Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-27 / 21. szám
3 1905. május 27. két s most a vármegyei tisztviselők is sorompóba léptek, hogy a fizetés rendezés csorbáit kiköszörültessék. így a vármegyei tisztviselők országos egyesülete lieniczky Lajos pestmegyei alispán elnöklésével e hó 19-én és 20-án tartotta Budapesten országos gyűlését, amelyen Tolnavármegye tiszti karát Pap Gyula h. árvaszéki elnök képviselte. Horváth József titkár, az előadó, előterjesztett jelentésében konstatálta, hogy az 1904. évi X. t.-cz. végrehajtása a vármegyéknél semmi nagyobb nehézségbe nem ütközött. Vannak azonban hibák, amelyeket okvetlenül orvosolni kell. így a vármegyék a törvényszelleméhez és betűihez tartva magukat úgy értelmezték a törvény 5. szakaszát, hogy minden főszolgabírót, a ki ilyen minőségben már 15 esztendőt töltött hivatalában, a VII. fizetési osztályba léptettek elő, a belügyminisztérium azonban kisebb vármegyékben csak két, nagyobb vármegyékben csak három főszolgabíró előléptetését hagyta jóvá, az e számon felöli előléptetéssel járó többszükségletet pedig egyszerűen törölte a költségvetésből. A jelentés szerint a törvény a főszol gabirák előléptetését a vármegyék autonóm jogkörébe utalta, s ezért, a mikor a belügyminiszter a költségvetés szempontjából való fölülbirálás czimén mintegy numerus clau- sus-hoz köti a VII. osztályú főszolgabirói állásokat, eljárása ellenkezik a törvény szellemével. Rátér azután a jelentés a X. osztályba sorolt aljegyzők és szolgabirák helyzetére és kimutatja, hogy e részben a törvény hibás és sérelmes, mert a törvény végrehajtásánál kitűnt, hogy a fogalmazóiszak kezdő fizetési osztályába olyan tisztviselők is kerültek, a kik 12—18 évi szolgálati időt tudnak kimutatni. Baj az is, hogy a törvény hiányos intézkedése folytán IX. osztályú szolgabiróvá, vagy aljegyzővé, szemben régi, érdemes X. osztályú tisztviselőkkel, megválaszthatok olya nők is, a kiknek vármegyei szolgálatuk még nincs, holott a törvény intencziója kétségkívül az volt, hogy bizonyos hosszabb szolgálati idő után a X. osztályú szolgabirák és aljegyzők legyenek előléptethetők a IX. fizetési osztályba. Fölpanaszolja a jelentés azt is, hogy a belügyminiszter a vármegyék autonómiáját semmibe sem veszi, mert sok esetben, a mikor a vármegyék állapítottak meg fizetési pótlékot, megsemmisítette a határozatokat azon a czimen, hogy nem enged eltérést a törvényesen megállapított fizetési osztályozástól. Megemlíti továbbá a jelentés a dologi átalányok kérdését is. A belügyminiszter, bár elismerte az átalányok elégtelenségét, mégis oly esetekben, mikor egyes vármegyék a maguk erejükből rendezték az átalányokat, megsemmisítette határozatukat. A vármegyrei tisztviselők hitelének rendezése dolgában sajnálattal konstatálja a jelentés, hogy a tisztviselői kar reménye ebben a tekintetben eddig nem valósult meg. Országos vármegyei hitelintézet csak állami segítséggel létesíthető, de a mai bizonytalan politikai helyzet mellett, ilyen állami segítségre gondolni sem lehetett. Foglalkozik a jelentés a szolgálati pragmatika kérdésével is és hangoztatja, hogy a politikai tisztviselőkre nézve kétszeresen fontos a szolgálati pragmatika megalkotása. Ugyanígy a gyülekezési jog kodifikálása sem lehet közömbös az egyesület előtt, mert azok a támadások, melyek a legutóbbi időkben a vármegyei tisztikar legexponáltabb részét, a szolgabirói kart érik, nagy részben a gyülekezési jogra vonatkozó kontroverz miniszteri rendeletek eltérő értelmezéséből erednek. A nagy tetszéssel fogadott indítványhoz képest aztán elhatározta a közgyűlés, hogy az előadói jelentést kinyomatja és az egyesület összes tagjainak megküldi, továbbá, hogy a főszolgabirák előléptetése, az átalányok rendezése, a gyülekezési jog kodifikálása érdekében fóliratokat intéz a kormányhoz és a képviselőházhoz. A X. osztályú szolgabirák és aljegyzők érdekében bizottságot küldött ki a közgyűlés. A szolgálati pragmatika megalkotásának elősegítésére pedig ezerkoronás pályadijat tűzött ki. Felárnak a belügyi kormányhoz azért is, hogy a vármegye kebeléből kiszakított KÖZÉRDEK számvevőség a belügyi kormány fenhaló- ságu alá helyeztessék vissza. Bizony a vármegye urainak nagyon későn jutnak ezek a jog, törvény, igazság nevében megnyomorított tisztviselők az eszükbe. Akkor az egész ország harsogott a vármegyék helyeslésétől, hogy a vármegyék legsarkolatosabb autonom jogaiktól megfosztassanak, hogy t. i. a» pénz-kezelés, az alispánok és árvaszéki elnökökre nehezedett némi kényelmetlenség miatt, a vármegyei számvevői intézménnyel együtt megszüntettessék, vagyis, hogy a pénzkezelési s ellenőrzési teendőket állami közegek lássák el. 800 tisztviselő joga lett igy a képviselőház assistencziája mellett, hogy keményebb kifejezést ne használjunk — egyszerűen figyelmen kívül hagyva. Mivel az állami pénztári és számvevőségi tisztviselők fizetési ügye akkoriban még rendezve nem volt, hogy rajtuk sérelem ne essék, a náluk nagyobb javadalmazásu volt vármegyei pénztári és számvevőségi tisztviselők velük egy rangba, legtöbb esetben pedig náluk alsóbb fizetési fokozatba osztattak be. Ha több fizetésük volt pótlékba kapták meg. Úgy de az állami tisztviselői fizetés rendezésével az állami pénztári és számvevőségi tisztviselők fizetési Ugye is rendezve lett, vagyis átugrották s ott hagyták az államiak, a volt megyeiket. Rendezték aztán a vármegyei tiszti fizetéseket is. Hja, de az a szerencsétlen 6—800 megállamositott tisztviselő már akkor nem volt a megyénél, tehát olt is megfeledkeztek róluk, vagyis két szék között a pad alá estek szépecskén s megtörtént az a párját ritkító igazságtalanság, hogy amikor széles Magyarországon mindenki kapott vagy kap fizetés emelést, a volt vármegyei pénztári és számvevőségi tisztviselők nem kapnak egy árva fűyinget sem. S igy valósággal törvényen kívüli állapotba jutottak. S megjósolhatjuk ott is maradnak, mert képviselőházban, vármegyei közgyűléseken nem esik egyetlen egy bátor szó sem mellettük s most hogy a vármegyék s a vármegyei tisztviselők országos egyesülete megmozdult, ennek oka is nem annyira az ő siralmaik meghallgatására, de inkább kényelmi szempontokra vezethetők vissza. Belátják ugyanis most már a vármegyék, hogy a pénztárak és számvevőségek államosítása reájuk nézve balul ütött ki, a közigazgatást nem hogy egyszerűsítette volna, de határozottan megnehezítette, sőt sok esetben majdnem lehetetlenné tette. Szeretnék tehát a dolgot visszacsinálni, a mi azonban már sokkal nehezebben fog menni most, mint ment volna akkor, amikor egyúttal annyi sok ember becsületes munkáját is némiképpen megjutalmazhatták volna a vármegyék szavuknak kellő latba vetésével s ügyük iránt érzett és kimutatott mákszemnyi jóakaratukkal. Tolnavármegyei tanítók közgyűlése. A meghalt, de Tihanyi Homokos kir. tanfelügyelő lelkesedése és fáradhatatlan buzgalma folytán halottaiból újra feltámasztott Tolnavármegyei Általános Tanítóegyesület folyó hó 25-én tartotta ez évi rendes közgyűlését a vármegyeház nagytermében, melyet e czélra' a vármegyre alispánja a legnagyobb készséggel engedett át. A tágas teremre ez alkalommal csakugyan szükség volt, mert a nagy számmal megjelent tagok és vendégek azt majdnem teljesen megtöltötték. Ennek az életre való egyesületnek ugyanis évről-évre szaporodnak a tagjai. Mikor 1990-ban az egyesület újra feléledt, alig volt néhány tagja, s ma már a hatodik évében több mint 200 tagot számlál az. Tagjai nemcsak az állami, községi, izr. tanitók, óvónők, hanem a többi felekezetiek is, továbbá néhány lelkész, s hogy a 445 tanerő s 100 óvónő, illetve menedékházvezetőnő mind nem lépett be az egyesületbe eddig, annak oka az, hogy őket arra senki sem kényszerítheti és hogy útiköltséget e czélra nem kapnak, mert saját felekezetűknek is lévén egyesülete, arra utalják ki részükre a napidijat és fuvart. Pedig nagyon kívánatos volna, ha minden tanitó tagja lenne ennek a tanitók érdekét nagyon is előmozdító egyesületnek, mert egyesült erővel, kéz-kezet fogva, lehetne csak nagyot alkotni s tagjainak számával arányosan növekednék az egylet tekintélye is és sokkal nagyobb súlya lenne szavának. Egyébként a Tolnavármegyei Ált. Tanító- egyesület hivatásának magaslatán áll, a magyarosodás és a módszertani tanítás terén különösen szép haladást ért el. Gyűlései mindig rendkívül érdekesek, tanulságos lefolyá- suak. Sokat tett a tanügy általánosabb érdekeinek előbbrevitele mellett, a magyarosodás szent ügye, továbbá a kartársi szellem ápolása, fejlesztése s a tanitók önképzése körül is. S gyors felvirágzása, életképessége a lelkes tisztikaron kívül elsősorban Tihanyi Domokos elnöknek köszönhető, aki a népoktatás iránt igazán páratlan buzgósággal érdeklődik, ritka magyar hazafiságával s tapintatos, mindenkor a tanítóság érdekeit szem előtt tartó fá- radhatlan tevékenységével nagy népszerűségre tett -szert s a tanitók osztatlan szeretetét nyerte el. Csakis ily önzetlen és lelkes férfiúnak sikerülhetett az egyletet a végpusztulástól megmenteni s tagjai számának nagyarányú növelésével visszaadni igazán nemes és fontos hivatásának. Derék, igazán csak a tanügynek élő tanfelügyelőnkön kivid az egylet disztagjai is többször kimutatták meleg érdeklődésüket. így Ujváry Béla kir. tanácsos egyik közgyűlésen személyesen is megjelent; a miniszter pedig egyizben egy mentőorvost küldött le, ki a közgyűlésen az első segélynyújtásról tartott nagyon érdekes és hasznos előadást. A fonomimikáról >s tai'tott egyizben Schäffler Teréz gyakorlati mintatanitást, melynek eredménye lett az, hogy ma már vármegyénkben nagyon sok iskolában ezen uj módszer szerint tanítják az abc olvasását, mellyel 3—4 hónap alatt olvasnak a gyerekek. — A mostani gyűlésre az egyesület tagjai közül sokan már 24-én este érkeztek Szek- szárdra; ezeknek elszállásolásáról Horváth Ignácz és Kreutzer Károly tanitók gondoskodtak. Maga a gyűlés a tagok élénk érdeklődése mellett, sok tanügybarát részvételével délelőtt 9 órakor kezdődött. A vármegyeház hatalmas falai csak úgy visszhangoztak a lelkes tanitói kar hazafias imádságától, a magyar nemzeti Hymnusz gyönyörű melódiájától, amelyet a mély hazafias érzésű tanitói kar bevezetéskép, állva énekelt végig. A hymnusz elhangzása után Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő, elnök az ő hazafias ékesszólásával a következő szép beszéddel nyitotta meg a közgyűlést : Tisztelt Közgyűlés! Midőn 6-ik éven át nyitom meg a közgyűlést, engedjék meg, hogy 37 évre tereljem vissza emlékező tehetségüket, a mikor a népoktatási törvénynek megalkotása után a vármegyei tanitói gyűléseknek megtartása kötelezővé tétetett. Hogy mi történt akkor, azt csak azok képzelhetik el, kik láttak a tengeren egy zátonyra jutott nagy hajót, mily óriási erővel képesek onnan felszabadítani s rendes helyére visszavonni, hogy megkezdett útját a kitűzött czélig folytathassa. Tehát 1868 után keletkeztek a tanitói egyesületek, melyek sok-sok időig zátony által voltak feltartóztatva, mig végre az erő legyőzte az akadályt és a közművelődés hajója ismét folytathatta a tanitói egyesületek alakjában útját. 37 éve tehát, hogy a népnevelés zátonyra jutott hajója újólag szabadon fut a haladás tengerében, kiképezve sokakat arra, hogy miként állhatják meg társadalmukban az élet próbakövét, megtanítván az emberiséget arra, hogy két keze- és eszével miként keresheti meg azt, mi maga és családjának boldogságát idézheti elő, szóval, ami által önfentartását könnyebben biztosíthatja. Ezt mind a tanítóegyesületek idézték elő, mert ezekben lett elvetve a tanítás módszerének csirája, mely hála Istennek, ma már fává nőtte ki magát. Csak egyet emelek ki az akkoriakból: hova lett a syllabizálás és hangoztatás kintornája, mely által sok növendék lett ellen
