Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-22 / 16. szám
TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELD HETILAP. Ibvdlegjelenik r2dlrid.en szombaton. Kiadóhivatal: Széchcuyi-utcza 140. száui. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széclicnyi-utcza 1ÖS5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. ELiŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., felévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. Nagyszombat. A nagyszombatról még nem igen olvastam czikket. Az újságíró lelkét inkább a nagypéntek fenséges tragédiája, vagy a lmsvét, az eszme diadalának verőfényes napja köti le, ragadja meg első' sorban. Amazon el borong a lelke, emezen hangos alléi újára fakad. Valóban mind a két nap méltó a szív és lélek eltűnődésére, méltó a magunkba szállásra és elmélkedésre. De mig a nagypéntek a sötét színek, a megsemmisülés, az elmúlás borongós költészetével ragad meg s a megfeszített Igazság szenvedő' alakjával saját nyomorúságunkat, juttatja eszünkbe, addig a husvét csupa fény, csupa sugár, csupa illat, a szív és lélek, amelyet földre nyűgözött a halál, az elmúlás gondolata, a megsemmisülés reménytelensége egyszerre csak elveti terhét, száll, emelkedik s megittasul az örökélet részegitó' fenséges gondolatától. Hit, te vagy az ő felemeló' szárnya, te vagy a gyenge lélek ereje, te adsz édességet az örömnek, te veszed el keserűségét a fájdalomnak, te adsz a számitó tudásnak lelket, ] meleget s neveznek téged hídnak is amely a földet az éggel összeköti . . . Igen, döngetheti ezt a hatalmas hidat a reális tudás, a hitetlenség csákánya, hatalmas pillérei porrá is omolhatnak, de ismét megépül ez a hid, mert a földi ember lelkének mindég szüksége volt, van és lesz reá, hogy azon keresztül, innen a földi élet siralom völgyébó'l az ég, a fényes menyország kies, üdítő berkeit felkeresse. Minden ünnepnap ilyen nyugalmat kínáló oázis, te pedig husvét, ünnepek legszebbje, örökre nyiló rózsás kertje vagy annak a szent bereknek. És most mi még sem te rólad írunk! Egy látszólagosan szürke, színtelen napot, a nagyszombatot tettük elmélkedéseink tárgyává. Ez most a mi napunk, a mai Magyarország jelenének találó szimbóluma. A hajdani nagyszombat egy hosz- szu felvonásköz volt ama fenséges tragédiában. Mert nagypénteken csak az első felvonás „végeztetett el.“ Jóformán csak megindult a nagy „cselekmény“, de a végkifejlet még két napot késett; nagyszombat a feszült várakozás napja volt, a kétkedés, bus lemondás borongós napja s csak azután jött a megdicsőülés, a gyönyörű veró'fényes husvét . . . Igen Magyarország mai állapota és helyzete annyira hasonlit a nagyszombathoz. Nem politikai vonatkozásokat keresünk mi most. Semmi közünk a nagy politikához, egyszerűen csak rámutatni kívánunk közállapotainkra. Mintha már keresztül estünk volna a szomorú nagypénteken ? Borongós ég, szürke, sötét fellegek, mintha lábunk alatt inogna a föld s meghasadoztak volna az égnek kárpitjai . . . Mint hogy ha ott vergődnék már a kereszten ez a szegény Magyarország. .Fiainak versengése mondta ki reá a „feszítsd meget“. A homouzion és a homoiuzion harcza dúl ismét. Csak egy i betű választ el bennünket egymástól és mégis . . . De hiszen azt csak talán nem vonjuk kétségbe, hogy jó hazafiak vagyunk mindannyian, ha különbözőképen gondolkodunk is? A manóba, dehogy is nem ! Ila egymást érvekkel agyon- bunkózni nem tudjuk, ott a rágalom, TABCZÜ. A férfiszív. Milyen csodás a férfiszív: A sors játszik, lábdáz vele, Üti, paskolja, verdesi, De edzi csak ... nem hal bele. Milyen csodás a férfiszív : Durván nem bántják, lökdösik, Lágy, bársony ujj érinti csak S egy női kézben — széttörik . .. BODNÁR ISTVÁN. A szőke jVIáPta. Vásárhelyi Aladár igen csinos fiú volt, ellenben dr. Nagy Jánosnak nem sok jutott a férfi szépségből, de a férfiasságból sem, mégis dr. Nagy János urnák lett a menyasszonya az ünnepelt, a szép, az aranyos hajú, a csintalan szemű, a gazdag Horváth Márta. Egyébként ez természetes. Dr. Nagy János urnák Volt egy gyéren jövedelmező, de nagy reményekre jogosító ügyvédi irodája, s a papája után több ezer forintokra való reménye. Az ünnepelt Márta szülői szintén okos emberek voltak, s leányukat, illetve leányuk hozományát okosan akarták elhelyezni. Abból a szempontból indultak ki, hogy a házassághoz nem okvetlenül szükséges a szerelem, mert megjön az magától is a házasság után ; s hogy a szép Márta annak idején elbűvölőnek fogja találni az előnytelen küisejü doktor savószinü, fénytelen szemeit. Mert hiszen azért dr. János urnák is meg van a férfi formája. Tehát Nagy János ur jegyet váltott az ünnepelt Mártával, a mi a városban meglehetős irigységet keltett, mint ez már szokásos hasonló esetekben. A szép Márta kezéért versengő aranyitjuság szomorúan és csügedten vonult vissza és szidta az üres fejű Jánost, a kinek kelleténél több volt a szerencséje. Vásárhelyi Aladár, az igen csinos szolga- biró csak akkor tudta meg az eljegyzést, mikor katonai szolgálatának teljesítése után visszatért a városba. A hir hallatára kissé elhalványodott, de ezt senki sem vette észre. Többet nem is szólt a dologról; de azt tapasztalhatta mindenki, hogy sokat ólálkodott a szép Mártáék háza körül, s úgy tűnt fel, mintha akarna valamit. Egyszer azt is meglátta valaki, hogy a szép Márta együtt volt a szolgabiróval, s leolvasta az arczukról, hogy nagyon komoly dologról beszélgettek. A minthogy úgy is volt. Vásárhelyi Aladár már régen leste ezt az alkalmat, s mihelyt együtt volt a leánynyal, minden bevezetés nélkül megkérdezte, hogy miért történt meg az eljegyzés. A szép Márta úgy tett, mintha nagyon csodálkoznék a kérdésen, még össze is rázkódott egy kicsit, de aztán csakhamar magához tért és azt a választ adta, hogy nem érti a fiatal embert. — De édes Márta, suttogott az ifjú, hiszen azon a bizonyos bálon megígérte . . .-— Én ?! csodálkozott a hölgy és megint összerázkódott. — Igen maga, édes Márta. Emlékezzék csak vissza a négyesre . . . Még a kezemet is megszorította, a mit én határozott Ígéretnek vettem. S akkor én önt édes cziczának szólítottam, a mire kacsintott egyet a szemével és ... és én azt hittem, hogy mind a ketten boldogok leszünk. Az ifjú nem beszélt tovább, a hölgy is lesütötte szemét, s egy darabig szótlanul ballagtak egymás mellett az elhagyatott utczán. De a fiatal ember nem sokáig tétovázott, határozott hangon megkérdezte : — Nincs mit remélnem ? — Nincs, felelt a szép Márta, kissé határozatlanul. — Édes czicza, utolsó szava ez ? Az édes czicza erre a kérdésre nem felelt, hanem egy közeli kirakat felé fordította elszomorodott arczát, s úgy tett, mintha ott akarná hagyni lovagját, a ki azonban nem engedett és újra fölvetette a kérdést. — Menjünk innen, szólt a hölgy. ElLapunk mai száma 14 oldalra terjed.
