Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931.)
b.) a felolvasásokra megjelenni; c.) azokat végig hallgatni; d.) s azokra észre vételeket tenni ; e.) a felolvasó a jelen lévők észre vételeit kihallgatja, de azokat elfogadni nem köteleztetik. 3.) A társulat munkálatainak vezetésére, a tagok évenként, általános szó többséggel választanak egy elnököt és jegyzőt. 4.) A tag, ki uj darabját, a társulat előtt elolvasni szándékszik, magát az elnöknél jelenti; s az elnök a társulat valamennyi tagját össze hívja, a meghívón ki jelölvén a felolvasandó darab címét és szerzője nevét. A gyűléseken azonban meg jelenni nem köteles; jelen nem létekor, csak azon egy gyűlésen, a jelen lévők magok közül választanak helyettes elnököt. Nem tag darabja nem olvastatik fel. 5.) A jegyző minden gyűlésen jelen van, és azok jegyző könyveit szerkeszti, mellyekben azonban a fel olvasott darabra nézve, csupán a czím s a szerző neve jegyeztetik fel. Ha bármi okból nem jelenhetnék meg a jegyző, maga helyett más tagot kér meg. 6.) Tagja ezen Társulatnak csak az lehet, ki vagy drámai mü vagy drámai kritika által képességének jeleit már adta. 7.) Uj tagot minden gyűlés választhat; azonban ez esetben szükséges a.) hogy a választandó egyén, azon biztosítással, hogy megválasztását óhajtja, az elnöknek egy tag által írásban ajánltassék; b.) s az elnök, a legelőször felolvasandó új színmű alkalmával, megválasztására a szokott meghívón, mind az ajánló, mind az ajánlott nevet megjegyezvén, minden tagot meghíjjon. Ha a társulat tagjainak egy harmada megjelent, titkos szavazattal és szótöbbséggel, az ajánlott meg választathatik tagul; ellenkező esetben ügye máskor tárgyaltatik Méltóságodat olly férfiúnak ösmerem, ki e mezőn már sokat tőn, és még többet tehet; s ki egyenes és őszinte jelleménél fogva, a mások törekvéseinek előmozdítására is bizonyosan kész közre munkálni: ezen meggyőződéstől bátorítva van szerencsém egész tisztelettel megkérni, hogy ha illyetén munkálatinkban részt venni kedve és ideje engedi, méltóztassék február 8án dél utáni 4 órakor a nemzeti színház csarnoki ter28