Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-27 / 21. szám
2 közérdek élelmünket fel kell szabadítanunk abból a függő' helyzetből, amelyben ma sínylődik és amelyben a közvetítő szánalmas szerepét tölti be. A jövő munka programmja tehát elég mozgalmasnak Ígérkezik, s csak a társadalom és a közgazdaság tényezőinek vállvetett igyekezete képes azt össze- hangzóan megoldani. Erre törekedni, az összhangot minden téren megteremteni elsőrendű nemzeti feladat. * A magyar paraszt és a vámpolitika. Ilyen czimen irt Burtal Béla egy hosszabb vezérczikket „Az Újság“ május 21 -i számába. Burtal Béla czikke elején visszatekint 1514-re, majd a Rákóczi fölkeléssel foglalkozik olyan értelemben, bogy a fölkelés sikertelenségének a pénzhiány volt az oka. Azután áttér arra, hogy a kiegyezés megteremtette a nemzet anyagi önállóságát, hogy valutánk, hitelrendszerünk a világ legelső államainak színvonalán áll. De aggodalommal tekint a jövőbe, hogy a mostani politikai viszonyok lerombolják az elért sikereket, s különösen a magyar parasztságot félti a rázkódástól, a mely az önálló vámterület esetleges létesülésével fog bekövetkezni. A nép nevelése. Lapunkban már több ízben említést tettünk arról, hogy számtalan soeziális baj onnan veszi eredetét, bogy a néppel nem igen törődnek, nem vezetik helyesen, nem világosítják fel, nem támogatják úgy, a hogyan ke'lene. Erre vonatkozólag egy érdekes levelet kaptunk, a melyet egész telje delmében közölünk : „Azt mondják önök, hogy a néppel nem törődnek vezetőik. Igazuk van. Csak abban nincs igazuk, hogy kivételt nem tesznek* *). Igenis vannak olyan földesurak, papok, gazdatisztek, jegyzők, tanítók, akik szivükön viselik a nép érdekeit, s egészen bizonyosan tudom, hogy azokban az uradalmakban, vagy községekben, a melyekben az emlitett vezetők közül csak egyik is komolyan veszi föladatát, ott, mondom, alig van szocziális baj, ott a nép, ha nem is elégedett — mert hát ki lehet a mai adózási viszonyok között elégedett, — de nyugodtan tűri *) De tettünk. (Szerk ) sorsát, nem gondol kivándorlásra, nem hallgat a hazátlan apostolokra, hanem dolgozik és fizet Igen, de abban igazuk van önöknek, hogy ilyen uradalom vagy község kevés van. Fájdalom, nagyon kevés van. Hogy miért van ez igy, annak bonczolgatására sem időm, sem alkalmam nincs mostanság. Mindazonáltal szeretnék egyet-mást elmondani, a mivel nézetem szerint talán lehetne valamit javítani a dolgokon. Természetesen első sorban önzetlen vezetőkre van szükség, a kiknek nem legelső czéljuk a nép zsírján való hízás, hanem a nép zsírjának gyarapítása. Addig, a mig a középiskola és az egyetem nem hivatásuk magaslatán álló egyénekkel, hanem kapzsi, tömött fejű és üres szivü uraságokkal árasztja el a községeket, addig igazi javulásról szó sem lehet. A középiskolát még felelősebbé teszem, mint az egyetemet, felelősebbé teszem azért, mert a középiskolának kellene a jó alapokat lerakni, s a középiskola csak tanít latint, számtant, vegytant stb., de alig van gondja arra, hogy önérzetes, nemesen gondolkodó, becsületes szivü és erős akaratú ifjakat neveljen*). A középiskola korlátok közé szorított, a tanulástól megundorodott, léhaságra, élvezetekre vágyó ifjakat ereszt az életbe, s ezek aztán a nép boldogitásánál sokkal fontosabbnak tartják egyéni vágyaik kielégítését a köz rovására. De a középiskola átalakítása fölött most okos emberek vitatkoznak, s nem lehetetlen, hogy eredménye is lesz a vitának. Tehát reméljünk. Most már arról kellene szólni, hogy a népet miképen lehetne helyes irányban vezetni: Hát bizony ez elég nehéz feladat, s nem is valószinü, hogy egy ember megoldhassa a kérdést; aztán igen sok része van a helyes tapintatnak abban, hogy valamely dolog jól sikerüljön. Önök azt mondják, hogy nem csupán az anyagi bajokban kell a soczializinust keresni, hanem az erkölcsök megbillenésében is. Ebben is igazuk van. De az erkölcsös iránynak sem lehet soha szeme elől téveszteni az anyagias boldogulást. A tiszta erkölcs támasztéka a társadalmi rendnek, de a nyomorúság megrontja a tiszta erkölcsöket. Az bizonyos, hogy az egyéni vágyaknak és igényeknek korlátozása korlátozása egyúttal a romlásnak is, de nem szabad feledni, hogy van a világon létminimum is, és arra kell törekedni, hogy lehetőleg mindenki aránylag tűrhető *) Bizony oz bajos is a mai reiidszer mellett. {Szerk ) 1905. május 27. viszonyok közölt élhessen, hogy ne kelljen koldusbotot fognia. Tehát az erkölcsös vezetés sohasem tévesztheti szeme elől a nép anyagi boldogi- tását. (Ezt az igazságot különben nem én találtam ki.) Annyi bizonyos, hogy a népnek kézzel fogható eredmények kellenek. A nép látni akarja, hogy nemcsak adót kell fizetnie, hanem az ő boldogulásának módja is megtalálható. Ezt pedig csakis az anyagi boldogulást előmozdító eszközök megkeresésével lehet elérni. De mik ezek ? Kétség kívül igen sok van, a melyek a helyi viszonyok szerint is változnak. Nem föladatom összeszedegetni ezeket az eszközöket, inkább egy általános dologra szeretnék rámutatni. A milyen dolgos a magyar nép nyáron, épen olyan lusta télen. Megengedem, hogy a szerfölötti nyári dolog kívánatossá teszi ezt a hosszú pihenést, de hogy szükségessé tenné, azt nem hiszem el. Azt sem hiszem el, hogy az általános közgazdasági nyomorúságban föltétlenül szükséges a selyemszoknya, meg a százakba kerülő lakodalom. Igaz, hogy ez úri tempó, s a magyar még a pokolban is ur; de erről az uraságról immár elmélkedhetik a pusztuló középbirtokon osztály. Tehát a hosszú téli pihenést nem tartom föltétlenül szükségesnek, hanem igen hasznosnak tartanám, ha a nép mindenütt, lehetőleg mindenütt rávcscttetnék a téli ipari foglalatosságra. Ha az egyik községben lehet tutyikat készíteni, a másikban bizonyára lehetne egyszerűbb mezőgazdasági eszközöket, a harmadikban szövötteseket, a negyedikben valami játékfélét, az ötödikben és a többiben mást. Hogy jó-e a fölvetett gondolat, természetesen mások döntik el; egyébként ezt sem én találtam ki. A külföldön a tények azt bizonyítják, hogy a gondolat jó volt. Bárcsak itthon is megértené valaki, s ennek az ügynek is lenne Bezerédje, a ki életét egy-egy kérdés megoldásának szentelné !“ K. L. A vármegyei tisztviselők országos egyesületének közgyűlése. A tisztviselők fizetésének ideiglenes rendezése nem keltette azt az általános megnyugvást és megelégedést, mint amelyet elérni szándékoztak vele. Az állami tisztviselők már memorandumba foglalták sérelmeimely addig a herczegnő arczát fedte, leesett a hóhér lábaihoz, ki mellette állt, feltűnt a herczegnő arcza a bámészkodó sokaság előtt, de ezen arezon a félelem legkisebb jele sem látszott, nyugodt fenség, kegyes áhitat uralkodott vonásain.“ Megérkeztek a köztársaság térre, — ma Conccrdia tér a neve — itt állt a halál I gépe, a guillotine. Erzsébet herczegnő leszáll a kocsiról, a többi áldozat követi és sorakoznak a guillotine lábánál. „A herczegnő — folytatja ugyanaz az elbeszélő, angyali mosollyal tekintett végig társain, szemeit az ég felé emelte, majd ismét társaira nézett, mintegy jelezve, hogy ott fennfogják egymást viszontlátni.“ A herczegnőt végezték ki utoljára; bátran nézte végig, mint hullik le előtte huszonhárom fej . . . Midőn a sor reá került, biztos léptekkel ment fel a vesztőhely lépcsőjén, arczárói égi öröm sugárzott le, hogy fel veheti a vér keresztséget, mely biztosítja számára a kiválasztottak koronáját, mely egyedül volt méltó jutalma az ő szent, ártatlan életének. * * * Erzsébet herczegnő gyászos halála, kiváló erényeinek hire oly nagy benyomást tett a tömegre, hogy halála után azonnal egész legendával vették körül az ő vértanu- ságát. Alig hogy kiömlött piros vére a földre, beszélték a nép között — azonnal rózsa illat töltötte be az egész léget; Isten csodával akarta bizonyítani az ártatlanul megöltnek életszentségét. (jt). képe volt minden erénynek, kinek bátorsága egész a heroismusig emelkedett, midőn önként megosztott minden szerencsétlenséget, veszedelmet a királyi családdal. De épen bátorsága, önmegtagadása volt mind megannyi bűn, melyért vádolják. Miért részletezzük vádló levelét; gyalázat és igazságtalanság volt annak szülőanyja, a hazugság versenyzett abban a gyűlölettel, Fouquier-Tinville a vádló önmagát múlta felül ez esetben, de azt az örömet meg nem érhette, hogy áldozatát félni, szenvedni lássa. A herczegnő tökéletesen tudott magán uralkodni, még csak arcizma sem mozdult meg a vádok alatt. Épen ilyen szent közömbösséggel hallgatta, midőn kimondták halálos Ítéletét. ' A többi vádlottal még gyorsabban végeztek. Sommásan kikérdezték őket, látszólag némi védelemnek is helyet adtak, a mi különben egészen fölösleges volt s a biróság azonnal meghozta az Ítéletet; halálra ítélték valamennyit és a kivégzést még az nap kellett végrehajtani. Alig képzelhető vérlázitóbb dolog, mintha az ember elolvassa azon ítéleteket, melyeket a rémuralom emberei hoztak uralkodásuk utolsó hónapjaiban; még csak arra sincs gondjuk a bíráknak, hogy legalább látszólag megtartsák az igazság-szolgáltatás formáit. Legtöbbször már előre aláírták az üres papírlapot, legalább erre enged következtetni az a körülmény, hogy az Ítélet utolsó szava és a biró aláirása között sokszor több ujnyi széles üres hely van. * * * „Meg kell vallani, hogy egy panasz hangot sem hallatott“ szólott Fouquier-Tin- I vilié az elnökhöz, midőn Erzsébet herczegnő elhagyta a termet. „Ugyan miért is panasz kodhatott volna Erzsébet polgártársnő,“ — mondá kegyetlen iróniával Dumas elnök — vájjon nem vettük-e őt ma körül hozzá méltó főrangú udvarral. Hiszen annyi hozzá hű főrangú fogja őt környékezni a guillotine lábánál, hogy akár a Versaillesi palota egyik szalonjában képzelheti magát. Es valóban a franczia nemesség színe java volt képviselve az elítéltek között. A halálra Ítélteket egy homályos, hosszúkás négyszöget képező börtönbe vitték, melynek minden bútorzata a fal körül futó fapad volt j A foglyok között voltak a herczegnőn kívül | de L’ Aigle, de Senoran, de Crussol d’ Am- boise marquisnők, de Leneuf-Sourdeval gróf, öt tagja a de Loménie családnak, de Mont- morin, de Serilly de Rosset, de Canisy stb. I grófnők. A halálra szánt férfiak és nők között j Erzsébet herczegnő valódi apostoli működést fejtett ki. Buzdította őket, hogy nemes meg- adással áldozzák fel életöket Istenért, a cs*Iggedőket bátorítja, biztatja, megnyugtatja, másokat vigasztal, valamennyinek szivét az ég felé emeli. Önmagáról úgyszólván teljesen megfeledkezett, csak a többieket bátorította példájával. Délután megjelent egy rendőrbiztos s a herczegnőt társaival kocsira ültették, ! hogy kivigyék a vesztőhelyre. „Mikor a Pont-Neuf mellett haladt el a kocsi/— beszqli el egy szemtanú — az a fehér zsebkendő,
