Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-06 / 18. szám
TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP. IMZegjelenils: 2nja.Ind.en szicna/ba/ton. Kiadóhivatal: Széclieiiyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1ÖS5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Főműnkatárs : HAUGH BÉLA. ELŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. A kisgazdák érdekei. A magyar parasztság tönkre jut és kivándorol. A baj okát sokan keresik és sokan szeretnének a nyomorúságon segiteni. Általános az a vélemény, hogy a kivándorlás tisztán anyagi természetű, pénzügyi okokra vezetendő vissza. Mi azonban ezzel a nézettel ilyen formában nem érthetünk egyet és hangoztatjuk, hogy a kivándorlásnak erkölcsi okai is vannak s ezek a meglazult társadalmi rend, a vallás- talanság, szóval a közerkölcsök általános megbillenése. A magyar parasztság, a mint már többször kifejtettük, nem érzi azt a jóindulatot, nem látja azt a támogatást, a melyet méltán megvárhatna vezetőitől ; a magyar parasztság nem érez mást, mint az óriási terhek súlyát s vezetőiben alig lát mást, mint ellenséget, a ki ha nincs is vele mindig hadi lábon, de nem törődik érdekeivel, nem gyámolitja tehetetlenségében. Viszont azt meg erősen érzi, hogy a jelen körülmények között csakugyan gyámoltalan és tehetetlen. Ennek a gyámoltalanságnak, vagy a. dolgot helyes nevén nevezve: élelmesség hiányának szomorú eredményei vannak. A magyar paraszt, ki van szolgáltatva az élelmességnek s csak nem régen folyt le egy pör, a mely állításunk igazságát bizonyltja. Arról a kisgazdáról van szó, a ki gépet vásárolt s a gépre ráment a kisgazda egész vagyona. A paraszt hirlapilag becsmérelte a czég eljárását, a miért aztán a czég zsarolásért panaszolta be a tönkretett embert. A biróság el is ítélte a panaszlottat, de az Ítélet, inkább fölmentés volt, mert a legkisebb büntetést — két koronát — állapított meg, indokolván az ítéletet azzal, hogy érthető a kisgazda elkeseredése, mert a czég olyan kárt okozott neki, a mely egész életén át szerzett vagyonától megfosztotta. Mindazonáltal akármilyen kedvező' a kisgazdára nézve az Ítélet, egy cseppet sem vigasztaló, mert hiszen anyagilag tönkre ment egészen. És hány ilyen eset fordul meg a biróságok előtt. A tanulság az, bogy a magyar paraszt az élelmességgel szemben vér- tezetlen, az üzleti eljárásban tapasztalatlan, a tisztességtelen üzlettel szemben naiv s lépre megy minden hangzatos, Ígéretnek. Persze vagyona árán és akkor következik Amerika. A törvény a magyar parasztnak a ravaszsággal szemben nem nyújt elég oltalmat, a minthogy nincs is olyan törvény, a melynek hézagai ne volnának a ravaszság számára. Némely idealista azt tanitja, hogy nincs módomban védekezni az orvtámadás ellen. Ebben van egy kis igazság, de viszont azt, is állíthatjuk, hogy védekezni kell, előrelátónak kell lenni, hogy az orvtámadásra ne legyen oly sok alkalom, mint a mennyi van. Az ilyen védekezésnek pedig nincs más módja, mint ha lehetőleg felvértezi magát az ember a védelem minden kínálkozó kellékével. A magyar paraszt pedig vértezetlen, azt mondhatjuk, teljesen vértezetlen. Tapasztalatlan, járatlan, nehézkes, természetszerűleg maradi, túlságosan becsületes s ezért mást is ilyen becsületesnek tart és mindenek fölött könnyen hivő, mikor hangzatos ígéretekről- van szó. (3 maga tapasztalatlan, természetes vezetői pedig alig iparkodnak őt felvilágosítani, útba igazítani. Az urakban immár nincsen sok bizodalma. Ha nem is mindenütt van igy a dolog, nagyon sok helyen Így van. Úgy sír .............. Úg y sír a hegedűm . . . Olyan búsan hangzik A sok régi nóta, Mintha a négy húrból Egy vergődő lélek, Mély fájdalma szólna ! ... . Úgy sír a hegedűm .... Nem tudom mi zokog, Mi sírhat úgy benne ? Talán — a rózsámnak Csendes sóhajtása Hozzám vágyó lelke 19............. DI ÖSI IVOR. A. Szedet* Rmbfüs. A. Szeder Ambrus libádi tanító mindig azt mondta magáról, hogy pályatévesztett, hogy neki szolgabirónak kellett volna lennie, mert a szolgabirói álláshoz előkelő megjelenés szükséges; ez pedig nála nagyobb mértékben van meg, mint bármely férfinál, a kivel valaha találkozott. És szidta hajdani tanárait, a kik elég vakmerőek voltak őt megbuktatni annak idején, mikor még a középiskolába járt. Mert ha akkor nem buktatják meg és nem kényszerül a „szerény“ tanítói pályára, akkor ma már tudja Isten, mi történhetett volna. Polgári körökben, a hol Alsó Szeder Ambrus ur meg szokott fordulni, helyeselték nézeteit, kiváltkép néhány családapa, a kinek fiát a tanító ur oktatta a betűvetésre. A. Szeder Ambrus (mint névjegyén volt olvasható) ilyenkor megelégedése jeléül ellökte magától jobbkezét, mintha súlyzókkal akarna gyakorlatot végezni és ugyanily mozdulattal dobta ujjait pödrés végett bajuszához, a mely szerfölött ritkán és minden szála más j irányban serkedzett. Aztán végigsimitotta orrát, mely gömbölyű szemével és hegyes fttlei- vel egyetemben egy bizonyos bagolyfajra emlékeztetett. Különben is A. Szeder Ambrus ur azt a hatást keltette, mintha a madarakkal közeli rokonságban lenne. Nem mintha egy madárcsaládhoz tartozott volna, hanem innen is, onnan is szerzett jellegzetes vonásokat és olyan egyénné alakult, a ki egy egészen uj madárcsaládnak lesz ősapja. A feje { és nyaka például egészen olyan volt, mintha a jégmadártól kérte volna kölcsön, a lábát pedig a gólyától. A haja nem színre ugyan, de alakra meglepően hasonlított az arany- fáczán bóbitájához. A szája azonban elütött minden madár szájától, s ez oly sajátságos volt, hogy a természetnek buzgó vizsgálója a grönlandi bálnákkal rokonitotta volna, ha esetleg nincsenek meg fejének az imént emlitett madártulajdonságai. No meg a ruházata. Ki ne gondolna a stigliczre, a tarka harkályra, vagy éppen a gimplire, ha meglátta A. Szeder Ambrus ur zöld kalapját, piros nyakkendőjét, szürke nadrágját, sárga czipő- jét és fekete kabátját, melynek szabása ismét a gólya szárnyait juttatta az ember eszébe. Ámbár Libádon még a kóczos iskolás gyerekek is (elég helytelen természetrajzi ismeretekkel) stiglicznek csúfolták A. Szeder Ambrus urat, ő maga nemcsak Libád, hanem Garam vármegye legkiválóbb lovagjának tartotta magát, mint ezt a nagyfejt! és aránytalanul hosszú lábú, de mégis apró növésű férfiaknál gyakran tapasztalhatni. És ki ne találná természetesnek, hogy A. Szeder Ambrus ur beleszeretett Cziczelle kisasszonyba, kinek a papája nem a legvirágzóbb könyvkötő-üzlet tulajdonosa volt, de a kiről azt tartották bizonyos körökben, hogy Libád legszebb hajadona. Csakugyan Cziczelle kisasszony kikiáltott szépség volt, különösen mióta egy főherczeg keresztülutazott Libádon s Cziczelle kisasszony kendőlobogtatását köszöntéssel viszonozta, a mi kétségtelenné tette még egy főherczeg előtt is feltűnő bájait. Tényleg úgy állott a dolog, hogy a kaszinóbálon még a szolgabiró is tánczolt vele. Ez pedig ritka polgári származású hölgygyei történt meg. A kereskedősegédek társas összejövetelekor Cziczelle kisasszony kapta a legtöbb csokrot. Az iparosifjak tombolás tánczestélyén rendezett világposta alkalmával
