak abban az esetben rendelheti el, ha az érdekeltek részéről megfelelő nagyságú területek jelentetnének be öntözésre. Tudomásunk szerint a rétek öntözésére már Csapó Dániel alispánsága alatt, a múlt század 30-as éveiben történtek itt kísérletek. Czélszerü dolog lenne tehát, ha érdekelt birtokosaink ismét megragadnák a kedvező alkalmat s megfelelő nagyságú területek bejelentésével legalább a terv elkészíttetését siettetnék. Ezen ügygyei kapcsolatban Szekszárd- nak is idejekorán mozgolódnia kellene, hogyT a Sió kilátásba helyezett hajózható állapotba hozatala alkalmával, a régieknek rövidlátásból, garasoskodó politikájából származó bűne, hogy tudniillik a csatorna egy pár ezer forint költség többlet miatt a várostól mintegy félórányira vezettetett el, még áldozatok árán is helyrehozaSsék, vagyis, hogy a Sió csatorna közvetlenül a város szélén vezettessék, miáltal ipar, kereskedés hatalmas lendületet vehet, megoldható lesz az égetően szükséges bel- csatornázási ügy, a sédpatak szabályozása, a belvizek levezetésének kérdése. Szóval Szekszárd jövő fejlődése forog itt kérdésben. Megérdemlené tehát ez az ügy, hogy tüzetesen foglalkozzunk vele. Csakhogy hát Szekszárdon a jó ideákat elszokták raktározni boldogabb időkre o nagyon sok függ attól, hogy ki teszi meg az indítványt. Kedvelt, befolyásos személyisége az? Nos tehát Bariul Béla ez a széles lát körű, európai műveltségű nagybirtokos és kiváló közgazdasági iró mindenesetre van olyan megbízható vezető, hogy Szekszárd utána indulhasson. Legczélszerübb lenne tehát egyenesen ő hozzá fordulni, megkérni, tegye tanulmány tárgyává az ügyet s összekapcsolva a Sió hajózhatóvá tétele érdekében, ő általa propagált szép, praktikus ideával, egy újabb memorandumot, vagy indítványt terjesztene be, vármegyénk közgyűlése utján a földmivelésügyi miniszterhez. Lehetetlen dolognak tartjuk, hogy a mikor a kormány milliókat szán csatornázási ezé- lokra, mereven elzárkóznék Szekszárd jogos igényeinek kielégítésétől, főleg ha minden nagyobb áldozatok nélkül, megreparál- ,hatjuk egy tőzsgyükeres magyar városnak már amúgy is elpuskázott jövőjét.
