Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-01 / 13. szám
1905. április 1. KÖZÉRDEK 9 nem; legalább nem annyira, hogy látni lehetne. A bodzalevél kibújt, a füzek is megindultak, de a legtöbb bokor és törzs koronája még csupasz, lombtalan s ha a szél megrázza a gallyakat, zörögve verődnek össze. Nemsokára susogni fog a lomb, de csak nemsokára. Most még csak mozdul a természet. A nap nem igen erőlteti meg magát. Süt-süt, de ha valamelyik szürke felhő ráterül s fujdogál a szellő, a mely még egy cseppet sem lágy, megborzong az ember háta s összébb gombolja kabátját. Az ég kékje sem olyan kék még, a miben igazán gyönyörködni lehet; sok rajta a szürke felhő, mint a földön a csupasz terület. De azért a pacsirta már fújja dalát a magasban ; igen magasan lehet, mert a szem nem éri be ; csak akkor tűnik elő a növekedő pont, mikor lecsap arra a helyre, a hol nemsokára megfészkel. Lenn a fogolykakas büszkén dülleszti mellét tyúkja mellett s ügyelve hallgat a zajra; ha közelednék a veszedelem, csörrent egyet a szerelmes tyúknak s mindketten meglapulnak a hant mellett. Nincs az az emberi szem, a melyik észre venné. Ha elmúlik a baj, a kakas megint kidülleszti mellét és szerelmesen beszélget párjához, a mit ez még szerelmesebben hallgat. Tollaikat kéjelegve borzolgatják s mikor a nap elbújik, ők is tovább lépnek a szürke hantok között. A gyáva nyúl már élvezi a családi örömeket; a kicsinyek akkorára nőttek, hogy lassan maguk is eltengődnek s ők maguk is szaporít, ni fogják nemsokára a nyulnemzet- séget, mely őszi időben ismét megfogyatkozik, de sohasem annyira, hogy egészen kipusztuljon. A ragadozók, a szarka, a varjú megépítették fészkeiket, vagy legalább is folyik a munka s esetleg nagypénteken moshatja a holló a üát. Minden“ szárnyas prtrosávál jár már ilyenkor, példát mutatván az embernek, ha ugyan van olyan, a melyik nem kedveli a páros életet. De idebenn, a városban is látszik, hogy fü-fa megindult. A csalóka napfény elővarázsolja a világos felöltőket, a virágos kalapokat, meg a napernyőket. Az emberek is mintha üdébbek volnának, mintha kitörülték volna szemeikből a farsang mámorát s az atropin-fény helyett a természetes tűz és ragyogás lobog a szemekből. Az arcz kipirul, az ajkakon édes mosoly mutatkozik. A tavasz lebelete megpezsditi a télen meg sűrűsödött vért, a mely erősen lüktet az erekben. Itt a tavasz. Fü-fa megindul s a sarkokon árulják az ibolyát a piszkos gyerekek, az ablakokba kirakják a primulát, a jáczin- tot, s mögöttük csintalan szemek kacsintanak a szenyes utczákra, a melyek sohasem változnak akár a tél, akár a nyár köszönt be. A szőllősgazda vidáman ballag a hegyre, s talán nem is annyira a tavasznak örül, mint a gyümölcshozó ősznek, mikor majd hordókba szűri a drága nedvet, ha ugyan a jég vagy a fagy meg nem zavarja számításait. De talán mégsem. A szőlősgazdát is ellepi a költészet varázsa, s egy-egy pillanatra nem gondol a borkereskedőkre, a kik amúgy sem akarnak jelentkezni. A hegyen pedig hangzik a dal, a nóta, mintha szüret volna, mert a munkást is megindítja a fü-fa zsendülése. Érzéséről alig tudna beszámolni, de a kellemes, bizsergető érzés megvan, szivét átjárja, és gyorsabb dobogásba hozza a természet fakadása. És az ifjú leány, a ki ledobja meleg prémjét, és felöltőjét, fölteszi szép fejére ibolyás kalapját, szinte lebbeuve lép, s ifjú ságának minden bája kitetszik arczulatján. Az igazi tavasz, az ingerlő és boidogitó igazi tavasz, az igazi tavasznak legszebb virága, sóhajt az ifjú legény, a ki utána tekint, s majd elnyeli szemével még akkor is, mikor a leánykából alig látszik más, mint rikító napernyője. És sóhajt a leányka, de sóhaját a szellő nem viszi a legény felé, a ki tétova tekint a járkálok közé, aztán szomorúan haza tér íideg legény lakására. Előveszi a tollat, mert érzi, hogy neki verset kell Írni „Hozzá“. Ám nem jön a rím, de megnő a kín, s a vers csak nem tud elkészülni. De a leányka vár és vár ; nem okvetlenül kell neki a vers, a prózával is megelégszik, esak egy kis költészet legyen benne. S hogyne volna költészet a tavaszban . . . TUDOMÁNY, IRODALOM. A mágnát-czim a magyarban. A név elé vagy utána irassék-e a her- czeg, gróf, báró ? É kérdésben nemcsak a közönség felfogása ingadozó, hanem tudós körökben is sokat vitáznak, hogy melyik a helyesebb. Legutóbb Szily Kálmán vetette föl a kérdést a „Magyar Nyelv“ czimü nyelvészeti folyóiratban, s egy értekezést közöl, a melynek alapján jóformán tisztázva van a dolog: t. i. a mágnás-czim a név elé Írandó. És ez a helyes. Mert ha a czi- meket a név elé Írjuk, akkor nem találkozunk olyan képtelenségekkel, mint a milyenek az irodalomban, kiváltkép az ujságiro- dalomban fordulnak elő. Csak egy példát említünk, azt, mikor az illető czimekel a nők nevei után Írják; pl: „Eszterházy Mik- lósné herczegné, elnöknő megnyitotta az ülést . . .“ Valóban a kérdés eldöntésénél nem csupán a régi- és népnyelvi használatot kell tekintetbe venni, hanem a jóizlést, a jóliangzást, a mi nem sérti az ember fülét. Egyébként Szily Kálmán értekezése a régiós népnyelvvel is bebizonyítja, hogy helyesebb a czimeket a név elé Írni. Az értekezés lényege körülbelül a következő : Mai irodalmunkban, különösen hirlap- jainkban a főrangú családnevek Írására nézve két különböző szokás tapasztalható. Vannak, a kik a mágnás ezimet a név elé Írják (Gróf Apponyi Albert); vannak megint mások, a kik a ezimet a név után Írják (Apponyi Albert gróf). Melyik tehát a jobb? A múltat illetőleg Szily körlevelet intézett történetiró és genealógus ismerőseihez azt kérdezve, hogy régi iratokban melyik Írásmód volt szokásban, s előfordul-e mind a kettő. Igen sok történetiró válaszolt a kérdésre, s a válaszok szerint a czimeket leginkább a név elé Írták. A herczegi czimre vonatkozólag a történelmi források azt bizonyítják, hogy a Habsburg ház trónrajntásáig a herczeg szó a név után Íratott, de ez a czim nem puszta ezimet jelentett, hanem hivatalos állás volt, a melylyel kötelességek jártak. A Habsburg- ház trónraj utásával a magyar herezegek czi- meit a név elé írják, vagyis mikor pusztán czimről Van szó, a név elé kerül. Ugyanígy van a dolog a gróf és báró czimekkel is. Sok ezer adat áll Szily rendelkezésére a grófi czim hováirását illetőleg, a melynek — alig 3—4 esetet kivéve mind azt bizonyítják, hogy a XVII. századtól kezdve a gróf mindig a vezetéknév előtt áll, sőt igen gyakran még a praédicatumot is megelőzi.Több, mint 300 éves gyakorlat és nyelvszokás a mágnás-czimet mindig a név elé tette, és egyes különös eseteket kivéve, soha utána. A . mostani nyelvhasználatról is meg akart Szily győződni, s több megbízható emberhez kérdést intézett, vájjon hogyan használják a mágnás-czimeket. A válaszok némileg eltérőek, de meg lehet állapítani, hogy a magyar nép nagy többsége valahányszor az egész nevet említi, a név elé teszi a mágnás-czimet, s ettől csak abban az esetben tér el, ha éppen a keresztnevet különösen hangsúlyozni akarja (pl. „Az öreg Eszterházy Miklós gróf idejében.“) Szily szerint a czélszerüség is azt kívánja, hogy a czim a név elé irassék, mert ha a mágnás-czim a név után iratik, vesszőt kellene tenni a név és a czim közé (pl. Tisza István, gróf.) De más furcsaságok is következnek a mágnás czirn hátra vetéséből. Fölhozza erre a következő példákat: Báró Bánffy- család, Gróf Battyányi Lajos-tér, GrófHaller- utcza stb. A czim hátravetésével igen furcsán hangzanak : BámTy báró család, Batthyány Lajos gróf tér, Haller gróf utcza. De legfurcsább a mágnásasszonyok divatos czimzése pl. Dr. gróf Knun Gézáné helyett Kuun Gézáné doktoráé grófné. Tehát Szily, s véig minden helyesen gondolkozó ember arra a végeredményre jut, hogy a mágnás-czim a név elé Írandó. „A mágnás-czim előretétele nemcsak a három- j száz éves gyakorlatnak, hanem nyelvünk szellemének is teljesen megfelel és nemcsak szabatosabb, hanem czélszerübb is, mert nem vezet oly lehetetlenségekre, mint a mágnás- czim hátravetése.“ A lovagi czimre vonatkozólag az a megjegyzése, hogy ha a lovagi czim csak valami rendjel-adományozáson alapszik, s nem száll át a gyermekekre, a név után írandó; ha pedig átöröklendő czim, mint Ausztriában, akkor ez is a név elé kerül. A doktori ezimet illetőleg azt mondja, hogy nem szabad összekeverni a mágnás- czimekkel, s itt is, ha tisztán czimről és nem orvos-doktori foglalkozásról van szó, a doktor inkább a név elé Írandó; pl. Dr. Steiner Lajos és nem Steiner Lajos dr., viszont a Komáromy doktor egészen jól hangzik, mert említésekor az orvosra és nem a czimre gondolunk. (dr.) „Protestáns Pap.“ Lagler Sándor kö- lesdi ev. pap és Kálmán Dezső kölesdi ev. ref. pap “Protestáns Pap“ czimü lapjának február havi, 2-ik száma a következő tartalommal jelent meg: Az én pályám. (Vers, irta: Nagy Vincze.) Csokonai Vitéz Mihály emlékezete. (Irta: Kálmán Dezső.) A Pilátus feleségének álma. (Spurgeon H. C. után Csulak Zsigmondtól.) Mint Pilatus, mi is bűnösek vagyunk a Megváltó halálra ítélésében. (Spurgeon H. C. után Csulak Zsigmondtól.) Pap választás. Halálozás. Az élénken szerkesztett szakközlöny előüzetési ára egész évre 8 korona, mely a szerkesztőkhöz Kölesdre (Tolnavármegye) küldendő. Egyletek és társulatok Tolnavármegye muzeum egyesületének közgyűlése. Tolnavármegye muzeumegyesülete szerdán tartotta Döry Pál alelnök elnöklésével rendes közgyűlését, melyre azonban a tagok nagyon csekély számban jelentek meg. A közgyűlés lefolyása a következő volt: Döry Pál alelnök üdvözölvén a megjelenteket a közgyűlést megnyitotta. Az egyesület titkára felolvasta az 1904. évi egyesületi működésről szóló jelentést, mellyel kapcsolatosan elhatározták, hogy tagok gyűjtése végett az egyesületi titkár aláírási ivet bocsáthat ki, s az ivet aláirt tagok névsorát a gyűjtés befejezése után összehívandó választmányi ülésen mutassa be, hogy a jelentkezők az egyesületbe felvétessenek. Az egyesületi pénztáros és számvizsgáló bizottság jelentését, melyszerint múlt évi bevétel volt 835 K. 46 fillér, kiadás: 611 K. 11 üllér, egyesületi vagyon készpénzben és takaréktári betétben 13lö K. 74 f., tagdij hátralékban 1090 K. — f. elfogadták. Wosinsky Mór muzeum igazgató és egyesületi alelnök előterjesztette, hogy az egyesület alapszabályának értelmében ismeretterjesztő előadásokat eddig nem lehetett rendezni, mert a muzeum nagy terme hntorozatlan volt; de a megfelelő bútorzatot az 1905. évi államsegéllyel sikerül majd beszerezni s ezzel ezen a nagy hiányon segítve lesz. Ami pedig az előadások sikeres rendezését illeti, szükségesnek véli, hogy egy jó, használható vetítőgép (szkioptikon) teljes felszereléssel együtt szereztessék be; erre nézve költségvetést is bemutat, mely szerint egy ilyen használható jó gép, felszereléssel együtt mintegy 1000 koronába kerül. A hozzá való villanyvilágítás bevezetése és egy négy karú csillár ára körülbelül 140 korona. Ez utóbbinak fedezésére nézve előadja, hogy mivel a vármegyeház helyiségeibe a villany világítás be fog vezettetni s mivel a múzeumépület is a vármegye tulajdona, reménye van, hogy az itt szükséges villanyvilágításnak kérdése a vár
