Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-20 / 20. szám
2 KÖZÉRDEK 1905. május 20. hektoliterként ontják a boráldást s ezek a silány borok, mikor két, bárom éve egy kicsit nekilendült a borkereslet, „Szekszárdi“ néven kerültek forgalomba. Aki ebből a borból vásárolt, azt ugyan e világéletben sohasem látjuk Szekszárdon. Megátkozta még a tőkéjét is. Itt az ideje tehát, hogy védekezzünk — magunk ellen. Igen, de hogyan? Azt, hogy földjét ki-ki úgy hasz- j nálja fel, a hogy neki tetszik senki meg nem akadályozhatja. Ha valaki szőlőt termel búza helyett, megteheti, szabadságában áll. Nekünk azonban a voltaképen való szekszárdi szőlősgazdáknak, kik a bortermelésre, a természet által arra a czélra rendelt hegyi területeket használjuk fel, valósággal védekező álláspontra kell helyezkednünk azokkal szemben, kik könnyebb megélhetés czéljából vagy gazdagodási vágyból a dúsan termő szántóföldeket vonják el eredeti rendeltetésüktől. Ha tehát pincze szövetkezetei akarunk csinálni, alakítsuk meg elsősorban a hegyi szőlők borértékesitő szövetkezetét. De mig ez, úgy majd a jövő században — létesül, borkereskedőinkre és borügynökeinkre nem csak hazafias, de az ő létérdekeiket is közelről érintő feladat vár: becsületesen figyelmeztetni az elvétve még is idevelödő borkereskedőket a hegyi és lapi sző- ; tők termése között való óriásikiilömb- ségre. S úgy tudjuk Szekszárd község egyik birája, vagy elöljárósága már régebben behozta a dicsérendő szokást, i hogy évről-évre összeiratja: kinél van még eladó bor? Tessék itt is az oda- fordulóknak érthetően tudtál a Ini, hogy kinél és hol kaphatják a voltaképen való, igazi szekszárdi vörösbort. így aztán csak hadd ültessék be tovább is szőlővel a búzatermelésre alkalmas szántóföldeket. Lesz az ott termett boroknak is vevőjük, a helyi fogyasztás számára vásároló kereskedők, korcsmárosok, vagy a mások becsapására törekvő nem szolid elemek közül is nagyon sokan; de legalább a hozzánk bizalommal forduló külföldi kereskedők közül nem csapódik be az, aki valódi szekszárdi vörösbort keres. így talán tehetünk még a szekszárdi vörösbor megingott világhíréért valamit, egyébként azonban hagyjuk ott drága pénzen telepitett hegyi szőlőinket, mi nem vehetünk fel megsemmisítő konkurencziát a lapi szőlőbirtokosokkal, hogy visszatromfolásul búzát termeljünk hegyeinken. De, ha ez tovább is igy tart, ügynökeink is bátran felvehetik a vándorbotot, a helyi fogyasztás szenzál- dija nem hozza meg nekik még csak a sovány kenyeret sem, a világpiacz végleges elvesztését nem csak mi, hanem ők is meg fogják érezni. Egy szőlősgazda. Internátust Szekszárdra. Van jóhirü főgimnáziumunk, de még mindig kevés a növendéke. Vájjon mi leket ennek az oka? Az semmi esetre sem, hogy a polgári iskola vonja el az ifjúságot ; a bonyhádi és \ g-yönki algimnázium sem igen árt e i tekintetben, de kétségkívül igen lényeges oka a kisebb látogatottságnak az a körülmény, hogy Szekszárdon igen drága a diákok ellátása. A protestáns szülők például sokkal olcsóbban ne- j veltethetik fiaikat némely protestáns internátusokban, mint itt Szekszárdon, s inkább távolabbi városokba viszik gyermekeiket, a hol a taníttatás kevesebb pénzükbe kerül. Szekszárdon az úgynevezett kosztadás igen drága, a legtöbb esetben nem megbízható. A legtöbb kosztadó helyen csak kosztot adnak, de a tanulók előrehaladásával, ellenőrzésével nem sokat törődnek. Ez az ellenőrzés pedig különösen szükséges az alsó osztályos tanulóknál, a kik nem tudnak meg- állani a nn-iguk lábán, a kik a középiskola fegyelmét ki nem bírva, idő előtt retörnek. A vidéki szülők a megmondhatói annak, hogy igazunk van. A falusi tanitók, jegyzők, orvosok, kiváltképen pedig a gazdatisztek gyermekei nem tudnak boldogulni a középiskolában. Alig tud egy-kettő keresztülvergődni, elhullanak az alsó osztályokban, s ennek nincs más oka, mint hogy a falun szabadabban élő gyermek itt a városban nem tud hamarosan beleszokni az iskolai fegyelembe, mivel a kosztadó helyeken nem törődnek velük, az iskola pedig leggyakrabban csak a tényeket bírálja el. A gyerek nem tanul, tehát meg kell buknia. A szülő pedig kétségbe esketik gyermeke sorsa miatt. Első sorban tehát arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy a diáktartás itt Szekszárdon nem meglelelő, s a mi többé-kevésbé megfelelő, az drága. Ezen nem lehet máskép segíteni, mint hogy egy internátust kell fölállítani, a hol a szegényebb diákok kapnak olcsó ellátást. De egy internatus szer- vezéséhez sok pénz kell, s mig ez létesülhet, addig sok idő fog eltelni. Hanem drága itt Szekszárdon az aránylag jobb módú falusi szülők gyermekeinek taníttatása is, a kik talán szívesen hoznak áldozatot, de nem tudnak megbízható helyeket találni. És épen e miatt gazdatisztektől sok panaszt hallottunk, s van tudomásunk róla, hogy valami módot keresnek, a mi megkönnyítené helyzetüket. Ugyanis arról van szó, hogy ők maguk létesítenének valami internatxis-félét, a hol fiaikat elhelyezhetik, s ezt az intézményt támogatná a gazdasági egyesület, de valószínűen támogatnák maguk a megyei főurak is, a kik egyébként sem szoktak elzárkózni, mikor gazdaemberiségnek való szolgálást, mint a szellem küldetését fogja fel; e magas feladat kedvéért nem sajnálta a fáradságot, hogy magában a költői erőt mélyreható történelmi és philosophiai tanulmányokkal erűsitse, tisztítsa s ily módon a költői múzsa szolgála tában oly munkát végzett, mint nagyon kevesen ő előtte. Soha, mondja egy életirója, talán még soha sem volt a kutatás szelleme és a költői tehetség, a gondolkozó és költő egy személyben oly szorosan egybeforródva, mint Schillerben, Schiller eszthetikai tanulmányaiban. Mialatt a gondolkodó a költő életteljes szemléleteivel gazdagodott, egyúttal a költő a magas eszmék ragyogd fényénél melegedhetett. Mert fölötte figyelemreméltó jelenség, hogy Schillert, miután múzsája sokáig pihent s az alkotástól magát visszatartotta, éppen most ragadja meg újra a költői alkotás vágya s különösen a lyra terén a leggazdagabb tevékenységet fejti ki. A kutatás mélyeibe szállott alá s a költészet kincseivel tér uj alkotásokhoz vissza. Az igazság aranyát kereste s a szépség gyöngyét találta meg! A mi a vallásos érzést és gondolko zást, az ember lelki világának ezen egyik legfontosabb megnyilatkozási módját illeti, Schiller a XVIII. századnak szülöttje és neveltje volt, annak a századnak, a melyben a hivatalos egyházon kívül pedig, az angol és franczia felvilágosodás hatása alatt a legszabadabb rationalismus uralkodott, a mely az egész egyházi életet és szervezetet, sőt magát a keresztyénséget is sok tekintetben túlhaladott álláspontnak tekintette és csak a műveletlen néptömeg, a nyers indulatok fékentartása szempontjából látta szükségesnek Isten nevének hangoztatását. E sivatag felfogás közepette a szív, a kedély jogait hangoztató Rousseau már üdítő oázisnak tűnik föl. Ily korszakban, ily eszmék befolyása alatt nőtt fel és fejlődött Schiller; életére és fejlődésére a positiv keresztyén- ségnek ugyszóiván semmi befolyása nem mutatható ki. Nincs iró a német klasszikusok közt, a kinek világfölfogása a hagyományos keresztyénségtől távolabb állana, mint a Schilleré. Neki az egész keresztyénség csak egy nagyszerű történeti jelenség! S mégis nincs klasszikus német iró, a ki a keresz- tyénségnek úgy erkölcsi komolyságához, mint symbohkus burkolatához, a keresztyénség magvához és szivéhez : az érzület kercsz- tyénségéhez közelebb állana, mint Schiller. Aligha tévedünk, ha ez utóbbit a szülei ház befolyásának tulajdonítjuk. Atyjától tanulta a fáradhatatlan küzdelmet, rendíthetetlen előretörést, a szigorú önfegyelmet és önművelést. Atyja buzgó, hitéhez erősen ragaszkodó férfiú volt, a ki többek közt imádságokat is irt, — anyja szelidebb, lá- gyabb kedélyű, a lemondásra hajló nő volt. Atyja az életet erkölcsi feladatnak tekintette, a melyet külső és belső oldalról egyaránt kötelessége az embernek javítani; e köte- lességteljesitésből merített nyugalmat és erőt, minden egyebet Isten kezébe tesz le. Az >gy gondolkozó és igy cselekvő atyának példája s buzgó imádságai bizonyára nyomokat hagyhattak a fiatal Schiller fogékony kebelében. De aztán jött a katonai intézetben töltött 8 év: az intézetben uralkodó szellem már a XVIII. századé, a felvilágosodásé volt s az inkább kiirtotta, mint ápolta a vallásos érzés csiráit. Schiller nem szabta magát vallásos érzésében és gondolkozásában a hitvalláshoz De vájjon azért kevésbbé volt-e vallásos ? kevésbbé volt-e keresztyén? vájjon csak egy ut vezet e az Atyához ? A kinek szive mély hódolattal hajolt meg az istenség titokzatos hatalma előtt, a kinek lelke oltár volt, a melyen a szép, jó és igaz eszményeinek áldozott, aki egész életén át az eszményekért küzdött s azokat egyre tökéletesebb mértékben megvalósította, — vájjon nem lobogott-e annak keblében a vallás olthatatlan lángja ? A ki népének prófétája volt a zivataros időkben, a ki azt fölemelte, erkölcsileg meg- nemesitette s a ki azt érzületének nemességével ma is vezeti; a ki a művészeteket a vallás magaslatára emelte, azokat szent gondolatokkal töltötte meg; a ki Kant nyomán az erkölcsi törvényt tekintette a legmagasabb dolognak, mint a keresztyén világnézlet is; a kinek múzsája — mint Staelné jellemzően mondotta — a lelkiismeret volt: vájjon nem az istenség temploma volt-e annak kebele ? Hátra van még, hogy szóljak valamit a két nagy szellemóriás, a Schiller és Goethe egymáshoz való viszonyáról. Goethe 10 évvel volt idősebb mint Schiller és eP'v plfp till
