Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931.)

épúgy elvonja őt Gyömrőtől, mint a színház, irodalom, a pesti Védegylet és mindazon mozgalmak, a melyekbe László gróí szívvel-lélekkel belevetette magát. Alig ér haza Münchenből, őt mint a Magyar Tudományos Akadémia egyetlen női alapitójának, a nagy érdemű br. Mészáros Johannának fiát 1837-ben a tudós Társaság tagjává választják meg, majd pedig Fogaras követe lesz. 1839-ben a pozsonyi országgyűlésen a íőrendi táblán az ellenzék egyik vezérszónoka. A politika mellett azonban nem hanyagolja el az irodalmat sem. Ez egyébként már gyermekkora óta vonzza őt, hiszen még mint irni-olvasni is alig tudó kis diák, Samu bátyját, névnapja alkalmából hexameterekben köszönti. Ez a kezdetleges névnapi köszöntő rigmus ma is megvan a gyömrői levéltárban, s a következőképen hangzik : „Teleki Sámuel névnapjára. A te neved mindenkor még szeretettel a szivet Tölté be eddig tartson e jó akarat, Még minden nap sok nyomorult fájdalmainak te Enyhítője valál; oh te segítsd a szegényt. A te hazádnak disze valál ez időkig egészen, Szolgálj még te sokat nékie; oh te fia! Egy szóval mondom te neked, hogy jót te tsinálni Emberi társidnak fogsz sokat, így ha mész. Teleki László." Az irodalmat később is kultiválja László, hiszen 1841-ben jelenik meg nagysikerű drámája: A kegyencz. 1844. március 12-én elveszti László édesanyját, a kit egyenesen imádott, a ki bizalmasa, bensőséges jóbarátja, mindene volt, s a kit leveleiben „petite curieuse, petite babillarde, petite Stutz, petite beauté de la nature," stb.-nek nevez. A megváltozhatatlan tény felett azonban László lassankint megnyugszik, s most már pihenés nélkül rohan tovább azon a meteoréhoz hasonló pályán, a melyet a Végzet számára kijelölt. Rövid ideig tartó, szikrázóan ragyogó fénykéve ő, a ki csakhamar belehull az örök sötétségbe. László gróf 1844-ben az akkor megalakult Védegylet al-