Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-06 / 18. szám
1905. május G. 3 két elhamvasztó gyakori tüzeset. Oda kellene hatni egy országos törvény létesitése által, hogy a dohányzás a 18-ik életévnek betöltése előtt senki által se volna élvezhető, mivel ezen korig fejlődik leginkább a test, tehát csakis igy nem lenne azután megakasztva a rendes testi rejlődés. A dohányárudákban is szigorúan meg kellene tiltani, gyermekeknek dohányzó czikket eladni s az ez ellen vétő kereskedőt büntetni. Persze nem volna szabad ám megelégedni azzal, hogy a törvény csak ott legyen, mint áldott malaszt a papiroson, a mint hogy tényleg igy áll a dolog, azzal a tolnavármegyei, még 1897. év augusztus 13-án hozott és 1898. év jan. 16-án miniszterileg jóváhagyott szabályrendelettel, a mely a 15-ik éven aluli gyermekeknek a korcsmákban való megjelenését s az ott tartatni szokott mulatságokon való részvételét szigorúan tiltja, de ennek végrehajtásával legcsekélyebbet sem törődik semmiféle közeg sem. A minthogy igy van ez országszerte. Nem is emlitve a sok táncz- mulatságokat, hol a korcsmában csak úgy hemzseg a sok 15 éven aluli gyermek, mert nincs a ki az ilyen életbe vágó fontos ügyet megszívlelje, még kevésbé, hogy azt teljes szigorral végrehajtaná ; azért fordulhatott elő, olyan égbe kiáltó bűn, mint a minő a közel múlt országgyűlési képviselő választás alkalmával történt, hogy az erkölcsileg sülyedt szülők, mint tudomásomra jött, nem átallották, daczára a fenti szabályrendelet 5. §-a ellenére, mely 2 frt.-tól 50 frt.-ig terjedhető pénzbüntetéssel, sőt behajthatatlanság esetén, még megfelelő elzárással is fenyegeti e szabály- rendclét áthágóit, hogy mivel akkor az eszem-iszom potyára ment, még gyermekeiket is magukkal vinni a korcsmába, talán még le is részegíteni, szegény ártatlan teremtményeket. No hát kérem, ehhez azt hiszem nem kell kommentár. Magam láttam az utczán, hogy iskolás gyermekeket, a helybeli búcsú alkalmával ittasan vezettek haza a szülők a pinczeszerről, úgy, hogy a másnap általam tartott szigorú iskola vizsgálat kiderítette, miszerint horrendum dictu, már a 2-ik osztályú tanköteles gyermekek közt volt 5 — 6, kinek totaliter részegségéről kellett szomorúan tudomást vennem, nem akarom még felemliteni azt, mily arányt öltött ezen förtelmes kihágás a felsőbb osztályokban. így eljutottam volna az iszákos- ságnak biz fájdalom, hogy igy van, vehemens elterjedéséhez. A felnőtteknél kezd a pálinka italnak élvezete mindinkább terjedni. Majdnem minden községben a pálinka ital túlságos élvezete mozdítja elő népünk elsatnyulását. Megengedem azt, hogy mértékletesen élvezve ez italt, lehetnek ennek is előnyei; KÖZÉRDEK mert például zsíros ételek evése után egy kevés pálinka használata plane valóságos orvosságnak bizonyult be, több ízben. E csekély előnyöktől eltekintve, sokkal nagyobb a kár, a veszedelem, mely ezen itallal való visszaélés következtében az emberiséget fenyegeti. Ha néha korán reggel az ember valami nagyobb útra kel, a figyelmes szemlélő tapasztalhatja, hogy a pálinkás boltok telvék a nagy emberáradattól. Minek a jele ez, mint ama szomorú tapasztalatnak, hogy népünk között vehemensen terjed ez italnak káros és mértéken felüli élvezete. Be van bizonyítva, hogy olyan vidékeken, hol a pálinka ivást mértékletlenül űzik, az utónemzedék gyenge, beteges, sok esetben pedig előidézője ez az epilepsiának és a hülyeségnek. A hadkötelezett inaknak nagyon kevés alkalmas számaránya is, a pálinka ivás mértéken felüli élvezetének a következménye. Sokat lehetne ezen italnak káros hatásáról mondani és felsorolni, én csak röviden még azt hozom itt fel, hogy nemcsak testileg megy tönkre azon nép, mely ez italnak adja oda magát, hanem szellemileg is elbutul, tunyává, restté lesz s végre elszegényedik. Egyedüli orvosszer ezen veszedelmes áramlat ellen volna, szerény nézetem szerint, a pálinkamérő helyiségeknek megszorítása, vagy keves- hitése és az egészségesebb szeszes italnak kevésbé való megadóztatása, valamint az úgynevezett „mértékletességi egyletek“ alakítása. Az eddig elmondottakon kívül népünknek elsatnyulása még főleg úgy a férfi, valamint a nőnemnek túlságos korán való házasságra lépésében keresendő. Igaz, a latin közmondás „nulla regula sine exceptione“ vagyis, hogy nincsen szabály kivétel nélkül, de már e mai kor e tekintetben nagyon is sok és gyakori kivételt tesz. Létezik egy országos törvény, hogy a nőnem 16-ik életévének betöltése előtt nem köthet házasságot. Az ez<:n koron alul házasságra lépni akaró nők csakis a gyámhatóság engedélyével juthatnak el czéljukhoz. Azonban a gyámhatóságnak is meg van itt kötve a keze; mert ha vagy a tiszteletbeli megyei főorvos, vagy mindjárt maga a főorvos kiállítja azt a bizonyitványt, hogy a nő érett, akkor nagyon természetes, hogy megadja a gyámhatóság az engedélyt a házasság megkötésére. így történt az, hogy sokszor már 14 éves, de még ezen koron aluli leányok is házasságra lépnek, azután pedig az is, hogy ilyen fiatal lánykákat vesznek nőül 17—18 éves ifjak, kik kivételes nősülési engedély jogezimén, nyernek erre privilégiumot. Es ez nem szokott a ritkaságok közé tartozni, hanem már majdnem egészen mindennapi dolog. Nem kell ehhez semmi orvosi nagy tudomány, hogy azután az ily fiatal házasok mit nemzhetnek. A tiszta ész megmondja, hogy csak gyenge és korcs nemzedéket. Csak egy módja volna annak, hogy e tekintetben nem történhetnék semmiféle visz- szaélés, ha vagy kimondaná a törvény, hogy 16 év betöltése előtt semmi körülmények közt sem léphet házasságra egy nő sem, vagy még jobbnak találnám, ha ezt a 18-ik életévhez kötné a törvény. A férfiaknál pedig a betöltött 22—24 évhez. Tudjuk, hogy csak ép testben lakozik ép lélek. Vajha megszívlelnék ezt az intéző körök! íme megmutattam a bajt, feltártam a betegséget, de egyszersmind rámutattam a védekezési módra és orvosságra is, a mivel népünk testi elsatnyulását megóvhatjuk. Nem elég tehát e szomorú tényeket egyszerűen csak tudomásul venni, de a fő az, tenni kell az arra hivatottaknak valamit, hogy népünk ne vézna, satnya, hanem ép, erős és munkabíró legyen. Miután tény az, hogy a néma gyermeknek anyja se érti a szavát, azért voltam bátor csekély szavamat felemelni és ez életbe vágó fontos ügyre a belügyminiszter ur ő nagyméltóságának becses figyelmét felhívni. Reichert Gyula. Nyílt levél. Tek. őod/i ár István úrhoz, a »Közérdek« szerkesztőjéhez. Kedves Barátom ! Becses lapodat, Szek- szárd közéletének e kedves szellemi újszülöttjét, már V* évóta olvasom lankadatlan figyelemmel és nagy érdeklődéssel, a te barátságod emberségéből grátis = magyarul potyára, a nélkül, hogy még elő-, vagyis mostinár utófizettem volna arra. — Ez is meglesz, csak egy kis türelem! E hónapban húzzák ki — biztosan — az Osztálysorsjegyemet és akkor ütend a fizetés órája. Ha »Kiss szerencséje nagy« akkor nekem, mint kicsiny embernek, okvetlenül nagyobb nyereményre van biztos kilátásom s megadom a Közérdek egész diját 10 esztendőre; ha pedig májusi reményem lutri rózsáit lefagyasztja Pongrácz Szervácz és Bonifácz : akkor (minthogy én tanár és tanitó is vagyok !) élek az előfizetési kedvezmény §ának jogával s féldijat fizetek, de fizetek! Addig is azonban kamatként fogadd el kérlek e nyílt levelemet, melyben ezennel lerovom b. lapod irányában kezdettől fogva táplált bizalmam, elismerésem adóját, még ezen adóttizetni nem muszáj ex-lexes világban is:-------— az ablakra tekintgető A. Szeder Ambrus ur nem láthatott meg. Ambrus ur azzal a szándékkal indult, hogy bemegy Cziczelléékhez és számon kéri a történteket, de a kapunál elhagyta a bátorsága és nem ment be. Taglalt menetben az ablak előtt járt egészen addig, mig beesteledett; aztán minden szóval nevezhető eredmény nélkül hazament és levélíráshoz fogott, melynek megszólítása : „Imádott Cziczelle Nagysám !“ volt. A levélben szivgyötrelem, kétségbeesés, oroszlánketrecz, revolver, kötél, tőr, méreg és sok más hasonló annyi változatban fordult elő, hogy immár egy nagy ivet egészen megtöltött, de A. Szeder Ambrus ur abban a nézetben volt, hogy még mindig csak a bevezetésnél tart. Félbehagyta hát és lefeküdt. A sötét szobában a féltékenység újra erőt vett rajta, de akárhogyan forgatta a dolgot, sehogy sem tudta a vetély társat megtalálni. Egy A. Szeder Ambrus nem gondolhatott sem a szolgabiróra, sent könyvkötő-, sem vas-, fűszeres-, rőfős-, szappankereskedősegédekre, sem harminezforintos városi „hivatalnokokra“. Egy A. Szeder Ambrus torony- magasságban áll ilyenek fölött, ha nőhóditásról van szó. Egy A. Szeder Ambrus előtt valamennyi hölgynek meg kell hódolni, még Cziczelle kisasszonynak is. De hogyan! És szabadjára eresztette képzeletét. A piros nyakkendő, sárga czipő nem mutatkozott elégségesnek. Valami más kellett volna. Talán ha tüzes paripán nyargalva látná őt Cziczelle kisasszony, vagy csendőrhadnagyi egyenruhában . . . Talán ha Cziczelle kisasszony óhajára fölmásznék egy magas jegenyefára és lehozná a szarkatojásokat, melyekből Cziczelle kisasszony rántottát csinálna . . . Talán ha her- czeg iehetne és fényes kísérettel jelennék meg Cziczelle kisasszony előtt . . . Vagy ha talán nyújtón valami vakmerő forgást csinálhatna a hölgyvilág egén tündöklő csillag szeme láttára . . . Vagy ha volna Libádon háromemeletes ház s ennek padlásszobájában laknék Cziczelle kisasszony, a padlásszoba kigyulna és ő, t. i. A. Szeder Ambrus élete koczkáztatásával kimenthetné a lángok közül .. . Talán ha valamely katonabanda nagy- botu vezetője lehetne, s bemasirozva Libádra, Cziczelle kisasszony ablakai előtt rázendit- tetné a Három bokor saléitéit, Cziczelle kisasszony legkedvesebb nótáját. . . Vagy ha ; Cziczelle kisasszonyt megtámadnák a zsivá- j nyok és ő, t. i. A. Szeder Ambrus megmentené . . . Másnap még egyszer, utoljára megjelent Cziczelle kisasszony ablakai ajatt, lépegetvén a legtaglaltabb menetben s karjainak : legszebb C alakú tartásával; de sajna! Czi- 5 czelle kisasszony ismét csak a függöny mögött húzogatta száját és öltötte ki sárgás fölületü nyelvecskéjét, a mely sárgás szint a doktorok gyomor bajjal szoktak összeköttetésbe hozni. Ezentúl A. Szeder Ambrus ur sértett önérzettel kerülte Cziczelle kisasszony ablakait, de azért nem állhatta meg, hogy 1 titkon figyelemmel ne kisérje a hölgy lépteit. Elég óvatos volt azonban és úgy mutatta, mint a ki nem törődik a tisztelt hölgy bájaival. Sőt ha az utczán véletlenül találkoztak, A. Szeder Ambrus ur elfeledte kalapját megemelni, vagy valamelyik üzlet, esetleg temetkezési vállalat kirakatához fordult és szem- lélgette nem közönséges érdeklődéssel; közben megfigyelte az üvegen azt is, hogy az elhaladó hölgy nem nézegeti-e őt epedve, vagy nem boszankodik-e ? A tisztelt hölgy pedig valósággal hoszankodott, de ezt A. Szeder Ambrus urnák nem sikerült megtudnia, a miért is kénytelen volt újra megjelenni Cziczelle kisasszony ablakai alatt. De most már csak a vacsora utáni órákban, hogy a tisztelt hölgy ne vegye észre. Ámbár jól esett volna A. Szeder Ambrus urnák, ha a tisztelt hölgy egyszer csak a nyaka közé borulna, mint ezt elgondolta a séták idején; de a tisztelt hölgy oly nyugodtan őrölte odabenn a kávét, a milyen nyugodtan csak lehet egy könyvkötő leányának. Hiába voltak tehát a séták. A. Szeder Ambrus urat kikezdte a bánat, s önérzete annyira lecsapolódott, hogy hajlandó lett volna térden csúszva könyörögni Cziczelle kisasszony szerelméért, de haj ! az elfeledett köszöntéseket Cziczelle alig feledte el. A. Szeder Ambrus ur számára nincs bocsánat. Csak valami nagy esemény . . . valami hires tett . . . életmentés, vagy ilyesmi segíthetne. És ismét megeresztette képzeletének v
